http://szabotelep.hu/tapl/muhely.php

 

Carl Eichorn: Isten műhelyében

 

 

 16.293 09.30                                          

 
DECEMBER 31.

Az év végére

Ezsdrás erõs szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr törvényét és tanítani Izraelben a rendeléseket és ítéleteket. (Ezsdrás 7, 10)

Legyen jó és áldott befejezése ennek az évnek. Ne evéssel, ivással, feledtetõ szórakozással világi társaságban ünnepeljünk, hanem Isten gyermekeivel, az isteni Igére figyelve. Mindenekelõtt azonban legyünk csendben, mint Ezsdrás. Álljunk Isten jelenlétének világosságába! Vannak csapongó lelkek és felkészült szívek - ez a kettõ az év utolsó napján élesen szétválik. Ezsdrás a mély, belsõ életû emberek közé tartozott.Istenben gyökerezett. Élete Isten Igéjére épült, szíve mélyébõl kereste Isten törvényét. Kutatta, elmélyedt benne. Lelki szeme megnyílt az isteni igazságokra. A gyermekeket a külsõ világ benyomásai ragadják meg, ezért nem képesek kitartani sokáig egy dologban. Sok felnõtt hasonlít hozzájuk. Nem gyakorolják magukat abban, hogy szívük egyetlen pontra irányuljon. Aki csak értelmével foglalkozik az Isten Igéjével és szíve nem mélyed el benne, az nem tapasztalhatja meg annak megtisztító, átformáló erejét. Isten Igéjében közli velünk szívét, gondolatait. A Szentírás feleletet ad az emberi szív legfontosabb kérdéseire. Megítéli bûneinket, ferdeségeinket. Az Igének megjobbító hatása is van, az igazságra vezet, hogy Isten emberévé legyünk, minden jó cselekedetre felkészítve (2 Tim 3, 16). Ezsdrásnál mindhárom együtt volt: kutatta az Igét, aszerint cselekedett, és így tanított másokat. Ez tette õt áldott emberré. Isten ajándéka volt népe számára. Isten Igéjére kell felépülni az egyes ember, a család és a nép életének, különben elmaradhatatlan a romlás. „Vissza az Igéhez, a Bibliához!" - ez legyen a jelszavunk, különben nem lesz hajnal a sötét éjszaka után (Ézs 8, 20). Ezsdrás élete felett Isten jóságos keze nyugodott (Ezsd 7, 9). Ha eddig hiányzott életünkbõl ez az áldás, akkor magunkban keressük ennek okát. Isten elõtt elcsendesedve bízzuk életünket újra és egészen Krisztusra! „Jézus legyen jelszavunk, midõn egy új évbe lépünk. Jézus neve pajzsunk, mellyel harcol s gyõz is népünk. Kössünk vele szent frigyet. Bölcsességre Õ vezet. - Jézus téged nem hagyunk, ez évben is téged kérünk: Te légy hajnalcsillagunk, Te légy a mi bölcs vezérünk. Akkor áldott lesz utunk, szép célunkhoz eljutunk.

 

---

December 30.
Felkészülés az Úr napjára

"Ti is azért legyetek készen, mert amely órában nem gondolnátok, abban jön el az Ember Fia. "
(Lukács 12, 40)

Mi az igazi készenlét? Ha várunk Jézusra, mint ahogyan a szolgák várják az ő urukat. Várjuk-e feszülten az Ő eljövetelét, vágyakozunk-e megjelenésére? (2 Tim 4, 8). A menyasszony örömmel várja a menyegzőt. Vagy szívesebben vesszük, ha ez a nap még távol van? Úgy gondolkozunk, mint a haszontalan szolga? (Lk 12, 45). - Övezzétek fel derekatokat, azaz legyetek készen az indulásra! Aki pihenni tér, megoldja derekán az övet, de aki útra készül, felveszi azt. Amikor az Úr jön, szabadnak kell lenni az övéinek minden földi megkötöttségtől. Mindent ott kell hagyni és késedelem nélkül sietve az Úr elé menni! Akit a földiek kötnek, az nem találkozhat az Úrral (Lk 17, 31). Ezért: vigyázzatok!

Az igazi készenléthez tartozik az égő lámpa is. Mindenekelőtt a hit fénye égjen szívünkben. De a szeretet fényének is világítani kell és a reménység lobogó fáklyája mutassa az utat előre. Ha a hit, szeretet és reménység által világosságot árasztó emberek vagyunk, akkor az Úrra emlékeztetünk, aki fényben és dicsőségben jön el. Hasson át minket a tisztaság és a szentség fénye: az Úr Jézus, a világ világossága. Csak azoknak lesz részük az első feltámadásban, akik élő kapcsolatban vannak vele (1 Thess 4, 16; 1 Kor 15, 23). Gondoskodjunk bőségesen olajról, törekedjünk a Lélek teljességére. Jel 19, 8 szerint legyünk teljesek az igazsággal.

"Megmosták ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében." Nem elég egyszer megtisztulni, a finomabb foltocskáknak is el kell tűnniök. Ezeket csak a növekvő fényben ismerjük fel, de akkor ne nyugodjunk mindaddig, amíg el nem törölte őket a Bárány vére és szeplő nélkül jelenhetünk meg előtte! Akkor megadatik majd nekünk, hogy felöltözhetünk ragyogó tiszta fehérbe. Ez a megdicsőült test fénylő ruhája, amit csak az új ember kap, aki Jézus igazságában és tisztaságában áll Isten előtt, dicsőségesen.

És végül: "Imádkozzatok, hogy méltókká legyetek és megállhassatok az Embernek Fia előtt!" Imádság által nyerjük el Isten erejét; Isten jelenlétének fényébe lépünk, amely mindent felfed. Szívünket emeljük fel Őhozzá, merüljünk el kegyelme gazdagságában, így az élet gondjai, az érzékiség nem uralnak minket, hanem felkészülünk az Úr napjára, s részünk lesz az első feltámadásban.

---

December 29.
Halálunk napjára vagy az Úr napjára

"Bizony hamar eljövök. Ámen, Jövel, Uram Jézus! "
(Jelenések 22, 20)

Hívő őseink valamikor komolyan és buzgón készültek arra, hogy boldog haláluk legyen. Korunk életvidám nemzedéke, amely csak az ideigvalókban leli örömét, kiveri fejéből a halálnak még a gondolatát is. De Isten gyermekei Mózessel, Isten emberével együtt így imádkoznak: "Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk" és ne értelmetlenül éljünk. Számoljunk azzal, hogy életünk rövid, nehogy a legfőbb dolgot elmulasszuk. Legyen gondunk arra, hogy békességben térhessünk haza.

Még sokkal inkább kell hogy betöltse lelkünket Jézus megjelenésének várása és erre a páratlanul örvendetes napra való felkészülés. A régiek az utolsó ítéletre vártak, amit az Úr tart majd, ha eljön. Jézusnak, mint királynak és vőlegénynek a visszajövetelével kapcsolatban nemigen volt lelki látásuk. Jézus ezeréves földi királyságáról hallgattak, mert azt a rajongók nemegyszer maguk akarták megvalósítani. Az Úr napja nekik a harag és borzalom napja volt. Valóban az lesz az Úr ellenségeinek a számára és akik megvetik Őt. Akik azonban az Úr Jézushoz ragaszkodnak és menyasszonyi szeretetben összekapcsolódtak vele, azoknak ez a nap a világosság és az öröm napja lesz. Akkor érkezett el a teljes váltságuk. János apostol hallja a nagy sereg hangját, mint "sok víz zúgását és mint erős mennydörgés zengését, ezt a szózatot: Halleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!" (Jel 19. 6). Kezdődik a felüdülés ideje az Úrnak színétől (Csel 3, 19).

"Örüljünk és örvendezzünk, adjunk neki dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője!" Hazaviszi menyasszonyát az atyai házba. Tagjaival már össze volt kapcsolva, amióta eljegyezte őket és azok egész lelkükkel igent mondtak neki. De csak hitben, lélekben voltak kapcsolatban mennyei vőlegényükkel, nem látásban. És most a megromlott földi test átváltozik elmúlhatatlan szépségű, dicsőséges testté. Örökre az Úrnál lehetnek. Elérkezett az ezeréves menyegző, a nagy páskaünnep, a minden földi szenvedéstől, valamint az Istennel ellenséges világ nyomásátol való teljes megváltás (Lk 22, 18). Ne elsősorban halálunk napjára, hanem erre a nagy, dicsőséges napra, Krisztus megjelenésének napjára tekintsünk és készüljünk fel!

---

December 28.
Riasztó mennyei jel


"Vágd ki! Miért foglalja a földet hiába? "
Lukács 13, 7


A fügefa példázatában a Megváltó fontos útmutatásokat ad a megtérés lényegéről és erőteljes, sőt riasztó intéssel példázza az ítéletes halált. A megtérés nem az ember műve, nem is ember parancsára történik. Maga Isten munkálja. A fügefa egy szőlőbe, tehát jól előkészített földbe került. Isten mindenki felé kegyelemmel fordul. Ad, mielőtt valamit követelne. Minden jól elő van készítve úgy, hogy jogosan várhatja a lelkiismeretes bűnbánat és a neki szentelt élet és szolgálat gyümölcsét. De amikor minden fáradozása eredménytelen marad, felhangzik az isteni parancs: "Vágd ki!" - Rettenetes szó ez! Nagyon keményen hangzik, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szeretet előzőleg mindent felkínált, hogy gyümölcsöt lásson.

Isten sokáig vár a gyümölcsre és keresi azt. Irgalmas főpapunk könyörgésén megindulva még egy évet vár. - A Megváltó a végsőkig elmegy: megpróbálja szívünk kemény kérgét a szenvedés csapásaival feltörni. Trágyát szór a fa köré - ezek a kegyelem különös órái, isteni szeretetének erőteljes behatásai és megnyilvánulásai. Szinte körülfogja és bekeríti a lelket kegyelme, szeretete odakínálásával. De ha mindez hiába, akkor végül mégis sor kerül az isteni ítélet végrehajtására: "Vágd ki!"

Sok minden történik a függöny mögött, mely eltakarja előlünk a láthatatlan világot. A tulajdonképpeni döntés odafent történik. Valaki meghal és díszes temetést rendeznek neki, magasztaló búcsúbeszédet mondanak felette. De odafent ez a parancs hangzott el: Vágd ki! Tulajdonképpen nem "szép halál" volt, hanem rettenetes ítélet. A véget ért élet gyümölcstelen maradt, nem hozott termést Istennek. Lehet, hogy az illető sok pénzt gyűjtött, tisztességet szerzett magának, megbecsülték, de hiányzott az igazi istenfélelem gyümölcse, a Jézus iránt való bensőséges szeretet, önzetlen szolgálat embertársai felé. Az ilyen élet értéktelen Isten szemében és káros környezetére. A terméketlen fa hiába foglalja el a földet. Az az ember, aki nem terem az örökkévalóságnak gyümölcsöket, közönyösségével másokat is visszatart. Még ha kimondottan nem is él rossz életet, negatív hatással van környezetére. - Ne legyen hiábavaló rajtunk Megváltónk kegyelmes munkája, nehogy felettünk is elhangozzék az ítélet: "Vágd ki!"

---

December 27.
A megdicsőülés útja

"Isten titkos, elrejtett bölcsességét prédikáljuk, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. "
(1 Kor 2, 7)

Isten rejtett bölcsessége az emberiséggel az Ő csodálatos tervében nyilvánul meg. Abban célja a dicsőség. De ez olyan dicsőség, amelyet természeti értelmünk nem fog fel és e világ nagyjai nem értenek meg. Különben nem feszítették volna meg Jézust, a dicsőség Urát. Az Isten Fia megalázkodásában rejlő dicsőségből semmit sem láttak. Nem sejtették, hogy a legmélyebb megaláztatás és a halálig való engedelmesség útjának végcélja a dicsőség. Az ő szemükben csak egyféle dicsőség van: az öndicsőítés. Dicsfényben szeretnek tündökölni. Csak azt a világi és hatalmi dicsőséget ismerik, amelyben mint tükörben önmagukat nézhetik. Erre a dicsőségre erőszakos, kíméletlen eszközök igénybevételével jut az ember. Ezen az úton törnek sokan magasra és így érvényesülnek. Ez azonban csak látszatdicsőség, amely elmúlik. Egyik ember megbuktatja a másikat és a halál minden tündöklésnek véget vet. Az a dicsőség, amit Isten gyermekei számára készített, az Ő dicsősége. Ha Isten igazsága érvényesül benned, ha tért nyer benned és lényét kifejtheti - ez dicsőség. Ezt a célt azonban ellentétes úton érjük el: nem azzal, hogy előretörünk és mások felett győzedelmeskedünk, másokat magunk alá tiprunk. Aki Isten dicsőségét el akarja érni, annak mindig mélyebbre kell szállnia. Az Úr Jézus megalázó útja érthetetlen, sőt botránkoztató volt kora nagyjai számára. Megvetették és elvetették érte. De egyedül ezen az úton vezet Isten a dicső célba, mert csak ha semmik vagyunk, lehet Ő minden.

A dicsőségbe vezető út az alázatosság, engedelmesség és önmegtagadás útja. Isten nem kímélheti meg gyermekeit az összetöretéstől. Megfosztja őket minden saját dicsőségüktől, saját erejüktől és bölcsességüktől, igényeiktől és nagyzoló gondolataiktól. Csak ezen az úton tudja őket betölteni isteni teljességével, hogy egykor egész valójuk és lényük dicsőségben ragyogjon. Boldog az az ember, aki bepillantást nyer Isten rejtett útjaiba és nem botránkozik meg, nem panaszkodik a szenvedések és összetörettetések miatt! Tudja, hogy így készíti és sokasítja meg Isten a dicsőséget. Természetünk visszaborzad az ilyen úttól, de minél inkább semmivé leszünk, annál inkább megmutathatja Ő magát. És ez dicsőség.

 

---

December 26.
Az újszülött nevei (II.)

"És hívják nevét örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége. "
(Ézsaiás 9,6-7)

Örökkévalóság Atyja - ez a harmadik kettős név. Az Atya jelentette ki magát a gyermekben. Jézusban megfoghatóvá lett Isten, belőle az Atya szeretete sugárzik felénk. Ő az, aki bepillantást enged az Isten szívébe és gondolataiba. Azt mondta nekünk Istenről, hogy Ő a "mi" Atyánk! Neki adott át az Atya mindent. Elmondhatta: "Én és az Atya egy vagyunk. Aki engem látott, látta az Atyát." Ezért az Atya szeretete tölti el lelkét. Így szólítja meg az övéit: "Fiam" (Mt 9, 2) "leányom" (Lk 8, 48). Földi Atyánk és nevelőnk csak egy ideig van (Zsid 12, 9-10). "Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem" (Zsolt 27, 10). A Megváltó megmarad nekünk. Szerető gondoskodása és jóakaró, de komoly fegyelmezése soha nem ér véget. "Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13, 8).

Békesség fejedelme: aki békét szerez. E világ fejedelmei és hatalmasai többnyire nem szerzik, hanem megrontják a békét. Hatalmi, birtoklási és pénzvágyuk mindig újabb háborút okoz. Miattuk lesz a föld vérrel itatott harcmező. Nem szűnik meg az erőszakosság, az elnyomás miatt való sóhaj. Ennek az újszülött gyermeknek a békebirodalma naggyá, világot átfogóvá lesz - akkor, amikor Ő visszajön hatalommal és dicsőséggel. Akkor kezdődik el a földön királyi uralma. Vége lesz a háborúknak, mert félretolja a rendzavarókat, hatalmaskodókat, rablókat és igazságtalanokat - Istennek és az Ő felkentjének minden ellenségét. "Igazságban ítéli a gyengéket és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett" (Ézs 11, 3-4). "Igazságosan uralkodik az emberek felett; aki Isten félelmével uralkodik: olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel" (2 Sám 23, 3-4).

A béke az igazságosságon nyugszik. A bűnből viszály és háború támad. A békesség fejedelme most azoknak a szívében alapozza meg uralmát, akik megnyíltak előtte és neki adták magukat. Isten gyermekeinek békessége az ítéleten és az igazságosságon nyugszik. Az igazságtalanság helyére, amely bennünk uralkodott- mert a "bűn a törvénytelenség" (1 ln 3, 4) -igazságnak kell lépnie, amit Isten Fia keresztjén készített nekünk. Ha azután megigazultunk hit által, akkor békességünk van Istennel.

---

December 25. Karácsony
Az újszülött nevei (I.)

"És hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek. "
(Ézsaiás 9, 6)

Amilyen a neve, olyan a dicsősége is. Milyen nagyszerű, mély tartalmú nevei vannak az isteni gyermeknek! Csodálatos tanácsadó. A világ alapjának felvettetésekor is Ő adott tanácsot. Minden általa teremtetett. "Enyém a tanács és a valóság" (Péld 8, 14). Jól átgondolta terveit. Amikor az Atya kiterjesztette a mennyet, a mélységeknek határt szabott és megvetette a föld alapjait, "mellette voltam mint kézműves" (Péld 8, 30). Amikor az Atya előre látta az ember bűnét, akkor a Fiúnak csodálatos tanácsa volt: kész volt Isten áldozati bárányává lenni (1 Pét 1, 19). Egyedül neki volt joga felbontani a könyv pecséteit (Jel 5). Általa jut Isten országa teljességre és az egész világ visszakerül Isten uralma alá "Ő általa és Őbenne". "Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!"

Csoldálatos tanácsos! Nekünk is tud tanácsot adni, még olyankor is, amikor mindenki tanácstalan. Ha a kétségbeesés kiáltása tör elő a szívből: "Én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből?" - Ő megnyugtatóan felel. Ha valaki nem találja meg az utat, hogyan szabaduljon a testi gyönyörök, szenvedélyek megkötöttségéből és saját énje szolgaságából, Ő hoz megoldást. - A legjobb és leghűségesebb tanácsadó, amikor életünk súlyos kérdései előtt állunk és nem tudjuk, mit tegyünk, melyik utat válasszuk.

De Ő nemcsak megvilágítja a sürgősen megoldandó kérdéseket, hanem erős hős is, vagy még pontosabban: erős Isten. Nemcsak jól átgondolt terveket készített, hanem nagyszerűen kivitelezi azokat. Erejével világokat teremtett és mindent hordoz. Szeretete teljességében áldozatul adta magát és megbékítette Istennel az egész világot. Előtte nincs és nem is volt lehetetlen. Olyan hatalmas és erős, hogy nincs híja semmiben. Kiemel a mélységből, amelyben elpusztulnánk. Leveri a vasajtókat és a vaszárakat bűneink börtönéről. Széttöri a bilincseket, amelyek ellen hiába védekezünk; leveszi a bűn jármát, amit nem tud senki lerázni. Az ellenség legyőzésére is erőt ad és megerősít, hogy Isten akaratát cselekedjük. Pál apostollal együtt bizonyságot tehetünk mi is: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."

 

---

December 24. Szenteste
A csodálatos gyermek

"Egy gyermek születik nekünk, Fiú adatik nekünk ... És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből és gyökereiből egy virágszál növekedik. "
(Ézsaiás 9, 6; 11, 1)

Ézsaiás lélekben egy újszülött kisgyermeket lát. Általában ha gyermek születik a világra, kérdés, hogy mi lesz belőle később. Némelyikről elmondják: jobb lett volna. ha meg sem születik. Itt azonban hatalmas, jelentőségteljes eseményről olvasunk. Maga Isten indult el az ember felé ezzel a születéssel. Megjelent az Ő jósága és üdvözítő kegyelme (Tit 3, 4). Megszületett Immánuel, akinek személye elválaszthatatlan Istentől. Ahol Ő van, ott Isten van velünk. Megszületett a második Ádám és vele elkezdődött az új emberiség, amely nem marad a bűnnek és a halálnak foglya. Az Ő születésében benne rejlik a mi újjászületésünk. "Gyermek született nekünk." Gyermek, akit az örökkévalóság Atyjának neveznek - micsoda ellentét! Az a gyermek a betlehemi jászolban Krisztus - az Úr. Nem egy az urak közül, hanem az Úr, aki mellett nincs más, csak alatta vannak. Ő az urak Ura és a királyok Királya. - Gyermek, akinek születésekor mennyei seregek ujjonganak.

Azután vesszőszálnak mondja Őt Ézsaiás, amely száraz gyökérből hajt ki. Dávid házának dicsősége megdőlt, mint a kidöntött fatörzs, de gyökeréből ágacska hajtott ki, gyenge és jelentéktelen ágacska, mégis rajta nyugszik majd az Úr Lelke a maga teljességében. Igazságos uralkodó lesz, aki felkarolja a szegényt és a lesújtottat. Ennek a királynak egyetlen szava elég arra, hogy minden ellenségét földre verje; ajkának lehellete megöli az istentelent, a "bűn emberét". Békebirodalmat alkot, ahol még az állatvilágból is kihal a ragadozás és ölés vágya. "Mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják" (Ézs 11, 1-9). A gyenge sarj népek zászlaja lesz. Nemcsak Izrael gyülekezik e zászló alá, hanem a pogány világ is odafordul és Őt keresi. "És az Ő nyugodalma dicsőség lesz" (Ézs 11, 10). Ahol Ő letelepszik, ahol Ő lakozást vesz, ott dicsőség van. - Csodálatos lehetőségek bontakoznak ki a sötét betlehemi istállóból. Isten kicsiben kezd.

"Szép rózsabimbó nyílt ki, hajdan egy zsenge tőn. Mint ősi ének zengi, Jessének sarja ő. Ó, drága szép virágunk, hints le ránk illatárt. Fényes nap, égi lángunk, adj nekünk fénysugárt. Ki Isten s ember vagy, bűnből, halálból ments ki, vigasztalást te adj!"

---

December 23.
Az örökkévalóság küszöbén

"Eltétetett nekem az igazság (a megigazult élet) koronája, amelyet megad nekem azon a napon az Úr, az igaz bíró. "
(2 Tim 4, 8)

Az apostol azzal a biztos reménnyel áll a halál előtt, hogy megkapja az igazság koronáját. Isten gyermekei bizonyosak abban, hogy koronát kapnak. Az Ige beszél az élet koronájáról és a dicsőség koronájáról is. Többször találkozunk ilyen fogalmi összekapcsolásokkal az Újszövetségben. Az örök élet, a dicsőség és a megigazulás az a korona, amit Isten gyermekei kapnak egykor. Kétféle megigazulás van. Ha a bűnös bűnbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az ő igazsága. Aki ezt a kegyelemből ajándékozott megigazulást megőrzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: "Az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában." Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.

Ezt a bíró azért teszi, mert Ő maga igaz. Az istentelennek rémítő az isteni igazság, de a hívőknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza őket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja őket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az előjoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az Ő megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelemből megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.

"Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek. Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek. Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba' fenn odaát, Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát? Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erőt. Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent előtt. Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba' fenn, odaát! Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!"

---

December 22.
Az örökkévalóság küszöbén

"A hitet megtartottam. "
(2 Tim 4, 7)

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. "Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van. Jönnek súlyos, nehéz napok, amikor úgy látszik, mintha minden imádságunk hiábavaló lenne. Mintha bezárult volna az ég és a Magasságos nem törődne velünk. "Hol van most a te Istened?" - "Mit segít rajtad minden imádságod?" Ilyen és hasonló, kételyt támasztó kérdésekkel próbálja az ellenség tüzes nyilaival átütni a hit pajzsát. De elszántan álljunk ellene! Csak el ne dobjuk bizodalmunkat! Isten sokszor eltakarja előttünk azt, ami szívében van. Elrejtőzik előlünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sőt látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az Ő Igéjébe fogódzik, minden érzékelhető biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sőt elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyőzte Jézust. - Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az Ő dicsőségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!

Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát. De nemsoká a mennybe' fenn, Őt szemtől szembe nézhetem. Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton, De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam ő nem csalta meg. Most még csak hitből élek én, De biztat a dicső remény, Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát. Ott látom tiszta fénybe' majd, Amit itt még homály takart, S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.

---

December 21.
Az örökkévalóság küszöbén

"Futásomat elvégeztem. "
(2 Tim 4, 7)

A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.

Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.

Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád. Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet. A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss. Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut. Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz. Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed. Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él. Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.

 

---

December 20.
Az örökkévalóság küszöbén

"A nemes harcot megharcoltam. "
(2Tim 4, 7)

Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti: "Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja: "A nemes harcot megharcoltam." Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem. Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van. - A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia. - A keresztyén élet harcot jelent. Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd. A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik. Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért. Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért. - Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -

"Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27). Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb. Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!

"Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! - Kőszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. - Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"

---

December 19.
Az elrejtett élet most

"A ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is megjelentek ővele együtt dicsőségben. "
(Kol 3, 3-4)

Ebben az életben itt még rejtve van az, ami a legjobb. Az igazi keresztyéneket sokszor teljesen félreértik, bolondnak vagy képmutatónak tartják. "A világ nem ismer minket" - mondja az apostol. Nem olvasható le a hívő ember arcáról, hogy Isten gyermeke. Egyszer majd másként lesz ez. Akkor Isten és Jézus neve ragyog majd a homlokukon. A belső élet előtör és nyilvánvaló lesz a rejtett dicsőség a megdicsőült testben. - Kérdezd meg magadtól: Van nekem is ilyen rejtett életem? - Sokaknál csak külső forma a kegyesség. Talán kegyeskedő módon beszélnek, de csak fecsegők, imádságuk is csak az ajkukon van. Hallgatják Isten Igéjét, de olyanok mint az automaták. Hiányzik a szív vonzalma, a bűntől való igazi elfordulás, a rejtett irtózat minden közönséges és tisztátalan dologtól, az igazi fájdalom a gonosszal szemben való engedékenység miatt. Hiányzik a szív igazi vágyódása, hogy mindig tisztább és szentebb legyen, egyre jobban hasonlítson őhozzá. - Az igazi hívő keresztyének rejtett közösségben élnek az Úrral. Életük belsőleg összenőtt Jézussal. Nem nélkülözhetik a vele való találkozást, szüntelen feltekintenek Urukra. Mindent elébe tesznek, ami éri őket: fájdalmukat, örömüket hozzá viszik.

Sokakban a kegyes külső földi törekvéseket és gondolkozást takar. Az igazi keresztyén ember gondolkozása mennyei. Isten Igéjének hatalmas gondolatai foglalkoztatják őket, és az üdvösség tényein elmélkednek. Gondolataiknak rejtett mozgása nem hiú, álmodozó, egészségtelen elkalandozás. Bengel, Isten egyik hűséges szolgája vallotta, hogy már gyermekkorában valami nagyon fontos változás ment végbe lelkében. - Ez a rejtett élet lesz egykor nyilvánvaló. Jézus tanítványai ne törekedjenek arra, hogy ezt a kincsüket a világ elé teregessék. Amennyire fontos megvallani az igazságot, olyan elvetni való és veszélyes, ha személyes belső élményeinket kiteregetjük és saját jótetteinket kikürtöljük. - Ahol nincs semmi, ott a dicsőségben sem lesz semmi nyilvánvalóvá. Rettenetes és megdöbbentő csalódás lesz majd, ha az ilyen lelkek belső üressége felszínre kerül és akkor kiderül, hogy egész életükben olyannak képzelték magukat, amilyenek soha nem voltak. - Legyen az életünk elrejtve Istenben!

 

---

December 18.
Készülés a halálra

"Rendeld el házadat, mert meghalsz! "
(2 Királyok 20, 1)

Ezékiás királyt csodálatos megtapasztalásai közepette (Ézs 37) halálos betegség támadta meg. Mint fiatal, talán 39 éves férfi, még távolról sem gondolt a halálra. "Hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől?" Nyomorúságában nem volt vigasztalása. Ekkor jön hozzá az Úr szolgája, Ézsaiás, ezzel az üzenettel: "Rendeld el házadat, mert meghalsz!" Helyes-e, ha a súlyos betegnek minden reménységét elvesszük és izgalomba hozzuk? Sok orvos szükségesnek tartja, hogy ilyenkor valamit hazudjon a betegnek, és a hozzátartozók is többnyire segítik ebben. Nem akarnak fájdalmat okozni a betegnek, nem akarják elvenni tőle az utolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodik. Mégis rossz szolgálatot tesznek neki ezzel. Az igazság mindig jótétemény, akkor is, ha nagyon fáj. A szeretet nem durván veti azt oda, hanem óvatosan és gyöngéden közli. Nem borzasztó-e, ha a beteg élete utolsó napjait hiábavaló reménykedéssel tölti, ahelyett hogy ebben a drága időben arra készülne fel, hogy megtegye a nagy lépést az örökkévalóságba? - Ezékiás nem volt készen. Keservesen sírt. Bűnei ott voltak közte és Isten között. Az ítélet borzalmai ragadják meg. Megtörve kiált irgalomért. És Isten a háta mögé veti bűneit - most már meghalhatna, de tizenöt évi haladékot kap. Te meg tudnál halni - most?

"Rendeld el házadat!" Jó, ha a külső körülményeket idejében elrendezzük és mindenünkről végrendelkezünk. Attól még nem hal meg az ember, ha a halál gondolatával foglalkozik. De még fontosabb a szív dolgait rendbe hozni; mindenekelőtt az Istenhez való viszonyodat. Ne vigyél át meg nem vallott bűnt az örökkévalóságba! Takaríts ki alaposan, ne legyen teher a lelkiismereteden. Beszélj egy lelkigondozóval, akihez bizalmad van. Ne félj a világosságtól! De hozd rendbe dolgaidat az emberekkel is! Talán van jogtalan holmi a házadban - add vissza! Vagy kölcsön kértél valamit, a másik elfelejtette, és ha nem is szándékosan, de figyelmetlenségből megtartottad. Talán szeretetlen beszéddel megbántottál valakit, vagy magatartásoddal fájdalmat okoztál neki. Késedelem nélkül menj el hozzá, vagy levélben kérj bocsánatot tőle. Tégy meg mindent azért, hogy nyugodtan távozhass el erről a földről. Talán még ad neked időt Isten, mint egykor Ezékiásnak; de bárhogyan is van, nem készülhetsz fel elég korán a búcsúzásra.

 

---

December 17.
Dicsőséges halál

"Íme, látom a megnyílt eget és az Ember Fiát Isten jobbja felől állni. "
(Cselekedetek 7, 56)

Dicső halál! István Szentlélekkel telve és a reá váró kibeszélhetetlen boldogság és dicsőség előízével lép át a halál küszöbén, mert látta a megnyílt eget és Jézust. Nem ülve látta Őt a maga fenséges nyugalmában, hanem állva. Ilyen tiszteletadással fogadja első vértanúját az Úr. Egyben azt is mutatja ez, hogy Ő kész segítségül és védelmül odaállni gyülekezete mellé. István nem is látta ellenségei dühtől égő arcát, mert felfelé tekintett. Így ajándékba kapta, hogy láthatta Isten dicsőségét és a Megváltót, aki készen állt fogadására. Aki így hal meg, jól hal meg.

Persze, külsőleg borzalmas és nem kellemes dolog volt ez a halál. Gyűlölettől izzó ellenségei rárohannak; mint valami gazembert végighurcolják az utcákon és mint egy kutyát agyonkövezik. Mégis boldog és derűsen szép halál ez, mert megnyílt felette az ég, mialatt lent a pokol dühöngött. - Jézus engesztelő halála az övéi halálát szelíd elalvássá és boldog elköltözéssé változtatta. Aki így hal meg Jézusban, jól hal meg; akár emberek bestiális durvasággal kínozzák halálra, akár más nehéz halállal hal meg. - Gyakran hallja az ember, amint némelyek dicsekedve beszélnek arról, ha valaki csendesen elaludt, mintha az már a boldog vég bizonyítéka volna. Csak az hal meg boldogan, aki Jézusé és a hit és a szeretet bensőséges kapcsolata köti vele össze.

Néha még a hívők is nehéz harcokat vívnak a halál előtt. A Sátán okozza ezeket a belső viharokat és tusákat. Még egyszer átmennek egy megítéltetésen, hogy így odakerüljön egész életük Isten szent arcának világossága elé. Ott minden saját munkájuk megsemmisül, csak azért, hogy Jézus legyen minden. Hittel elmondhatják: "Látom a megnyílt eget!" Nem ritka eset, hogy valaki nehéz órák után megkapja a menny e boldog előízét és elköltözése előtt bepillanthat a mennyei világba. Ez elveszi a halál keserűségét. A hívő ember szívesen hagyja itt a földet. Nem elszakítás lesz ez, hanem futás a Megváltó felé. Bárcsak a mi utolsó óránk is olyan lenne, mint Jézus barátaié és a menny polgáraié.

"Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér itt a borúban, Elérjek hozzád, s te fényes orcád meglássam én. - Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem! Uram tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én!"

---

December 16.
A megdicsőülés küszöbén

"Mindnyájan olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. "
(Cselekedetek 6, 15)

A dicsőség Lelkének milyen csodálatos ereje nyugodott meg Istvánon (1 Pét 4, 14). Arcának ezzel a ragyogásával arra mutat a Szentlélek, hogy Jézusnak ez a bizonyságtevője nem keseredett meg és nem háborodott fel a hamis vádakon, hanem nagy belső örömmel állt a főtanács előtt. Ez az öröm sugárzott arcáról. Isten ezzel világosan és érthetően bizonyította be az ellenségnek hűséges szolgája ártatlanságát. Milyen mély benyomást kelthetett ez a főtanács embereiben! Jézusnak a Tábor hegyi megdicsőülésére emlékeztet ez a ragyogás. A belső világosság kisugárzása mutatta, hogy Istvánt a kegyelem ragyogása töltötte be. Megérett a mennyre, fiatal volt és már érett kalász! Nem az öregség érlel meg az örökkévalóságra! Ellenkezőleg, aki nem indult el a menny irányába, az mindig mélyebben gyökerezik a földbe. Akit Isten Lelke nem ébresztett fel, az mindig tompább, közönyösebb, hidegebb lesz és mint valami gép, a megszokás vágányain mozog. - István teljesen az Úr Jézus tanítványává érett és tökéletes bizonyságot tett az igazságról. Az idős kor bölcsessége és a fiatalság tüze együtt volt benne. Szabad volt minden ember- és halálfélelemtől, szabad a világtól, és ezért kész arra, hogy belépjen a mennyei világba.

Csodálatos dolog Jézus igazi tanítványának lenni! Erős, bárkivel felveheti a harcot, mégis készségesen megadja magát. Bölcs, senki nem szólhat ellene, mégis szó nélkül elviseli a gonosz gyalázásokat. Senki nem veheti el tőle a belső, boldog, Istenben való békességet. Ez a szent boldogság tölti be és ragyog belőle.

Mennyire megkötözi a természeti embert a mások vélekedése! Kapaszkodik az életbe, fél a haláltól. István csak Istent félte, ezért beszélt félelem nélkül a tanács előtt. Védekezése vádbeszéd lett a legfelsőbb hatóság ellen. Amikor látta fenyegető magatartásukat és azt, hogy már nem akarják meghallgatni, a legerőteljesebb és legfájdalmasabb igazságokat is megmondta még nekik, azok mint pörölyütések hullottak rájuk.

Ez legyen a példánk! Kötnek még földi meggondolások? Attól függ a döntésed, hogy mit mondanak az emberek? Gyűlölni és üldözni fognak? Talán az életed is kockán forog? Amíg az emberek és földi életünknek rabjai vagyunk, nem vagyunk még érettek az örökkévalóságra. Ezért szakadj el mindentől, ami a látható világhoz köt

---

December 15.
A tanítvány elköltözése

"Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Majd térdre esve hangosan így kiáltott: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! "
(Cselekedetek 7, 59-60)

István, a félelmet nem ismerő bizonyságtevő, halálával pecsételte meg szavai igazságát, melyekkel a főtanács elé állt. Ő volt az első, aki elnyerte a mártírkoszorút. Halála nem gyalázatos vég, hanem diadalmas hazamenetel volt. Mint Mestere igazi tanítványa halt meg. És ahogyan Jézus Atyja kezébe tette lelkét, úgy tette le azt István Jézus kezébe. Nem ragadták el tőle az életet, hanem készségesen ő maga adta azt oda. Nem állandó ellenszegülés közben hurcolta ki őt az ellenség a városból; engedelmesen, mint bárány hagyta magát vezetni. Királyi szabadságban helyezi lelkét a Megváltó kezébe, mint ahogyan naponként is neki ajánlotta azt. Nem az ellenség kényszerítette térdre, hanem egy belső kényszer alatt hajolt meg, hogy elmondhassa utolsó imádságát ellenségeiért. Amit Jézus a kereszten legelőször kért, azt István utoljára kéri. A Megváltó utolsó kívánságát viszont (vedd magadhoz lelkemet), ő, a megváltott, először mondja. Jézus a másokért való imádkozással kezdte és utoljára imádkozott önmagáért, István először a saját lelkéért könyörög és a végén másokért. Csodálkozunk-e, ha az Ige ezt írja: "És amikor ezt mondotta, elaludt"? Különös meghatározás ez egy halálra kövezett ember haláláról. Ebben is követte Mesterét: nem vitt át az örökkévalóságba keserűséget kínzói iránt. Szerette ellenségeit és könyörgött Istenhez, hogy ne rója fel ezt bűnül nekik. Az alapszöveg szerint: "Ne engedd, hogy ellenük álljon" ez a bűn, mert akkor kőtorlaszként megakadályozza Istenhez való jutásukat. De ne vesszenek el! A mennyet kívánja nekik, ahová ő maga is tartozik. Lehet, hogy feltámadt benne valami sötét harag, amikor olyan kíméletlenül rárohantak a kövekkel, ezért kiált fel hangosan és esik térdre, hogy ezt a feltámadó haragot legyőzze.

