- Részletek
- Találatok: 5706
Dürer kert– evangelizációs szolgálat
Az evangelizációs tanfolyam gyakorlati része egy kijelölt helyen történő szolgálat. A Dürer kert éjszakai diszkójában kezdtük meg a szolgálatot.
Az esti eligazítás után imádkoztunk és kb. 11 kor kinyitották az evangelizációs szobánk ajtaját. A folyosón csak hangulatfény féle volt, ahol mi neonfényes szobánk világított, mint ahogy Jézus mondta,” Legyetek fények.”
A csocsót oda vitték a fiúk ahol az ajtóból lehet látni. Az épületben három diszkó is volt, a folyosón bolyongtak a fiatalok cigivel és sörrel a kezükben.
Ahhoz képest, hogy 9 kor kezdődik a diszkó, már elég illuminált állapotban voltak.
Először senki sem akart bejönni. Inkább az ajtóban beszélgettünk velük, mert a cigitől és a sörtől nem igazán akartak megválni.
Volt, aki azt kérdezte „Ez egy ruhatár?“, de mikor mondtuk, hogy gyülekezeti terem és be lehet jönni, beszélgetni, érdekes volt a reakció.
Volt, aki vitatkozott és tagadta Isten létezését, de beszélgettünk három fiatallal is, akinek a szülei reformátusok és evangélisták voltak. Ők sok mindent tudtak, ismertek a Biblia tanításaiból, de nem fogadtál el azokat, és csak vitázni lehetett velük.
Két fiú csak egyszerűen örült, hogy le lehetett ülni nálunk, de amikor Istenről kezdtünk neki beszélni, egyikük ellen állt, és egyre csak azt hajtogatta nincs Isten, nincs Isten.
Válaszul javaslatot adtam neki; Adj esélyt magadnak és tedd próbára. Otthon kezdj el hozzá beszélni és figyelj, hátha válaszol.
Ő ezt mondta - „Hülyeség, nem tud velünk beszélgetni.“
Erre felolvastattam neki a velem együtt szolgáló testvérrel (Biliczki Zsuzsi és Mérei Ági volt még velem) a Zsoltárok könyve 37. versét. Azért ezt, mert nekem megtérésem után fél évre ez volt az első üzenet, amit ingerültségemben kaptam az Úrtól. Ezzel a zsoltárral tettem bizonyságot neki. Nem tudta sokáig elviselni, az első három mondat után kirohant. Mi pedig utána szóltunk, hogy „Örülünk, hogy itt voltál, gyere máskor is!“.
Többen csak csocsózni akartak bejönni, cigarettát is hozva, és végül már a sört is megengedtük nekik, csak jöjjenek.
Volt egy fiú, akit nagyon sajnáltam, mint kiderült az édesanyja meghalt és ő intézetben nőt fel. Annyira lázadó volt, hogy tele volt piercinggel és fülében olyan karika volt be építve a cimpájába, amit cserélni kell időnként, hogy nagyobb lyuk legyen rajta, mint az afrikai országokban. Tipikusan azt a benyomást keltette, figyeljetek, már itt vagyok. Ez a fiú azt bizonygatta, hogy őt azért csapták ki az egyetemről, mert megírta a dolgozatában, hogy Isten csak arra jó, hogy az embereket hülyítsék, és a pénzt kiszedjék tőlük.
Mi semmin sem csodálkoztunk és semmiért sem haragudtunk, meg pedig csúnyán beszéltek. Volt, aki rászólt a másikra, hogy „Te figyelj csak, azért válogasd meg a szavadat!“
Úgy látom, hogy sok sérült gyerek jár oda, akik semmit sem tudnak Isten létezéséről és arról, hogy Isten Királysága itt van a földön.
Hát részemről érdekes volt, és úgy érzem, hogy erre nagyon fel kell készülni, mert a válaszainknak következményei vannak. Igazán csak a jó magok kelnek ki, és akinek nem tudunk megfelelő választ adni azt inkább eltávolítjuk, Istentől.
Nem igazán érzem magaménak ezt a szolgálatot, inkább azt szeretem, amikor már valaki nyit Isten felé és bejön önszántából a gyülekezetbe.
Annak tudok igazán evangelizálni.
Az egész nagyon furcsa volt, mert én sosem voltam diszkóban, a gyerekeim és az unokáim sem jártak. Mi mindig otthon szórakoztunk és az unokák is otthon csinálnak házibulit.
Ezt tartjuk jónak, mert így meg lehet ismerni a barátaikat és azokkal is jó a viszony. Nem zárkóztam el sohasem a szórakozástól, és a gyerekeim is ezt teszik, a fiatalokkal együtt szórakoznak.
Hamar túl akartunk lenni ezen a szolgálaton csak azért, hogy ne télen kerüljön ránk a sor. Éjjel fél 3 kor indultunk haza.
A vicces az volt, 20 cm hóban.
Pusztainé Edit.
