Blog
Halottnak hitt misszionárius
- Részletek
- Találatok: 5726
Halottnak hitt misszionárius
Egy történetet szeretnék megosztani az olvasókkal, amit Molnár Sándor tanítónk olvasott a napokban, és megosztott a gyülekezetünkkel.(szerk:Golgota)
Egy misszionáriusról szól, aki hajótörést szenvedett és már azt gondolták róla, hogy meghalt. A valóság pedig az volt, hogy a víz valahogy mégis partra vetette. Tényleg, már majdnem meghalt, de a bennszülöttek megtalálták, ápolták és végül felgyógyult.
Ezután ez az ember húsz éven keresztül a bennszülöttekkel élt. Mind ez idő alatt, ez a misszionárius nem beszélt a hitéről, nem prédikált, nem dicsőítette Istent, nem idézet sosem a Bibliából.
Amikor viszont a bennszülöttek voltak betegeik, akkor meglátogatta és ápolta őket.
Amikor éhesek voltak, adott nekik enni, segítette őket.
Amikor magányosak voltak, meglátogatta őket, ott volt mellettük.
Aztán tanította őket, ő volt a világosság azok számára, akik hajlandóak voltak tanulni.
Mindig azok mellé állt, akik hibáztak, elrontottak valamit és együtt érzett velük minden helyzetben.
Így telt el 20 év és húsz év múlva misszionáriusok érkeztek ebbe a faluba és elkezdtek beszélni egy emberről, akit Jézusnak hívnak.
Miután hallották a bennszülöttek a misszionáriusok elbeszélését Jézusról, azt mondták, hogy ez a Jézus már 20 éve itt él közöttünk. Aztán elvitték a misszionáriusokat, ehhez a halottnak hitt misszionáriushoz, aki már 20 éve ott élt közöttük.
Ez egy nagyon elgondolkodtató történet,.
Ahogy minket ismernek az emberek a világban, akkor Jézust ismerik fel?
Mert a cél az, hogy egyre jobban Krisztusivá váljunk, jellemünk legyen és Krisztust sugározzuk az embereknek. Persze igaz az, hogy bűnösök vagyunk és tökéletes képet halálunk pillanatáig nem fogunk adni Krisztusról. De ahogyan Ő egyre jobban formál bennünket, nagyobb lesz bennünk, mi pedig egyre inkább kisebbek, és egyre inkább sugározni fog Ő belőlünk mások felé. Ez nem a mi erőlködésünk, hogy kierőlködjünk magunkból a Krisztust, hogy lássák mások. Ez a legrosszabb, amit tehetnénk.
Nem erről szól, hanem Vele töltünk időt és hirtelen átváltozunk és elkezdünk sugározni. Ez történik velünk. Ezt nem mi tesszük. Annyit teszünk, mint most, keressük Őt, a jelenlétében vagyunk és Ő átformál bennünket és megváltozunk és mások meglátják rajtunk ezt a változás és ez megérinti őket.
Olyan ez mikor Mózes lejött a Sinai hegyről, miután Istennel beszélt. Ezt nem ő csinálta, nem ő kente be valamivel az arcát, nem ő produkálta, hanem találkozott az élő Istennel és ez nyomot hagyott rajta. Minél több időt töltünk az Isten jelenlétében, annál inkább fogunk sugározni, annál inkább meglátják rajtunk Krisztust, azt, Aki bennünk él.
Hogyha valaki lát minket a világban, vajon felismeri bennünk Krisztust?
Töltünk elegendő időt Isten jelenlétében, hogy az emberek azonnal észrevegyék, hogy ez az ember valahogy más, mint a többi?
Meglátogatjuk a betegeket?
Töltünk időt elesett társainkkal?
Tudjuk őket Krisztusi módon vigasztalni?
El kell mondanunk, hogy keresztyének vagyunk, hogy mások is megtudják, vagy elég, ha időt töltenek velünk és észreveszik?
Ezen érdemes elgondolkodni, mert a cél az, hogy minél jobban tükrözzük a Megváltónk jelemét, és mi magunk is átformálódjunk az Ő hasonlatosságára.
Isten áldjon meg mindenkit!
Forrás: Komáromi Károly jegyzet (Golgota Gyülekezet). A teljes hanganyag letölthető a www.golgota.tv/ oldaláról. Molnár Sándor 2010.03.08.
Halál árnyékának völgyében
- Részletek
- Találatok: 7073
Elővettem a Bibliámat, és elolvastam belőle néhány ígéretet, ö azonban félbeszakított, és szomorúan mondta:
- Mindezt ismerem, de nem vigasztalnak most engem.
- De hiszel az Úr Jézusban?
- Teljes szívemből - hangzott azonnal a válasz.
- És ez nem elég ahhoz, hogy teljes biztonságban tudd magad?
- De igen, és mégis félek, nagyon félek.
Fellapoztam a 23. zsoltárt és megkérdeztem:
- Emlékszel a 23. zsoltárra?
- Hogy emlékszem-e? -felelte indulatosan. - kívülről tudtam már akkor, amikor te még a világon sem voltál, és azóta is sok százszor elolvastam.
-Egy verset azonban nem tanultál meg elég jól.
- Biztosan emlékszel, milyen az, amikor árnyék borul a völgyre. Féltél az árnyéktól?
- Én és a félelem? Nem, Dávid Donaldson ereiben bátor vér folyik, és ilyesmitől még soha nem félt.
- Arra sem gondoltál ugye, hogy az árnyék mindörökre ott marad, és soha többé nem látod a napot?
- Nem, ilyen ostoba sem voltam soha.
- És most mégis félsz egy árnyéktól.
Hitetlenkedve nézett rám.
- Bizony - folytattam - a halál árnyéka csak rövid ideig borul rád, hogy elsötétítse Isten kegyelmének napját. De hát csak árnyék ...
Reszkető kézzel fedte be a pásztor az arcát. Egy pár percig semmit sem szólt. Aztán kezeit a takaróra ejtve, önmagának mondta:
- Annyiszor olvastam ezt a verset, de soha még így nem értettem meg, mint most. Árnyéktól félek, igen, árnyéktól. - Aztán rám nézett, arca sugárzott és feltartott kézzel kiáltott: - Igen, most már látom, a halál csak árnyék, mely elvonul. Nem, most már nem félek.
Ne áltasd magad! Ha még nem tértél meg, és a halál hirtelen eléd áll, akkor nem árnyék csupán, hanem borzalmas valóság, nem felhő, hanem szétzúzó ököl, amely oda taszít, a kárhozottak helyére. Aki ettől nem fél, az nem érez normálisan, csak Isten szabadíthatja meg tévedéséből. A halál után ítélet következik. De ha valóban félsz ettől, akkor bízva tekints Krisztusra, aki meghalt, hogy sokak bűneit hordozza.