A harag tövise ellen a legjobb orvosság: könyörögni azokért, akik azt a szívedbe döfik. Ha imádkozol azokért, akik bántanak és megsértenek, mennyei békesség tölti be lelkedet. A keserűséget csak a szeretet győzi le. Ne vigy át gyűlölködő érzést másnapra, ne menjen le a nap a haragodon. Még kevésbé vidd az örökkévalóságba! Győzzön a szeretet, hogy ott lehess, ahol nincs helye a sötét gyűlöletnek, csak a szeretetnek és a magasztalásnak.

---

December 14.
Jézus példás halála

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, ó Uram, hűséges Isten. "
(Zsoltár 31, 6)

Jézus a kereszten hetedik és utolsó szavával Atyja kezébe ajánlja lelkét. De nemcsak halálakor tette ezt. Egész földi életében Atyja megőrzése és befolyása alatt állt a lelke. Szentlélekkel egyesülve lelkünk (szellemünk) kell, hogy uralja a testi életet (akarat-, érzés-, kedélyvilág). "Miért csüggedsz el én lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bizzál Istenben!" - így bátorít az isteni lélek (szellem) és helyes irányba terel.

Ha Jézus Atyjának ajánlotta lelkét, mennyivel inkább kell nekünk is ezt tenni! Jézus nem rendelkezett önmaga fölött. Atyjának adta át a rendelkezési jogot, vezérelje Ő a lelkét és őrizze meg szentségben azt. - Ami lelkünk könnyen ferde vágányra jut és egész életünket magával ragadja. Fogságba ejtik a kívánságok, ösztönök, szenvedélyek és magukkal ragadják, ahelyett hogy az parancsolna nekik. Jézus az Atya kezébe adta lelkét; mi ajánljuk oda a Megváltónak. Ő váltott meg minket, jogos tulajdonai vagyunk. Így lelkünket is megtartja erős, hűséges kezében.

Oyan időket élünk, amikor a tévtanok egyre jobban terjednek. A hazugság és az ámítás igazságnak mutatja magát. Az idők végén súlyos tévelygések következnek be. Most van csak igazán szükség arra, hogy lelkünket naponta Jézusnak ajánljuk. Csak Ő őrizhet meg minket, hogy a tévtanok áldozatai ne legyünk. - Két veszély ólálkodik lelkünk körül. Az egyik, hogy könnyen elbizakodik és hamis magaslatra jut; a másik pedig, hogy hamar letörik és fáradtan, csüggedten elhagyja magát. Csak Jézus kezében van biztos helyünk. Ő egyensúlyban tart minket. Vannak ugyan ingadozások, de ezek nem zavarhatnak meg. - Külső, testi életünk feltámadó izgalmai és hullámzásai észrevétlenül megrázzák a lelket is és beteggé teszik. Egyszer gondok, aggodalmak ostorozzák, máskor a féktelen élvezetvágy és kívánság ragadja magával. Csak Jézus kezében lesz sziklává. Tombolhatnak körülötte a kedély hullámai, de nem dönthetik meg. Ha napról napra a Megváltóra bízzuk lelkünket, akkor ezt az utolsó óránkban is megtehetjük.

Ha te lakozol szívemben, kegyelemnek Királya, Nem találhat készületlen halálomnak órája. Ha kebled én rejtekem, kik árhatnak énnekem? Bízva te szent sebeidben győzve távozhatom innen.

 

---

December 13.

Hazaérkezés

"Mostan bocsátod el Uram a te szolgádat békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet. "
(Lukács 2, 29-30)

Simeonnak ezek a szavai Istent dicsőítik. Szíve vágya teljesült. Nincs több kívánsága. Ami addig hiányzott neki, az most az övé lett. Testi-lelki szemei meglátták Isten ajándékát: a Megváltót. Csak egy kisgyermeket tart karjaiban, de lelki szeme a népek Szabadítóját látja benne. Ő az a világosság, akinek révén a pogányok megismerik az igaz Istent. Most már békességben halhat meg az öreg Simeon. Utolsó nagy kívánsága teljesült: látta a megígért Üdvözítőt. Atélte azt a csodálatos dolgot, amiről Pál Róma 5, 1-ben ír. Az Úr Jézusba vetett hit által megigazult, ezért most igazi szívbeli békessége lett Istennel. Isten megígérte ezt és megtartotta szavát. Aki hitben meglátta a Megváltót és elmondhatja: Jézus az én Szabadítóm, az nyugodtan léphet az örökkévalóság útjára. Mikor van békességünk? Ha semmi sem gyötör és semmi sem hiányzik. Sok minden nyugtalanít és gyötör minket mindaddig, amíg Jézust és benne a bűnbocsánatot hit által meg nem ragadjuk. Isten Fiának értünk kiontott vére azonban minden vádat elhallgattat:

Szent vére bűnt befedez, Tisztára mossa ruhám. Bizalmamat ebbe vetem, Reménységem Jézus csupán.

Annak van békessége, akinek többé semmi sem hiányzik, akinek nincsenek beteljesületlen vagy nem teljesíthető kívánságai, hanem teljesen megelégedett. Csak annak van ilyen békessége, aki Jézusé. Ő a legnagyobb ajándék, benne Isten önmagát adja: az örök jót. Egy beteg megjegyezte: "Azelőtt olyan sok kínvánságom volt, ezért sohasem voltam igazán megelégedett. Most csak egyetlen kívánságom van: Jézus. Ő pedig az enyém." - Aki Jézusé, azt semmi sem köti a földhöz. Nála kíván lenni, mint az apostol írja: "Kívánnék elköltözni és Krisztusnál lenni."

Míg Jézust nem ismertem, nehéz volt a szívem. Nem leltem segítséget, s örömöt semmiben. De hogy Őt megtaláltam, elmúlt minden bajom, Úgy énekel a szívem, úgy zeng folyvást dalom! Úgy énekel a szívem, ragyog minden napom, Boldog vagyok, mert Jézust majd ott fenn megláthatom!

 

---

December 12.

Úrnak rossz - szolgának jó

"Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba! "
(Lk 16, 9)

A hamis sáfár urának pénzével barátokat szerzett magának. Ti is hasonlóképpen tegyetek az Istentől nektek adott pénzzel! Ez Jézus tanácsa. A pénz, az anyagi javak arra valók, hogy vele barátokat szerezzünk, szeretetet plántáljunk, embereken segítsünk. Tiszta szívből ajánlja ezt Jézus, semmiképpen nem igazolva azt a módot, ahogy önző szívünk próbál magának barátokat szerezni. Azokat a barátokat, akikről Jézus beszél, úgy kell megnyernünk, hogy túléljék a mammont, s akkor is szeretetet tanúsítsanak irányunkban, amikor már nincs földi segítség a számunkra.

A sáfár azt akarta ura adósainál elérni, hogy befogadják őt házukba, amikor elveszti tisztét és hatalmát. Ugyanezt ti is megtehetitek, mondja Jézus, de egy sokkal magasabb szinten. Ne földi házba fogadjanak be titeket és csupán egy rövid időre, hanem az örökkévaló hajlékokba. Örök hálát szerezhettek magatoknak; földi javaitok segítségével a szeretet, a jótétemény, a közösség gazdag aratását készíthetitek elő, amely örökké megmarad. Persze Jézus nem úgy beszél az általunk segítségben részesültek örök hálájáról, hogy ezzel elvonja figyelmünket Istenről, és hogy ne Isten kegyelmére támaszkodjunk, hanem az emberek szeretetére. Isten országában valamennyien az Ő kegyelméből élünk, így számunkra semmi sem olyan fontos, mint az, hogy az örök életet adó Istent szerezzük meg barátunknak. Jézus azt mondta, hogy amikor valakivel az Ő kicsinyei közül jót teszünk, vele tesszük azt. Ha éhezőt vendégelünk meg, Őt látjuk vendégül, s amikor okosan bánunk pénzünkkel, Őt tesszük barátunkká. Ezek azok a szeretetszolgálatok, amelyek megnyitják az örök hajlékok kapuját.

Nagy dolgokat lehet elvégezni a hamis mammon segítségével. Ettől azonban még hamis marad, mert jogtalanul igényt tart ránk és hamisan úgy tünteti fel magát, mint a boldogság egyedüli forrását. A pénz könnyen megvakíthat, miatta elhagyhatjuk Istent. Önmagában halott, üres, sőt kárhozatos dolog. Add tehát könnyen oda ezt a hamis dolgot, mondja az Úr. De amikor Jézus tanácsa szerint arra használjuk, hogy barátokat nyerjünk meg vele és a szeretet szolgálatába állítjuk, a hamis, csalárd mammonból hűséges szolga lesz és maradandó hasznot biztosít számunkra. Így szolgált a szegény özvegy templomi két fillérje is.

 

 

---

December 11.

Igyekezetünk végcélja

 

"Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba "
(Zsid 4, 11)

Isten nyugodalma vagy szombatja nem tétlen, rest nyugvás. Nem minden tevékenység nélkül való, de szabad a kapkodástól, rohanástól, a gondteli sürgés-forgástól és hajszától. A földi ember sok hiábavaló nyugtalanságot szerez magának. Kapzsiság és becsvágy forr állandóan benne és nem hagyja nyugodni. Az ilyen ember nem mehet be Isten nyugodalmába; oda csupán a belsőleg megcsendesült lelkek illenek. Igyekezzünk tehát úrrá lenni nyughatatlan testünkön és minden felinduláson, ami bűnös természetünkből tör elő!

Bizonyos fajta nyugtalanságon természetesen át kell mennünk, ha be akarunk jutni Isten nyugodalmába: ez a felébredt lelkiismeret nyugtalansága. Aki ezt a nyugtalanságot elkerüli, sohasem talál igazi nyugalmat, nem jut el a lelkiismeret boldog békességére, amit már itt megkapunk, mint a menny előízét. Vessük alá magunkat Isten Lelke megítélésének, és soha ne adjuk át magunkat a hamis biztonságérzetnek, amire rettenes felébredés következik. Az is igaz, hogy Isten nyugodalmába csak azok mennek be, akik elvégezték a rájuk bízott mindennapi munkát. A rest szolga, aki semmit sem tett Uráért, nem mehet be annak örömébe. Ne sodorjon el a földi hajsza és nyüzsgés, hanem végezzük földi dolgainkat is istentiszteletként (Ef 2, 10.) Aki fáradtra dolgozta magát, elemésztődött Ura szolgálatában, azt boldog nyugalom várja. Ott is folytatódik persze a szolgálat és tevékenység, de tövis és bogáncs nélkül, amelyek most gátolják és hiábavalóvá teszik munkánkat. Ott nem lesz fáradtság, kimerültség, gyengeség és erőtelenség, amik itt megnehezítik vagy lehetetlenné teszik munkánkat. Örökre fiatalok és frissek maradunk, és éjjel-nappal tevékenykedhetünk majd, fenséges nyugalomban. Nyugalom a munkában és munkálkodás a nyugalomban: ez Isten szombatja.

Isten népének nyugodalma győzelmes megpihenés a harc és tusák után. Mindenki harcol a földi létért, de kevesen veszik fel a harcot a belső ellenséggel szemben; változatlanul megkötözöttségeikben és bűneikben élnek. Vannak, akik nem szabályszerűen küzdenek és nem jutnak el a győzelemig. Hiányzik náluk a komolyság és a hit, ami egyedül biztosítja a győzelmet. Ne a magunk erejéből harcoljunk, hanem tartsunk ki hitben az Úrral, aki végül is győzelemre vezet minket.

 

---

December 10.

Halálfélelmünkben Isten vigasztal

"Mert akik e sátorban vagyunk is, megterhelten sóhajtozunk, mivel nem kívánjuk ezt levetni, hanem amazt erre felölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. "
(2 Kor 5, 4)

A meghalás gondolata az apostol számára is keserűséget rejtett magában. A halál mindig természetellenes marad. Bár mostani sátorházunkban sok a szenvedés és teher, mégsem óhajtjuk a halált. Nem vagyunk életuntak, mint egyesek, ha rosszul megy a soruk, hanem életkedv tölt be minket. Nem keressük a halált, ellenkezőleg - irtózatot vált ki belőlünk a gondolata. Maga Isten oltotta természetünkbe a haláltól való borzadást. E testben élve, sóhajtozunk.

Sátorháza, (teste) elbomlásának a gondolata megterhelte az apostol lelkét. Jobban szeretné, ha nem kellene a halandóság ruháját levetni, hanem mindjárt felvehetné a halhatatlanságot. Hiszen azok a hívők sem halnak meg, akik megérik az Úr Jézus visszajövetelét. Azonnal elváltoznak és a földi test helyébe mindjárt megdicsőült testet kapnak. Ha ezt a halhatatlan, megdicsőült testet szeretnénk felöltözni, akkor belsőleg már fel kellett öltöznünk a Bárány vérében megmosott új ruhát, a megigazulás ruháját, nehogy a bűn mezítelenségében mutatkozzunk (Jel 3, 18). Most még rejtegetjük romlottságunkat, de ha a test meghal, akkor mezítelenek és leplezetlenek vagyunk Isten előtt. - Krisztusban elnyerjük az üdvösség ruháját, ami örökre elrejti Isten elől bűnünk rútságát. Csak így lehetünk megdicsőült szépségben hasonlók őhozzá. Ez után sóhajtozik Pál is.

De Isten nemcsak úgy alkotott. hogy a haláltól borzadjunk, hanem Szentlelkét adta nekünk a jövendő üdvösség zálogaként. A Lélek ellensúlyozza a halálfélelmet, általa legyőzzük azt. Ő állandóan vigasztal, mégha a halál közelít is hozzánk. A Szentlélek személyes kapcsolatba hoz a Megváltóval. Ez a kapcsolat személyes ugyan, de még hitbeli kapcsolat csupán. Még nem látjuk Őt; hitben járunk, nem látásban. Nem térben vagyunk távol az Úrtól, hanem fizikai testünk képez válaszfalat. Bensőnk már most egy vele, de a halálnak a teste még elválaszt tőle. Ezért mindazokban, akik megkapták Jézus Lelkét, egyrészt ugyan ellenszenv él a halállal szemben, de másrészt a halál dicsőséges reménységgel tölti be őket, hogy egészen Jézusnál lehetnek majd. Így gondolkozol-e te is, vagy félelemmel tölt el a halál gondolata?

---

December 9.

Helyünk a halál után

"Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. "
(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az "ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.

Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. "Az én Atyám házában sok hajlék van."

"Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: "Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.

Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok. Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog. De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget. Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.

---

December 8.
A fiatalosság titka

"Még a vén korban is gyümölcsöznek, termők és zöldellők lesznek. "
(Zsoltár 92, 15)

Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik. Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik. A buzgóság természetes tüze, a fiatalos lelkesedés tüze idővel kialszik, elfojtják a kedvezőtlen és kellemetlen tapasztalatok, de a Jézus iránt való szeretet és az Ő ügye iránti buzgóság tüzét a Szentlélek olaja táptája és növeli.

Testünk érzékszervei is eltompulnak az öregségben; szemünk homályossá lesz, elveszti látóképességét. De a lelki megértés szemei Isten gyermekeinél az öregségben nem gyengülnek, ellenkezőleg, még élesebben és világossabban látnak. Testi hallásuk csökken, de a lelki nem. Egyre jobban hallja a jó Pásztor hangját, minél régebben követi Őt. Lábunk és kezünk elfárad öregkorunkra; a test rugalmassága is eltűnik, de Isten igazi gyermekei belsőleg még elevenebbek lesznek (Ézs 40, 30). Öregkorban könnyen befészkeli magát a zsörtölődés és a komorság, Isten gyermekei azonban, még ha félre is kell már állniok, öregségükben is derűsek, mint a gyermekek. Nem hallgat el ajkukon Isten dicsérete.

Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölődik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.

---

December 7.
Mindenkor és mindenért hála

"Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében! "
(Ef 5, 20)

Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk.

A hála egyúttal Isten új kegyelmének megtapasztalására is módot nyújt. "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását" (Zsolt 50, 23). Csodálatos erő rejlik a hálaadásban és dicsőítésben (2 Krón 20, 21-26). Azt is megtapasztalhatjuk, hogy a sötét és gonosz gondolatok eltűnnek, ha elkezdjük dicsérni Őt és hálát adunk neki. A hálátlanság útján megszegényedünk, a hálaadásban mindig gazdagabbak leszünk. - "Hálát adjatok mindenkor mindenért!" - csak Jézus Krisztus által lehetséges ez. Csak őáltala ismerhetjük fel a nyomorúságos időkben is az áldásokat. Ezek mind mélyebbre visznek az Atyával és a Fiúval való közösségbe. Az Isten iránti szeretet tüzét a viharok hatalmasan felszíthatják, de a jó napokban sokszor elhal a hálaadás. A veszély pillanatában is elmarad a hála, de utána felismerjük, hogy éppen a fájdalmas tapasztalatok útján nyertünk jó gyümölcsöket. Az örökkévalóságban mindenképpen hálát adunk majd a nehéz időkért. A hála és imádat mennyei foglalatosság, a pokolban csak a tehetetlen düh kiáltása hallatszik. Már most gyakoroljuk szorgalmasan a hálaadást, hogy majd az örökkévalóságban teljes és tiszta harmóniában olvadjunk bele az Istent dicsőítő kórusba. Ha a lelkünket nyomja valami, mondjuk együtt a zsoltáríróval: "Ébredj fel lant és hárfa!" Merüljünk el Isten gazdagságában, hogy hálát tudjunk adni neki mindenért.

---

December 6.
Isten meghallgat, de a maga módján

"Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél! "
(Ef 3, 20-21)

Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: "Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Ennyire merészen nem mertek kérni.

Néha, mintha Isten nem hallgatna meg minket, de azután minden elképzelésen felül, túláradóan cselekszik. Pál azt gondolta, sokkal jobban szolgálhatná az Urat, ha megszabadulna "töviseitől", melyet a "Sátán ökölcsapásainak" is nevez. Kérte az Urat egyszer; bizonyos várakozási idő után másodszor, azután megint várt. Végül újra, harmadszor is kérte a szabadulást. Az Úr látszólag visszautasította kérését, de mégis meghallgatta imádságát. Feleletet kapott és megvilágosodott előtte az Úr útja; hogy az Ő ereje a gyengékben mutatkozik meg igazán hatalmasan; megrepedt, összetört edényekben lesz nyilvánvaló; "cserépdarabokkal" többre jut, mint sértetlen emberi erővel. Ez a drága Ige ezreket erősített meg már azóta. Kimondhatatlan vigasztalás lett ez az ígéret: "Az én erőm erőtlenség által jut el céljához."

Pálnak harmadik missziós útja végén, a jeruzsálemi látogatás alkalmával leginkább elkeseredett ellenségeitől, a hitetlen zsidóság orvtámadásaitól kellet félnie. A rómabeli keresztyének imádságát kéri levelében. Bizonyosan ő maga is imádkozott, hogy az Úr mentse ki a hitetlenek keze közül Júdeában (Róma 15, 31). De ez a kérés sem talált meghallgatásra - látszólag. A kezükbe esett. Mégis meghallgatta őt az Úr, mert kiragadta onnan. Cézáreába kerül két évi fogságba. Pihenő időt rendelt neki az Úr, amire bizonyára nagy szüksége volt. Két év múlva mégiscsak eljutott Rómába, de másképpen, mint ahogyan gondolta. Ott is hirdethette Jézus Krisztus győzelmes evangéliumát, nem úgy, mint világi nagyság, hanem mint szegény fogoly. Az Úr más úton vezet, mint ahogy elgondoljuk és kérjük, de mindig dicsőségesebb módon.

---

December 5.
A meghallgatás nem-je és igen-je

"Atyám, ha akarod, távoztasd el Tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az Én akaratom legyen meg, hanem a Tied.
És angyal jelent meg Neki a mennyből, hogy erősítse Őt." (Lukács 22, 42-43)

 

Az Atya nem teljesíthette Fiának ezt a kérését. Nem volt más Útja szabadításunknak, csak ez az egyetlenegy, amitől a Megváltó visszaborzadt. És mégis meghallgatást nyert Jézus esengő imádsága! Angyal erősítette meg Őt. Ez volt a felelet a kérésére. A tanítványoknak virrasztani kellett volna, de aludtak; a legnehezebb harcot egyedül kellett a Megváltónak megharcolnia. Mégsem volt egyedül, az Atya nem hagyta Őt cserben. Nem kímélhette meg a fájdalmaktól, de Erőt adott neki a nehéz Út megjárásához. A lélek nyomasztó terhe olyan borzalmas és a testi feszültség olyan heves volt, hogy vért verejtékezett.

A Megváltó nem járhatta volna meg a szenvedés útját, ha nem nyert volna erősítést az "elrejtett mannából" (Jel 2, 17). Végül is az Atya szabaddá tette Őt a félelemtől és a rettegéstől. Nem a halál maga volt borzalmas neki, hanem ez a halál, a gonosztevő halála a kereszten. Az a gondolat, hogy a világ bűnterhe alatt átokká kell lennie - mázsás súllyal nehezedett a lelkére. Nem csoda, hogy szomorú volt mindhalálig. Imádságára a félelem csökkent egy kevéssé, de aztán újra visszatért. Másodszor is imádkozott, újra megkönnyebbült, de a félelem harmadszor is rátelepedett a lelkére. Harmadszor is könyörgött és ekkor teljesen megszabadult tőle. Nyugodtan mondhatta: "Keljetek fel, menjünk. íme elközelgett, aki engem elárul" (Mt 26, 46). Nem menekült el, hanem Győztesként ment az ellenség elé. Így Jézus meghallgatást nyert, amikor könyörgéssel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás között adta oda magát áldozatul Istennek, aki megszabadíthatta volna a halálból, de mégsem tette meg. Viszont megszabadult a halálfélelemtől. Meg kellett ízlelnie a halál keserűségét értünk, de megkapta a szükséges Erőt erre a legnehezebb szolgálatra.
Ez a meghallgatás minket is imádásra késztet. Számtalan megváltott bűnös dicsőíti most Istent, amiért egyszülött Fiát a fájdalom útjára bocsátotta, de át is segítette rajta. Jézus maga tökéletessé vált szenvedései révén és felemeltetett Isten jobbjára. Éppen ezért, mivel halálig megalázta magát, mindenek felett felmagasztaltatott és kapott páratlan hatalmat. Isten azért nem hallgatta meg Őt előbb, hogy később dicsőségesebben cselekedhessen."

 

---

December 4.
A biztosan meghallgatott kérés

"Ha pedig valakinek fogyatékos a bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja. "
(Jakab 1, 5)

Mi a bölcsesség? Isten lényébe és útjaiba való betekintés. "Isten adja meg nektek -írja az apostol - a bölcsesség és kijelentés Lelkét, az Ő megismerésében" (Ef 1, 17). Ezt a bölcsességet tehát nem ember, hanem Isten ajándékozza a Szentlélek megvilágosítása által. Bölcs továbbá az, aki nemcsak megismeri, hanem féli is az Istent. Tehát nem az ismeret, hanem a lelkiismeret dönti el, hogy valaki bölcs-e. Ismerheti valaki jól a Bibliát, és Isten szemében mégis bolond. A bölcsesség az életnek egyik titka, melynek gyökerei az istenfélelembe nyúlnak és az Istennek tetsző magatartásban mutatkoznak meg. "Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg jámbor életével az ő cselekedeteit bölcsesség szelídségében" (Jak 3, 13). Az a bölcs, aki beszédében és tetteiben helyesen jár el és mindig a helyes utat választja.

Sok bölcsességre van szükségünk a mindennapi életben, az emberekkel való érintkezésben, a gyermeknevelésben és földi hivatásunkban is. Akinek hiányzik még - és ki mondhatná, hogy teljesen az övé? -, az kérje Istentől. Ő bizonyosan meghallgatja.

Isten készségesen ad, szemrehányás nélkül. Ez Istennek csodálatos jellemvonása. Osztatlanul szerető szív, nincsenek hátsó gondolatai és eltitkolt szándékai. Isten maga a készség. Teljesen odaadja magát teremtményeinek. Az eléje tárt kéréseinket is szívügyének tekinti. - Bennünk a bűn tönkretette ezt az egyszerű készséget, őszinteséget. Az önző embernek, mégha jót tesz is, mindig vannak mellékgondolatai; saját hasznát és dicsőségét keresi.

Isten szemrehányás nélkül ad. Szeretete folytán semmi mást nem tart szem előtt, mint az ember javát. Nem vár mást, csak hálát. Nem is vet szemére senkinek semmit. Nem veti szemünkre, hogy tegnap kértünk utoljára, vagy éppen egy órával ezelőtt. Hozzá nem lehet elég sokszor jönni és inkább az bántja, ha túl ritkán jövünk. Isten tulajdonképpeni öröme, ha adhat. Elfedezi múltunkat, amint megalázkodunk miatta és bocsánatot kérünk tőle. Isten nagylelkűen elfedezi mulasztásainkat, tévedéseinket. Nem régi bűneinken át néz minket, hanem Jézus Krisztus ártatlanságán és igazságán keresztül. Milyen jó is az Isten!

---

December 3.
Imádság testi gyógyulásért.

"Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, hogy azok imádkozzanak felette és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében. És a hitből való imádság megtartja a szenvedőt. "
(Jakab 5, 14-15)

A keresztyén embernek betegségében mindenekelőtt Istent kell segítségül hívnia. Semmi esetre se tegyünk úgy, mint Asa király, aki csupán az orvosokat kereste, nem az Urat (2 Krón 16, 12). Ezzel nem azt mondjuk, hogy ki kell kapcsolnunk a gyógyszereket. Ezékiás király gyógyulása felülről való kegyelmi ajándék volt, jóllehet Ézsaiás arra utasította, hogy tegyen fügekötést a veszélyes kelevényre.

Az őskeresztyén gyülekezetekben betegségnél is Jézus nevét hívták segítségül. Napjainkban a gyógyítás kegyelmi ajándéka nincs olyan nagy mértékben jelen, még a hívő gyülekezetekben sem. Pedig a mi időnkben is bizonyságot tesz az Úr hívő emberek mellett, akik betegre teszik kezüket. A kézrátételnél ugyanis az imádkozó összekapcsolódik a beteggel, eggyé lesz vele.

Az olajjal való megkenés is jelképes cselekedet volt. Pontosan gy írja le az Ige: "Kenjék meg őt olajjal és imádkozzanak felette." Tehát nem az olaj, hanem a hívő imádság a döntő. Az olaj az életerő (Zsolt 23, 5) és az öröm (Zsolt 45, 8) jelképe. - Az olajjal való megkenés tehát nem varázsszer, hanem csak külső jele a Megváltóba vetett bizalomnak. Nem az olaj hanem a hívő imádság tartja meg a beteget. De nem is maga az imádság, hanem a hit, mert a hit ragadja meg az Urat. Az Úr az, aki segít rajtad. A hit felszabadítja az Ő kezét, a hitetlenség megkötözi.

Lázár feltámasztásának történetéből látjuk meg, mi a hit (Jn 11). Márta hitt abban, hogy a testvére nem halt volna meg, ha Jézus ott lett volna. Elhitte, hogy Jézus mindent megkap Istentől, amit kér. De amikor Jézus azt mondja: "Feltámad a testvéred!" - akkor így szól: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Nem tud hitben felemelkedni odáig, hogy most támad fel. Jézus mégis meggondolkoztatja: "Én vagyok a feltámadás és az élet" - tehát most és ebben az esetben is. Az igazi hit nem általánosan és valamikorra nézve ragadja meg a segítséget, hanem most, a jelenlegi helyzetben. Az ilyen hitet igazolja az Úr.

 

---

December 2.
Jézus küzdelmes imája

"És halálos gyötrődésben mind buzgóbban imádkozott. "
(Lukács 22, 44)

Jézus az imádkozás dolgában is dicsőséges példáképünk. Minél hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erősebb lett a kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erősebben kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez. Az Ő testének, azaz földi életének napjaiban (Zsid 5, 7) minden oldalról kísértés támadta. Hiszen a test erőtelen és fogékony a bűn minden támadására.

A Megváltó Gecsemánéban jutott el az erőtlenség mélypontjára. A halál rettegtetése mögött, amely a földre sújtotta, maga a Sátán állt. Az Úr világosan megmondta, hogy a világ fejedelme jön ellene (Jn 14, 30). Szenvedése a "sötétség órája" volt (Lk 22, 53) és ennek hatalma a tanítványok álmosságában is megmutatkozott. Az ellenség el akarta szigetelni az Úr Jézust, hogy annál könnyebben győzze le Őt. A Sátán azt mutatta Jézusnak, hogy szinte lehetetlen az előtte álló nehéz utat megjárnia. Rettenetes feszültség támadt az Úr lelkében, de a legnagyobb feszültség sem tudta Őt elszakítani az Atyától. Tovább imádkozott és nem engedte el az Atya kezét. Amint a Zsidókhoz írt levél írója mondja: "Erős kiáltás és könnyhullatás közben könyörgésekkel és esedezésekkel áldozott." Erőtlenségében önmagát tette az oltárra Istennek. Egy pillanatra sem győzhetett rajta a gyengeség. A teher majdnem agyonnyomta, véres verejtéket sajtolt ki belőle, de nem hátrált meg. Nem hagyta abba az imádkozást, kitartott, míg csak teljes győzelemre nem jutott.

Jézus legyen a példaképünk! Ha aggodalom és félelem tör rád, azonnal fordulj imádságoddal az Úrhoz. Ha rossz gondolatok félelmesen reád telepszenek, mélységbe akarnak rántani, kiálts Jézushoz, Ő hozzád hasonlóan megkísértetett, győzelme a tied is! Ne engedj a gonosznak! Fogózz hittel Jézusba, Ő szeret és nem ejt el téged, mert az Ő drágán megvásárolt tulajdona vagy. Ne állj meg félúton, hanem hittel és kitartó imádsággal törj egészen keresztül, amíg el nem mondhatod te is a zsoltáríróval: "Vártam az Urat és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat; megerősítette lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét" (Zsolt 40, 2-4).

December 1.
Nagy dolgokat várj Istentől!

"Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik ... a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint. "
(Ef 3, 20)

November 30.
Drága ígéret

"Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. "
(Lukács 11, 9)

Ebben a három mondatban fokozódás van. Ha valami értékeset, nélkülözhetetlent elveszítünk, azt nagy figyelemmel és sietséggel keressük. Csak akkor oldódik fel bennünk a feszültség, ha a nélkülözött tárgyat megtaláltuk. A zörgetéskor zárt ajtó előtt állunk. Nemcsak szeretnénk bemenni, hanem be kell mennünk rajta. Kopogunk és a válaszra figyelünk, hallgatózunk, hogy hallunk-e valami mozgást. Nem mozdulunk el arról a helyről, amíg meg nem nyílik a kapu.

Aki Istentől kér és vár, annak nem kell emberektől koldulnia. Aki a lelki életben el akar jutni valamire, annak az imádságra kell támaszkodnia. Ha rest vagy imádkozni, lelkileg elszegényedsz. Ezért hát szorgalmasan kérjük Istent, de ne önfejűen követelőddzünk tőle, mintha ki akarnánk csikarni valamiféle adományt. Zörgessünk, de várjunk alázatosan, míg Isten beenged. Ő ad, ha nem is azonnal és nem is éppen azt, amit kérünk. Ha Isten mindig azonnal meghallgatná imádságunkat, ez éppolyan hátrányos lenne számunkra, mint mikor a gyermeknek minden kívánságát teljesítik. A várakozási idő önvizsgálatra és a magunk megítélésére vezet. A hitnek türelmi próbákra van szüksége. Nagyon hiányos hit az, amely mindent mindjárt látni akar, de azt a hitet, amely nem lankad meg, Isten nem hagyja megszégyenülni.

Határozottan számíthatunk az olyan kérések teljesítésére, amelyek világos ígéreteken alapulnak. Ilyen erős és csalhatatlan ígéretek mindazok, melyekben örök üdvösségünkről van szó. Ha Jézus áldozatára hivatkozva bűneink bocsánatát kérjük, Isten nem tagadhatja meg kérésünket, mert Jézusról minden próféta bizonyságot tesz, hogy az Ő nevében bocsánatot kapnak mindazok, akik hisznek. Éppígy nem utasíthatja vissza Isten azt a kérésedet, amikor a gonosz legyőzésére kérsz erőt, mert Jézus nemcsak igazságunk, hanem szentségünk is lett. Isten azt akarja, hogy győzz, tehát meg is adja hozzá a szükséges erőt. Csak ne várj, míg készleted lesz a türelemből és szeretetből! Napról napra megkapod, amire szükséged van feladataidhoz, nehézségeidhez és a kísértéseidben való megálláshoz. Parancsként hangzik, amikor Jézus felszólít minket: "Kérjetek, keressetek, zörgessetek!" - de valójában rendkívül drága előjog ez, amiről Ő biztosít minket.

---

 

November 29.
Biztatás imádkozásra

"Mondott nekik példázatot arról, hogy mindenkor imádkozniok kell és nem szabad megrestülniök. "
(Lukács 18, 1)

Az ember belefáradhat az imádkozásba, ha úgy látszik, mintha a meghallgatás elmaradna. Aki belefárad az imádkozásba, az a harcba, tűrésbe, hordozásba és a szeretet gyakorlásába is belefárad. Az imádság erőt ad, lendületbe hoz, különben menthetetlenül összeroskadunk. Jézus az imádkozásra bátorít. A hamis bíró sokáig nem akarta meghallgatni az őt kérésével ostromló szegény özvegyet.

Isten gyermekeinél is előfordulhat, hogy éjjel-nappal tusakodnak és úgy látszik, mintha Isten nehezen határozná el magát, hogy teljesítse kérésüket. Pedig Ő úgy szereti választottait, mint a szeme fényét. Ha mégis vár a kérés teljesítésével, akkor nyilván bölcs tervei vannak ezzel. Azt akarja, hogy teljes komolysággal kiáltsunk, hogy imádkozásunkból minden félszívűség és lazaság eltűnjön. Azokat a bilincseket akarja leoldani, amelyek még a földhöz kötnek. Ha eljutunk arra a pontra, ahol Isten szeretne látni minket, akkor hamarosan megadja a kimenekedést. Az igazságtalan bíró csak azért segít a szegény özvegyen, mert le akarja rázni a nyakáról. Terhére van. Nem nyomorúsága indítja meg a szívét; nem ismer kötelességet, Istent nem fél, embert nem becsül. Szívtelen. De Isten megmenti az övéit, mert igazságos és irgalmas és nem hagyja őket az ellenség kezében. - A Sátánnak és a bűnnek nincs joga hozzánk, ha Krisztus vérére hivatkozunk, aminek jogán Isten tulajdonába visszakerültünk. Isten nem szolgáltathat ki minket a sötétség hatalmának, különben ellentmondana önmagának. Szereti gyermekeit, szíve szakadt meg értük a Golgotán. Irgalommal van tele irántuk, nem hagyhatja őket elpusztulni.

Ennél a példázatnál az Úr bizonyára a végső időkre gondol. Akkor az övéi hasonlók lesznek ehhez a tehetetlen özvegyhez, sőt olyanok lesznek, mint a vágójuhok. Isten nem menti ki gyermekeit a nyomorúság elől; beleengedi őket. De akkor, ott a nagy nyomorúságban lesz csak igazán sürgetővé számunkra az imádkozás a szabadulásért és a Szabadító eljöveteléért. Igazi kiáltássá lesz imádságuk, úgy tűnik majd, mintha az ég be lenne zárva, mintha Isten szabad folyást engedne az igazságtalanságnak. De egyszerre csak elérkezik a szabadulás! Légy állhatatos az imádkozásban és ne restülj meg!

