2014.01.23. Baracskai börtönmissziós szolgálat

 

Ez évben  január 23-án voltunk először börtönmissziós szolgálaton Baracskán. szokás szerint az Agapé gyületkezetből indultun el, a kilenc személyes kisbusszal, 4-en és menetközben vettük fel Budapest különböző pontjain a többi csatlakozó testvért. 

Jó hangulatban indultunk, imádkoztunk és beszélgettünk az odavezető úton. A beléptetésünk gyors és probléma mentes volt, hamar felérkeztünk a "Jobb Lator" kápolnába. a megszokottól kevesebben voltak, most mindössze 35-en vettek részt az alkalmunkon. Viszont ennek is volt előnye, figyelmesebbek voltak.

Tibor pásztor imával kezdte az alkalmat majd a dicsőítő dalok után következett az igei üzenet, melyet bizonyságokkal tűzdeltünk tele.

Zsuzsi hozott magával egy lepedőt, amelyre mindenki ráírhatta melyek azok a nehézségek az életében amelyek nyomasztóan hatnak rá és szeretnének tőle megszabadulni. Ennek a cselekedetnek főleg az volt a mitívációja, hogy vállalják fel azt amitől szabadulni szeretnének és Istentől várják rá a megoldást.

Megint többen voltak akik befogadták Jézus Krisztust az életükbe. Imádkoztunk értük, majd egyéni beszégetések következtek.

Többen is elmondták, hogy mennyire nehezükre esik a megbocsátás. Volt aki azoknak nem tudott megbocsátani akik a  börtönbe juttatták, de volt olyan is aki saját magának nem tud, mert nem lehet ott felesége és gyermeke mellett, akit szeretne nevelni és felesége válláról levenni a terheket.

Ezekben az emberekben benne van a változás iránti vágy. Mi azt a Jézus Krisztus visszük be magunkkal a börtönbe aki ebben segítséget tud nyújtani.

Hisszük, hogy Isten igéje nem tér vissza dolgavégezetlenül és egyre többen lesznek akik szabadulásuk után elfordulnak a bűntől és Istenfélő életet fognak élni.

Hivatalosan 9 órától 11-ig szól az engedélyünk az Istentisztelet megtarására, mert a foglyok ebédeltetése márr 11 órától megkezdődik. Fél 1 előtt pár perccel jöttünk el, mert többen is maradtak, az ebédjüket lemondva, hogy halgassanak minket, vagy mi hallgassuk meg az ő bizonyságaikat.

Áldott alkalom volt, és tufjuk, hogy nem hiábavaló a börtönmissziós szolgálatunk. annak ellenére, hogy nem egy gyülekezetből tevődik össze szolgáló csapatunk, a Szent Szellem vezetése által mégis összhangban és egységben tudunk szolgálni.

A következő börtönmissziós szolgálatunk február 20-án lesz, ismét Baracskán.