---

November 28.
Mindent formálj imádsággá

Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen!
Jakab 5, 13

---

November 27.
A szüntelen imádkozás

"Szüntelen imádkozzatok! "
(1 Thess 5, 17)

Istennel egy állandó kapcsolatra van lehetőségünk az imádkozás révén; amikor nemcsak szavakkal imádkozunk, de bensőnk állandóan őfelé irányul. "Régebben - írja Tersteegen - az imádkozáshoz mindig helyet, időt és magányt kértem. Most bárhol vagyok, szüntelen imádkozom, hiszen mindenhol vele vagyok."

A keresztyén ember mindent, ami éri, imádsággá formál. Minden nehéz feladat, helyzet, tanácstalanság, baj, szenvedés, terhek az Úr elé kényszerítik őt. Van olyan imádkozás, amikor elfordulva minden mástól, bizonyos időt csak ezzel töltünk el. De ennél fontosabb, hogy egész lényünk, minden cselekedetünk legyen áthatva imádsággal. Mit használ, ha van valamiféle gyér imádkozó életünk, de hétköznapjaink széles folyama mellette folyik el? "Nem imádkozhatok egész nap, nincs rá időm" - mondogatják. Aki így beszél, azt bizonyítja, hogy még nem ismerte meg az igazi imádság titkát. Hát csak szavakkal lehet imádkozni? Amikor feltekintünk az Úrra, titkon felsóhajtunk, felé óhajtozunk, az is lehet imádság. Aki mindig az Úrtól függ és semmit sem tesz nélküle, aki minden cselekedetével istentiszteletet végez és mindent az Ő dicsőségére tesz, a legkisebb dolgot is: evést, ivást vagy bármi mást, az szüntelen imádkozik. Az ilyennek az imádkozás nem olyan dolog, amit le kell bonyolítani, nem napszámos munka, nem szokás dolga, és nem is kötelesség, aminek eleget kell tenni és aztán örül az ember, ha elintézte. Isten embereinek az imádság szívügyük, belső szükségletük. Egyszerűen nem tudnak imádkozás nélkül élni. Időt szánnak rá, felkelnek korábban és ha az imádság Lelke hajtja őket, napközben is van rá idejük. Sokkal többet beszélünk, fecsegünk emberekkel, mint szükséges és hasznos. Ha ehelyett visszavonulnánk imádkozni, megerősödnénk és lelkileg megújulva térnénk vissza közéjük.

Az imádkozó ember csendes, és hallgatag. Aki sokat beszél Istennel, takarékoskodik a szavakkal és így súlya van annak, amit mond. Az ilyen embernek rendezett belső élete van. Aki elmulasztja az imádságot, az csapongó, felszínes ember lesz. Csak az imádkozó embernek van igazi belső élete. Aki nem megy be Isten szentélyébe, az belebonyolódik a külsőségekbe, kíváncsiskodik, mindenfelé nézeget, hallgatózik. Az imádkozó emberben mélység van és egész élete egyetlen középpont körül forog.

---

November 26
Megszólítás az imádságban

"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!" (Máté 6, 9)

Jézus mintaimádságként ajándékozta nekünk a Miatyánkot. De nem azért, hogy csak gépiesen utánamondjuk. Nem forma az, amihez oda akarja kötni tanítványait; lényege nem az ismételgetésben van, hanem abban, hogy magunkévá tesszük tanításait. Mennyire visszaélnek ezzel a csodálatos imádsággal, mintha varázsszöveg volna! Miért? Mert mindenki ismeri ugyan, de kevesen értik meg. A megszólítás arra tanít, hogy ne kéréssel kezdjünk mindjárt. Elsősorban Isten jelenlétébe kell kerüljünk általa; úgy lássuk Őt, amilyen a valóságban. Ne álljunk oda, mint országúti vándorok, poros csizmával a király elé. Dávid többször hosszabb ideig hallgatagon ült az Úr előtt, mielőtt hangosan megszólalt volna. "A beszéd az ideigvalóság ajándéka, a hallgatás az örökkévalóság felé mutat" - mondta egyszer valaki. Atyának nevezhetem Őt, többé nem mint homályos kép áll előttem, Arcát Jézusban leleplezte, belelátok a Szívébe. Ez a megszólítás lelkiismeretedet fontos kérdések elé állítja: Eltűnt-e már a közted és Isten között levő válaszfal? Megkegyelmezett gyermeke vagy-e? Odavittél-e minden bűnt, ami ismét közéd és Isten közé furakodott, hogy elválasszon tőle? Megtisztultál-e újra Jézus vérében? Gyermeki engedelmességben jársz-e? Atyának nevezed Őt, és engeded, hogy megfegyelmezzen? Isten Lelke vezet-e dolgaidban? Földhözragadt gondolkodásoddal, világszereteteddel nem állsz-e szemben vele? (Róma 8, 7; Jak 4, 4). De az "Atya" név bátorítás is a csüggedő, kishitű gyermekeinek. Megváltójukra való tekintettel minden hiányosságuk és bűnük ellenére bátran állhatnak Isten elé. "Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy " - ez Isten fenséges voltát fejezi ki. Mindenütt jelen van, mindent tud és mindenre van hatalma (Zsolt 33, 13; 115, 3). Nála semmi sem lehetetlen. A világmindenséget kormányzó Isten ne tudna vezetni és irányítani téged legkisebb dolgaidbán is? Aki minden teremtményt megtart, csak téged ne tudna átsegíteni a veszélyeken? A legnagyobbnak tartsd Őt, és nagy dolgokat várj Tőle! Ami gyermekeinek üdvösségére van, azt Ő meg akarja adni, mert Atyjuk, és meg tudja adni, mert a mennyben van. A magasságos Istenre gondolva szent tisztelet és félelem kell hogy ébredjen szívünkben. Az igazi imádkozóban együtt van mindkettő: bensőséges szeretet és mély Isten iránti félelem."

---

November 25.
A Jézus nevében való imádkozás

Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
(János 16, 23)

Általános keresztyén gyakorlat az imádkozás, mégis ritka az igazi imádság. Az a döntő,hogy milyen a viszonyunk Istenhez. A gyermek és a barát másképpen kér, mint a napszámos és a szolga; a bűnbánó vámszedő megint másképpen, mint az önigazult farizeus. Az igazi imádság Jézus nevében történik. Aki az Ő nevében kér, az már befogadta Őt és egyedül benne bízik. Ennek ellentéte a magunk nevében mondott imádság, amikor valaki önigazsága tudatában, kérkedve járul Isten elé. lmádságával hidat akar verni az égbe, de közben annál biztosabban halad a pusztulás felé. Amikor Péter el tudta mondani:
„Eredj el tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok"
- akkor kezdett helyesen imádkozni. Csak ha feladja az ember önmagát és Jézusnak kiszolgáltatja énjét,egyedül Megváltójában bízik, akkor lesz az imádsága kedves Isten előtt, akkor kér Jézus nevében.

Jézus nevében imádkozni azt jelenti: Jézus imádkozik bennem. Ez csak akkor lehetséges, ha Jézus az Ő Lelkét adja. Ha a Fiú Lelke bennünk van, akkor kiálthatunk: „Abba!" azaz„Atyám!", mint ahogyan Jézus kiáltott Istenhez. A Szentlélek által eggyé leszünk Krisztussal, és így őbenne lépünk Isten elé. - Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy úgy imádkozunk, mint Ő imádkozott. Olyan bizalommal, bizonyossággal és kétségektől szabadon, mint Jézus tette földi napjaiban. A kételkedések mindig olyan szívből jönnek, amely még Isten és a világ között ide-oda ingadozik. Minél határozottabbak leszünk, annál bizakodóbban tudunk imádkozni.
„Ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy már teljesítette kéréseinket, amelyekkel hozzá fordultunk" - mondja János apostol (1 Jn 5, 15).

Végül Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy nem annyira magunkért, hanem inkább másokért és mindenek előtt Isten országa nagy ügyéért állunk elébe. Ez a papi imádság; az olyan ember imádsága, akinek akarata eggyé vált Isten akaratával. Ezekre vonatkozik Jézus szava:
„Kérjetek, amit csak akartok és meg lesz az nektek."
Semmi mást nem akarnak kérni, mint amit Isten akar. Jézus nevében az Atyához imádkozunk, s ez más,mint amikor Jézus nevét hívjuk segítségül a bűn és a szorongatott lelkiismeret nyomorúságában, vagy egyéb személyes nehézségünkben.

---

November 24.
Ne ismételgess imádságodban!

Ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok. Ezek azt gondolják, hogy az ő bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
(Máté 6, 7)

Az imádkozásban való bőbeszédűség vagy szószaporítás mélyen megrögzött pogány szokás. Nem csak az ima lélektelen mondogatására utal ez, hanem arra, hogy mindig ugyanazokat a szavakat ismétlik. Azt gondolják, hogy három Miatyánkkal többet érnek el Istennél, mint eggyel. Ez pogány babonaság. Baál papjai is azt kiáltozták órákon át:„Baál, hallgass meg minket!" Illés imádsága viszont rövid, tömör, de nagy hatású volt. Mindig az élő Isten előtt állt, szívét felemelte hozzá mielőtt egy szót is szólt volna.
„Isten az égben van, te pedig a földön, azért a te beszéded kevés legyen"
(Préd 5, 2). Méltatlanul bánunk Istennel, ha mindig ugyanazt mondogatjuk, úgy kiáltozunk, mintha nagyot hallana. ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Akarja ugyan, hogy kérjük és mondjuk el neki, mire van szükségünk, de az olyan imádság, amely mindig ugyanazokat a szavakat ismétli, nem tetszik neki.

Viselkedjünk méltó tisztelettel a leghatalmasabb Úrral szemben. Ne akarjunk erőszakoskodni vele, ne támadjunk imádságunkkal! A folytonos „Uram" vagy„Megváltóm" mondogatása is visszaélés szent nevével. Minden okunk megvan rá, hogy megalázkodjunk imádságainkkal elkövetett bűneink miatt. Persze ebből nem következik az, hogy a legrövidebb imádság a legjobb. Jézus maga is órákon, sőt éjszakákon át imádkozott. De az Ő imádsága Isten jelenlétében való csendes elmélyülés, imádatteljes várakozás volt és nem semmitmondó szószaporítás, ami üresen kong, nincs benne mélység és élet. Vannak imádságok, amelyekkel Istent ki akarják oktatni, mintha Ő nem ismerné nyomorúságainkat és a segítés módját. Ő tudja, mire van szükségünk.
- A hamis imádságok is sértik Isten fülét. Különösen nyilvános imádságoknál fennáll az a veszély, hogy dicsérő szavak, könyörgések hangzanak el, de a szív kegyelemért kiált a saját maga számára, mert megbocsátatlan bűnök terhelik a lelkiismeretet. Sokszor a magasztalás helyett azt kellene mondanunk:
„Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!"
- Az Istennek tetsző igazi imádság felülről kapott ajándék. Magunktól nem is tudunk helyesen imádkozni. Ezért beszél az Ige az „imádság Lelkéről", mint az imádkozás nélkülözhetetlen előfeltételéről.
Uram, taníts minket imádkozni!

---

November 23.
A titkon való imádkozás

"Te pedig mikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van. "
(Máté 6, 6)

Jézus szereti az elrejtettséget. A farizeusi kegyesség még imádkozásával is önmagát akarja fitogtatni az emberek előtt; pedig az imádságban csak Istennel van dolgunk. Milyen borzasztó, amikor valaki olyan szívesen hallgatja saját imáit és azt akarja, hogy mások is hallják azt. A színpadias imádkozás utálatos Isten előtt, éppen úgy a "díszimádság" is, amelynél az embernek az a benyomása, hogy nem Istennek, hanem a jelenlevőknek szól.

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belső csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk. "Menj be a belső szobádba", azaz keresd a magányt, külsőleg is különülj el, hogy mennyei Atyáddal egészen egyedül légy. Az Ő szent jelenlétében maradj csendben, míg betölt a Lelke és az imádat szavai tolulnak ajkadra. - "Zárd be az ajtót" - biztosítsd, hogy semmi ne zavarjon. Egész sereg olyan ellenséges gondolat van, ami akadállyá lehet: a hétköznapok, a munka, a gondok, a világ, értelmed; az éned a maga emberi és nem isteni vágyaival. Mennyi minden hathat gátlóan az imádkozásra! Zárd be az ajtódat: emeld fel szívedet Istenhez, zárkózz el a zavarók elől. - Van-e rejtett helyed az imádkozásra? A magányos imádság nélkülözhetetlen. Itt nyerjük a legmélyebb és legnagyszerűbb megtapasztalásokat. Itt nemcsak a lélek beszél Istennel, hanem Isten is a lélekkel. Itt tudja kijelenteni csodálatos igazságait üdvösségünket illetően. Itt gyűjt a lélek "forrásvizet" (Zsolt 87, 7); különben a hívő ember olyan, mint a kiszáradt kút, kiürül és kegyes fecsegővé válik.

A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.

---

November 22.
Amikor valaki valóban imádkozni kezd

"Íme, ő imádkozik ... "
(Cselekedetek 9, 11)

Az Úr Jézus mondja ezt Saulról, miután a damaskusi úton rátalált és megragadta őt. Most imádkozik először életében. Hát azelőtt nem imádkozott Saul nagyon is sokat? Igen, imádkozott, de farizeusmódra. Imádkozott és közben dühtől tajtékozva támadt Isten igazi imádóira, akik Jézus nevében és lélekben imádkoztak. A példázatbeli farizeus imádsága, könyörgése önmagára irányult. Imádsága nem felfelé szállt, önmagára korlátozódott s alapjában véve önmagát imádta. Önbizalommal, önistenítéssel volt tele. Nem Istent kereste, hanem önmagát.

Pál most imádkozik először úgy, hogy az valóban imádság. Keresi az Istent, tusakodik azért, hogy életében érvényre jusson Krisztus. Az Úr megragadta őt, most ő is meg akarja ragadni Jézust. Óembere berzenkedik közben: "Ha Jézus tanítványa leszek, úgy néznek majd rám, mint aki bolond, mint aki nem tudja mit csinál. Ma üldözöm Jézus nevét, holnap vallom? A főpapok, a főtanács kegyeit játszom el, barátaim elfordulnak tőlem!" - Ezeket az önmagával kapcsolatos gondolatait győzte le imádságában. Éjjel-nappal kitartott és meghallgatásra talált. Szinte beleimádkozta magát Isten szívébe. Most már egészen az Úrra összpontosult az élete. Minden más kicsúszott a lába alól. Egyedül Istenre szorult. Csak Őreá van szüksége, nem nélkülözheti Őt tovább. Imádságával most a közelébe jut. Csak egy érzés uralkodik benne: őutána és az őbenne való élet után vágyódik. Most már belelát Isten atyai szívébe, imádsága eljut fülébe. És az Atya szívét öröm tölti el ennek az összetört embernek az imádságára: "Íme, ő imádkozik!" Végre eljutott vele Jézus idáig.

Attól fogva imádkozó ember Pál. Azelőtt halott volt az imádsága, mert ő maga is halott volt. Azelőtt sokra tartotta imádságait és dicsekedett velük, mint minden farizeus. Most már nem ő maga, hanem Jézus Lelke imádkozott benne. Jöttek közben órák, amikor gyengeségében nem is tudta, mit kérjen és hogyan kérjen. Ilyenkor sóhajtásszerű felfohászkodásaiban rábízta magát a Lélek vezetésére.

Ennyire megváltozhat valaki! Bárcsak rólunk is kiállítanák ezt a bizonyítványt odafent: "Íme, imádkozik!" És bárcsak ne azért imádkoznánk, hogy éppen csak imádkozzunk, hanem valóban és kizárólag Istent keresnénk imádságunkkal!

---

November 21.
Istennek tetsző imádság

Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is olyanokat keres, akik Őt így imádják.
(János 4, 23)

A lélekben való imádásnak bensőséges jellege van. Előfeltétele az ember megújulása és az Istennek való odaszentelődése. Nincs külön helyhez kötve az imádkozás. Ahol szent kezeket emelnek fel (1 Tim 2, 8), ott minden hely megszentelt és alkalmas az imádásra; de bármilyen fenségesen felékesített templom is csak üres, puszta hely Isten szemében, ha ott nem tisztán és igazán hirdetik Isten Igéjét. Az ilyen istentiszteletnek farizeusi, a törvényes formáknak megfelelő jellege lesz csupán.

Az Istennek tetsző imádás Krisztussal jött közénk. Ő gyakorolta földi napjaiban azt lélek szerint, és csak aki benne hisz, juthat el Isten imádásának erre a magasabb fokára. - A lélek szerint mondott imádság ellentéte annak, amit csak az ajkak mormolnak, amit imádságos könyvekből lélektelenül olvasnak, vagy minden áhítat nélkül kívülről elmondanak. A legbensőbb kapcsolat Istennel az az imádság, aminek a személyes megismerés az alapja; a bensőséges, közeli viszony, mint apa és gyermeke között. Az ilyen imádkozás érintkezés-felvétel és találkozás Istennel. Jelenlétébe lépünk, színe elé járulunk. Minket sokszor más dolgok is lefoglalnak, ezért nincs meg mindjárt a belső összeköttetés vele. Keressük az imádkozást úgy, mint Dániel! Először kérjük az imádságot, azután tartsunk ki benne. Néha az a benyomásunk egyeseknél, mintha pisztolyból lőnék az imájukat, nagy gyakorlatuk (rutinjuk) van, de hiányzik a bensőség, a lélekben való imádás.

Azután Jézus szerint igazságban kell imádkoznunk. Mennyi hamis imádság sérti állandóan Isten fülét! Sokan járulnak eléje szavakkal, de életükkel és magatartásukkal hátat fordítanak neki. Hát nem hazugság ez? Nem üres játék-e csupán a szent Istennel? „Úr"-nak nevezik Őt és nem engedelmeskednek neki. A Miatyánk is a valótlanságok láncolata lesz némelyek szájában. Még a negyedik kérés is hazugsággá lesz, hiszen nem elégszik meg valójában egy napi eledellel, hanem sok napra szeretné biztosítani magát. Akkor igazi és valódi az imádkozásunk, ha nemcsak könyörgünk Istenhez, hanem vele is járunk; ha nem csak szavunkat, de egész testünket és szívünket oltárára helyezzük. Ha cselekedeteink megegyeznek szavainkkal, akkor igazságban, azaz valóságban imádjuk mennyei Atyánkat.

---

November 20.
Az imádkozás mindenekelőtt való

"Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések és hálaadások. "
(1 Tim 2, 1)

Az imádság a keresztyén életben kezdet, folytatás és vég. A lélek imádkozásban fejezi ki keresését; ott harcol, ott mutatkozik meg a hite, másként néma és halott lenne. Az imádság olyan nélkülözhetetlen a léleknek, mint testünknek a lélegzetvétel: Egyetlen lépést sem jutunk előre a megszentelődésben, Jézus követésében és a szenvedés útján - imádkozás nélkül. Első és legfontosabb az imádság. A Biblia ugyan nem az imádkozással kapcsolja össze üdvösségünket, hanem a hittel; sokan imádkoznak, akiknek szívében nincs élő hit Krisztusban. A farizeusok sokat és hosszan imádkoztak, közben pedig gyűlölték és megölték Jézust. Az ilyen imádkozásnak nincs értéke. "Ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom." - Az is igaz, hogy nincs élő hit, amely ne imádságban nyilvánulna meg, és nem lehet hitre jutni anélkül, hogy komolyan ne könyörögnénk Istenhez.

Isten gyermekei semmit sem tehetnek maguktól, mindent ajándékba kapnak. Teljesen arra vannak utalva, hogy minden ügyükben imádkozzanak. Földi dolgaikat sem intézhetik saját erejükből. A világ emberei megvannak imádkozás nélkül is, de Isten az Ő gyermekeinek külső dolgait nem viszi előre, ha nem néznek fel imádkozva Őrá. Különösen belső életünk van teljesen ráutalva a hitből való imádságra. Minden harc hiábavaló, ha nem azzal az erővel harcoljuk, amit az Úr ad s amit újra meg újra az imádság révén fogadunk el. Ha egy lelkiismeretbe vágó szót akarunk kimondani, ami betömi az ellenség száját, felemeli a leverteket és feltüzeli a lanyhákat, azt felülről kell kérnünk. Hány jóakaratú szó és intés pattan vissza a másik szívéről gyümölcstelenül és csak eltompítja azt! Miért? Mert nem imádkozó lélekből fakadt, hanem saját igyekezetből. Sok kegyes szó csak a fülünkig jut el, de egyetlen szó is nyílként hatol a másik lelkiismeretébe és balzsamként hat a szívére, ha felülről kikönyörögtük.

Az apostol azt akarja, hogy első dolgunk legyen az imádkozás. A reggel a nap legjobb időszaka, hadd legyen ez az Úré. Akkor még frissek vagyunk, este viszont nehezebben emelkedünk fel Istenhez. Amit reggel elmulasztunk, nehezen tudjuk behozni. Legyen az imádkozás mindennap az első, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk.

---

November 19.
Előkészület az úrvacsorára

"Próbálja meg tehát az ember magát és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból! "
(1 Kor 11, 28)

Az önvizsgálathoz csendességre és időre van szükség. Ehhez a hétköznapok forgatagában nem jutunk hozzá. Időt kell szentelnünk arra, hogy magunkba nézzünk. Mindennap legalább fél órát kellene szakítanunk ehhez. - Azután önmagunkkal szemben is elfogulatlannak és őszintének, igazságosnak kell lennünk. Természetünk szerint mindannyian elnézők vagyunk önmagunkkal szemben és kétféle mértékkel mérünk. A mások hibája súlyosabban esik latba, a mienk felett pedig átsiklunk. Csak a megvilágosodott értelem ismeri fel a saját romlottságát és azt kíméletlenül nevén nevezi, elítéli. Mindenkor imádkozzunk a szemgyógyító írért (Jel 3, 18).

Végül az önvizsgálathoz biztos mértékre is szükségünk van. Ezt Isten Igéje nyújtja, amely megismerteti velünk Isten akaratát, megmutatja nekünk Jézus arcát, ami különösen nagy segítség az önismerethez. - Önvizsgálatkor mindenekelőtt ezt kérdezzük meg magunktól: Milyen a szívem Jézus iránt? - "Szeretsz-e engem?" - kérdi tőlünk is az Úr. Ha a szívem kihűlt, vagy ami még rosszabb, lágymeleg, azaz nem tudok elszakadni kedvenc bűneimtől, de még a szennytől és undokságtól sem, akkor bizony a Jézus iránti szeretetem elégtelen. - Tudok-e szeretetből áldozatot hozni, magamat megtagadni, parancsait teljesíteni? Elviselem-e a gúnyt és gyűlöletet iránta való szeretetből? Kész vagyok-e arra, hogy meghaljak érte? - Az úrvacsorában testét kínálja fel, amit halálra adott értem, vérét, amit kiontott értem. Felmérem-e ezt a szeretetet? Éhezik és szomjazik-e szívem az Ő szeretetének ereje után? - Az úrvacsora megerősít a pusztai vándorlásra ebben az életben. Pusztává lett-e már nekem a világ? A mennyei Kánaán-e az én otthonom, célom?

Az úrvacsora közösséget teremt. Egy testté, egyetlen megbonthatatlan egységgé kapcsolja össze azokat, akik részesednek benne. Nemcsak az egyénnek ad erőt, hanem a gyülekezetet is eggyé formálja tagjaiban. Élő keresztyéneknek mindig fel kell tenniök ezt a kérdést: Kész vagyok-e arra, hogy mindenkivel egyetértésben és békességben éljek, vagy él még bennem a harag és a keserűség? - Csak ilyen önvizsgálat után menjünk az Ő asztalához, nemcsak egyszer-kétszer egy évben, hanem valahányszor alkalmunk van rá!

---

November 17.
Szörnyű csalódás

"Barátom, hogyan kerültél ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? "
(Máté 22, 12)

Ez a megrázó Ige éppen a kegyesekre vonatkozik. A király "barátom"-nak szólítja, tehát azok közül való volt. Velük akarta ünnepelni a "menyegzőt", de ennél hiányzott a legfontosabb: a menyegzői ruha. Ez pedig Krisztus, akibe felöltözünk (Róma 13, 14). A menyegzői ruha ünnepi ruha, Isten gyermekei ünneplő nép. A panaszkodás, kritizálás, zúgolódás, elégedetlenség, kicsinyes gondok és a földiekben való turkálás pontosan ellentéte az ünnepi magatartásnak. A hála, dicséret és imádat ünneplő emberekké tesz minket a hétköznapokban is.

Igen sokan vannak, akik ezt a ruhát sohasem teszik igazán magukévá. Isten népéhez akarnak tartozni, de régi életüket sohasem számolják fel teljesen. Isten gyermekeinek nevezik magukat, de nem azok, mert az Úr sohasem tudott bennük lakozást venni, nem volt alapos megtérésük. "Hogyan kerültél ide?" Egyszerűen becsempészted magad? Nem volt életközösséged Krisztussal, mégis elhitetted magaddal és mások is veled, hogy Isten gyermeke vagy? Mindez csak vallásos formaság volt. Kölcsönvetted, elméletileg megtanultad, de nem felülről plántálták beléd. Mondogattad, hogy "Uram! Uram!", de ezt a dicsőséges nevet nem a Szentlélek írta be a szívedbe. Fenntartottad az istenfélő élet látszatát, de hiányzott annak ereje. Kegyes fátyol leplezte régi, gonosz lényedet. Kegyes csalásban éltél.

Becsaphatjuk magunkat, még az embereket is, de Istent soha. Előtte nem állhat meg a kegyes látszat. Lehull az álarc. "Az pedig hallgatott." Máskor kegyes szólamokkal jól kivágta magát és kedvező fénybe állította személyét. De ennek most már vége. "Kötözzétek meg kezét-lábát és vessétek a külső sötétségre!" - hangzik a király rendelkezése. Szörnyű ítélet vár minden hamis és képmutató emberre. Nincs szó ennek az embernek gonosz tetteiről, de soha nem ragyoghatta át az igazság fénye, ezért valóban a sötétséghez tartozik. Tulajdonképpen már régóta megkötözte őt a bűn és a saját énje. - Nem az istentelenek kapják a legsúlyosabb ítéletet, hanem azok, akik a király barátai akartak lenni, de soha nem fogadták el az Ő lelkületét. A király "barátom"-nak nevezi, de éppen ez teszi súlyossá bűnét. Annak akart látszani, aki nem volt - ez a legítéletesebb, legszörnyűbb dolog.

---

November 16.
Ideigvaló tanítványok

"Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül és nem jártak többé vele. "

 

---

Október 24.
A hívők mennyei bölcsessége

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. "
(Jakab 3. 17)

Isten bölcsessége kiformálódik gyermekeinek lényében és életmódjában. Jakab különbséget tesz a felülről való és a földi, sőt ördögi bölcsesség között. Ez utóbbit a teljes önzés jellemzi. A felülről való bölcsesség tiszta, óvakodik minden bűntől, sőt utál minden tisztátalanságot. Arra indít, hogy egyedül Isten tetszését keressük. Távol tart magától minden tisztátalan kívánságot, mely tönkreteszi a szív nemességét, gyengédségét. - Ez a bölcsesség békeszerető. Eltávolítja az útból a kölcsönösen zavart okozó dolgokat. Tud bocsánatot kérni, ha igazságtalan volt. Megbocsát, nem ró fel semmit. Ahol csak teheti, kerüli a vitát és perlekedést; a felindult szíveket lecsendesíti és szelíden biztat. - A szelíd válasz lecsendesíti a haragot (Péld 15, 1), de az önző ember kemény, barátságtalan és szeszélyes. - Az igazi bölcsesség tanulékony. Nem ragaszkodik mereven, önfejűen a saját véleményéhez. Készségesen és hálásan elfogadja, ha hibáira figyelmeztetik (Zsolt 141, 5). Engedi magát meggyőzni, mint Jézus engedett a kánaáni asszony érvelésének. Nem érzi magát hibátlannak, tévedhetetlennek. Alázatosan elfogadja a helyreigazítást és isteni módon belátó.

A mennyei bölcsesség tele van irgalmassággal és jó gyümölcsökkel. Szabad lett az irgalmatlan fukarságtól és a szívtelen önzéstől, amely nem szeret áldozatot hozni. Az önző ember arca kemény. Sötét redők árnyékozzák be, amikor mások nyomorúsága kopogtat az ajtón. A felülről való bölcsesség ragyogóvá teszi az arcot és a kemény vonásokat megváltoztatja (Préd 8, 1). A bölcs élete gyümölcsöket hoz, amelyeken mások felüdülnek és örök életre jutnak. - A mennyei bölcsesség nem részrehajló, helyesebben - nem hasonlott meg önmagával. Nem személyválogató, nem ismeri az ellenszenvet. Mindent isteni mértékkel mér és enged a felülről való vezetésnek. - Képmutatás nélkül való. A testi okosság keresztül-kasul hamis, valótlan és álarc mögé rejtőzik. A mennyei bölcsesség teljesen tiszta és igaz szavaiban, gondolataiban és magatartásában. Nincsenek hátsó gondolatai és titkos redői. Egyszerű és egyenes. Gyűlöli a kifogásokat, nem űz kétszínű játékot. A külső és a belső fedik egymást.

---

Október 23.
A papi szívből fakadó fohászkodás

"Jézus fohászkodott (felsóhajtott). "
(Márk 7, 34)

Jézus másként fohászkodott, mint a szentségtelen emberek. Amikor eléje vitték a süketnémát és a szerencsétlen ott állt előtte, feltárult szeme előtt ennek az emberi léleknek teljes nyomorúsága. Beteggyógyításai nem varázsszerűen és nem könnyen mentek végbe. Magára vette betegségeinket (Máté 8, 4). - Természetszerűleg sokkal közelebb áll hozzánk a saját nyomorúságunk miatt való fohász. Néha rajtakapjuk magunkat bizonyos jó érzésen, ha mások szerencsétlenségéről olvasunk és arra gondolunk: "Milyen jó, hogy ez nem velem történt!"

A mások nyomorúsága miatt való fohászkodás mindig önzetlen szeretetből származik. Önzésünk és önszeretetünk azonban a terhek, nehézségek és erőnknek túlságos igénybevétele, vagy mások igazságtalan magatartása miatt is sóhajtozik. De ez nem hatol el Istenhez. - A másik ember teher nekünk, szeretnénk szabadulni tőle. Az ilyen sóhajtozásokkal még kárhozatot is szerezhetünk magunknak - mint Jakab apostol mondja. Mert a szeretetlenség és a gyűlölet kizár a mennyből. Más alakalommal arról olvasunk, hogy Jézus a zsidók elvakultsága és keménysége miatt felfohászkodott (Márk. 8, 12). A gonoszság, hálátlanság és félreismerés, amik személyileg érintették Őt, nem váltott ki belőle sóhajtást, de könnyeket hullatot a jeruzsálemiek vaksága és hitetlensége miatt.

Nekünk mindenekelőtt saját magunk miatt kell sóhajtoznunk, fohászkodnunk a próféta szava szerint: "Miért zúgolódnak az emberek az életben? Ki-ki a maga bűne miatt sóhajtson!" (Jer. sir 3, 39). Ha szívünk hidegsége, mulasztásaink, türelmetlenségünk és gyengeségünk, irigységünk vagy kapzsiságunk miatt felfohászkodunk, akkor még kegyelmet kaphatunk. De mint megkegyelmezettek is fohászkodhatunk, sóhajtozhatunk az emberek romlottsága, a bűn szörnyűsége miatt, amit magunk körül látunk. Isten gyermekei az Úrral együttéreznek, ha bántják Őt. Ilyenkor a felsóhajtás és fohászkodás szent és Istennek tetsző. Komoly közbenjáró imádság születik belőle, esetleg határozott fellépés is a gonosz ellen. Jézus nemcsak Jeruzsálem vakságán sírt, hanem a kufárokat is kiűzte a templomból. Ne elégedjünk meg erőtlen panaszkodásokkal. Sok visszásságon a legjobb akarattal sem tudunk változtatni. Az Istenhez intézett fohászok, sóhajok viszont egykor örök örömre változnak (Ézs 55, 10).

 

---

Október 22.
Isten és Krisztus papjai

"Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Istennek és Krisztusnak papjai lesznek és uralkodnak vele ezer esztendeig. "
(Jel 20, 6)

A papi foglalatosság áldozat és a másokért való irgalmas szolgálatba állás. Isten gyermekei akkor papok, amikor készek mások terhét hordozni. A főpap szíve fölött hordozta táblára vésve a tizenkét törzs nevét. A papi szívek másokkal törődnek, mindenekelőtt Isten népe tagjaival, de ezen felül minden emberrel. Irgalmas főpapjuk, Krisztusnak a szemén át nézik az embereket.

Ha ilyen papi lelkülettel szolgálunk másoknak, akkor bizony terheket kell vállalnunk. Isten gyermekeiben is sok a fogyatékosság, de mennyivel több türelemre és hordozó erőre van szükség a meg nem tért emberekhez. Legkönnyebb dolog túladni a megterhelő embereken, de a papi szív panasz nélkül hordozza őket. - A papi lelkület nagy főpapjának, Jézusnak a példája szerint könyörög másokért, és ez a könyörgés önzetlenséget igényel: Akik még önző lényüknek élnek, azt mondják: Elég kérnivalóm van a magam számára, nem állhatok oda másokért is! Isten azonban olyan embereket keres, akik odaállnak papi imádságukkal másokért. Isten országa építése tőle magától indul ki. Ő veti meg alapját és viszi beteljesedésre, de beleépíti terveibe a papi lekületű hívők komoly könyörgéseit is. Annáról, az idős prófétaasszonyról azt olvassuk: "Szolgált Istennek böjtöléssel és imádsággal éjjel-nappal." Fontos szolgálatot teljesített; Isten ügyét vette a szívére s kitartott az eljövendő Megváltóért való esedezésben. Így kell kikönyörögnünk az Úr Jézus visszajövetelét is.

Isten papjainak része lesz az első feltámadásban és Krisztussal fognak uralkodni. Nemcsak boldognak mondják őket, hanem mint Isten felszentelt papjainak kibeszélhetetlen öröm lesz a részük ebben a szent szolgálatban. Egészen Istennek szánják oda magukat és teljesen beleolvadnak ebbe a szolgálatba az Ő országáért Közbenjárnak embertársaikért, akik majd az ezeréves birodalom idején élnek a földön. A mennyei seregekkel együtt szakadatlanul odaviszik hálájukat és imádatukat az Atya és a Bárány elé. Papok lesznek ott is, mert már itt a földi életben azok voltak. Krisztussal fognak uralkodni, nem erőszakosan, hanem szelíden (Máté 5, 5). Igyekezzünk arra, hogy ilyen papi emberek legyünk, akik a lelkeken könyörülve önfeláldozóan szolgálnak

 

---

Október 20.
Az emberi gondolkodás


"Jézus így szólt Péterhez: Nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberekére! "
(Máté 16, 23)


Hányszor kellene Jézusnak hozzánk is így szólnia! Még Jézus tanítványai is, akik közel állnak hozzá, néha nagyon emberi módon gondolkodnak. Amikor Jézus az előtte álló szenvedésekről beszélt, Péter felkiáltott: "Mentsen Isten Uram! Nem eshetik ez meg veled!" Emberileg jót akart, de helytelenül gondolkodott. Később tökéletesen belátta, milyen balga és rövidlátó volt, hiszen Jézus szenvedése örök élet forrása lett az ő számára is.

A tanítványok legtöbbször képtelenek voltak teljesen megérteni Mesterük elgondolását, szándékát és melléfogtak (Luk 9, 54-56. 59-61; Márk 9, 38-39). Óemberünk szívesen beleavatkozik ügyeinkbe, ezért sokszor még részrehajlók vagyunk. Túl sokat gondolunk saját érdekeinkre, megvannak az előítéleteink, kedvenc elgondolásaink; szűkkeblűek és rövidlátók vagyunk. - Jézus anyja és testvérei úgy gondolták, igényt tarthatnak őrá, de Jézus saját anyját sem részesítette előnyben másokkal szemben. "Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám." - Jeruzsálem asszonyai siratták a Megváltót, amikor keresztjét a Golgota felé vonszolta. Jézus azonban nem tartotta magát szánalomra méltónak. Ha mindenben helyesen értenénk meg Istenünket, akkor minden helyzetünkben magasztalnánk Őt.

Pál kimondhatatlanul szenvedett Izraelnek az Úr Jézussal szemben való megkeményedése miatt. Ekkor megmutatta neki az Úr, hogy Izrael szomorú elbukása a pogányok, a többi nemzetek üdvösségére szolgál, és hogy az Ő népe csak egy ideig lesz ebben a tévedésben, majd megtér még az Úrhoz. Pál megvilágosodott lelkéből Isten magasztalását, imádását hozta elő az a tény, hogy az ítéletnek ez a borzalmas útja mégis kegyelemben végződik (Róma 11, 32-36).

Mennyi keserűség, kedvetlenség és türelmetlenség, kétségbeesés a következménye annak a vakságnak, amely nem képes felismerni Urunk gondolatait! Mily boldog az az ember, aki megtanulja megérteni Istenét és mindent Isten világosságában lát, Igéje szerint ítél! "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik." A tanítványok megbotránkoztak benne, amikor Gecsemáné felé indult. Mi is megütközünk, ha valami elképzelésünk és terveink ellenére történik? Boldog az az ember, aki mindig igent mond Ura vezetésére, gondolataira.

 

---

Október 20.
Az emberi gondolkodás


"Jézus így szólt Péterhez: Nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberekére! "
(Máté 16, 23)


Hányszor kellene Jézusnak hozzánk is így szólnia! Még Jézus tanítványai is, akik közel állnak hozzá, néha nagyon emberi módon gondolkodnak. Amikor Jézus az előtte álló szenvedésekről beszélt, Péter felkiáltott: "Mentsen Isten Uram! Nem eshetik ez meg veled!" Emberileg jót akart, de helytelenül gondolkodott. Később tökéletesen belátta, milyen balga és rövidlátó volt, hiszen Jézus szenvedése örök élet forrása lett az ő számára is.

A tanítványok legtöbbször képtelenek voltak teljesen megérteni Mesterük elgondolását, szándékát és melléfogtak (Luk 9, 54-56. 59-61; Márk 9, 38-39). Óemberünk szívesen beleavatkozik ügyeinkbe, ezért sokszor még részrehajlók vagyunk. Túl sokat gondolunk saját érdekeinkre, megvannak az előítéleteink, kedvenc elgondolásaink; szűkkeblűek és rövidlátók vagyunk. - Jézus anyja és testvérei úgy gondolták, igényt tarthatnak őrá, de Jézus saját anyját sem részesítette előnyben másokkal szemben. "Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám." - Jeruzsálem asszonyai siratták a Megváltót, amikor keresztjét a Golgota felé vonszolta. Jézus azonban nem tartotta magát szánalomra méltónak. Ha mindenben helyesen értenénk meg Istenünket, akkor minden helyzetünkben magasztalnánk Őt.

Pál kimondhatatlanul szenvedett Izraelnek az Úr Jézussal szemben való megkeményedése miatt. Ekkor megmutatta neki az Úr, hogy Izrael szomorú elbukása a pogányok, a többi nemzetek üdvösségére szolgál, és hogy az Ő népe csak egy ideig lesz ebben a tévedésben, majd megtér még az Úrhoz. Pál megvilágosodott lelkéből Isten magasztalását, imádását hozta elő az a tény, hogy az ítéletnek ez a borzalmas útja mégis kegyelemben végződik (Róma 11, 32-36).

Mennyi keserűség, kedvetlenség és türelmetlenség, kétségbeesés a következménye annak a vakságnak, amely nem képes felismerni Urunk gondolatait! Mily boldog az az ember, aki megtanulja megérteni Istenét és mindent Isten világosságában lát, Igéje szerint ítél! "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik." A tanítványok megbotránkoztak benne, amikor Gecsemáné felé indult. Mi is megütközünk, ha valami elképzelésünk és terveink ellenére történik? Boldog az az ember, aki mindig igent mond Ura vezetésére, gondolataira.

 

---

Október 19.
Jézus gondolkodásmódja

"Bennünk pedig Krisztus értelme van. "
(1 Kor 2, 16)

A hívő emberben a Szentlélek által Krisztus gondolkodása, értelme van. Ez azt jelenti, hogy úgy gondolkodunk, mint Ő. Tagjaiban az Úr maga gondolkodik, bennük érez és bennük öltenek testet a vágyai. "De ki értette meg az Úr értelmét?" Természete által senki. A Szentlélek vezet be minket az Úr gondolataiba, mert azok egészen mások, ellenkeznek a szív természetes gondolkodásával (Ézs 55, 8).

Krisztus gondolkodását különösen a boldogmondásokból ismerjük meg. Jézus a szegényeket mondja boldogoknak, a világ pedig a gazdagokat. A Megváltó a szenvedőket, a világ a nevetőket és dúskálókat részesíti előnyben. Jézus dicséri a szelídeket, akik mindent türelmesen elhordoznak, a világ ítélete szerint azok az irigylésreméltók, akik tolakodnak és durva erőszakkal célhoz érnek. A Megváltó jaj-t mond azok felé, akik beteltek, akik a pénzre és hatalomra építenek. Mindent a feje tetejére állít a világ: neki az a nagy, ami Isten országában semmit sem ér. Isten országában az a legnagyobb, aki mindenkinek szolgája. Ott egészen más törvények és alapelvek érvényesülnek.

A lelki megítélés alapvetően más, mint a világi. A Jézustól távol élő emberek gondolatai ferdék, tévelygők. Nem számolnak az élő Istennel, csak a természetes tényezőkkel. Nem ismerik az ember alapvető romlottságát, ezért nem számolnak vele. Megmaradnak a külsőségnél, nem néznek a mélyre, ferde a megítélésük. "Az embert csak a rossz körülmények és állapotok teszik rosszá. Teremtsetek jobb körülményeket, akkor jobb embereket kaptok" - ez a téves kijelentés széltében-hosszában ismert. Az emberek okosnak tartják ezt a gondolkodást, Isten előtt azonban üres és hiábavaló. Isten gondolatai a világ bölcsei szemében merő bolondság.

Csak az újjászületés által fordul meg gondolkodásunk, értékelődnek át fogalmaink. A meg nem világosodott ember akadálynak látja azt, amit a lelki ember olyannak tart, ami előbbre visz. Akiben Krisztus értelme, gondolkodásmódja él, az talál rá az igazira, az Isten Igéjében találja meg az isteni mértéket. Ezért csak az ilyen ember mutathat kivezető utat minden nyomorúságból: Istenhez és az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz való megtérést, akiben egyedül van szabadulás.

 

 

---

Október 18.
Jézus higgadtsága


"Mikor gyalázták, a gyalázást nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ügyét arra, aki igazságosan ítél."
(1 Péter 2, 23)


Jézus töretlenül, győztesként járta útját. "Hűség mindhalálig" - ez volt a jelszava. A sok gyalázás és szidalmazás alatt meggörnyedt, de hajlíthatatlan maradt. A Megváltó hallgatva tűrt mindent. Nem szidalmazott, nem fenyegetőzött, még csak nem is panaszkodott. Hallgatása mögött nem volt dac és harag. Csendesen és készségesen adta meg magát az Atya akaratának. - "Hátát odaadta a verőknek és arcát a szaggatóknak. Arcát nem fedte be a gyalázás és köpdösés elől." Olyan megbecsülésben volt része Isten részéről, amit nem rútíthatott el emberek megvetése és árulása. Vajon rossz-e valaki azért, mert az emberek rossznak tartják és sárral dobálják? Csak a bűn szégyenít és becstelenít meg. Az Úr Jézust szidalmazták, de Ő felülmaradt minden szitkozódáson. Mindent annak a kezére bízott, aki igazságosan ítél. Nem akart bosszút állni ellenségein, hanem azt az igazolást várta Istentől, amiről Ő maga lemondott. Keményen vádolták Pilátus előtt. Jézus azonban hallgatott, magára vállalta a vádaskodásokat, - hiszen neki bűnössé kellett lennie. Mire való a mindenféle védekezés? "Ne szállj szembe a gonosszal", azaz a gonosz emberekkel, ezt parancsolja Jézus. Ő maga eszerint cselekedett és nem ellenkezett velük, de ha valaki az Atya dicsőségét megsértette vagy az igazságot lábbal tiporta, akkor tiltakozott. Amikor Őt magát kínozták, akkor hallgatott. Mi természetünk szerint fordítva teszünk. Ha becsületünkbe taposnak, felindultan tiltakozunk, de ha Isten dicsőségét sértik, közönyösen és gyáván hallgatunk.

Jézus csak Atyjánál keresett igazolást. Az emberek gonosztevőként megfeszítették, de Isten feltámasztotta és dicsőséggel koronázta meg. Bárcsak mi se igazolnánk magunkat! Ha Isten szabaddá tett, mit árthat, ha emberek vádolnak? Gondolj Róma 8,3-ra! Isten mondja ki az utolsó szót. Ha Ő megkegyelmezett és felfüggesztette vagy elengedte a büntetést, mit árt emberek vádaskodása? Kitalált hazugságaik nem bántanak már. Isten napvilágra hozza ártatlanságodat, ezért légy csendben és várj. - Jézus hallgatása szégyenítsen meg minket, ha indulatba jövünk és lármázni kezdünk. Ragyogjon előttünk példaként, legyünk olyan csendesek, mint Ő.

 

---

Október 17.
Jézus arcképe (IV.)

 

 

---

Október 16.
Jézus arcképe (III.)

"A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. "
(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekről, amiket kapott. Ellenkezőleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezőtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az előző események állították őt. Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt. Isten sem emlékezik meg vétkeinkről. Ő az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti őket. Megbocsát és elfelejt. Felségesen fejezi ki ezt az Úr az Ő Igéjében: "Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bűneidről nem emlékezem meg" (Ézs 43, 25). Vagy: "Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22). Nem akarunk-e Isten követői lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen Ő maga az igazság. Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje győzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit vagy éppen kigúnyolja. János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. A szeretet embere az igazságot segíti elő, utat készít neki és örül, ha az győz, még akkor is, ha ő maga nem részesül benne.

---

Október 15.
Jézus arcképe (II.)


"A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra (nem keseredik meg)."
(1 Kor 13, 5)


A szeretet tapintatosan viselkedik. Talán nem mindig jártas valaki a külső udvariassági szabályokban, mégis illendőképpen viselkedik, mintegy belső indíttatásból. A szeretetnélküli udvariasság hűvös vagy éppen fagyos, úgyhogy néha szívesebben vennénk a durva és neveletlen viselkedést.

Nem keresi a maga hasznát, önzetlen, nem a nyereségre néz. Nem azért ad, hogy visszakapja. Az önzés sokszor próbál szeretetreméltó lenni, például az öreg, egyedülálló rokon iránt, mert számít valamire. "Adjatok, semmit érte nem várván és a ti jutalmatok sok lesz."

A szeretet nem keseredik meg. Néha igen felháborodik a szívünk, különösen ha közelállók sértenek meg. Hogyan csendesíthetjük le ezt a belső felindulást? Nézz Jézusra, aki a legkeservesebb dolgot is elhordozta és mégsem keseredett meg a szíve. Ne tápláld a pusztító tüzet! Minél többször ismételgeti az ember magában a megtapasztalt méltánytalanságot, annál erősebb a belső felháborodása. Különösen növekszik a méltatlankodása, ha szavakban is kitör belőle. Beszéd közben egyre nő a harag s az ember mindig jobban belehajszolja magát a bosszúságba, ingerültségbe. A nyelv, amit a pokol hoz izzásba, végül is egész életünket lángra gyújtja - mondja Jakab apostol. Komoly figyelmeztetés ez. Szó szerint: "felgyújtja életünk kerekét". Mert az élet körforgás ugyan, de szakadatlanul előre is halad, mint a kerék, és ezt a nyelv a pokol tüzével fel tudja gyújtani.

Uralkodj a nyelveden! Hallgatás által még korlátozható a tűz. Ha eszedbe is jut a téged ért sérelem, állj ellene azzal a szeretettel, amivel a Megváltó szeretett. Ha felindulásod erőt venne rajtad, állj meg, tégy pecsétet a szádra Megváltód erejében, aki csendes volt, mint a bárány, amikor a legborzalmasabb sebeket kapta. Magadat teszed boldogtalanná, ha helyet adsz a keserűségnek. Ha támadások, ütések és rágalmazások érnek, ne felejtsd el: a szeretet "nem gerjed haragra", nem keseredik meg.

---

Október 14. Jézus arcképe (I.)

"A szeretet hosszútűrő, jóságos;
a szeretet nem irigykedik, nem
kérkedik, nem fuvalkodik fel." (1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetről lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelőre fájón érezzük a nagy és mély különbséget. A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elő is törnek annak régi hibái. Nem veti el a másikat, mégha az lassan halad is előre és el-elmaradozik. Mint ahogyan Isten hosszútűrése a mi menedékünk, úgy sok lelket helyreigazíthatunk, ha lankadatlan türelemmel fáradozunk értük és nem ejtjük el őket. De milyen rövid lélegzetű a mi szeretetünk! A hosszútűrés sokszor gyengeségnek látszik, pedig az a legnagyobb erő. "Jobb a hosszútűrő az erősnél, aki várost vesz be." A szeretet jóságos. Ez szavakban éppen úgy megmutatkozik, mint cselekedetben. Üdítő napfényként hat, éltető harmat a léleknek. Ellentéte a sötét, kedvetlen, kemény természet, amely mindig pusztít ,mint a lisztharmat és a fagyos dér. Egy jóságos szó, egy barátságos kézfogás, egy szívélyes tekintet csodát tehet. A szeretet nem irigykedik, nem verseng. A szentségtelen, önző szeretet féltékeny, ki akarja sajátítani a másikat, pedig a féltékeny ember csak gyötri magát és másokat is. Szeretetet akar, mégis mindent megtesz, hogy a szeretetet megnehezítse és elhidegítse. Az igazi szeretet soha nem károsít meg senkit, nem zárja le szűkkeblűen a saját körét, hanem örül mindenkinek, aki hozzá jön. A szeretet nem kérkedik, vagy eredeti értelmét nézve: nem hiú, nem fontoskodó és dicsekvő. Nem állít félre másokat, nem nevet a kárukon. Az igazi szeretet nem irányítja magára a figyelmet, nem törekszik tekintélyre. Arra sem törekszik, hogy szerepet játsszon, hangoskodva elöl járjon és másokon túltegyen. Nem fuvalkodik fel. A hiúság mellett, mely tetszeni vágyik, ott van a gőg, amely önmagát isteníti és másokat lenéz, hidegségével taszít. A szeretet sem nem hiú, sem nem gőgös. Csupán szolgálni akar és nem tartja magát sokra. Csak az alázatosság talaján tud gyökeret ereszteni és teremni. Nem sérteget, hanem inkább gyógyítja a sebeket, amiket a szeretetlenség ütött. Szívesen előre enged másokat, sőt hagyja, hogy túlszárnyalják és keserűség nélkül félreáll."

---

Október 13.
Isten megóv az önteltségtől


"... hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe. "
(2 Kor 12, 7)


Mindenkiben ott van az önteltség kísértése. Nagyon nehéz alázatosnak maradnia különösen annak, aki rendkívüli dolgokat élt át, különös adottságai és sikerei vannak. Isten kénytelen bizonyos eszközöket felhasználni, hogy az embert lent tartsa és saját nagyságának tudatát letörje benne. Az Úrnak sok ilyen eszköz áll rendelkezésére. - Nabukodonozort, aki királyi uralma teljében istenítette és minden ember fölé helyezte magát, állati sorba süllyesztette. A büszke király őrületében állatnak tartotta magát és úgy is élt, mint az állat. "Azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja" - kiáltott fel később a király. - Amikor Uzziás király hatalomra és tisztességre jutása után szíve elbizakodottságában a papok kiváltságát magához akarta ragadni, áldozott a szentélyben. Ekkor az Úr poklos kiütéssel sújtotta, mégpedig a homlokán, az ember egyik legnemesebb testrészén. Ennél megalázóbb nem történhetett volna vele. Arca eltorzult, betegsége kizárta őt a társadalomból és királyi tisztségének betöltéséből. - Pál apostolnak olyan szenvedés jutott osztályrészül, ami különösen megalázó volt. A Sátán angyala szinte öklével verte őt. Ezek hirtelen fellépő, nagyon fájdalmas rohamok lehettek, amelyek visszataszítólag hatottak környezetére. Ezért írja a galatáknak: "Megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem utáltatok meg engem ..." Pál is azt gondolta, ha megszabadulna ettől a szenvedéstől, jobban szolgálhatna az Úrnak. Az Úr azonban jobban tudta, mit miért enged meg. Pálnak szüksége volt erre a fékező erőre, mert az lelkileg javát szolgálta. Később megértette ő maga is az Urat, s tudta, hogy erre a leterhelésre szüksége van, hogy kicsi maradjon. Megtanult úgy nézni a testébe hatoló tövisre, mint valami ajándékra. Már nem kívánt tőle szabadulni.

Nagy dolgokat végezhet valaki Isten országában, de ha ez önteltté teszi, akkor megrabolja Isten dicsőségét. Az ember a gonoszok kategóriájába kerül, akiknek az Úr egyszer azt mondja majd: "Távozzatok tőlem!" Az Úr a semmik és senkik által viszi véghez a maga munkáját. "A gyermekek és csecsemők által szereztél dicsőséget és befogtad az ellenség száját." - A gyengeségben lesz nyilvánvaló az Ő ereje és az alázatosságban bontakozhat ki teljesebben a nagysága.

---

 

Október 12.

A gőg lealacsonyít

"Aki felmagasztalja magát, megaláztatik." (Lukács 18, 14)

A nagyravágyás mélyen a természetünkben gyökerezik. Az alapvető bukást tulajdonképpen ez okozta. "Olyanok lesztek, mint az Isten." A kígyó ezzel a csábító kilátással ébresztette fel a gőgöt a paradicsomban. Ezért bukott el az első ember és veszítette el igazi nagyságát. Alapjában véve az ember lealacsonyítja magát a gőgössége, elbizakodottsága által. Csak az alázatosság ad igazi nagyságot. A kevélyeket Isten kitaszítja és a pokol mélyéig alázza. A gőg pontosan ellentéte Istennek. Az önteltség mindig önistenítés, ezért Isten a kevélyeknek ellene áll. Önmaga dicsőítésével Isten dicsőségét rabolja meg az ember. Nemcsak külső fellépésben vagy magatartásban kell felismernünk a gőgöt. Bár a büszke szavakból, öltözetből és járásból, tekintetből és mozdulatokból is kiolvasható, mégis a szív mélyén fészkel, mégha külső szerénység vagy alázatosan hangzó beszéd mögé rejtőzik is. Lehetséges, hogy úgy teszünk, mintha szívesen félreállnánk, mégis felháborodunk, amikor háttérbe szorítanak bennünket. A gőgöt két dologról lehet felismerni: a gőgös embernek nem lehet semmit sem mondani, nem lehet figyelmeztetni; hibátlannak tartja önmagát, sem helyreigazítást, sem ellentmondást nem tud elviselni. A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek. Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani. Míg az ember meg nem tér, akadálytanul nő, hízik és terpeszkedik. A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét. De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg. Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat. Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon. Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt. A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg. Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le.

Uram, őrizz meg a nagyravágyástól és tégy alázatossá engem! Ne engedd, hogy a gőg hamis magaslatai felé törtessek!

 

Október 11.

Nemes alázat

"Ne kevélykedjetek (ne legyetek nagyratörők), hanem az alázatosokhoz szabjátok magatokat. "
(Róma 12, 16)

A lelki gőg veszélyes ellenség. Isten gyermeke sok előnnyel rendelkezik másokkal szemben, de ne tartsa ezért magát előbbre valónak. Az újjászületett ember természetileg egy hajszállal sem jobb, mint más; szíve ugyanolyan romlott, minden rosszra képes. Isten megvilágosodott gyermekei egyre jobban érzik utálatosságaikat, minél előbbre haladnak a megszentelődésben. Aki előtt Isten Szentlelke feltárta saját szívét, az mind vallja ezt. Az igazi hívő élete és útja kiemelkedik, de ő maga nem akar kitűnni; különös ajándékot kapott, de semmi különös nem akar lenni. Nemes magból származnak, de az alacsony rendűekhez szegődnek; eltűnnek a kicsik között, akiket mások figyelembe sem vesznek. Szentek, de nem dicsekesznek szentségükkel, hanem inkább a gyengeségükkel. Fény árad ki belőlük, de nem ők akarnak ragyogni.
Isten gyermekének legszebb ékessége a tettetés nélküli alázat. Ahol ez hiányzik, ott minden egyéb erény nem más, mint csillogó vétek. A titkos öntetszelgés és önteltség utálatos az Isten előtt. A világ is joggal utasítja vissza magától a lelki gőgöt. A világ emberei nagyon különbözők. Vannak rosszakaratúak, akik mindent gyaláznak ami isteni, mások viszont fogékonyak a jóra. Ahol őszinte, igazi hívő keresztyénnel találkoznak, azok iránt bizalmuk támad, megnyílnak előttük és csatlakoznak hozzájuk. Sajnos azonban sokan, akik hívőknek mondják magukat, szeretetlen, gőgös lényükkel taszítótag hatnak. Pál ezt írja a galatákhoz: "Legyetek olyanok mint én, hiszen én is olyan vagyok, mint ti." Ne gondoljátok, hogy az én természetem jobb a tieteknél! Ami vagyok, Isten kegyelme által vagyok. Ti is azzá lehettek, ha a Megváltót megragadjátok és engeditek, hogy magáévá tegyen. Ne támasszatok senkiben olyan érzést, hogy ti többek vagytok!
Ne vonakodjunk még attól sem, hogy bűnbakok legyünk, akikre minden bűnt ráraknak. Legyünk készen arra, hogy a
legutolsó helyet foglaljuk el és a legkisebbekhez, sőt a legrosszabbakhoz számítsanak. Legyünk hasonlók a lábhoz
- mint Luther mondja -, amely az egész embert hordozza, mégis a legtöbb sár rá fröccsen; ez a jutalma. -
Mindenesetre őrizkedjünk a látszólagos alázatosságtól is, mely sokszor nem más, mint leplezett gőg. Legyünk
alázatosak Isten előtt, aki a szíveket vizsgálja.

---

Október 10. Krisztus megalázta magát

"Megüresítette magát, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá. "
(Fil 2. 7)

"Istennel egyenlő" (Fil 2, 6). Ez azt jelenti, hogy lényében azonos vele s a helyzete is ugyanaz; már öröktől fogva Isten formájában volt; isteni dicsőség volt a része. De még nem volt a teremtett világ birtokában. Jézus az Istennel való egyenlőség hatalmi helyzetét nem ragadta magához mint zsákmányt, hanem az ellenkezőjét tette: szolgai formát vett fel, emberré lett, mint mi - éppolyan függővé és megkötötté. A föld vonzóereje nem enged el minket; még öt percre sem nélkülözhetjük a levegő oxigénjét. Életünknek földi feltételei vannak és korlátok vesznek körül.

Lelki életünk is mindenféle befolyás alatt áll. Ebbe a kötöttségbe jött bele Isten Fia önként. Amikor emberré lett, még jobban megalázta magát. Nem törekedett hatalomra és dicsőségre, hanem az alázatosokhoz, alacsony sorsúakhoz szabta magát. Engedte, hogy megvessék, kigúnyolják. Egyetlen bűnös sem volt túl rossz neki. Nem akart semmi dicsfényt, amire a kegyesek törekedtek és magukhoz is ragadták. Hagyta, hogy a farizeusok a bűnösök barátjának mondják Őt, mert szerintük aki szent, az az elbukott ember felett állónak kell hogy tekintse magát. - Jézust a kísértő ismételten rá akarta bírni, hogy önkényesen vegyen birtokába valamit, s felkínálta neki a világot az ő dicsőségével, ha térdet hajt előtte. De a Megváltó az engedelmesség útját járta, bár az egyre mélyebbre vezetett. Soha nem segített magán, soha nem tett csodát a maga megelégítésére. Engedelmes maradt halálig. Ő, aki egyedül volt bűntelen, tulajdonképpen nem volt alávetve a halál hatalmának, amely a bűn következménye. Ő önként vállalta a legbecstelenebb és leggyötrelmesebb halált, a kereszthalált. Mint gonosztevő halt meg. Az engedelmesség, önmegtagadás és lemondás útját járta. Ilyen volt Jézus példája előttünk.

Ó, mennyire meg kell változnunk! Ez teljesen lehetetlen lenne, ha a kegyelem nem ajándékozott volna nekünk új életet, és még így is harcba kerül, hogy ez az új gondolkozás irányítson egész életünkön át, áttörjön az óember erőszakos, akaratos és uralkodni vágyó lelkületén. Ennek egyetlen útja: "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2, 20).

 

---

Október 9. "A krisztusi lelkület és annak ellentéte"

"Krisztus Jézus, aki mikor Isten
formájában volt, nem tartotta
Istennel való egyenlőségét
ragadománynak." (Fil 2, 6)

Természetünk szerint zsákmányleső lelkület él bennünk. A bűneset révén jutott el hozzánk. Előtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentől alkotott pompájában állott szemei előtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette. Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sőt ő "e világ istene". De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bűn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bűnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen. Ez az ősrabló mindnyájunk gondolkozását megfertőzte. "Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az első embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára. Isteni természet részese lett volna az ember, de csak alázatos engedelmesség útján érhette volna el ezt a célt. Ajándékba kellett volna kapnia ezt a szép méltóságot, nem pedig önkényesen, zsákmányként elrabolni. Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni. Mindent magának - a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetőleg letiporva. Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között. Az újabb korban a gazdaságilag erősek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz. Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak? Nem ugyanaz az ő törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak? A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvető hibája. Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem. Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll. Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket. Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: "Segíts magadon, szállj le a keresztről!" Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességből való önkéntes lemondásról. Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!"

---

Október 8. "A becsvágy szomorú példája

"Diotrefes, aki elsőséget kíván köztük,
nem hallgat ránk. Gonosz szavakat
fecseg ellenünk ..." (3 János 9-10)

A kis-ázsiai gyülekezetben két vén (presbiter) volt. Az egyik Gájus, az önzetlen szeretet embere, akit János apostol dicsér, Diotrefes a másik, aki becsvágyában az első akart lenni és akit határtalan önszeretet uralt. Sajnos, ma is sok követője van a keresztyének körében Diotrefesnek. Nem tűrnek meg senkit maguk mellett, nem engednek senkit maguk elé. Még János apostolt sem engedte érvényre jutni Diotrefes és nem engedte, hogy valaki is beleszóljon a dolgokba. Ő maga gonosz szavakat fecsegett a tiszteletreméltó apostolra. Olyan merész volt, hogy lealacsonyította és kritizálta Jézus tanúját, sőt rágalmazta őt. Jogtalanságában és uralomvágyában, nagy elbizakodottságában odáig ment, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, akik az apostol tanítását kívánták, kirekesztette a gyülekezetből. A gőg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják. Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat előtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Akí személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen őrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba. Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belőlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet "krónikus gyulladásában" szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekről beszél az Írás, amikor a keserű gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívő keresztyének között. A békétlenség és tisztátálanság kiapadhatatlan forrásai ők, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)!"

---

Október 7.
Szép cél

"Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. "
(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát.

Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik.

Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok. De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok. Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.

---

Október 6.
Az igazi kegyesség - alázatosság

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. "
(1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

 

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. "Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer. Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú. Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.

 

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

 

---

Október 5. Az igazi nagyság

"Versengés is támadt köztük, hogy ki tekinthető közülük a legnagyobbnak. "
(Lukács 22, 24)

Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Előzőleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekinthető a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak. Az Ő szemében ki ér a legtöbbet? Kié az első hely? Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: "Te Péter vagy és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat." Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg. "Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába." Még megszégyenítőbb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielőtt asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gőgösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt. Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: "Öltsétek fel az alázatosságot" (szó szerint: a rabszolgakötényt) - írja.

Jézus nagysága a szolgálatban. mutatkozott meg. Így kellene lenni az övéinél is. A világ királyai uralkodnak, a menny királya szolgál. A világ urai sok üres és hízelgő megtiszteltetést kapnak. Jézus tanítványai között a legnagyobb is legyen olyan, mint a legfiatalabb, aki mindenben alárendeli magát másoknak. Isten országában ők a nagyok, de a világ lekicsinyli, az utolsó helyre állítja őket. Magas állásukat a szolgálatban mutatják meg. Adni akarnak másoknak, nem föléjük kerekedni. Aki első akar lenni Isten országában, annak szolgálni kell, a "lábmosás szolgálatát" kell végezni. Nemcsak betegágy mellett, elhagyott gyermekek, öregek és szegények között akad rá alkalom. Jézus szerint az is lábmosás, ha elviseljük mások szeretetlenségét, visszásságát, szeszélyeit és éles nyelvét, s nem fordítunk nekik hátat, bármennyi kellemetlenséget okoznak is. A tanítvány magatartásá az alázat.

 

---

Október 4.
Alázatos vagy vitatkozó lelkület

"Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok! "
(Fil 2, 3)

A versengés sokszor vitatkozásra, botránkozásra, összeütközésekre vezet. Az ember hangoztatja igazát, jogait és nem akar engedni. Mindenből vitát csinál. "Ha valaki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is" (Máté 5, 40). Ez véget vet a vitának. "Ha valaki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." - Jézus idejében még nem volt rendszeres posta, mint ma. A kormányzatok küldöncöket indítottak útnak, nehéz küldeményekkel megrakva. Ha az ilyen futár valakit útközben elkapott, kényszeríthette rá, hogy egy darabon segítsen neki cipelni a terhet. Ez persze mindenkinek nehezére esett, húzódozott tőle, kimagyarázkodott és próbált mást odatolni maga helyett. Jézus tanítványai ne hárítsák át másra a terhet, ne lázadozzanak és ne panaszkodjanak, ha valami kellemetlenség éri őket. Ellenkezőleg, zúgolódás helyett teljesítsék inkább a kétszeresét annak, amit kérnek tőlük. Akkor vége a viszálykodásnak. Önző emberek mindig perlekednek, nem fogynak ki a panaszkodásból.

A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik?

"A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!" Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.

 

---

Október 3.
Orvosság irigység ellen


"Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki. "
(János 3, 27)


Az irigység ártalmas, mérges gomba. Szétrombolja a közösséget. Olyan mint a lisztharmat, mindent tönkretesz, ami jót csak kapott a lélek. Akiben irigység uralkodik, az tönkremegy. Isten semmit sem adhat az irigy embernek, sőt azt is elveszi tőle, amije van. Az irigy ember másoknak is és önmagának is gyilkosa. Megfosztja magát az igazságtól, nem tud már igazságosan, részrehajlás nélkül ítélni. Mindent gyanús és visszás fényben lát. Mindig valami rosszat tételez fel vetélytársáról. Az irigység minden tekintetben borzalmas pusztítást visz véghez, de kitűnő orvosság ellene Keresztelő János kijelentése: "Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki." Rendkívül mély, hathatós szavak ezek. János nem ad helyet az irigységnek akkor sem, amikor ezt mondják: "Jézus keresztel és hozzá megy mindenki."

Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! - Milyen más, ha felfelé nézek - akkor nem támadhat irigység bennem. Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar, mégha ezt vagy azt meg is vonja tőlem. Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké. Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni (Máté 25, 15). Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája.

Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle. Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz. Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. - Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is. Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember. A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.

---

 

Október 2.
Készség a bocsánatkérésre

"Ha ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened, ... békülj meg előbb testvéreddel. "
(Máté 5, 23-24)

"Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" Isten ezzel a szavával minden istentiszteleti ténykedésünket érvénytelennek jelenti ki, ha a felebarátunk iránti szeretet, irgalmasság és békülékenység hiányzik belőlünk. Sőt, akkor minden kegyességünk egyenesen utálatos az Ő szemében (Ézs 1, 12-17). Nem szereti a templomba vagy hívő összejövetelekre való járásunkat és imádkozásunkat, ha a szeretet királyi parancsát megsértjük, ha elbizakodottak vagyunk és nem kérünk bocsánatot igazságtalanságunkért vagy bántó beszédünkért. Ha más sért meg minket, azt nem felejtjük el, de ha mi vétkezünk a szeretet ellen, azt nem vesszük észre. Nagyon könnyen elfelejtjük.

Ha bármilyen szeretetlenséged eszedbe jut, azt bizonyosan Isten Szentlelke mutatta meg neked. Ne késlekedj rendbehozni a dolgot! Ez mindennél fontosabb. Ha úrvacsorához készülsz, előtte siess és kérj bocsánatot. Mielőtt imádkozol, menj el, kérj bocsánatot. Különben Isten nem áldhat meg és a menny zárva marad feletted. A halogatás veszélyes. Ki tudja, élsz-e még holnap, vagy él-e még az ellenséged? Isten ma érintette meg szívedet és lelkiismeretedet, holnap talán már nem így érzel, gőg és dac kerekedik felül benned, nem tudsz megalázkodni. Szíved még jobban be lesz zárva, mint eddig.

Milyen elbizakodott is a szív! Milyen nehezen tudjuk kimondani: "Bocsáss meg, hibáztam!", vagy "Bocsáss meg, ha megbántottalak!", vagy "Bocsássunk meg egymásnak és legyünk megint jó barátok!" A meg-nem tört szív nem engedi, hogy nyíltan bevallja valaki a saját bűnét; fél, hogy akkor a másik ember fölébe kerekedik. Félre minden ilyen fontolgatással! Tedd, amit Isten kíván, bízd tetted következményeit Őrá! Felfelé nyitva az út. Isten meghallgatja imádságodat, felüdít Igéjével, megáldja úrvacsoravételedet, és az ítélet napján egy ellenség sem áll ki ellened, hogy kárhoztató ítéletet kérjen rád.

---

Október 1.
Őrizkedjünk az engesztelhetetlenségtől

"Hányszor vétkezhetik az én testvérem ellenem és hányszor bocsássak meg neki? Még hétszer is? Jézus azt mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem hetvenszer hétszer is. "
(Máté 18, 21-22)

Amíg a törvényeskedés alapján állunk, számítgatunk. A szeretet nem számolgat, nem méreget. Nincsenek szabályai, önmagában hordja törvényét; belső kényszerűség irányítja. Így a szeretet egyúttal igazi szabadság. A kötelesség emberei készen vannak, ha kiszabott teendőjüket teljesítették. A szeretet soha nincs készen. Jellemvonása a végtelenség, mint Istennek, aki maga a szeretet. Aki önelégülten azt gondolja, hogy megtette kötelességét, abban nincs semmi szeretet.

A szeretet mindig adósnak érzi magát, akkor is, ha megbocsátásról van szó. Péter még a tővény alapján állt: "Hányszor kell megbocsátanom?" Úgy gondolta, hogy a legeslegtöbb hétszer. Utána már mondhatja: "Végeztünk, semmi közünk egymáshoz." De a szeretet nem fárad el a megbocsátásban. Hát Krisztus elfárad abban, hogy bűnbocsánatban részesítse az összetört szívű bűnöst? Hányszor bocsát meg nekünk? Naponta csak egyszer? Meg lehet számolni, hányszor
vétkezünk gondolatban és szóval? Tudunk-e valaha is olyanok lenni, amilyeneknek Isten akar látni minket? Nem kell-e Krisztusnak ismételten esedeznie értünk? Ha túl nagynak tűnik előtted a másik vétke, gondolj saját bűneidre Istennel szemben, ami sokkal nagyobb! Ha nehezedre esik a megbocsátás, gondolj mulasztásaid tömegére. Akkor kisebb lesz a másik bűne, szégyenled engesztelhetetlenségedet és szívből megbocsátasz. Viszont ha valamit teljesen megbocsátasz, azt el is felejted. Ha még titokban felrovod, akkor hazugság azt állítanod, hogy megbocsátottál! Ha szívből megbocsátasz, megnyílik előtted a kegyelem ajtaja.

Az engesztelhetetlenséggel falat építünk Isten és a lelkünk közé és összes, előzőleg megbocsátott bűnünk visszazúdul ránk. Ezt mutatja az adós szolga története. A király elengedi az óriási tartozást az irgalomért könyörgő szolgájának, ez azonban süket szolgatársa hasonló kérésére, aki csak egy csekélyke összeggel tartozik neki. Az volt a baj, hogy "kiment" urától. Nagylelkű ura jelenlétében, aki olyan jóindulatúan bánt vele, aligha viselkedett volna így, - Ha nem maradunk meg
a kegyelemben, akkor felülkerekedik szeretetlen, engesztelhetetlen lényünk.

Szeptember 30. Hordozó szeretet (II.)

"Szenvedjétek el egymást! "
(Kol 3, 13)

Mindannyiunknak hordoznunk kell egymást. Vannak emberek, akik csak terhet jelentenek a másiknak. Az ilyeneket is hordozzuk, ha Isten mellénk állította őket. Alkalmat adnak a türelemre, és így csiszolókövek ők, akiknek keménysége lényünkből sok szögletességet lecsiszol. Jézus három éven át hordozta Júdást, akinek sötét, tisztátalan, titkolózó lénye súlyos teherként nehezedett szívére. Teljesen csendben hordozta, nem könnyített magán senki előtt. Milyen érthető lett volna, ha valamelyik bizalmas tanítványának beszélt volna róla! Nem tette ezt meg az utolsó estéig. Ő volt a nagy teherhordozó. Az egész világ bűnét viselte. Tanítványaiban is sokat kellett elhordoznia. Isten megváltott gyermekei sem üdítik fel Őt, hanem csak megterhelik újabb és újabb tévelygéseikkel, kishitűségükkel, földi gondolkodásukkal és szeretetlenségükkel. Jézus magára vette bűneinket. Ézsaiás 53-ban erről olvasunk: "Sokak bűnét hordozta".

Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. Milyen sokszor segíthetnénk előbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherből. De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyőzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk őt. Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bűneitől, nem szabad visszahúzodnunk tőle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. A Megváltó tűrte, hogy az emberek bűne ránehezedjék. Nekünk is vállalnunk kell valamit, sőt sokat és végül is mindent! Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetőség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bűnösök megtérjenek. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzátt és erre a vallomásra bírt: "Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!" Ilyen lelkületűvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus.

Szeptember 29.
Hordozó szeretet (I.)


"Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. "
(Gal 6, 2)


Hordozzuk a terhet és ne panaszkodjunk miatta, könnyítsük meg és ne nehezítsük mások életét - ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet, és ez hordozóképessé és hordozásra késszé tesz. Az önzés lehetőleg kihúzza magát a teher alól és inkább másra teszi azt. Van, aki összeroskad terhe alatt, mert senki nem segít neki. Ha valakit megterhelten látsz, közeledj hozzá részvéttel, érdeklődj gondja iránt, kérdezd meg, mi nyomja. A megterhelt szívnek könnyebbséget jelent, ha megértő ember előtt kibeszélheti magát. Vedd szívedre az ő ügyét. Megosztott fájdalom csak fél fájdalom. Állj oda imádkozásodban a testvéredért! A másért mondott imádság csak akkor eredményes, ha az ő terhe téged is nyom. Talán könnyíthetsz a másik helyzetén. Hiába mondod neki: "Isten segítsen meg, adjon neked tanácsot!" - ha te is tudnál segíteni rajta, de nem teszed. Isten talán éppen általad akar segíteni. Sokszor a jó tanács is sokat segít.

A teher felvételéhez meg kell hajolnunk. Elbizakodott, öntelt emberek nem alkalmasak a teherhordozásra. A szeretet lehajol és nem vet meg semmi szolgálatot, bármilyen megalázó is az. Kész a másiknak a lábát is megmosni, beteget ápolni: ez Krisztus törvényének a betöltése. Ő hordozta betegségeinket. Gyógyításai nemcsak látványos csódák voltak, Ő belsőleg is magára vette a másik nyomorúságát. Ezért sóhajtott a süketnéma meggyógyításánál és sírt Lázár sírjánál. Az emberi nyomorúság és a halál fájdalmasan nehezedett lelkére. - "Jaj nektek, akik itt nevettek" - akik könnyűvé teszitek az életeteket. Boldogok, akik szenvedést hordoznak, akik nemcsak a saját, hanem a mások fájdalmát is készek magukra venni és a szomorú lelkeket azzal a vigasztalással vigasztalják, amellyel Isten vigasztalta őket. Ha viszont ők jutnak bajba, testvérekre találnak, akik őket imádsággal és tettekkel segítik.

Sokféle teher van, de a legnehezebb a bűn terhe. Igénk összefüggésben van az első verssel, ahol Pál olyan emberekről beszél, akiket utolért a bűn. Ne nézzük öntetszelgéssel mások hibáját, vagy azokat, akik a Sátán tőrébe estek (Luk 10, 31). Hajoljunk meg a másik terhe alatt, kiáltsunk kegyelemért, szabadulásért. Ehhez nyitott szemre, könyörülő szívre és segítő kézre van szükség. Az irgalmas samaritánusban mindhárom megvolt.

---

Szeptember 28.
Zavaró árnyak

"De mit számít ez? Az a fő, hogy minden módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik. És ennek örülök. "
(Fil 1, 18)

Pál szavaiból a lélek derűje csendül ki. Az egész levélen ez vonul végig. Pedig külső helyzete nem volt kellemes. Már negyedik éve börtönben volt. Szabad volt ugyan kijárnia Rómába, de csak őrző katonájához láncoltan. Aki látta, gonosztevőnek tartotta. Végre most tárgyalni kezdik ügyét. Filippiben aggódnak érte. Pál maga a nyilvános kihallgatásban csak alkalmat lát az örvendezésre, hiszen most kiderül, hogy az evangélium nem törvény- vagy államellenes dolog. Azzal vádolták, hogy igehirdetése zavarja a közrendet és mindenütt viszályt teremt. Most majd kiderül a tárgyalásnál, hogy Jézus üzenete nem a politikai vagy társadalmi életre, hanem csak az óemberre veszélyes. Sok római testvér még nagyobb bizalommal mer előállni Krisztus evangéliumával, mert az apostol pere kedvező fordulatot vett. - Pál mindent az evangéliumért tesz. Saját személyes jóléte nem lényeges.

Az evangélium jóindulatú bizonyságtevői mellett voltak Rómában olyanok is, akik az apostolnak rosszat akartak. Becsvágyó, tisztességtelen zsidó-keresztyének, akik igyekeztek a megtérteket maguk köré gyűjteni, az apostol nélkül. Azt gondolták, hogy Pál főleg pogányokból akar gyülekezetet alakítani és bántja majd, ha ezen kívül más gyülekezetek is alakulnak, melyek nem az ő munkájába kapcsolódnak be. Pál nem nézi kedvetlenül a versengők munkáját. Örül, ha Krisztust hirdetik, mégha az indítóokok nem is helyesek, hanem irigy, versengő gondolkozásból származnak. Ő szabad volt önmagától, ezért volt elpusztíthatatlan a derűje és rendíthetetlen a békessége.

A saját énjüktől megszállott és megkötözött emberek magukban hordozzák a rosszkedv és harag forrását. Mindent saját személyükre vonatkoztatnak és háttérbe szorítva érzik magukat ott is, ahol senki sem akarja bántani őket. Tele vannak irigységgel és keserűséggel, ha mások is munkálkodnak. Hosszabb ideig senkit sem tudnak elviselni, vitatkozók, de maguk is boldogtalanok és másoknak terhet jelentenek. Szegények! Mindenütt okot látnak az érzékenykedésre és mindenkiben találnak kifogásolni valót, csak önmagukban nem. Boldog ember az, aki szabad önmagától, mert énjét elvesztette már Jézus Krisztusban!

 

---

Szeptember 27.
Az egység isteni alapjai

"Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
egy az Isten és mindeneknek Atyja." (Ef 4, 5-6)

Az emberek között levő különbözőségekből, a népek, fajok, társadalmi osztályok, a műveltség, vagyon és tehetség különbözőségéből ellentétek keletkeznek a bűn miatt. A mennyben azonban Isten megteremtette az egység alapját és mindenki számára rendelt egy Urat, egy főt:, Krisztust.
Egyetlen mentőeszköz áll mindenki rendelkezésére: a hit.

Mindnyájan Isten előtt állnak, egyformán bűnösök és egyformán elveszettek. Az emberek különbséget tesznek a "rendesek" és haszontalanok, a tisztességesek és elzüllöttek, erkölcsösek és romlottak között. De Isten előtt nincs különbség: mindnyájan vétkeztek. Nincs aki jót cselekedjék, nincs egy igaz sem. Mindannyian elhajlottak, alkalmatlanná lettek. És mindenki ingyen és kegyelemből igazul meg, csakis hit által. Egy az életük alapja, tartalma és egyetlen az életcéljuk, egy a reménységük a jövőre nézve. Egy Isten van felettük, aki őket eszközként használja és a Szentlélek által bennük lakik. Így kiegyenlítődnek, eltűnnek és háttérbe szorulnak a különbözőségek a nagy egység előtt, amely áthidalja az ellentéteket. Mindannak, ami szét akar választani, el kell tűnnie.
Az emberi élet külső kereteinek különböző volta Istentől van, éppen úgy, mint a tehetségek és az adottságok különbözősége. Nem kell mindent külsőképpen, erőszakosan egyenlővé tenni, mint ezt az utópisták kívánják. Az emberek sokfélesége miatt nem kell panaszkodnunk. Inkább az igazi egység megvalósításán kell fáradoznunk! Ez az egység nem jelent egyformaságot.
Figyeld csak meg a zenét. Ha csak egy hang dominálna egy zenedarabban, ez fárasztóan, üresen hangzanék. De a zeneszerző számtalan hangot kapcsol össze csodálatos harmóniába, minden hamis hang nélkül. Így a mennyei Mester is a különféle emberszíveket csodálatos egységgé tudja összeszerkeszteni.

Egység a sokféleségben és sokféleség az egységben - ez az Úr utolérhetetlen művészete."

---

Szeptember 26.
Lélekmentés szeretet nélkül

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt áttérítsetek!
(Máté 23, 15)

Ezek az emberek valóban nem kíméltek költséget és fáradságot, hogy lelkeket nyerjenek meg ügyüknek. Messzi vidékeket beutaztak, örültek, ha csak egy pogányt is megnyerhettek. Mégis, csak a poklot gazdagították és a Sátánt kötelezték hálára. Intő példa ez minden időre!

Nagy különbség van abban, hogy hogyan nyerünk meg lelkeket. Van térítő buzgóság, amely nagyon hasonlít a farizeusokéhoz. Saját pártjának, szektájának akar az ilyen buzgó ember követőket szerezni és sok időt, költséget fordít rá. Azt állítja, hogy az Úrnak szolgál, de igazában csak a maga becsvágyát elégíti ki. Az ember dicsekszik a számokkal, büszke, ha a saját munkája nő, és mivel alapjában véve nem az Úrért dolgozik, így nem is az Úrban, hanem saját eszközeivel munkálkodik. „Elvégre minden eszköz jó, ha célt érnek el vele" - mondják. Az ember ügyes fogásokat, csalogató eszközöket alkalmaz, és kész a pillanatnyi siker. A siker azonban még nem gyümölcs; arany, ezüst, drágakő helyett csak fa, fű és pozdorja. Üzletszerű foglalkozás ez, ahol csak üres jelszavakkal és sablonos eszközökkel dolgoznak.

Mindenki, aki már kegyelmet kapott, el van kötelezve arra, hogy másokat Jézushoz vezessen. De ne felejtsük el, a tevékenység soha nem állhat az első helyen! Ott az imádat és mély megalázkodás legyen, Istennek a Krisztusban adott nagy irgalmasságáért. Az imádás lelkületéből kell fakadnia minden cselekedetünknek, az imádkozásnak is, különben nem kedves Istennek. Enélkül csak saját buzgólkodás, sürgés-forgás minden, és csak az öntetszelgés, önszeretet, becsvágy és irigység ékteleníti. Szíved mélyére legyen belevésve a Miatyánk első kérése: „Szenteltessék meg a te neved!" Akkor eltűnik a sietség és nyugtalanság, mindenféle hajszoltság és erőszakoskodás, ami a lelki munkában nem hozhat jó gyümölcsöt. Pál kettőt hangsúlyoz: Szolgálok az evangéliummal lelkem szerint - tehát legbensőbb, személyes részvétellel, nem hidegen, kötelességszerűen vagy üzletszerűen. Másodszor: papi módon viszi Isten evangéliumát, tehát mindig Isten felé fordulva. A lényeg nála nem a siker, hanem Isten szolgálata. Ebben az értelemben segítsünk, szolgáljunk mi is a lelki munkában!

 

 

---

Szeptember 25.
Ebben a világban, de nem e világból


"Menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük, azt mondja az Úr. "
(2 Kor 6, 17)


Sokszor nehéz teljesen szakítanunk hitetlen és istenellenes környezetünkkel. Belehasít lelkünkbe, ha még legközelebbi hozzátartozóink útját sem tudjuk mindig vállalni. Azok is haragusznak, felháborodnak és bántó szavakkal fájdalmat okoznak nekünk. Valahogy elszenvedné a világ Isten gyermekeit, hacsak legalább bizonyos mértékig igazodnának hozzá és járnának vele; azt azonban nem tudják elviselni, hogy azok kimennek közülük és elkülönülnek. - "Attól még igazán komolyan vehetik hitüket, ha nem is élezik ki az ellentéteket, a különbségeket viselkedésükkel, amivel elrontják mások jókedvét és örömét." Aki így beszél, az elfelejti, hogy a világiasan gondolkodó ember is eléggé egyértelmű a magatartásával, azaz nem csupán a szívével szereti a világot, hanem cselekedeteivel is benne él. Azon az úton járnak, azokat a helyeket keresik fel, ahol nyereséget vagy élvezetet találhatnak. Elveikből tettek lesznek.

Ha az Úr Jézus útjára tértünk, egész életünkkel igyekszünk az Ő akaratát követni, különben csak félemberek vagyunk és egyik oldalon sem leszünk állhatatosak. A Megváltó felfelé vonz, környezetünk pedig lefelé, és ha mindkét, ellentétes irányból jövő vonzásnak engednénk, akkor lelkileg zilálttá, meghasonlottá válnánk. Természetesen nem mehetünk ki a világból. Hivatásunk talán kifejezetten világi emberek közé, Isten ellenségei közé állít. A munkahelyünkön, az utcai közlekedésben többnyire hitetlen, idegen lelkületű emberek között vagyunk. Ezt nem tudjuk és ne is akarjuk kikerülni. Az Úr akarata, hogy ez elfordult és elvetemedett nemzetségben fényeskedjünk mint a csillagok. De könnyelmű beszédmodorukban, kétértelmű tréfálkozásaikban ne vegyünk részt, hanem hallgatásunkkal vagy szóval tegyünk ellene bizonyságot. A szabad időben, de még inkább az ünnepnapokon válnak szét igazán az utak: ezek elcsendesedést keresnek, amazok szórakozást.

A fentiek alapján sokan elkerülhetetlennek tartják, hogy az elvilágiasodott keresztyénségre vonatkozólag is alkalmazzák a felhívást: "Menjetek ki közülük!" De a mi feladatunk sokkal inkább az, hogy mindenütt bizonyságot tegyünk az igazságról és aszerint is éljünk. Amíg ebben nem akadályoznak meg minket, ott kell maradnunk mindenütt mint só és világosság.

 

Szeptember 24.
A testvéri szeretet bizonyítéka

Ha valaki köztetek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelkét megmenti a haláltól és sok bűnt elfedez.
(Jakab 5, 19-20)

Aki maga megmenekült, köteles másokat is megmenteni. Különösen, ha valaki a testvéri körből rossz útra kerül, tegyünk meg mindent, hogy helyreigazítsuk őt. Ügyeljünk egymásra és ne mondjuk Kainnal: „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" Ha egy tévelygő testvér megmentésén fáradozunk, az érte való komoly könyörgés a fő dolog. „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak" (1 Ján 5, 16). János apostolnak ez a szava világosan megmutatja, hogy a mentés munkájában az imádság a legfontosabb, mert egyedül Isten tudja hazahozni az eltévedtet, mi nem vagyunk erre képesek. Mégis, mi csak akkor hagyjuk abba egy lélekért a fáradozásunkat, ha meggyőződtünk róla, hogy az az ember megkeményíti magát az igazsággal szemben úgy, hogy semmit sem lehet neki megmondani, sem négyszemközt, sem két-három tanú előtt, sem az egész gyülekezet előtt. Minden bűn halálos bűnné lehet, ha az ember elzárkózik a bűnbánat elől. Az ilyen megtérni nem akaró embert Istenre kell bíznunk. Ő nehéz ítéletekkel mégis célhoz juthat vele. Más esetekben azonban szívből könyörögnünk kell a megtévedt vagy elbukott testvérért.

Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól. Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is. Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja. Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37). Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét. Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat. Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz. Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen ő rendszerint azt véli, hogy neki van igaza. Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét. Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről. Azonban hálás munka az ilyenek megmentése. Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is. Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.

 

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Július 31. Harc a kapzsiság ellen

"Öldököljétek meg a ... kapzsiságot, amely bálványimádás. " (Kol 3, 5)

A testi ember test szerint gondolkozik (Róma 8, 5), de akiben Isten élete van és lelki ember, azt minden törekvés felfelé vonzza. Lehetetlen a földi gondolkozást legyőzni, amíg Isten Fia értelmet nem adhatott nekünk, hogy megismerjük az igazat (1 Ján 5, 20). Csak ekkor szabadulunk meg a földi dolgokhoz való ragaszkodástól és tanulunk meg az élő Istenben bízni, aki megad nekünk mindent gazdagon (1 Tim 6, 17). Ha Krisztussal meghaltunk a világnak, akkor teljes buzgósággal keressük azt, ami odafelvaló!

Folyamatosan öldököljük meg magunkban a pénzszeretetet és a kapzsiságot, amire nézve Jézus szabadulást hozott. Pál sokakról tudott, akiket a pénz szerelme eltávolított a hittől és sok fájdalommal szegezték át magukat (1 Tim 6, 10). Mert ha valaki egyszer megízlelte az Úr jóságát és mégis boldogtalan, ez csak azért van, mert belekeveredett földi törekvésekbe. Minél mélyebben merül bele az ember a földi dolgokba, annál erősebb benne a földi gondolkodás. És minél inkább elmerül Istenben és minél többet foglalkozik az Ő dolgaival, annál inkább növekszik benne a mennyei gondolkodás. - Olyan a természetünk, hogy magunkhoz ragadnánk mindent, amit csak lehet; Isten jellemvonása az adás. A legdrágábbat adta oda ennek a hálátlan világnak. Isten Fia önmagát és mindenét odaáldozta értünk. Aki megtapasztalja magán Istennek ezt az ajándékozó szeretetét, új emberré lesz, olyanná, aki maga is képes adni.A thessalonikai és filippibeli keresztyének Isten kegyelme által olyan örömmel adakoztak, hogy szinte zavarba hozták az apostolt. Jeruzsálemi testvéreik szorultságának megkönnyítésére erejükön felül adtak (2 Kor 8, 1-3).

Isten gyermekei megértik az Ige szavát: Jobb adni, mint venni! A jókedvű adakozót szereti az Isten és megáldja. Az ilyen ember megtapasztalja az Igét: "Adjatok és nektek is adatik. Jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak majd az öletekbe" (Luk 6, 38). Aki fösvény és nem tud adni, ne gondolja, hogy Isten gyermeke, mert megcsalja magát. Talán valamikor kapott már kegyelmet, de letért Isten útjáról, mivel újra elfoglalta szívét a pénzszeretet. A kapzsiság és fösvénység bálványozás. Aki a mammonnak szolgál, bálványimádó (Ef 5, 5). A fösvénység szívesen ölt kegyes ruhát, pedig a pénz embere Isten ellensége.

 

---

Július 30. Harc a hazugság ellen

"Vessétek el a hazugságot, szóljatok igazat ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. " (Ef 4, 25)

Az óember keresztül-kasul hazug. Becsapja önmagát és másokat is. A látszatok világában mozog, minden törekvése az értelmetlen becsvágy, a semmitérő birtoklási vágy és a hiábavaló világi kívánság. Valaminek képzeli magát, holott semmi. Csak ha levetkőztük az óembert az Úr Jézusban való hitben, tudunk minden mást is letenni, ami az ő területébe vág. És ebben első a hazugság. Rátapad az emberre mint valami sötét árnyék. Természete szerint mindenki hajlamos arra, hogy hibáit letagadja. Megtérni azt jelenti: igazzá lenni. Vannak emberek, akik általában utálják a hazugságot és szégyellnék magukat, ha másokat becsapnának, de gőgjük megakadályozza őket abban, hogy beismerjék saját igaztalan voltukat. Csak az lesz igazzá, aki alázatosan meghajol Isten előtt.

"Vessétek el a hazugságot!" De hogyan vethetnénk el, ha fel sem ismerjük és ügyet sem vetünk rá? Vigyázzunk szavainkra és kérjük az igazság Lelkét, hogy intsen, valahányszor hamis érveket hozunk fel, büntessen meg, ha igaztalan szó csúszik ki a szánkon. - Milyen sokszor túlzunk és fontoskodunk! Csak azt említjük meg, ami előnyös és kedvező fényt vet ránk, a többit elhallgatjuk. Nem hazudunk kifejezetten, de megkerüljük az igazságot, nagyzolunk, kétértelműen beszélünk. Valamilyen mellékes okot megnevezünk, de a főokot elhallgatjuk, vagy pedig hallgatásunkkal a másikat hamis hitben hagyjuk, mert kellemetlen a dolgot tisztáznunk. Hányszor visszatartjuk az igazságot emberfélelemből vagy nem mondunk igazat, hogy tessünk embereknek. Ha Jézus Lelke ezekhez hasonló hamisságokat fed fel bennünk, üdvös azt nyíltan bevallani: "Nem mondtam igazat!" Vagy: "Elhallgatással vétkeztem az igazság ellen." Az ilyesmit persze nehezen vesszük ajkunkra; mélyen megszégyenítő, de biztos eszköz arra, hogy a hamis látszattól megszabaduljunk.

Elsősorban az Úr előtt alázkodjunk meg mélyen, ha hamisságon kapjuk magunkat és keressünk megtisztulást Jézus vérében. A hazugság másokkal kapcsolatban azért olyan utálatos, mert megöli a bizalmat és a szívélyes testvéri érintkezést. A hazug ember kiközösíti magát a gyülekezetből. Az apostol kifejezetten hozzáteszi: "mert egymásnak tagjai vagyunk." - A nem őszinte lelkület szétválaszt, az igazság összekapcsol, ezért: vessétek el a hazugságot!

 

---

Július 29. Ne a levegőt vagdosd!

"Úgy küzdök, mint aki nem levegőt vagdos. "
(1 Kor 9, 26)

Ha túljutottunk a megtérés harcán, még nem vagyunk túl a küzdelmeken. Most az Isten kegyelme által elnyert helyünket kell megtartanunk. A gonosz ugyan legyőzött ellenség, de a győzelmet mindig újra meg kell ragadnunk hitben. Pál apostol eltalálta az ellenséget, nem a levegőt vagdosta. Nem mellé csapott, mint sokan, akik csak látszatra vívnak és nem akarják megadni óemberüknek a halálos döfést. Pál kíméletlen volt saját teste ellen. "Megsanyargatom (szó szerint: öklözöm) testemet." Nem volt elnéző és kíméletes a testével, hanem szigorú és könyörtelen. Nem uralkodhatott rajta többé a test. Pál megfékezte és lekötözte, hogy szolgai helyére utasítsa vissza, ahová való. A test csak eszköze a léleknek, nem szabad uralkodnia felette. "Segíts Uram, hogy a testem ne okozzon kárt a lelkemnek" - imádkozott egyszer valaki. A testi szükségletek és igények kielégítése nem kerülhet első helyre. Ha testünket a szükséges mértéken túl ápolgatjuk, érzékivé, mindenféle kívánság és élvezet táptalajává válik.

Legyünk szigorúak testünkkel és egész óemberünkkel szemben, aki semmi áron nem akar meghalni; ellenkezik, kér, könyörög. Legyünk határozottak: a testünk részéről legnagyobb veszély az élvezetvágy. Sokak számára el van zárva e felé az út, kevesen élhetnek nagy bőségben, a legtöbben szűkös körülményekre vannak ítélve. Most csak az a kérdés, hogyan viseli el az ember a szűkölködést. Ha élvezetvágy él benne, nincs ínyére a sovány eledel. A nemi ösztön is sok alkalmat ad a szakadatlan harcra. Nehogy legyőzzön és veszélyes utakra vonjon, amelyek mocsárban és szakadékban végződnek! Itt határozottnak és kérlelhetetlennek kell lennünk. Ha mindjárt az elején nem állunk ellent, csakhamar beleveszünk a bűnbe.

Természetesen az apostol nem a saját erejéből állt ellent olyan kímélet nélkül saját testének, hanem Jézus szeretetének erejében, amely betöltötte a szívét. Nem képzelte magát mégsem hősnek, aki lenézhet másokat és aki elől a gyengék félelemmel visszahúzódnak. Tudatában volt saját gyengeségének; minden erőtelen testvérhez lehajolt, együttérzett velük. Legyünk szigorúak önmagunkkal szemben, szelídek és szeretetteljesek másokkal szemben! Ilyenek a kegyelem talaján álló hősök, ellentétben a saját erejükből harcolókkal.

---

Július 28. A tulajdonképpeni ellenség

"Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak. "(Ef 6, 12)

Az Ószövetségben Isten népének külső, látható ellenséggel kellett harcolnia: a Kánaánban és körülötte lakó népekkel. Az Újszövetség népének láthatatlan ellenséggel van dolga. Végső fokon harca a Sátán és a sötét hatalmak ellen irányul. Eredetileg az lett volna az ember rendeltetése, hogy legyőzze a Sátánt és visszaszerezze Istennek a földet, amit a Sátán megrontott. Ehelyett a Sátán győzte le az embert és ismételten győzött felette, amíg az asszony magva, a második Ádám, Jézus Krisztus, aki erősebb, le nem győzte az erőset és zsákmányát el nem vette tőle. Most Jézus győzelmének erejében nekünk is győznünk kell a Sátánon, de végül is Isten bénítja meg és kapcsolja őt ki teljesen.

Az óember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja. Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell. Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.

 

---

Július 27. Sikeres ellenállás

"Vegyétek fel az Isten minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon és mindent elvégezve megállhassatok. "
(Ef 6, 13)

A teljes fegyverzetről van itt szó, amelyből egy darabnak sem szabad hiányozni. Legyünk mindig annak a tudátában, hogy a Sátánnal és az ő szolgáival van dolgunk. De azért ne hárítsunk rá mindent és ne tegyük őt ún. bűnbakká. Mindent vagy a legtöbb rosszat a Sátánra próbálunk hárítani. De a gonoszság elsősorban bennünk van. Jakab apostol ezt nyomatékosan hangsúlyozza: "Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága." Alázkodjunk meg minden rossz gondolattal kapcsölatban, ami felülkerekedik bennünk! A Sátán nem tudná azt felkelteni, ha nem rejtőzne bennünk a gonoszság magva. De már maga az is vigasztaló, ha elmondhatjuk: az ellenség van e dolog mögött! Isten gyermekeit sokszor környékezi az a veszély, hogy kishitűvé válnak, ha ismételten előjönnek a régi kísértések, amikre már úgy néztek, mint megharcolt és legyőzött dolgokra. Saját magukat sem értik, és olyan rejtélyes előttük; hiszen nem akarják a gonoszt, könnyek között vágynak tőle szabadulni, s azután jönnek pillanatok és órák, amikor a gonosz mégis félelmetes, lenyűgöző módon csalogatja őket. Ilyenkor közel állnak az elcsüggedéshez. Vigyázz! Az ellenség az, ne hagyd, hogy leverjen!

Vagy gyűlölködő emberekkel van dolgunk, talán legközelebbi hozzátartozóink gyötörnek. Kísértésünk, hogy megkeseredünk velük szemben. Felszabadító már az is, ha felismerjük: az ellenség áll mögöttük, az uszítja őket ellenünk, hogy féltékenységgel, daccal, engedetlenséggel és mindenféle gonoszsággal gyötörjön. Így csak eszközök és csak sajnálnunk kell, hogy a gonosz felhasználhatja őket. Nem vesszük tevékenységüket személyünk elleni támadásnak; látjuk azt a nagy harcot a világosság és sötétség között, amibe mint hívők belejutottunk.

Vannak gonosz napok, amikor az ellenség különösen erőteljesen száll síkra és támad ránk. Ilyen volt az Úr Jézus 40 napja a pusztai kísértéskor. De az ellenség sem dühönghet folyton. Isten mindig ád gyermekeinek kíméleti időt. Csak ne legyünk magabiztosak és ügyeljünk a gonosz napokra! Ilyenkor a kegyelem egét felleg borítja, nem érezzük az Úr közelségét. Úgy tűnik, mintha a Megváltó kiszolgáltatott volna az ellenségnek. Ez azonban csak látszat. Ő mégis ott van és ha rejtve is, de tart minket.

---

Július 26. Szent küzdelem

 

"Legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében. " (Ef 6, 10)

 

Hívő keresztyénnek lenni harcot jelent. A megszentelt élet küzdelmes élet. Hinni azt jelenti: győzni a világ felett (1 Ján 5, 4-5). Isten népére érvényes ez az Ige: "Az Úr hadakozik értetek, ti pedig veszteg legyetek" (2 Móz 14, 14; 2 Krón 20, 6). A mi harcunk az, hogy hitet nyerjünk, mert az Úr hit által a mienk. Akkor Ő veszi át a harcot és viszi "lelkünk perét" (Jer sir 3, 58). Csak akkor várhatjuk el valakitől, hogy erős legyen, ha erőforrása van. Nekünk az Úr Jézus a kiapadhatatlan forrásunk. Ő mindenki számára elérhető. "Öltözd fel erődet" - szól a próféta (Ézs 52, 1). Tulajdonképpen milyen erőt kapunk mi Jézusban? Nem testi, fizikai erő ez, nem is olyan erő, amit gép termel. Ez a szeretet ereje. A legnagyobb hatalom! Ha megnyílunk Jézus szeretete előtt és az a szeretet hat ránk, megtapasztaljuk csodálatos erejét. Úgy vonz magához minket, hogy fel tud oldani a világhoz vagy saját személyünkhöz való megkötöttségeinktől. A világ is hatalmasan vonz, de a keresztre feszített még hatalmasabban! Engedd át magad az Ő szeretete vonzásának, akkor szabaddá leszel megkötöttségeidtől. Szabadítsd ki magadat az által, hogy Jézus szeretetéhez kötözöd magad. A Megváltó szeretete győztes erő. Az apostollal együtt így kiálthatsz fel: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." Csak akkor tapasztaljuk meg, milyen erős az ellenség, ha harcba szállunk ellene. Amíg készségesen alárendeljük magunkat neki, nem érezzük hatalmát. Megkötözöttségünket is csak akkor érezzük, ha ki akarunk szabadulni belőle. De Jézus győzött!

 

Szükséges viszont, hogy saját gyengeségünket és tehetetlenségünket felismerjük, mert Krisztus ereje csak a gyengeségben munkálkodhat. Ahhoz, hogy Ő növekedjen, nekem alá kell szállanom. "Semmi vagyok" - ismeri be Pál saját magáról. Azok, akik természettől erősnek és erős akaratúnak érzik magukat, mélységesen érzik tehetetlenségüket, mikor a bűnnel és a Sátánnal kell harcolniok. "Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk!" - kiáltott fel Luther is. Aki azt hiszi, hogy áll, közel van az elbukáshoz. Az önmagukban gyengék lesznek a legerősebbek, mihelyt gyengeségük hit által Krisztus erejével párosul. Engedjük, hogy naponta, sőt óránként áthasson, különösen a kísértések idején, az isteni szeretet bűnt eltörlő és mindent legyőző ereje.

 

---

Július 25. Újrakezdés kegyelemből

"Ekkor hátrafordult az Úr, rátekintett Péterre. És megemlékezett Péter az Úr szaváról, amint neki mondta: Mielőtt ma a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kiment Péter és keservesen sírt. "
(Lukács 22, 61-62)

Az Úr felemelte elbukott tanítványát. Már bukása előtt imádkozott érte, hogy a hite el ne fogyatkozzék és most, amikor a főpap udvarában Péter mellett vezették el, odafordult feléje. Jézus nem merült el oly mélyen a saját szenvedésébe, hogy ne lett volna egy pillantása tanítványa számára. Még az sem tartotta vissza, hogy Péter olyan gyalázatosan megtagadta Őt. Nem gondolkodott úgy, mint mi: "Ha te nem akarsz tudni rólam, te sem létezel többé a számomra." Komolyan, de nem lesújtóan nézett rá; mély irgalom csillant fel tekintetében. Ez át meg átjárta tanítványát és felébresztette tompa kábultságából. Magához tért és visszaemlékezett az Úr elfelejtett szavára: "Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem." Ekkor zuhant rá teljes súlyával a bűn. De mégis úgy érezte: "A Megváltó nem vetett el teljesen, még van számomra egy pillantása, még tudomást vesz rólam." Ez megolvasztotta kemény szívét, kiment és keservesen sírt.

A Megváltó nem veti el mindjárt az elesett tanítványt. Péterért már bukása előtt imádkozott, hogy el ne fogyatkozzék a hite, nehogy meghasonlásában és kétségbeesésében úgy fejezze be életét, mint Júdás. Nekünk is Ő az egyetlen szószólónk az Atyánál, ha vétkezünk. Ránk is vet egy tekintetet, ha eltévedünk, és ez mindig kijózanítólag hat. - János látja Isten Bárányát, akinek hét szeme van. Ez Isten hét Lelke. Egyszer nyugtalanít és megijeszt, ha elvetnivalót fedez fel bennünk, máskor ismét kegyelmesen néz ránk, úgy hogy a bűne miatt aggódó szív megvigasztalódik. Sokszor az Igét teszi hathatóssá egy-egy ilyen ránknézésével és teljesen személyessé válik a szava, vagy egy régebben befogadott Igét juttat eszünkbe és világosság árad szét bennünk.

Jézus nem vonja meg tőlünk "szelíd szemét", ha ránk rohant a gonosz és mint Pétert, minket is legyőzött. Ez a tanítvány tudatosan, de mégsem szándékosan vétkezett, mint Júdás vagy Ananiás és Safira. Nagy bukása és a még nagyobb kegyelem, amit átélt, irgalmassá és alkalmassá teszi Pétert arra, hogy megtévedő, gyenge testvéreit hitben és kegyelemben erősítse. Amint Jézus feléje fordult, úgy fordult később ő is elesett testvéreihez.

Július 24. Súlyos bukás

 

"Péter elkezdett átkozódni és esküdözni: nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. " (Márk 14, 71)

 

Ilyen mélyre eshetnek Jézus tanítványai! Néhány órával előbb még bizonygatta: kész vagyok veled a halálba menni - most pedig megtagadja Jézust. Azt állítja, hogy nem ismeri, tudni sem akar róla, átkozza magát és hamisan esküszik. Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt ilyen nagyot esni? Péter bízott az érzéseiben, a szíve hangulatában, amely olyan melegen dobogott Mesteréért. Nem hitt Jézus szavának: Most nem jöhetsz utánam! Mindenre képesnek tartotta magát és elbukott. Belekeveredett a gonosz bandába a főpap udvarában és melegedett a tüzük mellett.

 

Ha hivatásunk folytán kerülünk istentelenek társaságába, akkor bízhatunk az Úrban, hogy sértetlenül megőriz minket. De komolyan kell keresnünk az Ő védelmét, engednünk kell, hogy felfegyverezzen és oltalmazzon, amikor olyan emberek közé megyünk, akik semmit sem akarnak tudni Istenről. Tapasztaltuk már, hogy a hitetlen környezet gyengít és lehúz? - Minden embernek van valamilyen lelki atmoszférája. Isten gyermekei mennyei levegőt hordoznak, köztük megerősödünk és felfrissülünk. A világ embere sokszor pokoli légkört áraszt, s ha ilyenek vesznek körül, nem könnyű szilárdan megállnunk. - Péter elbukott; aztán elbukott másodszor és harmadszor is! Péter egyre mélyebbre zuhant, megátkozta saját magát, ha nem igaz, amit mond. Hazudott! - Nem dobunk rá követ, mert aki ismeri saját magát, az tudja hogy az ember minden rosszra képes, ha az Úr erős keze meg nem tartja hit által. Még az is lehetséges, hogy egyazon órában a lelki felemelkedettség magaslatán az Úrnak elkötelezve magunkat, kész vagyunk érte meghalni, de kész vagyunk megtagadni is Őt. Ne higgy a szívednek! Aki a szívére bízza magát, az balga. Csak az Úrban bízzál, önmagaddal szemben légy bizalmatlan.

 

Péter bukása a mi vigasztalásunkra van feljegyezve. Vajon mi mindig hűségesek voltunk? Soha nem tagadtuk meg az Urat? Megálltunk a próbákban? Soha nem volt vereségünk a hit harcában? - Egyikünk sem hős, ha magunkra maradunk. A test erőtelen, csak az Úrban, az Igébe vetett hitben lehetünk erősek. Vereségeken át visz az út, míg teljesen megszabadulunk gőgös önbizalmunktól.

 

Július 23. Lelki mámorosság

 

"A részegek éjjel részegednek meg. " (1 Thess 5, 7)

 

Amíg az ember az Istentől való elszakadottság éjszakájában él, olyan, mint aki mámoros. Nem látja világosan a dolgokat, nincs józan ítélőképessége. Elfeledkezik mindenről, ha elkapja a harag, vagy a kívánság fellobban benne. Nem gondol a szomorú következményekre, sem súlyos felelősségére. Engedi, hogy magával ragadja a mámor, és a pusztulásba rohan. Ha azután már késő, akkor fájdalmas kijózanodással ébred rá a valóságra. Éppen így ködösít el a gond is. Rémületbe hajt, úgy hogy az ember nincs is igazán magánál. A gőgösség, elbizakodottság is olyan mint a köd, körülfogja a lelket. Az ember önmagával van eltelve, álmodozik a saját nagyságáról, ügyességéről és kiválóságáról. Önmagával kapcsolatban elvesztette józan ítélőképességét. Hamis lélek csapja be, a hízelgők csak fokozzák rossz állapotát, annyira, hogy szinte a talajt is elveszti a lába alól. - Néha egy egész népet elfog a gőg. A jelszavaknak félelmetes hatalmuk van, mégha nincs is bölcsesség bennük. A korszellem szinte varázslatos igézete alatt tartja az emberek lelkét.

 

A Biblia lerántja a leplet mindenről és megmutatja az ilyen mámorosság sátáni eredetét. A démoni hatalmak egész tömegeket elvakíthatnak és majd isznak Isten haragja mámoros kelyhéből, aki odaadja őket a sátáni befolyásnak, hogy napról napra a tévelygést tartsák igazságnak és a gonosztettet erényként dicsőítsék.

 

Csak egy mód van rá, hogy kijussunk a lelki ittasság állapotából: az igazság Igéje! Aki hallgat rá, józanná lesz. Az Igében a Szentlélek munkálkodik és ha Ő befolyásolhatja az embert, akkor az magához tér, világosan és értelmesen gondolkodik, mint az a megszállott, aki azután Jézus lábainál ült, miután meggyógyult (Lk 8, 35). A világ ugyan az igazi hívőt rajongónak, túlzónak és józantalannak tartja, de valójában a világ szelleme teszi az embert bolonddá és rajongóvá. Önmaguktól várnak mindent, azt hiszik, hogy felfelé haladnak, holott lefelé zuhannak. Azt remélik, hogy az emberiség a külső körülmények megjavítása által is megteremtheti a boldogság állapotát, megtérés és a gondolkodás megváltoztatása nélkül is. Úgy vélik, az emberek csak azért rosszak, mert rosszul megy a soruk. Mindez józantalanság!

 

Július 22. Lelki józanság

 

"Mint józanok ... "(1 Péter 1, 13)

 

Péter első levelében háromszor szólítja fel olvasóit a józanságra. Megvolt rá az oka. Fájdalmasan tapasztalta saját magán, mit jelent, ha valaki elveszíti józanságát. Mivel Jézus intő szava nem tudta őt józanságra bírni és inkább saját szíve érzéseiben bízott, ezért mélyre esett. Most már felismerte, micsoda szakadékok rejtőznek az ember szívében és mennyire nem józanul gondolkodunk, ha szívünk hangulatainak és elképzeléseinek jobban hiszünk, mint Isten Igéjének. Józan ember az, aki semmit sem vár önmagától, hanem mindent az Úrtól; aki felismeri romlott szívét és belátja, hogy azonnal képes minden rosszra, amint az Úr leveszi róla a kezét. Józan ember az, aki nem önmagának, hanem Isten Lelkének enged, az Ő Igéje alapján él. Szívünket egyedül a kegyelem erősíti meg, különben ide-oda ingadozik, mint a nádszál.

 

Legyetek józanok! Az apostol azokhoz intézi ezt a felhívást, akik már egyszer kijózanodtak Isten Igéje által. Most meg kell maradniok a józanságban. Nem valami elméleti, hideg és értelmi magatartás ez, mert az ilyen józanság a szeretet buzgóságát, a szent lelkesedést rajongásnak tartja. Vannak idősebb keresztyének, akik lanyhák, lágymelegek; szívükben nem a szent tűz jóleső feltisztultsága ég. Akkor vagyunk teljesen józanok, ha egészen megtölthet a Szentlélek; ha Jézus szeretete tölt be úgy, hogy önmagunkról és minden másról elfeledkezünk, amikor Isten gazdag kincseiben örvendezünk.

 

Hatoljunk bele egyre jobban a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségbe; mindenekelőtt az igazság Igéjének a mélységébe, hogy józanok lehessünk! Az Ige megtanít helyesen értékelni korunk eseményeit, jelenségeit. Akkor nem kiáltozunk együtt a világgal, nem álmélkodunk azon, amit a világ megcsodál, s nem rajongunk az emberiség nagy eredményeiért és a világbékéért. Nem férkőzik hozzánk mindenféle idegen tanítás sem, amit a gőgös ember talál ki. Mert a gőg a józantalanság forrása, az alázatosság azonban józanná tesz. A legtöbb tévtanítás rejtett elbizakodottságból, gőgből fakad. Különlegeset, rendkívülit akarnak adni és hallani, és így egészségtelen, nem józan utakra tévednek. Pál apostol a megtérést és a hitet mindig a középpontba állította: ez józanság! Aki ebben marad, az nem esik bele abba a veszélybe, hogy ingadozóvá válik és elesik kábultságában.

 

Július 21. Lelki éberség

 

"Legyünk éberek! Mert az alvók éjjel alusznak ... mi azonban a nappal fiai vagyunk. "
(1 Thess 5, 6-8)

 

Nem vagyunk a sötétség emberei, hanem a nappal fiai - mondja az apostol. Ezért éberség illik hozzánk. Ha egyszer nappal lett életedben, legyen vége az alvásnak! Ha a mi hajnalcsillagunk, Jézus Krisztus, felkelt a szívünkben, akkor virrad, nappalodik. Nyissuk fel hitünk szemét, hadd áradjon be a lélekbe a világosság és ragyogja be bensőnk minden kamrácskáját, míg a sötétség legutolsó maradványa is eltűnik. Most már tartsd nyitva a szemedet! Először is Jézusra nézz! Az ébrenlétben egyrészt nyitva tartjuk a szemünket, hogy felismerjük a fenyegető veszélyeket és kísértéseket, másrészt mindig az Úron pihen tekintetünk.

 

A felébredt hívő ember elmondhatja: "Szemeim mindig az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből (csapdából) lábamat"(Zsolt 25, 15). Ébren lenni azt jelenti: Az Úr Krisztus jelenlétében maradni. "Járj énelőttem!" - "Ő mindig szemeim előtt van" - mon"Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az Úr, amikor visszajön!"dja Dávid. Az egyszerű, őszinte szem kétfelé kacsintgatás nélkül egyedül Jézusra néz. Ha álmosak vagyunk, akkor a szemünk zavaros is. Az álmos előtt minden ide-oda libeg, végül egészen lecsukódik a szeme. - Ha Jézust elveszítjük szemünk elől, ki vagyunk téve minden veszélynek. Csak az Ő világosságában látjuk meg ellenségeinket is. Felismerjük a közeledő kísértést és vigyázunk különösen érzékeny pontjainkra, ahol könnyen sebezhetők vagyunk.Ha az ellenség támad, Jézushoz meneküljünk, az Ő karjaiban biztonságban vagyunk.

 

Az elalvás veszélye nagy. Álmos vagy alvó keresztyénekkel vagyunk körülvéve. Az álmosság lelke ragadós. Könnyen előtérbe tolakszik a földi érdek; a világ csalogatása megvesztegetően és álmosítóan hat lelki szemünkre. Észrevétlenül közönyösebbé leszünk. Az Úr Jézus már nem áll olyan világosan lelki szemeink előtt. Tekintetünk meghomályosodik, elfátyolozódik és így az ellenségnek több hatalma van arra, hogy észrevétlenül ránk törjön és elbuktasson. - Legyünk hát éberek! Gyakoroljuk magunkat abban, hogy szüntelenül Jézusra nézünk és az Ő világosságát engedjük be a szívünkbe! Ne rejtőzzünk el soha az Ő szeme elől! Ne kerüljük ki tekintetét akkor sem, amikor vádlón néz ránk. Álljunk ellene naponta az álmosító hatalmaknak! 

 

"Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az Úr, amikor visszajön!"

 

Július 20. Előre a megszentelődésben!

 

"Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki szennytől és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket. "
(2 Kor 7, 1)

 

A második korinthusi levél 6. fejezetének nagy ígéretei indítsanak erőteljesen a megszentelődésre! A megtisztulás eszköze Jézus vére. Ha a lélek e vérben bízva alapvető megtisztuláson ment át, akkor őrizze meg magát tisztán. A mázoló kabátján néhány folttal több nem jelent semmit, de ha új és nemrégen kitisztított ruhát viselünk, arra vigyázunk, mert a legkisebb folt is zavaró rajta. A megszentelt keresztyén is tartsa tisztán belső ruháját, amit Jézus vérében megmosott! Isten gyermekeinek a lelkét is eltorzítja a bűn. Érvényre jutnak még bennük is a testi bűnök: tisztátalanság és mértéktelenség; és a szellemi jellegűek, mint az irigység, gyűlölködés, szeretetlen ítélkezés, hamisság, érzékenykedés, akaratosság, önfejűség.

 

Legyenek mások a hívők, mint a meg nem tért emberek! Azok ugyanis egyre mélyebbre jutnak a tisztátalanságba, mert megtűrik a szennyet. A Bárány vérében megtisztult lélek azonban nem vak, látja foltjait és utálatosnak érzi azokat. Nem is nyugszik, míg meg nem szabadult tőlük. Egyre előbbre jut a megszentelődésben, nem áll meg! Sajnos, mégis elég sok olyan hívő ember van, akiknél nincs előrehaladás, még mindig a régi utakon járnak.

 

Pál apostol szüntelenül futott, nem volt megállása. Így kell előrehaladnunk a megszentelődésben. Aki nem törekszik tökéletességre, az visszaesik, eltompul és elhal. Megszokja régi hibáit, beletörődik, elfogadja a megjegyzést: "Mindenkinek megvan a gyenge oldala." Ezeket cipeli magával, mintha elkerülhetetlenül szükséges lenne és elszárad, ahelyett hogy lelki élete naponként gyökeréig megújulna. Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést: "Isten félelmében vigyük véghez a megszentelődésünket!" Ne álljunk meg félúton, ne elégedjünk meg gyatra részeredményekkel!

 

Isten adja az erejét: engedd magadba hatolni! Az Úr Jézus minden hibát, minden bűnt le tud győzni. Még régi, megrögzött szokások, kedvenc bűnök, vérmérsékleti hibák alól is felszabadít! Harcold meg te is Jákób harcát: "Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem!" Ne add át magad a gonosz szokásoknak, mintha ennek úgy kellene lenni! Ne vigasztalódj másokkal, hogy ők sem különbek. Hatolj előre a hit és imádság harcában! Sokan futnak ugyan, de nem teljes odaadással. Csak egy nyeri el a jutalmat!

 

Július 19. Érzékenység a bűn iránt

 

"Tisztátalant ne érintsetek. " (2 Kor 6, 17)

 

A tisztátalansággal naponta találkozunk. Szemünk sokszor olyan dolgokat lát, amelyek tisztátalan, sóvárgó gondolatokat keltenek. Mennyi szennyes, istentelen beszéd hatol fülünkbe! Ezt nem akadályozhatjuk meg. De a tisztátalanságotérintenünk nem szabad. Az Ige eredeti szövegében a "megérinteni" szó azt is jelenti: valamire rátapadni vagy kedveskedve megérinteni. Ez történhet tekintetünkkel vagy gondolatainkkal. Nemcsak nagyobb beszennyeződéstől kell őrizkednünk; kerülnünk kell még a szemek finom játékát is. Gondolatainkat és képzeletünket ne engedjük át tisztátalan dolgoknak.

 

Nagy különbség, hogy valamit észreveszünk csak, vagy rá is tapad a szemünk. Így van ez a fülünkkel is: lehet dolgokat meg nem hallani. Ne engedjük be magunkba a romlott, sikamlós szavakat! Ki szívja be szívesen a fertőzött levegőt? A romlott szív azonban élvezi a rothadt szagot. - Szennyes folyadék érintésétől piszkosak leszünk, így a szív is beszennyeződik, ha átadja magát a féktelen fantáziának és gonosz gondolatoknak. Akinek tisztaságérzéke van, az óvja ruháit. Ha vigyázatlanságból folt esik rá, nem nyugszik addig, amíg ki nem tisztítja. Tisztátalan emberek nem is látják már a foltokat; szemük megszokta a piszkot. Néhány folttal több vagy kevesebb, nem számít. Ha szívünk tisztára van mosva a Bárány vérében, érzékenyek vagyunk a foltokra. Bárcsak megmaradna ez a finom érzékenységünk, sőt egyre inkább fokozódna! Akkor minden beszennyeződést tőlünk telhetően kikerülünk, és ha beszennyeződtünk, elviselhetetlennek érezzük és nem nyugszunk, amíg a Bárány vére meg nem tisztított. Ha azonban hagyjuk, tovább terjed és mélyre hatol, mint a rozsdafolt. Egyre tompábbak és közönyösebbek leszünk s végül már nem zavarnak a foltok. Legfeljebb csak akkor kínos, ha mások látják. A rejtett foltok, amiket csak Isten lát, már nem bántanak minket.

 

Mint ahogyan a pók ezer szállal szövi körül a legyet, amit hálójába fogott, ugyanúgy tesz az ellenség azzal a lélekkel, aki lanyha és hanyag a megszentelődésben. Minden beszennyeződés hatalmat ad neki a lélek felett, és az ilyeneket még inkább kábítja és befonja, míg meg nem fojtja. Légy éber! Ha teljesen elszakadunk minden tisztátalantól, akkor"magamhoz fogadlak titeket" - mondja az Úr.

 

 

Július 18. Vegyük nagyon komolyan

 

"Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? " (1 Kor 5, 6)

 

Vigyázz a kis dolgokra! Mindenütt fontos és sokszor ijesztő szerepet játszanak. A gonosznak nagyobb, erősebb a fertőző ereje és terjedése, mint a jónak, vagy - amint a prédikátor mondja - "A bölcsességnél és tisztességnél hathatósabb egy kevés balgatagság." - Fenti Igénk éppen úgy vonatkozik az egész gyülekezetre, mint az egyesekre. Az egész közösséget megmérgezheti egy kicsiny dolog, de éppen úgy megronthatja a gonosz valami kicsiny kezdet által az ember egész benső életét. Parányi bacilusok, amelyeket csak erős nagyításban láthatunk, terjesztik a súlyos fertőző betegségeket. Hihetetlenül gyorsan szaporodnak és az egész testet megmérgezik. A kovász parányi sejtjei rohamosan megsokszorozódnak és az egész tésztát áthatják. Ez a bűn képe.

 

Egyetlen tekintet gonosz kívánságot ébreszthet a szívben. Ha ezt a csírázó mérget ki nem dobod, akkor tovább terjed mindaddig, amíg egész lelki életedet áthatja és gonosz cselekedetek lesznek belőle. Egyetlen gondolat tovább szövődik, egész szövevény lesz belőle, amely behálózza és megkötözi a lelket. Egy tisztátalan szó megmérgezi a fantáziát és tisztátalan képeket teremt a lélek rejtekében. Ezek felkeltik a szenvedélyeket, mámorossá teszik és félrevezetik az embert. 
Egy másik kép: egy tűzszikrát könnyen eltaposhatsz, de ha tovább izzik, olyan tűzvész támadhat, amit alig lehet eloltani. Így van ez a foltokkal és a rozsdával is. Aki nem távolítja el azokat mindjárt, az ne csodálkozzék, ha ruhái, edényei, szerszámai tönkremennek. Végezzünk mindig radikálisan és azonnal a gonosszal, különben befészkeli magát és megnehezíti harcunkat. Ha játszunk a rossz gondolatokkal, végül borzalmasan komoly dolog lesz belőle. Ha a sötét vágyakat nem utasítjuk el már a küszöbön, akkor lakhatási jogot szereznek a házban. Ha nem öldököljük meg a test cselekedeteit, halálba sodornak minket. Mint a gyom a természetben, olyan szívósan tartja magát a gonosz és sokkal erősebben szaporodik, mint a jó. 
A bölcs ember óvatosan viselkedik. Balga az, aki nem ügyel a kis veszélyekre és nem végez velük mindjárt kezdetben. Hanyagság és rendetlenség keservesen megbosszulja magát a belső életben. Aki a kegyelem által új tésztává, azaz új emberré lett, az védekezzék minden újra betolakodó régi ellen és ne tűrje meg a kovászmaradékot sem!

 

 

Július 17. Folytonos elvetés

 

"Vessétek el magatoktól ti is mindezeket: haragot, indulatosságot, gonoszságot, káromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. " (Kol 3, 8)

 

"Aki egy ponton vét a törvény ellen, az egésznek megrontásában bűnös" - mondja a Szentírás. - A fent idézett bűnök a szeretetlenség bűnei, amelyek elbizakodottságunkból vagy önző énünkből fakadnak. Vannak bűnök, amelyek még a hívőknél is gyakran előfordulnak: a harag és az indulatosság. Talán nem tör ki belőlünk nyíltan a felháborodás, de belül szinte forr a düh. Az ember türtőzteti magát és belül hasonlít a vulkánhoz. Sokan heves természetükre vagy megviselt idegeikre hivatkoznak. Igaz, hogy a felinduláshoz és türelmetlenséghez kedvező alap az idegesség. Azonban nem az idegeink, nem is velünk született hevességünk az oka ennek - még a kiállhatatlan emberek és körülmények sem. Nem ezek tesznek rosszá, hanem csak előhívják belőlünk a rosszat.

 

Minden rosszindulatú, szeretetlen magatartást "gonosznak" mond a Biblia. A gonoszsághoz tartozik a makacsság és engesztelhetetlenség, az irigység és ellenkezés, minden rejtett rosszakarat is. A gonoszság éreztetni akarja a másikkal, hogy valami ellenére van. Sötét arcot vág, sértődötten néz. A gonoszságból származik a szitok és minden csúnya beszéd. A "káromlások" alatt nem istenkáromlást kell érteni, hanem szidalmakat, sértő szavakat, amelyeket az ember bosszúságában vet oda a másiknak. "Gyalázatos beszéd" a csúnya, közönséges kifejezések. A hívők ajkára csak kedves szavak illenek, amiket jól esik hallani. Mindenekelőtt azonban Isten dicsérete és a hálaadás. Egy szájból ne jöjjön ki áldás és átok, mint ahogyan egy forrásból nem fakadhat édes és keserű.

 

Legyen ezért jelszavunk: elhagyni, elvetni minden gonoszt! Ezek nem engedik, hogy az Istenben való élet megerősödjék; átokként telepednek rá a lélekre. Olyan hibákat, bűnöket vetünk el, amelyek megszégyenítenek minket és mélységesen fájnak. Jézus iskolájában újra és újra új bűnbánaton megyünk át. Aki könnyen átsiklik a bűnein, ismételten beleesik azokba. De aki szenved miattuk, akinek elviselhetetlen és terhes, elveti, elhagyja azokat. Jézus veszi el és szabadít meg bűneinktől, ha elhatározzuk, hogy eldobjuk őket és könyörgő imádsággal elébe tárjuk ezeket.

 

 

Július 16. Alapos tisztogatás (II.)

 

"És Asa megújította az Úr oltárát. És Asa anyját, Maákát is letette a trónról, hogy ne legyen királynő. "
(2 Krónika 15, 8. 16)

 

Jahve oltárát a bálványimádás miatt elhanyagolták és romokban állt. Szívünk az Úr oltára kell legyen, de a bűn megszentségtelenítette. Ezen az oltáron szent tűznek kellene égnie, ehelyett azonban a tisztátalan vágyak tüzétől kialudt kráter lett. Az Úr Jézus áldozata által újra Isten templomává leszünk, szívünk pedig oltárrá lesz. Ehhez komolyan szánjuk oda magunkat!

 

A legnehezebb lépés Asa számára saját anyjának elmozdítása volt. Ezzel saját testébe vágott. Mint anyakirálynő befolyásos tisztséget élvezett, azonban sajnos, bálványimádó volt. Most a saját fia vetett véget ennek; bálványait megsemmisítette. Bizonyára nagyon nehezére esett ez a fiúnak. Az embernek nem könnyű, hogy legközelebbi vérrokonával szemben kíméletlenül és határozottan állást foglaljon az igazság mellett. Jákób hamis kíméletből tűrte kedvenc feleségének, Rákhelnek a bálványait. Csak akkor lépett közbe, amikor felülről komoly intést kapott (1 Móz 35).

 

Sokszor megfigyelhetjük, hogy szülők, különösen édesanyák, hamis engedékenységgel elrontják gyermekeik életét. Nem akarják elveszíteni gyermekeik szeretetét, nem akarják eltaszítani őket, inkább - mintha nem látnák, vagy nem tudnák az igazságot - sok mindent megtűrnek, amivel szemben komolyan fel kellene lépniök. A gyerekek irányítják a szülőket. Isten komolyan veszi, ha valaki apjáról vagy anyjáról, vagy testvéréről, gyermekéről azt mondja: "Nem ismerem őt!" (5 Móz 33, 9). A gyermekeknek nem használ, sőt csak árt nekik, ha gyengeségből mindent elnéznek nekik.

 

Boldog az az ember, aki rendíthetetlenül ragaszkodik az igazsághoz és azt keresztül is viszi (Gal 2, 5), mégha ez azzal a veszéllyel is járna, hogy elidegenülés következik be. Jobb egy időre mindent elveszteni és a végén mégis megnyerni. Amikor Asa saját anyját letette a trónról, vérzett a szíve és bizonyára anyjának is nagyon fájt ez. De ez volt az egyetlen út, hogy belátásra jusson, ha egyáltalán képes volt még rá. Nagy áldás van a rendületlen határozottságon. Amit pillanatnyilag elveszítünk, azt megnyerjük az örökkévalóságnak.

 

 

Július 15. Alapos tisztogatás (I.)

 

"Bátorságosak legyetek, kezeteket le ne eresszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van. És Asa elpusztította Júda és Benjámin földjén mind a bálványokat. "
(2 Krónika 15, 7-8)

 

Asa, Júda királya, szépen kezdte pályafutását: megtisztította az országot a bálványimádás utálatosságától. Az Úr meghallgatta hitből mondott imádságát és győzelmet adott neki a túlerőben levő hadsereggel szemben. És most ez a prófétai szó hangzik felé: "Légy bátorságban - fogadd el a felkínált kegyelmet - légy erős és határozott!" Asa elpusztította az utálatosságokat. Először mindig a sötét múltat kell felszámolni. Asa király már régebben elkezdte, de most alaposan kitakarított minden tisztátalanságot. - A közéletből egy-egy ember nem tudja eltávolítani a visszásságokat. Minden hívő keresztyén sóhajtozik a meglévő sok rossz miatt. Ha a határozott keresztyének és minden komoly gondolkodású ember erősen összefogna, akkor a közéletből is sok utálatosságot lehetne kiküszöbölni. De hiányoznak a bátor és kitartó elöljárók, vezetők. Lassanként megszokják a rosszat. Az Úr Jézus példája megmutatja, mit vihet véghez az egyes ember. Egyszerre megszüntette az adás-vevés utálatosságát a templomban azzal, hogy kiűzte a kufárokat. - De nemcsak a közéletben, az otthonokban és a saját szívünkben is sok utálatosság van, amelyekkel szemben kíméletlenül kellene eljárnunk.

 

Megéri a fáradságot, hogy egyszer utánanézzünk, mi mindent mond a Biblia utálatosságnak. Például: "Ne találtassék teközötted ráolvasó, jövendőmondó, vagy jegymagyarázó, vagy aki a halottak után tudakozódik. Mert mind utálatos az Úrnak, aki ezeket cselekszi" (5 Móz 18, 10). Mennyi gonosz babona van még közöttünk: szerencsés és szerencsétlen napok vagy számok, betegségre ráolvasás, elköltözött lelkekkel való érintkezés (spiritizmus), kártyavetés stb. Félre mindezzel az utálatossággal! - Hamis mérleg, hamis mérték, becstelenség az üzleti életben, szintén utálatos a Biblia szerint. Gondoljunk csak az uzsoraárakra és a csempészésre! A hazugságot és elbizakodottságot szintén utálatosnak nevezi a Biblia (Luk 16, 15). Még az imádság is utálatos lehet Isten előtt bizonyos körülmények között. Aki imádkozik, de fülét elfordítja és nem hallgat Isten akaratára, annak az imádsága utálatos (Péld 28, 9). Így a hitetlenek áldozata is utálatos Isten előtt. Ürítsünk ki, takarítsunk ki egyszer mindent alaposan!

 

 

Július 14. Minden vonalon szentek

 

"Amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. " (1 Péter 1, 15)

 

Isten gyermekeinek nagy feladata, hogy minden magatartásukban szentnek találtassanak. Nem maguk produkálják a szentséget, hanem a kegyelemből kapott szentségükből élnek. Először megszentelődnek, azután bizonyíthatják is, hogy szentek lettek - napról napra kegyelemből. Minden magatartásukban! Otthon és máshol. A házon kívül könnyebb szentként viselkedni, mint a házon belül, otthon. Az övéi között az ember könnyen szabadjára engedi magát és a magatartása nem Isten szerint való. Nem zabolázza meg a nyelvét és nem tartja meg Isten gyermekeihez illő méltóságát. Szentnek lenni a házaséletben, ó, milyen nagy feladat ez! Isten szerint és nem a mi szentségtelen élvezeteink szerint érintkezni egymással fegyelemben és mértéktartással! Gyermek a szülővel, munkás a főnökével szemben maradjon meg Isten szerinti vonalon az engedelmességben, tiszteletben és hűségben.

 

A hivatásban és üzleti életben is szentnek kell lennünk. A világ, amiben élünk, tele van becstelenséggel, lelkiismeretlenséggel, hazugsággal és csalással, ami megfertőzte az egész üzleti életet. Nem könnyű egészen másként viselkedni és az isteni parancsot véghezvinni. Isten gyermekeivel nem nehéz szentül érintkezni, ők erősítik és kölcsönösen segítik egymást szent magatartásukban. De a világi,testi felfogású emberekkel szentül bánni csak úgy lehetséges, ha szakadatlanul kapcsolatban vagyunk Krisztussal, aki szentséggé lett nekünk. - Nemcsak az emberek által látható, hanem egy rejtett, belső magatartásunk is van, amit csak az ellenőrizhet, aki belelát a szívbe is. Gondolatvilágunk, fantáziánk, érzelemvilágunk is szent kell legyen. Milyen könnyen jutnak veszélyes, téves vágányra gondolataink. Szentül élni azt jelenti: Isten előtt, az Ő tetszésében járni. Ez olyan nagy feladat, hogy nem lehet elég korán megkezdenünk. Öregkorban már nehezebb elérnünk a szent magatartást. Isten szentsége a mi fenséges példaképünk. Ne feledjük el, hogy Isten szentségének magva az Ő szeretete és irgalmassága! Ahol hiányzik a szeretet, ott csak farizeusi szentség lehet. A világtól való elszakadás nem tetszik Istennek, ha hiányzik a könyörülő, mentő, megbocsátó és hordozó szeretet. Csak akkor vagyunk igazán szentek, azaz Istenhez hasonlóak, ha szeretetben járunk.

 

 

Július 13. Halál vagy élet

 

"Nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Lélekkel megöldökölitek, élni fogtok. "
(Róma 8, 12-13)

 

Amíg régi természetünk szerint élünk, nem is tehetünk mást: engedünk a testnek és ösztöneinek. De ha hit által új, lelki természetet kaptunk, akkor felszabadulunk a szomorú kötelezettség alól, hogy a bűnnek szolgáljunk. Most az a kötelességünk, hogy engedjük, a Szentlélek határozza meg minden gondolatunkat és cselekedetünket. A Lélek fegyelmezésével szemben való hűtlenség és lustaság, azaz hogy nem használjuk fel a lelki erőket, súlyos vétek. Akik a kegyelemmel játszanak, sokszor mélyebbre esnek, mint akik még meg sem tértek.

 

Azt mondja az Ige, hogy a test cselekedeteit meg kell ölni. Megölni azt jeleni, hogy valamit teljesen eltávolítani. Ez nem lehet csak félmunka. A bűnös hajlamokat egészen el kell pusztítani, nem elég csak gátat vetni nekik vagy visszafojtani őket. A világi ember erkölcse abból áll, hogy a rosszat bizonyos mértékig korlátok közé szorítja. Jelszavuk: önuralom. Belül tombolhat, csak a külső látszatot őrizzék meg. Titokban gonosz élvezeteknek hódolnak, csak ne leplezzék le őket. Ezzel szemben Isten gyermekének jelszava: "Teljesen elszakadok a rossztól és Krisztushoz ragaszkodom!" A szív legtitkosobb zugából is kiüldözi a gonoszságot és tudja, hogy életbe vágó kérdés, vajon a Lélek vagy a bűn győz-e? Minden engedékenység, a bűnnel való játék, keserűen megbosszulja magát. Ha egy kicsit engedek neki, erőre kap és árad, míg minden gátat át nem tört. Ezért a Lélek erejében hit által vájjuk ki kéjsóvár szemünket, vágjuk le gonosz kezünket, rosszra siető lábunkat. A bűnnel szemben való engedékenység gyengíti, majd megfojtja új életünket. Milyen sokan sínylődnek lelkileg, mert engedékenyek önmaguk iránt! Az öldöklés fáj, de aki a Szentléleknek enged, annak a lelki ereje megsokasodik. Beteljesedik Jézus Igéje: "Akinek van, annak adatik, úgy bővölködik." Így jutunk el a Lélek teljességéig is. Sokan egy hirtelen "Lélek keresztségére" várnak. Előfordulhat ugyan, hogy valaki, akinek szegényes lelki élete volt, egyszerre átjut a Lélek erejébe, de inkább a másik út a megszokottabb, mint az előbbi Ige mondja: "Akinek van", azaz aki megtartja amit kapott, hűségesen felhasználja és értékesíti, az kap többet - egészen a bővölködésig.

 

 

Július 12. Nevelő kegyelem

 

"Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. "
(Titus 2, 11-12)

 

A gyógyító vagy megmentő kegyelem nevel is és nem nyugszik, míg helyes állapotba nem hozott minket. Megmentetésünk egyszerre történt. A bűnös kegyelmet kap abban a pillanatban, amikor a Megváltót hittel megragadja. Isten a bűn egész terhét egyszerre elveszi, "egy napon", mint ezt már a próféta is megmondta (Zak 3, 9). Más azonban a nevelő kegyelem. Ennek a munkája egész életünkben folyik. - Az Úr "elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat és ez nekik az én szövetségem, mikor eltörlöm bűneiket" (Róma 11, 26-27). A kegyelem tehát elveszi a bűnadósságot.

 

Istennek van egy másik szövetsége, amikor rendíthetetlenül elhatározta, hogy megkegyelmezett népének minden szentségtelen vonását is eltörli. Ettől a szándékától Ő el nem tér. Nem nyugszik, míg odáig el nem juttat minket, hogy mértékletesen, igazán és szentül éljünk ezen a világon. Az egyetlen feltétel az, hogy kegyelmes nevelésének készségesen és engedelmesen alávessük magunkat. Kegyelme felfedezi szívünknek minden istentelenségét és a még rejtett világi kívánságokat is.

 

Érezzük, hogy ez nem illik az új szívhez. Azelőtt a világ kívánságaival együtt természetes otthonunk és életelemünk volt, a kegyelem állapotában azonban olyan valaminek érezzük, ami idegen a Lélekben új ember számára. A kegyelem tanít meg bennünket, hogy fegyelmezetten éljünk és az óember kívánságaival és szenvedélyeivel ne jusson érvényre. Tulajdonképpen nem mi uralkodunk önmagunkon, hanem a kegyelem, ha nevelésének engedelmeskedünk. A kegyelem eljuttat oda, hogy megfelelő legyen embertársainkkal való kapcsolatunk, ne bánjunk igazságtalanul senkivel, se szóval, se tettel és mindenkinek megadjuk a magáét.

 

A kegyelem istenfélő, szent életre is nevel. A külső élet szétszórtságából csendességbe visz, int bennünket az Ige által és az imádkozás által, hogy maradjunk kapcsolatban, erős közösségben az Atyával és a Fiúval, mert minden ebből fakad. Mértékletesen (fegyelmezetten), igazán és istenfélő módon élni ezen a mértéktelen, fegyelmezetlen, igazságtalan és istentelen világon valóban nagy dolog.

 

 

Július 11. Teljes megszentelődés (II.)

 

"Hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet, az ismeretben az önmegtartóztatást, az önmegtartóztatásban az állhatatosságot, az állhatatosságban a kegyességet, a kegyességben a testvérekhez hajló szívet, a testvérekhez hajló szívben a szeretetet. " (2 Péter 1, 6-7)

 

Aki a megismerést elhanyagolja, az ellaposodik. Isten lényének és országa tervének mélyebb megismerésére való behatolás szabaddá tesz minden szűkkeblű kicsinyességtől (Ján 8, 32). De a megismeréshez kell kapcsolódnia az önmegtartóztatásnak is, vagyis szent mértéktartásra van szükség. A megismerés által nyert szabadság fegyelmezetlenséggé torzulhat. A nikolaiták, akiktől Jézus komolyan óvott, a Sátán mélységeinek megismerésével dicsekedtek (Jel 2, 24). Ezért könnyen túltették magukat rajta, azt hitték, olyan magasan állnak a bűn felett, különösen a testi kívánság felett, hogy őket már semmi nem szennyezheti be. Veszélyes gőg, amely a megismerés alapján áll! Saját személyünk komoly megfegyelmezésének össze kell kapcsolódni azzal a szabad állásponttal, amire a megismerés segít el. Ha tudom is, hogy minden szabad nekem, mégis elhagyom azt, ami valamiképpen megkötözhet, hogy másoknak botránkozássá ne legyek (Róm 14, 9; 1 Kor 10, 29). Milyen kemény és szigorú volt Pál önmagával szemben (1 Kor 9, 27)! Az önmegtagadás két irányban mutatkozik meg: megtagadunk magunktól gyakori kellemes dolgokat és készen vagyunk kellemetlenséget is magunkra venni.

 

A komoly önfegyelemhez járuljon kitartás! Ne csak kezdjétek az önmegtagadást, hanem tartsatok ki benne. De ne tegyétek ezt egyoldalúan törvényes szigorral és keménységgel, különben ridegség és merevség alakul ki, amely másokat visszariaszt. Ezért kapcsoljátok össze a kitartást szívből való kegyességgel, istenfélelemmel és Isten iránti szeretettel. Az a szigorúság, amely önmagánál és másoknál semmit nem néz el, csodálatot kelthet, de nem vonz senkit. Az Istennel való bensőséges kapcsolat meleggé és irgalmassá teszi a szívet. Az Istenben való boldogság azonban ne legyen kegyes élvezet és tétlen szemlélődés. Ezért kell hozzá a testvéri szeretet. Istennek átadottan az embereknek is adjuk át magunkat. De ne szűkítsük le ezt a szeretetet a hívők szűk körére, hanem érvényesüljön mindenki iránt, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

 

 

Július 10. Teljes megszentelődés (I.)

 

"Arra törekedjetek, hogy hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet. " (2 Péter 1, 5)

 

A tetterős keresztyénséggel együtt kell járjon az ismeret ápolása is. Legtöbbször azonban a különben komoly keresztyéneknél megrövidül az ismeretben való elmélyülés. És ezzel nagyon lényeges dolog hiányzik. Bizonyos, hogy a keresztyén életben fődolog a határozott akarat, hogy az Úrnak szolgáljunk. De Isten értelmet is adott nekünk. A hit nemcsak az akaratnak ad új irányt, hanem megvilágosítja értelmünket is. Isten a Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Betekintést kapunk Isten titkaiba, a jelenvaló és az örökkévaló országát átfogó terveibe. A hitben kapott erőhöz hitben való világosság is járul s ez utóbbit a megismerésnek kell kifejleszteni. Sokaknál nagyon elsatnyult ez az oldal. Elfelejtik, hogy Krisztusban nemcsak váltságot kaptunk, hanem a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse benne van elrejtve. Ezeket a kincseket ki kell emelnünk. Természetesen van terméketlen ismeret is, amely nem a lelki életből származik és nem is segíti azt előre; csupán az értelem munkája. Az elbizakodottság befészkeli magát az emberbe, fölényben látja magát és különbnek tartja magát állítólagos mély tudásával. De ez csak a kíváncsiságát elégíti ki. Nem a központi igazságok, hanem a mellékes dolgok állnak a középpontban; megvan a kedvenc véleménye és a "vesszőparipája". Szeret vitázni, szóharcot folytatni, hogy neki legyen igaza.

 

A termékeny ismeret megvilágosodásból és lelki életből fakad, és hogy ezt elnyerjük, kérnünk kell Istentől a bölcsességnek és a kijelentésnek a Lelkét. Ez a Lélek elvezet minket Istennek és az Úr Jézusnak a megismerésére. Megvilágosítja szemünket, hogy mélyebben betekinthessünk annak a csodálatos gazdagságába és reménységébe, amit már most megkaptunk a Krisztus Jézusban. Végül belevisz Isten túláradó erejébe, amely a hívőben megvalósul. Az ilyen megismerés Isten imádásához vezet és megerősíti a belső életet. Ennek gyógyító ereje van. Nagy és termékeny gondolatokkal tölt meg, felemeli a lelket Istenhez és szentséget ad.

 

Az igazi keresztyén Isten boldog gyermekeként él a megbocsátó kegyelem alatt, bízva és gondtalanul AtyJára támaszkodva. Mint ifjak, legyenek erősek, meggyőzve a gonoszt; mint atyák, az érett kor világos tekintetével hatoljanak be Isten örökkévaló Fiának megismerésébe és szeretetébe, amely minden ismeretet felülhalad.

 

 

Július 9. Igyekezetünk a megszentelődésben

 

"Teljes igyekezetet fordítsatok. "
(2 Péter 1, 5)

 

Nagyon fontos, hogy Igénket az előző versekkel összefüggésben értsük meg. Miután az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, így fordítsatok teljes igyekezetet arra és teremjétek meg Istennek mindazokat a gyümölcsöket, amelyeket Ő gyermekeitől elvár; erényt, ismeretet, önmegtartóztatást, állhatatosságot, kegyességet, testvéri szeretetet, mindenki iránt való szeretetet. Mindezeket nem tudnátok magatokból előhozni: az Ő isteni ereje munkálja ezt Isten és az Úr Jézus megismerése által. Amikor a hit szemei megnyíltak és megismertétek az egyedül létező Istent és akit elküldött, a Jézus Krisztust, akkor lettetek ilyen gazdagokká. Elnyertétek az igazi, örök életet (Ján 17, 3) és erőt a szolgálathoz. Hit által mindenetek van. Most tehát forgassátok a hitben nyert kincseteket, váljék láthatóvá az, amit Isten kegyelme belétek helyezett! A szent élet csak felhasználása és kifejlesztése a nekünk ajándékozott szentségnek.

 

"Teljes igyekezetet!" Bármilyen szorgalmas is valaki, de ha feladata meghaladja erejét, akkor végül is elcsügged és kedvetlenül ejti ki kezéből a munkát. Így van ez a belső és külső életünk megszentelésével is. Ez olyan valami, ami meghaladja erőnket. Csak aki teljes komolysággal törekszik rá, veszi ezt észre. Nem igaz, amit Kant mondott: "Meg tudod tenni, mert meg kell tenned." Ő egyáltalán nem ismerte fel szívünk mély romlottságát (nem adatott neki), ezért a feladat teljes nagyságát és súlyát sem fogta fel. Mi csak akkor tudunk valamit tenni, ha Isten a Krisztusban képessé tesz rá, de akkor teljes igyekezettel cselekednünk is kell.

 

Az ilyen igyekezet tulajdonképpen a hit igyekezete, mindig új hit-energia. Ha nem akar eltűnni egy gonosz szokás, akkor elcsüggedhetsz a saját erődre, de nem arra az erőre nézve, amit Isten Krisztusban adni akar neked. Benne van győzelmed, tarts ki, ne menj el az Úrtól, légy erőszakos, tartsd elébe ígéreteit és megtapasztalod, hogy "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Benne új életed van; ne nyugodj, míg ez az élet minden ponton át nem hat és győzelemre nem jut benned. - Ha a Megváltó megismerésének világosságát megkaptuk, akkor ne legyünk restek és gyümölcstelenek, különben elveszítjük hitbeli látásunkat, vakok leszünk és tapogatózunk.

 

 

Július 8. A szent élet a Szentlélektől származik

 

"Lélek szerint járjatok és a test kívánságait véghez ne vigyétek. "
(Gal 5, 16)

 

Ha a Szentlélek munkáját figyelembe vesszük, még világosabban látjuk, hogy megszentelődésünk teljesen isteni alapon nyugszik. Test vagy lélek; a velünk született gyenge, bűnös természet, vagy az új természet és isteni erő, amivel a Szentlélek ajándékoz meg - két hatalmas ellentét. Amíg nincs új lelki életünk, nem tudunk úrrá lenni a bűn felett és Isten akaratát sem tudjuk véghezvinni. Még ha akarjuk is a jót, hiányzik a véghezvitel; jó szándékunkat mindig keresztezi valami. A bűn az a törvény vagy megkötöző hatalom, ami alatt állunk (Róm 7, 23). Csupán a Krisztusba vetett hit által ural minket a Szentlélek, és mint új törvény jelentkezik a bűn törvényével szemben (Róm 8, 2). Ezzel az új belső hajtóerővel győzhetjük le a test indulatait. Azelőtt a bűn szomorú kényszere alatt álltunk, most új, szent kényszer érvényesül. A test a maga bűnös hajlamával és szenvedélyével még érvényesülni kíván, bár megfeszíttetett Jézussal. Mert akik hisznek benne, azok a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (Gal 5, 24).

 

A Lélek a test ellen törekedik, a test pedig a Lélek ellen. Hála Istennek, nem vagyunk többé adósok, hogy engedelmeskedjünk a testnek (Róm 8, 12). Engedjük hát, hogy a Lélek kormányozzon minket. "A Lélek a test ellen törekedik, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok." A Lélek ellenáll, hogy bűnös önfejűségünk érvényre ne jusson (Gal 5, 17-18).

 

A mi dolgunk, hogy a Szentlélek munkájának helyet adjunk és engedelmesen alárendeljük magunkat neki. Hogyan uralkodhat bennünk? Ő nem zsarnok, aki erőszakoskodik; nekünk kell meghallanunk intését, figyelmeztetéseit és engednünk kell az Ő szelíd és mégis erős ösztönzéseinek. Isten a Szentlélekben nyújtja nekünk az erőt, de nem tudja és nem akarja levenni rólunk az engedelmességet. Ez a mi dolgunk és az is marad. Ha restség és hűtlenség által nem szomorítjuk meg vagy nem űzzük el a Szentlelket, hanem sokkal inkább a Megváltónak való határozott hitbeli átadással teljes hatalmát kifejtheti bennünk, akkor lesz a gyümölcs: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, szívesség, hűség, szelídség, mértékletesség. Jól figyeljük meg: mindez az Ő gyümölcse!

 

 

 

Július 7.  Krisztusban meghaltam

"Meghaltatok ... öldököljétek meg azért tagjaitokban, ami földi." (Kol 3, 3. 5)   


A megszentelődés az Ige szerint soha és sehol sem a mi munkánk. Isten kegyelme formálja és viszi ezt véghez. Nem mi öljük meg az óembert - az Úr Jézus feszítette őt a keresztre. Ha terhes és szeretnénk szabadulni tőle, akkor bízzuk rá magunkat az értünk megfeszített Megváltóra. Akkor részt nyerünk az Ő halálából, vele együtt meghalunk. Véget vet régi természetünknek. Őbenne, a Feltámadottban, új természetet és életet kapunk. Amilyen kevéssé tudjuk eltüntetni a bűnt, éppoly kevéssé tudunk újat teremteni. 

"Meghaltatok" - mondja Pál a kolossébelieknek. Ha az énünk középpontjában régi természetünk halálos döfést kapott, akkor kell a test cselekedeteit megölni (Róm 8, 13). Jakab ezt mondja: "Vessetek el azért minden undokságot és gonoszságot, amely még megmaradt bennetek" (Jak 1, 21). Nagy része már le van győzve, de a gonosz maradéka még létezik; a fa kidőlt, de még megvannak a gyökerei. Amit a kegyelem megteremtett, azt most tegyétek valósággá (1 Kor 5, 7-8). A régit csak akkor tudjuk eredményesen legyőzni, ha Isten kegyelme által új emberekké lettünk. "Újjászülettetek Isten élő és maradandó beszéde által. Vessetek le azért minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást" (1 Pét 1, 23; 2, 1). Amiket itt Péter felsorol, gonosz gyökerek maradványa, amelyek éppen az újjászületetteknél mutatkoznak még meg, és éppen nekik lehet és kell alaposan elbánni azokkal (Kol 3, 8). A Biblia semmit sem tud önmagunk megöldökléséről vagy önmagunk megújításáról. Kol 3, 9-ben nem ez áll: vetkőzzétek le a régi embert cselekedeteivel együtt, hanem - "Miután levetettéket az óembert cselekedeteivel együtt és felöltöttétek az új embert, aki Teremtőjének képe szerint újul meg Isten ismerésére." Csak ezután folytatja az apostol: "Azért mint Istennek választottai, szentek és szeretettek, öltsetek fel könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget ..."Ezeket is öltsétek fel, miután Krisztusban új alaptermészetet vettetek! Ef 4, 20-25 pontos fordítása pedig így hangzik: "Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust, ha ugyan hallottatok róla és oktatást nyertetek felőle úgy, amint ez megfelel az igazságnak, hogy Jézus Krisztusban levetkőztétek az óembert és szüntelen megújultatok és felöltöztétek az új embert."

 

 

Július 6. Krisztusban megszenteltek vagyunk

 

"Szentek legyetek, mert én szent vagyok. "
(1 Péter 1, 16)

 

A fenti Ige alapján azt gondolhatnánk, mintha a megszentelődés a mi munkánk lenne. De nem így van, különben Péter apostol ellentmondana önmagának, mert utána rögtön így folytatja: "megváltattatok hiábavaló életetekből". A hiábavaló élet üres, hiányzik belőle minden mélyebb erkölcsi és isteni tartalom. Ebből a tisztátalan, bűnös életből váltott meg minket a Bárány drága vére. Amint hittel megragadjátok a vér erejét, már szabadok vagytok és megszenteltettek Isten szolgálatára. Most tehát úgy viselkedjetek, mint szentek, amivé Isten kegyelme által lettetek! A szent Isten szent életű gyermekeket akar.

 

Rendkívül fontos, hogy ez a drága igazság áthasson bennünket és abbahagyjuk a megszentelődéssel kapcsolatos minden igyekezetünket; rá kell álljunk a hit és kegyelem talajára. Krisztus Jézusban megszenteltek vagyunk (1 Kor 1, 2), Ő szentségünkké lett nekünk. Amint hittel megragadjuk Őt, nagy változás történik: Őbenne már nem vagyunk tisztátalanok, hanem tiszták. - De hát nem talál-e az ember a hívőkben is sok hibát? És mégha mások nem is látják, nem érzik-e ők maguk, hányszor vesz erőt rajtuk a régi, tisztátalan természet? Mégis szentek ők, amíg minden tisztátalanságot engednek magukban megítélni, bűnbánatban meghajolnak és Megváltójukat újra meg újra megragadják. Már nincsenek a tisztátalanság uralma alatt, a bűn többé már nem életelemük; nem élnek benne úgy, mint a hal a vízben. A Szentlélek befolyása alatt állnak; aki Jézusban hisz, mind elnyeri a Szentlelket. Szívük mélyén elszakadtak a bűntől, az a vágyuk, hogy tisztán és szentül éljenek. Minden hibájuk, bűnük és beszennyeződésük ellenére is szenteknek nevezhetik magukat. A korinthusiakban még nagyon sok kifogásolni való volt, mégis szenteknek nevezi őket az apostol.

 

De ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét, cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk, az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! "Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk" (Gal 5, 25). Az új természet és az új irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belső döntéseinkben és lelki előhaládasunkban ez a szentség mutatkozzék meg!

 

 

Július 5. Egy őszinte, egyenes ember

 

"Mind e mai napig állok. " (Cselekedetek 26, 22)

 

Sokatmondó Ige ez! Mennyi vihar támadt az apostolra a látható és láthatatlan világból egyaránt. De semmi nem tudta leteperni. Élete csodálatos láncolata volt Isten megmentő segítségének. Mióta állt ilyen erősen az apostol? Amióta az Úr Jézus előtt a földre hullt és összetört előtte. "Kelj fel, állj lábadra!" - mondta neki az Úr. Senki nem juthat szilárd álláspontra, amíg összetörve nem hever az Úr előtt. Amikor Pál még Saul volt, úgy látszott, hogy erősen áll. Erősen állt a saját igazsága, a saját szándékai talaján. Amikor a damaskusi útra készült, ráállt a felhatalmazásra, amit a főpapoktól kapott, hogy elfogja és börtönbe vesse a keresztyéneket. Erősen állt a tévedéseiben és a saját akaratában. "Én bizonyára elvégeztem magamban, hogy ama názáreti Jézus nevé ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."

 

De amikor fölébe került az Úr Jézus, Saul összeesett. Az ember minden godolata összetörik, mint a nádszál, amikor Isten Lelke hatalmat vesz rajta. És akkor valóban az igazság kősziklájára vethet alapot. Így erősen állhatunk a kegyelemben (Róm 5, 2), a hitben (1 Kor 16, 13), az Úrban (Ef 6, 10). Nélküle az ember olyan mint a részeg, mint az ingadozó nádszál vagy szélkakas. Azt gondolja, hogy áll, de ez a beképzelt állhatatosság, erény és vélt igazság bukással végződik. A világ emberei kifelé erősnek, következetesnek mutatkoznak, belül mégig ingatagok.

 

Akit az Úr állít fel, az úgy áll, mint a cövek. Magában ugyan gyengének és sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát. De előbb Krisztusnak kellene elesni, mielőtt elesne az, aki reá épít. A száraz ágak lehullanak a viharban, a polyvát elfújja a szél. Aki Jézussal jár, az biztosan megáll és a szenvedések tengere sem nyeli el. Az ilyen ember az ítélet napján is megállhat majd az Embernek Fia előtt és nem vetik ki, mint salakot.

 

Életünket ne alapozzuk se e világ javaira, se a saját erőnkre! A világ elmúlik és a hatalmunk hamar odavan. Ne a saját igazságunkra építsünk, mert az korhadt, ne is szívünk érzéseire, mert azok ingadozók; s végül emberi gondolatokra vagy véleményekre sem, mert azok olyanok, mint a lidércfény. Legyen életünk alapállása Jézus Krisztus és az Ő Igéje. Akkor Pállal együtt így kiálthatunk fel: "Mind e mai napig állok!"

 

 

Július 4. Határozott keresztyén

 

"Mert nem félénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét. " (2 Tim 1, 7)

 

Természetünk szerint mindnyájunkban van emberfélelem. Bátorság kell ahhoz, hogy a kicsiny és megvetett nyájhoz tartozónak valljuk magunkat. Péter Jézus szenvedése előtti estén bátornak érezte magát, de amikor vallást kellett volna tegyen Megváltójáról, elvesztette bátorságát és - megtagadta Őt. Valóban erő kell ahhoz, hogy az ár ellen ússzunk. Ezért adja Isten nekünk az erőnek a Lelkét. Jézus Lelke által belsőleg megerősödünk a világiakkal szemben, régi barátainkkal szemben, akik szeretnének visszacsalogatni korábbi, nem tiszta életünkbe, ellentétben minden veszéllyel és szenvedéssel, amelyek Jézus követéséből adódnak. - Mint ahogyan van félelemnek lelke, miáltal az emberfélelem és a szenvedéstől való félelem úrrá lehet rajtunk, úgy van az erőnek is Lelke. Ez nagy bátorságot, erőt önt belénk, és véghez tudjuk vinni azt is, amire soha nem lettünk volna képesek.

 

De az Úr a szeretet Lelkét is adja az övéinek. Szeretet nélküli erő, melegség nélküli határozottság van a világban is. Minden korban voltak hősök, akiket megcsodáltak. A hívőket azonban elárasztja a szeretet, ezért van bennük valami szeretetre méltó. Az ő erejük nem válik keménységgé. A gyengébbeket szeretettel emelik fel magukhoz. Nemcsak az igazság tőre, hanem a vigasztalás balzsama is náluk van.

 

A szeretet Lelkéhez csatlakozik a fegyelem Lelke is; a kettő együtt szent szeretet. A szeretet fegyelem nélkül csak jóságos gyengeség, ami többet ront, mint használ: Fegyelem ott van, ahol az ember először Isten parancsát keresi és az Ő akaratának a korlátai között mozog. Természetünk szerint fegyelmezetlen teremtések vagyunk. Mindenki csak azt szeretné tenni, amihez hajlama van. - Ma borzalmas fegyelmezetlenség tárul szemünk elé. Minden korlátot lerontanak, a tekintélyt kigúnyolják, sárba tapossák az isteni parancsolatokat. Ez az Antikrisztus lelke. Jézus Lelke a fegyelem Lelke. Bár az ember bizonyos mértékig tudja magát fegyelmezni és uralkodhat magán, a fegyelem Lelke mégis egészen más. Ezt a Lelket akkor nyerjük el, ha önfejűségünket, könnyelműségünket, féktelenségünket és ellenkezésünket fájónak találjuk és magunkra vesszük Jézus igáját. Az erő, a szeretet és a fegyelem teszi az embert igazán keresztyénné.

 

 

Július 3. Emberfélelemből vereség

 

"Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott. " (Gal 2, 13)

 

Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal. Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel. Egyáltalán nem tekintették őket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1). Péter nem így gondolkodott. Külön kijelentéssel győzte őt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba. Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28). Ezért teljes belső meggyőződéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta: "Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. Lásd 1 Tim 4, 4-et is!). De amikor Jeruzsálemből néhány szűkkeblű zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetőjüknél, szélsőségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetően. De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelemből, engedett nekik. Ez képmutatás volt. Saját meggyőződését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát. Ez a nem őszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni. Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet előtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

 

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz. Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18).

 

 

Július 2. A keresztyén hit nem magánügy

   "Látom köztetek a jó rendet. " (Kol 2, 5)   


Az apostoli keresztyének Isten ügyének harcosai voltak. Az evangéliumban való hitért harcoltak (Fil 4, 3). Mennyire elveszett ennek a tudata az évszázadok sorául A legtöbb ember csak magánkeresztyénséget folytat, a nyilvános életben semmit sem látni belőle. Természetesen ne keveredjenek a keresztyének a közélet vitáiba, civakodásaiba, ne akarjanak ítélőbírót játszani. Jézus visszautasította, amikor örökségi ügyben bíróvá akarták tenni - ellentétben olyan keresztyénekkel, akik előszeretettel avatkoznak világi ügyekbe.

De a keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is. Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre őket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra. Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak. - Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül. - De hogyan érkezik meg majd odaát?

Az igazi hívőnek harcolnia kell, amint nyíltan előáll. Először a saját hitéért, nehogy kiforgassák belőle, mert az ellenség minden oldalról támadja; leginkább saját hozzátartozói. De harcolnia kell az evangélium terjedéséért is imádsággal és bizonyságtétellel. A hívő keresztyén nem maradhat néma, nem vonulhat vissza a négy fal közé, megelégedve az áhítatoskönyv olvasásával. Életének és beszédének bizonyságtevésével kell részt vennie ebben a szent harcban. Igaz, csendesen - mint ahogyan Jézus hangját sem hallották az utcán, de ha gyáván megbújnak és harctól, szenvedéstől félve visszavonulnak, akkor ez azt jelenti majd egyszer: "Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." - Ezért hát fel a szent harcra! Kegyelem, ha szenvedhetünk érte (Fil 1, 29). 

 

 

Július 1. Ne rejtőzködj! Vállald az igazságot!

 

"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne és olyan titok, amely ki ne tudódnék. " (Lukács 12, 2)

 

Jézus azt akarja, hogy tanítványai nyílt bizonyságtevéssel álljanak elő. Ragyogtassák világosságukat, vallják meg az Ő nevét mindenki előtt. Amit a Megváltó bizalmasan, szinte a fülükbe súgva mondott nekik, azt a háztetőkről hirdessék. Az Úr Jézusnak nincsenek titkos tanai. Ő nem volt zúgprédikátor. Nyíltan beszélt a templomban, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt. Tanítványainak sem kell elrejtőzködni. Persze ez nem könnyű.

 

Jézus minden igazi tanítványát ősidőktől fogva gúnyolták, megvetették, üldözték, félvállról kezelték; elmaradottnak vagy túlzónak, egyoldalúnak, betegesnek és rajongónak nyilvánították. Ha valaki emberfélelemből megbújik, kockáztatja a felülről kapott lelki javait. Az a legokosabb, ha az ember nyíltan Jézus tanítványának vallja magát, mert az emberek úgyis észreveszik, ha valaki belsőleg, vagyis lelkileg nem egyezik velük. "Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne." Minél óvatosabb, félénkebb és szerényebb valaki, annál merészebben és gonoszabbul fordul ellene a világ. Ezért tegyünk bizonyságot az Úrról és az igazságról, amikor gonosz beszédet, haszontalan fecsegést és rossz vicceket kell hallgatnunk! Ne legyünk néma ebek, hanem emeljük fel szavunkat és védekezzünk - Urunkért! Már az is bizonyságtétel, ha nem tartunk velük és nem nevetünk együtt ízléstelen tréfáikon.

 

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

 

Szép példa az egyre bátrabb vallástételre Nikodémus. Először éjjel ment Jézushoz. Azután bátorságot vett arra, hogy a tanácsban is mellé álljon. Rátámadtak: "Te is galileai vagy-e?" De nyílt vallomásával növekedett a bátorsága. Közvetlenül Jézus halála után a Megváltóhoz tartozónak vallotta magátt, akit az ő népe gyűlölt és megvetett, és bebalzsamozta Jézus testét. Ez bátor cselekedet volt, mert az apostolok közül egy sem mert előállni ebben a veszélyes helyzetben. - Ha bátran Jézus mellé állunk, akkor Ő is egészen mellénk áll.

 

 

---

Májusi igemorzsák

---

 

 

 

Április 30. Pál vallomása a bűnről és ...

"Könyörült rajtam. "
(1 Tim 1, 16)

Emberi elképzelésünk szerint azt várnánk, hogy Isten az ő munkájának olyan tönkretevőjét, mint Saul, végképp félreállítja. Nem akadt akkoriban olyan keresztyén, aki arra még csak gondolt is volna, hogy dühödt ellenségüket Isten irgalmassága veszi majd körül. Csak azért imádkoztak, hogy Isten hárítsa el őt és állítsa le a maga gonoszságában. Ha villám sújtott volna le rá, abban az emberek csak Isten jól megérdemelt büntetését látták volna és magasztalták volna Isten igazságát. Ehelyett azonban Isten könyörült rajta valami érthetetlen és túláradó kegyelemmel. Jézus nem lesújtó ítélettel, hanem aggódó szeretettel állt eléje az úton: Saul, Saul! Mit csinálsz, te szerencsétlen? Nem kemény szavakkal, hanem szeretetteljes komolysággal kérdezi ezt tőle. Saul lelkiismeretéhez fordul. Miért üldözöl engem, hiszen nincs okod rá.

Így tesz Jézus ma is. Mi természettől fogva ellene vagyunk. "Aki nincs velem, ellenem van." E világ szerinti gondolkodásunkkal és gőgünkkel ellenségei vagyunk. Semmibe se vettük őt, ellene szegültünk. Tanítványait nem tudjuk elviselni, kerüljük vagy szidalmazzuk őket. És még ő jön utánunk, kopogtat szívünk ajtaján és nem tágít, míg végül is megadjuk magunkat. Micsoda tengernyi szeretet, mely elnyeli vétkeinket és hamisságainkat! Saulon könyörült és értelmét, gondolkodásmódját megváltoztatta. Szívének hitetlenségét és vakságát fény váltotta fel, Isten dicsőségének ragyogása, melyet csak a hit szemei látnak. Kemény, szeretetlen lénye gazdaggá lett a szeretetben. Előzőleg a keresztyének réme volt, most pedig a lelkek áldozatos gondozója.

Micsoda változás az isteni könyörület hatalma által! Amikor Timótheusnak ír, már egy emberöltő telt el megtérése óta. Kétszer is hangsúlyozza egymás után. "Könyörült rajtam". Olyan új és nagy ez előtte akkor is, mint az első napon volt. Soha többé nem tudta elfelejteni Jézus nagylelkűségét. Az Úr soha többé nem gondolt Saul vétkeire. Éppen ez az isteni. Nekünk azonban jó visszaemlékeznünk ismételten is arra, hogy milyen vak és gonosz emberek voltunk. Akkor soha nem hal ki szívünkből a hála. Isten igazi gyermekei állandóan éheznek és szomjúhoznak Jézus kegyelme után. Az evangélium számukra mindig új és vonzó. Jaj nekünk, ha unalmas dologgá válik! A tanítványok soha sem tudnak betelni a Megváltóval, ő napról-napra vonzóbbá lesz.

 Április 29. Pál vallomása a bűnről és ...

"De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban bennem mutassa meg az ő teljes hosszútűrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. "
(1 Tim 1, 16)

Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik őutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözője volt s az Úr mégis legyőzte őt.

"Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben." Úgy hangzik ez, mint valami mentegetődzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az. A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog. Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy "tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamiről tudni. Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivők üldözőjévé lesz. - Pálnak bőségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát. Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták (Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig. Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevője, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elől.

Minden időkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsőségének azokból kiáradó ragyogása elől. De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerősebbet is rabjává teheti. Ő tudja egyedül, kik elől zárja el az utat és kit enged magához. - Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak. Amikor egy megrögzött bűnös megvilágosodik, lehet, hogy először azt gondolja: nálam már késő, túl gonosz voltam. Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben. De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bűn, Isten kegyelme még nagyobb. Senki se kételkedjék a szabadulásban. Aki előtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.

 

Április 27. A kegyelem Pál apostol életében (II.)

"És (Saul) három napig nem látott, nem evett és nem ivott. "
(Csel 9, 9)

A dühös üldöző ott feküdt Jézus lábainál. Az, aki másokat reszketésben tartott, most maga is reszketett. De még mindig nem volt bensőleg összetörve; az azonban már eldőlt benne, hogy az ellenállást feladja. Jézust Urának nevezi. "Mit cselekedjem, Uram?" Engedelmeskedni akar Jézusnak. - A megtérés nem csupán érzelmi dolog, hanem saját akaratunk kiszolgáltatása. Az érzelmek változnak, az akarat azonban állandó és állhatatos. Saulnak oda lett a szeme világa és vezetésre szorult. Azt az erős férfit, aki valósággal vágóhídra hurcolta a keresztyéneket, most mint valami gyenge gyermeket kezénél fogva kellett vezetni: Damaszkuszba legyőzöttként érkezik. Három napig sötétség veszi körül. A külső vakság szívének sötétségét is tudatossá teszi előtte. Teljes magánosság szakad rá. De éppen ezáltal megy végbe benne az az imádságos tusakodás, mely végül is győzelemre vezeti. Három napig nem evett és nem ivott.

Micsoda harc tombolhatott Saul lelkében ezekben a napokban. Legsúlyosabban ez a gondolat nehezedhetett rá: mit mondanak majd népem vezető emberei, ha most én is Jézus tanítványa leszek? - Hiszen ő volt a kedvencük és büszkeségük. Micsoda megszégyenüléssel jár most annak bevallása: mindeddig utat tévesztett ember voltam. Egész addigi életét el kellett ítélnie s mindazt, ami benne érték volt, el kellett dobnia. A régi Saulnak meg kellett halnia. Ez volt a harc lényege. De megharcolta imádságban. Az ember csak térdein jut el az igazi megtérésre. Mindaddig az imádság csak valami megszokott dolog volt számára, most azonban Istennel való küszködéssé vált.

Jézus jól látta ennek a léleknek a küzdelmét és az egyszerű tanítvány, Anániás személyében elküldte hozzá a maga eszközét. Anániás így szólt Saulhoz: "Testvérem, láss újból!" - Ekkor nyerte vissza szeme világát, a szó mélyebb értelmében is. Attól kezdve Jézust látta maga előtt. - "Most tehát miért késel?" - hangzott tovább (Csel 22, 16). "Mosd le bűneidet!" És Pál nem késlekedett. Megtérése teljes volt. Többé nem pillantott vissza. Milyen sokan elakadnak, sőt megtorpannak különféle fontolgatásaik miatt! - A teljes megtérés a keresztyén élet kiindulási pontja. Csak az jut célba, aki kezdettől fogva komolyan veszi azt.

Április 25. Az Atya őt is meg akarja nyerni

"Atyja azért kimenve, kérlelte őt: fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied. "
(Luk 15, 28. 31)

Mennyi gonoszság tört elő az idősebb fiúból pillanatokon belül! Megsérti atyját, amidőn igazságtalansággal vádolja és megvetőleg nyilatkozik testvéréről. Az utóbbit még csak nevén sem nevezi. "Ez a te fiad" - mondja megvetőleg és hidegen. Valóban, külsőleg kegyesek lehetünk, és a szívünk mégis távol, nagyon távol van Istentől. Ez az Istentől való eltávolodottság a tékozló fiú esetében napvilágra jött, de a nagyobbik fiúnál rejtve maradt. Az, aki nagyon meg van elégedve önmagával és cselekedeteivel, az semmit sem tud a meg nem érdemelt kegyelemről. Mivel az Írás azt mondja: "Mindnyájan elhajlottak, együttesen haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlenegy sem" - ezért még a kegyes és külsőleg feddhetetlen embereknek is meg kell térniök. Persze a megtérés éppen nekik sokkal nehezebb, mint a tékozló fiaknak, hiszen ez nem emeli tekintélyüket a világ előtt. Belső, szívbeli megfordulás ez, melyet a távol állók sokszor észre sem vesznek, de a közel levők, különösen a családtagok előtt nem marad elrejtve. Megérzik a változást; aki előzőleg könyörtelenül ragaszkodott saját igazához, most irgalmas szívű.

A kegyelem csodája az, amikor valaki szabadulást talál a bűn mélységeiből. De nem kisebb csoda az sem, amikor a külsőleg kegyes és makulátlan ember keménységét meglágyítja vagy összetöri az isteni kegyelem. Isten az önigazultakat is szívére akarja vonni. "Fiam!" - mondja szeretetteljesen a felindult és megkeseredett embernek. Azt is biztosítja szeretetéről, aki abból kizárta magát; szeretetlenségét nem kárhoztatva, hanem szelíden és rábeszélőleg tárja elé. Milyen nagy az Úr jósága! Oly nagy, hogy a szeretetlen emberi szív alig foghatja fel. Már a tékozló fiú iránt is túláradó és megindító volt az atyai szeretet, de még sokkal inkább az a nagyobbik fiú felé. A fiatalabb szeretetre vágyva és megtörten jött vissza. Odasimult az atyához és hálás volt minden szerető pillantásért. A nagyobbik fiú eltaszította magától az atya szeretetét, amikor az befelé hívogatta a házba. Szavaiból gyűlölet áradt és szörnyű dacosság. És mégsem engedte őt az atya továbbmenni, hanem teljes szelídséggel igyekezett őt tévedéséről meggyőzni. Ilyen az isteni szeretet. Meddig védekezel még ellene és nem engeded, hogy a te szívedet is rabul ejtse?

Április 24. Az önigazultnak nem kell az Atya szeretete

"Ekkor (a nagyobbik fiú) megharagudott és nem akart bemenni. "
(Luk 15, 28)

"Meghallotta a zenét és a táncot." A szeretet öröméneke volt ez: "Ez az én fiam halott volt és megelevenedett; elveszett és megtaláltatott." A nagyobbik fiút már az is lehangolta, hogy távollétében került sor az ünneplésre. Ráadásul a szolgák egyike mintegy olajat öntött bosszúságának gonosz tüzére. A sekélyes gondolkodású ember tipikus képe ez, aki izgat és uszít ahelyett, hogy lecsendesítene.

Az elsőszülött fiú megrontja a szépen induló ünnepség hangulatát. Jól ismerjük az ilyen zavarkeltéseket. Amikor az Úr irgalmas szívvel a bűnösök és vámszedők felé fordult, a farizeusok között zúgolódás támadt. Amikor a mélyre jutott bűnös asszony Jézus lábait könnyeivel öntözi, Simon farizeus megdöbbenésének ad kifejezést, hogy Jézus egy ilyen nővel szóba állt. Amikor pedig Mária Jézus lábainál ült hallgatva tanítását, Márta az, aki zavart kelt. (Lásd még Luk 19, 7; Máté 21, 15).

A nagyobbik fiú látszólag egészen közel vann az atyához, de szívében mégis olyan távol. Öccsének visszatérése teszi egészen világossá, hogy gondólkodása mennyire elüt az atyáétól. Hiányzik belőle a szeretet.Az örömnek még a nyoma sincs nála, hogy visszatért az elveszett testvér, sőt keserű szemrehányásokat tesz atyjának. Saját személye állt gondolkodása középpontjában. Rögtön úgy érezte, hogy mellőzték őt. Mindazok, akik elsősorban önmagukat szeretik, igen érzékenyen reagálnak mindenre. Könnyen lehangolódnak vagy feldühödnek. Ez a nagyobbik fiú tele volt igényekkel. Nem szeretetből és hálából szolgálta atyját. Ilyen gondolatok forrhattak benne: igazán csak örülhetne nekem. Nem becsül meg igazán, mert különben több elismeréssel lenne irányomban és jól megérdemelt jutalomban részesítene.

Az önigazult ember rendkívül igényes. Ugyanakkor semmibe sem veszi azokat a jótéteményeket, melyeket Istentől kap. Ha azonban Isten olyasmit bocsát rá, ami kellemetlen vagy nehéz, mindjárt azt kérdezi: "Miért éppen velem esik meg ilyesmi? Hiszen olyan állhatatosan imádkoztam, egy istentiszteletet sem mulasztottam s most mégis így jártam!" Itt mutatkozik meg a teljes belső idegenség, sőt az Istennel való ellenségeskedés.

Április 23. Elveszett és megtaláltatott (III.)

"Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az atyja, megesett rajta a szíve, odafutott, a nyakába borult és megcsókolgatta őt. "
(Luk 15, 20)

Bár a tékozló fiú méltatlannak érezte magát, mégis élt benne a bizalomnak egy szikrája, hogy atyja nem taszítja majd el őt. Ez a hite nem csalta meg. Sőt, az események minden várakozását felülmúlták. Az atya, aki maga a szeretet, felismeri az őszinte bűnbánat jeleit. A gőgösöket és elbizakodottakat éppen úgy felismeri "távolról", mint a bűnbánókat. Eléje jön a bűnösnek. Az embert éppen oly kevéssé fordítja meg erőszakkal, mint amilyen kevéssé tartóztatja őt erőszakkal magánál. De ugyanakkor mindent felkínál neki, hogy visszatérésre bírja és kezeit kinyújtja felé. Igaz ugyan, hogy néha úgy látszik, mintha nem akarná meghallgatni a kegyelemért való esedezést, de ez nem így van; csak gyakran igen soká tart, amíg egy ember eljut teljes belső csődjéig, ahol nem csupán felismeri vétkét, hanem fenntartás nélkül és alázatosan be is ismeri azt. Akkor az Úr kegyelmét kínálja.

"Megesett rajta a szíve." Nem úgy kezeli a tékozló fiút, mint valami megvetésre méltó, hálátlan és engedetlen embert, akivel jogosan történik meg minden, hanem mint egy sajnálatra méltó személyt, aki elvakultságában maga rohan a veszedelembe. Az embereknek ilyen irgalmas megítélése lenne a mi életfeladatunk is. Ő megbocsátott és mindent elfelejtett. Mi megbocsátunk és mégis felhánytorgatjuk alkalmilag a másik eljárását. Az elfajult fiú egyebet sem tud hozni, mint rongyait és vétke becsületes bevallását, az atya mégis szeretettel és gyöngédséggel veszi őt körül. A piszkos rongyok helyett a "legszebb ruhát" kapja meg. Isten a bűnöst a megigazulás drága köntösébe öltözteti, melyet Krisztus szerzett számunkra. Az ujjára húzott gyűrű tulajdonképpen pecsétgyűrű, mely minden szabad embert megillet, ellentétben a rabszolgákkal. Isten minden gyermeke teljesen szabad és senkitől sem függ, csak az Atyától. A lábakra húzott saru azt a szilárdságot és bizonyosságot jelzi, amivel felléphetünk. Ha Isten egy emberen megkönyörült, lehet, hogy még az emberek szemére vetik annak korábbi életét, mint ahogy az idősebb fiú tette. - Azután az atya válogatott ételekből készült lakomát készíttet a számára. A bűn nyomorúságában elsenyvedt lélek felelevenedik és életre kel. S ahol élet van, ott öröm is van.

Április 22. Elveszett és megtaláltatott (II.)

"Mikor azután magába szállt, ezt mondta: felkelek, elmegyek atyámhoz és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. "
(Luk 15, 17-18)

Az atya meg se próbálta, hogy visszatartsa fiát, mikor az el akart menni hazulról. Magának kellett meggyőződnie arról, hogy hol jobb, az atyai házban vagy idegenben. Így hagyja Isten az embert a maga útján járni; sokszor egész népeket is. Hadd lássák meg maguk, mire jutnak Isten nélkül. A maguk urai akarnak lenni, de észre kell venniök, hogy vágyaik és szenvedélyeik uralma álá vagy emberi szolgaságba kerülnek (2 Krón 12, 8). A példázat nagy éhségről beszél, ami a tékozló fiú nyomorúságos helyzetét még jobban kiélezte. Isten sokszor engedi, hogy engedetlen teremtményei megtapasztalják, milyen fájdalommal és nyomorúsággal jár az, ha őt elhagyják és nem félik. Az éhség és a szeretetlen bánásmód lényegesen hozzájárultak a tékozló fiú elhatározásához a hazatérést illetően. Mily gyakran válik a baj és szomorúság tanítómesterré a Jézus Krisztussal való viszonyunkban.

"Magába szállt." Ez volt a nagy fordulópont. Előzőleg csak botorkált. Amíg az ember Istentől elszakadt állapotban van, nem lát tisztán és nem gondolkodik helyesen. A sátán beköti áldozatainak szemét, hogy azok kacagva és tréfálkozva rohanjanak vesztükbe. A tékózló fiú is igazán az elhagyatottságban eszmélt magára. Szemei megnyíltak önmaga látására. Rájött arra, hogy akkor kezdődött a baj, amikor legjobb barátjának - atyjának - hátat fordított és olyan barátokkal adta össze magát, akik őt bajában nyomorultul cserben hagyták. "Felkelek, elmegyek atyámhoz." Nem volt könnyű elhatározás ez! Hiszen ezzel a világ előtt annak adta bizonyságát, hogy rossz útra tévedt és szégyenletes állapotba került.

Minden megforduláshoz nagy elhatározás kell. Nem szabad figyelembe vennünk az emberek ítéletét és vélekedéseit. Ismert dolog, hogy a világban jellemtelenségnek számít, ha valaki nézeteit vagy magatartását teljesen megváltoztatja s még inkább, ha azok bocsánatát kéri, akiket gőgjében és dacosságában megbántott. - Vétkeztem Isten és az emberek ellen - az ilyen vallomás nehezen jön ki ajkunkon; mintha torkunkat szorongatná valaki. A példázatbeli tékozló fiú ráébred méltatlan voltára s arra, hogy apját megbántotta, viszont éppen ez szorítja arra, hogy önmagát megalázva fenntartás nélkül elismerje bűnös voltát.

Április 21. Elveszett és megtaláltatott (I.)

"Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt. "
(Luk 15, 12)

A tékozló fiú szomorú bukása ott kezdődött el, amikor eltökélte, hogy függetleníti és az atya ellenőrzése alól kivonja magát. Ezáltal belsőleg elszakadt apjától. Az ilyen szabadságra való törekvésekben már ott van a bukás csírája. De tekintsünk csak Jézusra. Egy lépést sem tudott és akart az Atya megkérdezése nélkül tenni. Nem volt egy szava, amit ne az Atyától kapott volna ajándékba és csak azt tette, amire az Atya őt indította (János 5, 19-20). A legteljesebb függő viszonyban volt az Atyával.

A bűn lényegéhez hozzátartozik, hogy az ember nem akar Istentől függni, hanem a saját maga ura kíván lenni. Közben azokat az ajándékokat és erőket, azokat a képességeket, amiket Istentől nyert s amiket neki köszönhet, a bűnös ember a maga tulajdonába veszi. Úgy érzi, hogy azok őt illetik s ő akar azok felett rendelkezni ahelyett, hogy Isten állandó felügyelete alatt sáfárkodna velük. Ez az önállóságra való törekvés különösen az ifjúságban jelentkezik igen erősen. Saját belátásuk és akaratuk szerint akarnak cselekedni. És mivel az ember szíve gonosz, a sötét gondolatok is hamarosan felbukkannak és a gonosz tanácsok és az akarat is hamarosan megmozdul azok megvalósításra. Először a gonosz vágyak csíráznak ki szívében, azután szavakba is foglalja őket s végül tettre kerül a sor.

A tékozló fiú összeszedett mindent és elhagyta az atyai házat, hogy szabaduljon a terhes felügyelettől. Hamarosan lekerült életéről minden szép és elpocsékolt mindent. A tékozló fiú nem akart függeni atyjától, aki pedig szerette őt és csak a javát kereste, most azután függő viszonyba került vadidegen és szeretetlen emberekkel, akik még a disznóknak szánt moslékot is sajnálták tőle. "Elszegődött annak a tartománynak egyik polgárához." Kérni és könyörögni kellett valami nyomorúságos szállásért és a legalacsonyabbrendű munkáért is. Annak előtte a legínycsiklandozóbb falatokkal traktálta magát, most pedig szívesen megtöltötte volna gyomrát olyan eledellel, mely azelőtt csak utálattal töltötte volna el. Régebben alig tudott eleget tenni a sok társasági meghívásnak, most pedig teljes és szomorú magányba került. Az egykor boldognak tartott, fékevesztett életből csak boldogtalanság lett. Helyzetét, amibe került, bizonyára irtózatos szerencsétlenségnek fogta fel, pedig az előkészítője volt a későbbi boldogságnak.

Április 20. Vágy az üdvösség után (IV.)

"Jézus így felelt neki: ma lett üdvössége ennek a háznak! "
(Luk 19, 9)

A családfő révén az egész háznak üdvössége lett. Tehát nemcsak Zákeus szívében, hanem egész háznépében döntő változás ment végbe. Előzőleg sötét, szomorú hajlék volt, most pedig megtelt fénnyel és békességgel. Mert ott, ahol minden a pénz körül forog, valami belső sivárság és üresség uralkodik. Lehet, hogy egy hajlék tele van javakkal és a legszebben van berendezve, mégis, ha Jézus nincs benne, milyen nyomorúságos, szegény és üres az. Tiszta és nemes örömökre nincs idő, nem is szólva arról, hogy Isten Igéje számára sincs alkalom. S ha el is hangzik időnként egy-egy asztali vagy esti imádság puszta megszokásból - nincs abban szív és áldás.

Még a gyermekek is másképpen nőnek fel ilyen helyen. Érzi az ember, hogy bensőleg mennyire ápolatlanok. Kedélyük nem tud kibontakozni, nem ismerik a derűt, hiányzik a felülről való napfény. A szülőknek nem jut semmi idejük a gyermekekre, és a fejlődő gyermeki lélek nem telik meg derűs benyomásokkal. Már korán belekerülnek ők is a földi javakért folytatott hajszába és nem csoda, hogy szüleik pontos tükörképévé válnak. Mennyire megérzik a gyermekek, amikor a szülőknél valami döntő változás történik és talán mind az apa, mind az anya befogadják az Urat. Ha azonban a gyermekek időközben már felnőttek és elindultak a világ útjain, már nem ilyen egyszerű a dolog. Ők maguk ellenszegülnek és berzenkednek az új ellen, ami a házban megindult. Milyen megalázó ilyenkor a szülőkre nézve, amikor saját mulasztásaik keserű gyümölcsét kell enniök. Ha azonban a gyermekek még kiskorúak, kilátás van arra, hogy helyt adjanak a jónak és az Úr örömére növekedjenek.

Jézus és az apostolok nagy súlyt helyeztek arra, hogy a ház, ill. a család az imádság hajlékává legyen. Az Úr gyülekezete hívő családokra épül elsősorban s nem csupán egyes hitrejutott személyekre. A hívő édesanya vagy édesapa révén lesz a kisgyermekeknek is részük az üdvösségben, még akkor is, ha kiskorúságuk miatt még nem világos életükben az Úr mellett való személyes döntés. Ezért olyan fontos, hogy a családanyát vagy családapát, vagy mindkettőt az Úr iránti szeretet hassa át. Kiszámíthatatlan áldások származnak ebből az egész család számára.

Április 19. Vágy az üdvösség után (III.)

"Zákeus pedig előállva, így szólt az Úrhoz: Uram, íme vagyonom felét a szegényeknek adom és ha bárkitől valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe. "
(Luk 19, 8)

A sokaság szemében Zákeus nagyobb bűnös volt, mint sokan mások. Isten előtt azonban megigazulva állt ott, mint ama példázatbeli vámszedő. Befogadta a Megváltót. "Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek." Micsoda vigasztalás és öröm volt ez Zákeus számára. Szívét megtöltötte az Úr iránti szeretet és bizonyos volt abban, hogy bűneire bocsánatot nyert. Ezek után ugyan mit számít az, ha akár az egész világ ellene van? "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

Zákeus valószínűleg már előzőleg is szabadulni vágyott a pénz hatalmából. Felismerte, hogy a mammon gonosz úr, aki szolgálatában feltétlen engedelmességet kíván. De csak most lett igazán szabaddá, amikor Jézus úrrá lett élete felett. Így szólítja meg: "Uram!" Vagyonának felét adja most már a szegényeknek és nem csupán az előírt tizedet. Előzőleg az volt a jelszava, hogy "venni", most pedig "adni". Rájött arra, hogy valóban jobb adni, mint kapni. A kőszívű pénzember a szegények jótevőjévé vált. Ilyen változást csak Jézus hozhat létre. Zákeus szíve a pénz gondolatával volt eltelve és akörül forgott egész élete. "Ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is." Vannak, akik megtérésük alkalmával sok mindent odaadnak, de megtérésük nem érinti a pénztárcájukat. Pedig mit ér, ha egy fának a gyökereit átvágják, de a főgyökér megmarad. Zákeus erre a gyökérre irányította a fejszét.

"Ha bárkitől valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe." - Ha valaki előzőleg zsarolással és csalással vádolta volna, bizonyára törvényre megy vele. Most azonban ő maga minősíti magát zsarolónak és csalónak. Nemcsak a szívét, hanem a házát is igyekezett megtisztítani. Mennyi hűtlenség és csalás történik üzletben, műhelyben, a piacon, az irodában vagy éppen az egyházban. Milyen szükség van arra, hogy az ember lelkiismeretét megtisztítsa minden gonoszságtól. Ez nagy elhatározást követel. Annak azonban, aki Jézusnak, ennek a páratlan igazgyöngynek a birtokába akar jutni, el kell szakadnia mindattól, ami az Úrtól elválasztja. De itt is érvényes az, hogy "gyorsan" tedd meg, amit akarsz, különben nem lesz belőle semmi és elvész az üdvösség.

Április 18. Vágy az üdvösség után (II.)

"És mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és ezt mondta neki: Zákeus, gyorsan szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell maradnom. "
(Luk 19, 5)

"Jézus feltekintett." Meglátta, hogy van ott egy lélek, akinek őreá van szüksége. Ezzel máris kapcsolat jött létre Zákeus és közötte. Tudja, hogy milyen harc van annak lelkében. Nevén szólítja őt, noha még soha nem találkoztak. A Megváltó figyelmét soha nem kerüli el, amikor egy egyébként öntelt és önigazult ember szívében éhség támad az igazság után. A lélek vágyakozása az élet és békesség után valóságos vonzóerőt gyakorol rá, aminek nem tud ellenállni. - Zákeus sokkal többet kapott, mint amit remélt. Arra vágyott, hogy Jézust megpillantsa, s most íme Jézus mentő szeretettől sugárzó tekintete nyugszik meg rajta. De Jézus nemcsak rátekint, hanem meg is szólítja őt és be akar térni házába.

"Gyorsan szállj le!" - Amikor egy lélek megmentéséről van szó, ott nagyon is indokolt a sietség. Közömbös dolgok esetében olyan mindegy, hogy az ember ma cselekszik-e vagy holnap, vagy éppen soha. Azonban ott, ahol a lélek üdvössége forog kockán, nincs helye a halogatásnak. Aki ilyen esetben mulasztást követ el, mindent tönkre tehet. Amikor testi életünk tűzben vagy árban veszélybe kerül, egy pillanatot sem vesztegetünk el. Hát nem több a lélek, mint a test? Valóban felelőtlenség, ha valaki ilyen fontos ügyben habozik és vár.

Az Úr Jézus kockázatot is vállalt a maga részéről, amikor betért a vámszedő házába. "Mindnyájan zúgolódtak" - akik ezt látták. Hiszen hány becsületes ember van Jerikóban, miért éppen ebbe a hírhedt házba tér be Jézus? Jézus azonban nem kér senkitől tanácsot, hanem azt teszi, amire őt az Atya elhívta. A mentő szeretet kényszeríti őt erre. Nincs tekintettel semmire, amikor az igazságot kell megmondani, vagy szeretetét nyilvánvalóva tenni (Luk 14, 1-4). - "Ma nekem a te házadnál kell maradnom." E szent kényszerűség érzete tölti el Jézust s ez élt benne már 12 éves korában, amikor felismerte, hogy neki az ő Atyjának dolgaival kell foglalkoznia. Külső nyomás, kényszer vagy fenyegetés azonban a legkisebb mértékben sem tudták befolyásolni őt, hogy akár csak egy nappal is előbb fejezze be küldetését (Luk 13, 31-33). Az Úrnál mindig a "ma" számít. Ma és most kész a megmentésre. Ha tehát késik ez a segítség, a felelősség ezért rajtunk van.

Április 17. Vágy az üdvösség után (I.)

"(Zákeus) igyekezett látni Jézust. "
(Luk 19, 3)

Kereső lélek volt ez a fővámszedő. Előzőleg egészen más vágy uralta: gazdag akart lenni. Lelkét a pénzsóvárság töltötte el. A mammon hallatlanul nagy vonzóerőt jelentett számára. A pénzért lelkiismeretét is áruba bocsátotta és nem volt olyan becstelenség, amitől visszariadt volna. Istenre nem volt gondja. Mikor imádkozott, vagy szombaton a zsinagógában volt, lelkileg érintetlen maradt. A mammon szolgálatában szíve kővé vált. Milyen szegények is a pénz rabjai!

Zákeusnál azonban valami változás történt, amit először talán maga sem vett észre. Isten vonzásába került s ez hozta őt Jézushoz. Lelkiismerete nyugtalankodni kezdett. A pénz elvesztette varázserejét. Nem volt a régi. Lehet, hogy a környezete is észrevett ebből valamit, amint gyakran ott ült gondolataiba mélyedten, mint aki nehéz súlyokat cipel. Jézusról hallott már. De a sokak által magasztalt Mesterrel kapcsolatos hírek sokáig hidegen hagyták. Azután egyszerre csak azt érezte, hogy Jézus vonzásától nem tudott szabadulni. Különösen amikor azt hallotta, hogy milyen szeretettel fogadja a vámszedőket és egyéb bűnösöket. "Ez az az ember, akire szükségem van! Lelkem vágyakozását ő tudná kielégíteni s az engem kínzó kérdéseket is meg tudná oldani." - Egy napon az Úr keresztülment Jerikón. "Látnom kell őt" - szólalt meg egy hang Zákeus szívében. Nem a szokásos kíváncsiság volt ez, hanem az üdvösség után való vágyakozás. Ez annyira fokozódott benne, hogy minden akadályt áttört. Mivel kistermetű ember volt, felmászott egy eperfára. Ezzel persze gúny és nevetség tárgyává vált. Sokan ujjal mutogattak rá, de ő nem törődött ezzel. Tekintete feszülten rátapadt arra az egyre, az Úrra.

Aki Jézushoz akar jönni, az semmi másra nem lehet tekintettel. Nekünk természettől fogva éppen az a bajunk, hogy oly sok mindenre tekintettel vagyunk: emberekre, hivatásbeli, üzleti és társadalmi kapcsolatokra és sokan meg is rekednek itt. Nem tudnak ezektől a láncoktól szabadulnni. Zákeus mindent félretolt. Úgy érezte, hogy látnia kell Jézust, most vagy soha! És valóban, ez volt az egyetlen és utolsó lehetőség Jézus meglátására. Földi életében Jézus utoljára haladt át Jerikón. Útban volt Jeruzsálembe, ment a halál felé. - Hányan gyötrődnek majd az örökkévalóságban az elmulasztott alkalmak miatt!

Április 16. A megkötözöttségből feloldozva

"...és ezt mondta neki: Effata, azaz: Nyílj meg! "
(Márk 7, 34)

A süketnéma esetében az Úr Jézus először cselekszik és csak azután beszél. Az egész beszéd tulajdonképpen egyetlenegy szó, de tele erővel. Jézusnál a cselekvés mindig megelőzi a szót, szavai pedig mindig tettek. Mi mennyit beszélünk és a tett vagy elmarad, vagy csak valahol hátul sántikál és szavaink olyanok, mint a buborék. Lukács mondja a maga evangéliumáról később, hogy mindazokról a dolgokról írt, "amelyeket Jézus cselekedett és tanított" (Csel 1, 1). A földről való eltávozása óta is ugyanezt teszi az Úr. Mindmáig cselekszik és tanít az övéin keresztül. De mindig a cselekvés a döntő. Követői sem merülhetnek tehát ki puszta szavakban. Ő cselekedni akar általuk, nekünk pedig őt kell szóhoz juttatnunk.

Ezt a felszólítását - Effata - az Úr minden szívbe és életbe bele akarja kiáltani. Először azonban tudatára kell ébrednünk a magunk nyomorúságos, megkötözött voltára. Fel kell ismernünk a magunk vétkes voltát, bűnös hajlamaink bilincseit, amiktől önerőnkből nem tudunk szabadulni. El kell jutnunk egy pontig, ahol már nincs tovább s a mélységből hozzá kell kiáltanunk. Ekkor mondja ő ki az "Effata" szót.

A süketnéma esetében azonnal jött a feloldás. "Megnyílt a füle." Mi is szellemi értelemben mindaddig süketek vagyunk, míg Jézus ezt a süketséget át nem töri. Készek vagyunk ugyan a földi hangok és fecsegések meghallására, de nem halljuk a Jó Pásztor hangját. Isten Igéje felé zárkózottak vagyunk, s ezért unalmas az a számunkra. Ha pedig fel is fogunk valamit abból, kiderül, hogy hamisan értelmeztük. Sokszor csak életünknek és cselekedeteinknek megítélését halljuk ki belőle s haragosan elfordulunk. Így lesz az evangélium halál illatává számunkra. Mindaddig nem tudjuk meghallani a szeretet hangját, mely megmentésünkről szól, míg el nem határozzuk magunkat a megfordulásra és engedelmességre. Akkor nyílik meg fülünk fölfelé és halljuk a békességről szóló üzenetet. Nyelvünk kötelékei is feloldódnak, magasztaljuk Isten kegyelmét és vallást teszünk a Megváltóról, aki olyan nagy dolgokat tett velünk. Amikor lelkiismeretünk felszabadul a bűntudat terhe alól, a nyelv is megoldódik. Isten szeretete árad szét szívünkben. Azt fogjuk szólni, ami épít és Isten dicsőségét szolgálja.

 

Április 15. A megkötözöttségből feloldozva

"(Jézus a süketnémát) félrevonta a sokaságból. "
(Márk 7, 33)

Ma is félrevonja az embereket a sokaságból. Minden olyan alkalom, amikor betegség vagy gyász köszönt ránk, ilyen "félrevonás". Lehet, hogy panaszkodsz: éppen engem érnek a bajok, engem sújt ilyen keményen Isten! Gondold meg ilyenkor, hogy talán azért von így félre, mert valami különlegest tartogat a számodra, valami különleges áldást, a kegyelemnek valami különös megtapasztalását. Fogadd el tehát, amikor félrevon téged.

Az Úr Jézus soha nem sablonosan, megszokott módon végezte munkáját. Az emberek úgy gondolták, hogy kezét majd a süketnémára helyezi, mint már annyi más alkalommal is tette. Ez alkalommal azonban Jézus másként járt el. Gyógyításai és az emberi bajokhoz való közelítése soha nem egy kaptafára történnek. Minden egyes embert teljesen egyénileg kezel. Figyelembe veszi sajátos szükségleteit és sérüléseit. A süketnémánál ujját dugta a fülébe. Ott volt a bajok forrása. Ma is az élet sérült pontjaira helyezi ujját. Először talán sokak számára elviselhetetlen, hogy Lelke által a lelkiismeret beteg pontjait érinti meg és az igehirdetésen vagy személyes beszélgetéseken keresztül az ő szolgái sebes pontokat érintenek. De ne vond ki magad ez alól. Az Úr soha nem azért helyezi valahová az ujját, hogy neked kínt és szenvedést okozzon, hanem azért, hogy gyógyítson.

Ma talán idegenkedünk attól a gondolattól, hogy "nyálával illette annak nyelvét". Valószínűleg a süketnéma előtt is valami érthetetlen és rejtélyes dolognak tűnt, pedig mély értelme volt annak. A nyálat az akkori orvosok is úgy tekintették, mint a test legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb nedvét. Amikor az Úr ebből vesz, akkor ezzel a maga önfeláldozó és odaadó szolgálatát jelképezi előttünk. "Észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle" - olvassuk Jézusról egy más helyen. Az ő csodái nem valami bűvészmutatványok voltak. Miközben magára vette mások szenvedését és nyomorúságát, erőt árasztott magából. Végül is vérét, ezt a végképpen nélkülözhetetlen életnedvet, az élet hordozóját adta oda értünk. Ilyen Megváltónk van nekünk, aki szeretetében önmagát adja oda! Hogyne bízhatnánk hát rá azokat a sérüléseinket és bajainkat, amiket senki más nem tud meggyógyítani, csak ő?

Április 14. Egy gonosztevő kegyelmet talál (III.)

"Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban. "
(Luk 23, 43)

Jézus világos ígéretet tesz neki s mintegy pecsétül a "bizony" szóval erősíti meg azt. Most már a gonosztevő egészen bizonyos abban, hogy Isten őt elfogadta. Teste még a kínok poklában gyötrődik, de lelke már az üdvösségben van. Szenvedni vigasz nélkül rettenetes. Az Isten szeretetének vigasztalásában szenvedni nem elviselhetetlen. Mindenesetre a gonosztevő üdvbizonyosságát még néhány dolog próbára tette; például Jézusnak ez a kiáltása: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Hogyan? Hát még ezt a Jézust is elhagyhatja Isten? Mi lesz akkor velem? De Jézusnak a kereszten mondott két utolsó szava ismét vigasztalást nyújtott neki. Akkor azonban egy újabb próba jött, az Úr Jézus kiszenvedett. Most már egyedül maradt és Jézus látható jelenléte nem tudta többé erősíteni. Hite most már csak azokra a szavakra támaszkodhatott, melyeket az Úr mondott neki.

A hitnek mindig az ígéretnek soha meg nem ingó szavára kell támaszkodnia. Tulajdonképpen az a teljes hit, melynek nincs egyéb támasztéka, csak az Ige. S ekkor jött a legutolsó próba. Neki és társának a katonák szétzúzták végtagjaikat. Ez aztán minden egyéb volt, csak nem csendes befejezés. És mégis tudta: ma a Paradicsomba jutok. Nem mindenkinek jut a békés meghalás. Gyakran éppen Isten gyermekei a végén még súlyos szenvedéseken mennek keresztül, de a fő dolog a küszöbönálló boldog hazatérésről való szilárd meggyőződésük. Oda pedig éppen úgy eljuthatunk, mint a gonosztevő. Vállalod-e, hogy hajszállal sem vagy különb, mint ő volt? Tudsz-e te is kizárólag arra a kegyelemre építeni, mely a bűnöst saját érdeme nélkül is üdvözíti?

E gonosztevő kegyelemre jutása régóta nagy vigasztalás azoknak, akik úgyszólván életük végén ismerik meg a Megváltót. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. Persze a gonosztevő példája könnyen félre is magyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal és már az első találkozáson átadta magát neki. Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe! Aki a megtérést halogatja, az a hozzávezető utat is lassan elrekeszti.

Április 13. Egy gonosztevő kegyelmet talál (II.)

"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. "
(Luk 23, 42)

Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyresüllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, mégha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

Április 12. Egy gonosztevő kegyelmet talál (I.)

"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. "
(Luk 23, 41)

A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.

Április 11. Isten kegyelmes útja Izraellel (III.)

"Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog mint a liliom és gyökeret ver, mint a Libanon. "
(Hós 14, 6)

Isten szeretetének hatására mi emberek valósággal feléledünk, megifjodunk. Még öregségünkben is ez tart frissen. Nélküle csak zúgolódunk, rossz hangulatban vagyunk és mindenben hibát találunk. Ha azonban Isten harmata hullik reánk, mi magunk is harmatként hatunk másokra. Isten népe olyan, "mint az Úrtól való harmat" a sok nép között (Mikeás 5, 7). - És Isten gyermekei úgy virágzanak, mint a liliom. Micsoda pompás kép ez. A liliom fehérsége úgy él a köztudatban ma is, mint annak a tisztaságnak és igazságnak a jelképe, amivel Isten az övéit ékesíti.

Isten gyermekeiben a finomság mindig erővel párosul. Ezért nemcsak a liliom tulajdonságaival rendelkeznek, hanem az olajfáéval is, mely az életerő és szilárdság jelképe, ellentétben a Jónás könyvében emlegetett tökkel, mely éjszaka kisarjadt és felnőtt, de hajnalra ismét elszáradt. Isten gyermekei olyan szilárdak, mint Libanon, mert gyökereiket szent talajba bocsátják, ahonnan senki nem tépheti ki őket. Az Ige még azt is megemlíti, hogy "illata, mint a Libanoné". - "Krisztus jó illatja vagyunk" - mondja az apostol (2 Kor 2, 15), azaz Istentől nyert új életet hordunk magunkban. Ezzel szemben az istentelenekről azt mondja az Ige, hogy torkuk olyan, mint egy nyitott sír. Beszédük belső rothadtságot árul el, mely mérgezőleg hat környezetükre. Isten gyermekeinek jó illata beszédükben és életükben jelentkezik. Mihelyt az ember belső viszonya rendeződik, külső körülményei is megváltoznak. Isten belülről kifelé munkálkodik bennünk. Először a szívet újítja meg, azután a nyomorúságos külső körülményeket is el tudja rendezni, hiszen ez már kis dolog a számára.

"Én meghallgatom és figyelek rá." Az élő Isten meghallgatja az imádságot és figyel ránk, azaz vezet minket. "Olyan vagyok, mint a zöldelő ciprusfa." Isten hűségének a képe ez. Nem változtatja színét, mindig ugyanaz marad. - S végül a legjobb: "tőlem származik a te gyümölcsöd". Isten gyermekei életének a gyümölcsei attól az Úrtól származnak, akivel hitük összeköti őket s akivel eggyé lettek. Tehát nem önmagunkból kell valami jót előhoznunk, hiszen nem támaszkodhatunk többé önerőnkre és saját cselekedeteinkre. Az Úrnak engedtük át a cselekvést. "Aki bennem marad - így szól Jézus -, az terem sok gyümölcsöt."

Április 10. Isten kegyelmes útja Izraellel (II.)

"...lóra sem ülünk és nem mondjuk többé kezeink csinálmányának: Istenünk! Mert nálad talál kegyelmet az árva. Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket ingyen kegyelemből. "
(Hós 14, 4-5)

A bűnbánat nem csupán az eddig elkövetett bűnök töredelmes és nyílt bevallásából áll, hanem tényleges elhagyásukból is. A hitetlen ember ismertetőjele a teljes önbizalom és a láthatókra való hagyatkozás. "Nem ülünk többé lóra", azaz teljesen lemondunk arról, hogy magunkválasztotta eszközökkel segítsünk önmagunkon. Izrael belátja, hogy a lovak sem segítenek többé, de kezeik csinálmánya, a bálványok sem és le kell mondaniok az önistenítésről is. Dacos erejük megtört. Olyanokká lettek, mint a kiskorú gyermek, aki kezét nyújtja és hagyja magát vezetni. Nem tudnak mást felmutatni Isten előtt, csak tehetetlenségüket és gyengeségüket. Egyébre sem hivatkozhatnak többé, csak szegény és árva voltukra.

A teljes megtérést teljes összetörés előzi meg. Öndicsőségünk s az az igyekezetünk, hogy majd mi mindent elintézünk, oda van. Pedig milyen mélyen gyökerezik mindez az emberben! Mindent megragad, ami a keze ügyébe kerül és semmi fáradságot nem kímél (Ézs 57, 10). Az Úr csak akkor tud munkálkodni, ha saját erőnk végéhez érkeztünk, s akkor mutatja meg igazán hatalmát.

Az isteni válasz mindig nagyvonalú. Összezúz, de be is kötöz; megöl, de megelevenít. A bűnokozta károk kétségtelenül súlyosak és a sebek gyógyíthatatlanok. De ő meg tudja gyógyítani azokat is. Páratlan orvos a maga nemében. Az általa felkínált gyógyszer: Fiának a vére. Az ő sebeivel gyógyulunk meg. A bűnös megigazulása egyszersmind gyógyulás is. A bűnbocsánat megelevenedést hoz magával. - Isten lényege a szeretet; nehezére esik haragot tartani. Az van kedvére, ha szerethet és áldhat. Mihelyt egy valóban töredelmes szívre talál, mely őszintén kitárul feléje, nem tud mást tenni, mint lehajol ahhoz és megeleveníti. "Kénytelen vagyok könyörülni rajta" - ez a belső kényszer szorongatja Istent. Nem szívesen "mutatja magát idegennek" és szól hozzánk "kemény beszédekkel" (1 Móz 42, 7). Mihelyt az ember megalázkodik, Isten azonnal szeretetével veszi körül. Tehát nincs okunk panaszkodni, hogy Isten nem szeret minket. Csak bennünk van a hiba, ha szeretete nem járt még át minket. Isten szeretete minden szívet eláraszt, amely megnyílik előtte.

Április 9.  Isten kegyelmes útja Izraellel (I.)

"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! Vegyétek magatokhoz e beszédeket és mondjátok neki: végy el minden álnokságot és fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk neked. "
(Hós 14, 2-3)

"Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Többek között arra az ellenséges túlerőre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült. De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt. Az Istenhez vezető út még nem zárult le. "Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!" Az Isten még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24, 8).

Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott. Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt. Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség. "Végy el minden álnokságot!" De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk. Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni. A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!" Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.

"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk". Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk. A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik. Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer: "A kegyelmes Istent akarom megtalálni." Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia. Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked." A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk. - A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.

Április 8. Először le s azután fel (III.)

"Beméne azért a Jordánba... "
(2 Kir 5, 14)

Naámán és kísérete leszállnak a lovakról és szerekerekről. Fordulópont ez ebben a történetben. Naámán számára egy lelki alászállást is jelentett ez. Előzőleg még túl magasan volt. Ezért haragudott meg, hogy Elizeus látszólag olyan kevéssé törődött vele és mások által üzente, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Több megbecsülést és valami egészen más gyógymódot várt volna. Gőgje ágaskodott az olyan eljárás ellen, mely nevetségesnek és gyerekesnek látszott előtte. De éppen ebből a gőgből kellett először kigyógyulnia. Ezért is bocsátotta rá Isten a bélpoklosság megalázó szenvedését, mely utálattá tette őt még környezete felé is. Gőgje miatt rendel ki Isten egy fiatal rabszolgaleányt útmutatóul, s ezért van az, hogy Elizeus sem hajlongva jön eléje, hanem egy megalázónak tűnő gyógymódra utasítja.

Nekünk is le kell szállnunk a magas lóról, ha meg akarunk tisztulni és gyógyulni a bűn bélpolklosságától. Le kell szállnunk arról a magas lóról, melyre állásunk, kiválóságunk, pénzünk vagy más egyéb következtében kerültünk; arról a magas lóról, melyre ügyességünk, teljesítményeink, bátorságunk vagy makulátlan voltunk lendített fel minket. Le kell szállnunk tanultságunk, éles elméjűségünk, valódi vagy képzelt adottságaink magas lováról. Az önigazult embernek szegény bűnössé kell lennie, a magasból lekerül a vádlottak padjára és önnön szemében sem lehet más, mint elveszett, elkárhozott ember. A dacos fejnek meg kell hajolnia, mert különben soha nem tapasztalhatja meg az irgalmasságot. Amint Naámán szemében a felajánlott gyógymód igen megvetett volt, így a nekünk felajánlott megváltás és a bűnből való szabadulás útja is annak látszik. A kereszt, mint a gyógyulás és a Krisztus vérével való meghintés eszköze a művelt görögök szemében bolondság volt, az erényeikre büszke és önigazult zsidóknak pedig botránkozás. Így van ez ma is. Isten Fiának a gonosztevőkre kimért kereszthalála csak azoknak lesz örömmel fogadott gyógyulás, akik önmagukat gonosztevőknek s a keresztre méltónak tekintik. Csak az alázatosak és összetörtek azok, akik vágyva nyúlnak utána és gyógyulnak meg az ő sebei által.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Április 7. Először le s azután fel (II.)

"Ímé én azt gondoltam, hogy kijő hozzám és előállván segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét. "
(2 Kir 5, 11)

Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívből az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink. Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel. Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsőséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál. "Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az ő útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tűzzel-vassal irtja a Názáreti gyűlölt követőit. "Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem." - Mózes "úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az ő - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejű módon erőszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: "hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelő János és előtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak. Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja. Csak a hazug próféták erősítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát. Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!

 

Április 6. Először le s azután fel (I.)

"És az a férfi vitéz hős, de bélpoklos volt. "
(2 Kir 5, 1)

Milyen szörnyű lehetett annak az embernek, mikor rájött, hogy bélpoklos. A bélpoklosság vagy lepra csakúgy, mint a rákbetegség, még ma sem tartozik a teljes biztonsággal gyógyítható betegségek közé. Akit ez a kór megtámad, leszámolhat az élettel.

Kevés halandónak kedvezett úgy a szerencse, mint Naámánnak. Szíria legnagyobb méltóságára emelkedett és királyi ura előtt is nagyra becsült volt. Most azonban kitört rajta ez a szörnyű betegség, és sötét árnyak váltották fel az eddigi derűs napokat. És mégis, ez a végzetes baj egyengette az utat Naámán életében az igazi és teljes boldogság felé; kapcsolatba hozta őt az igaz Istennel és megtapasztaltatta vele csodatevő hatalmát. Naámánnak azonban először sejtelme sem volt erről és halálosan boldogtalannak érezte magát.

Hányszor ismétlődik ugyanez más emberek életében is! Isten néha sötét utakon vezeti övéit, de azok végül is áldássá lesznek. Naámán történetében szó van egy fiatal izraelita leányról, akit az a szerencsétlenség ért, hogy egy ellenséges betörés alkalmával szír katonák elhurcolták és eladták rabszolgának. Micsoda sötét út; elszakították szüleitől és hazájától, gyalázatnak dobták oda és minden valószínűség szerint szeretetlenül, durván bántak vele. De még eközben is Isten szeretetének tárgya maradt. Úgy vezette őt Isten, hogy Naámán házába került és eszköz lett e nagy tekintélyű férfi megmentésében. Ugyanis ez a leány mutatta meg neki az utat Elizeus prófétához.

Isten nagyon gyakran szétrombolja a földi boldogságot, hogy annak romjain valami új és magasabb rendű áldást építsen. Milyen gyakran lesz egy betegség vagy valamiféle veszteség, vagy egyéb nyomorúság híd az élő Isten fele. Akinek van szeme Isten útjainak meglátására, az tudja, hogy azok mindig sötétségen keresztül vezetnek a világosságra, szoros helyekről a tágas szabadba. Annak azonban, akinek még nem nyílt meg a szeme ezek meglátására, azt kiáltjuk: ne kételkedj, máris útban van valami nagyszerű és áldott dolog. Aki előtt Isten kegyelmének a fénye felragyogott, az bőven kárpótolva van minden nehézségért és minden oka megvan, hogy így szóljon: "Az Úr mindent legjobban intézett!"

Április 5. Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"És a nap felkelt rajta, amint elment Peniel mellett, ő pedig sántított csípőjére. "
(1 Móz 32, 31)

Nem véletlen dolog, hogy éppen akkor kelt fel a nap. Jelképe volt annak, hogy Jákób előtt egy másik nap, a kegyelemnek a napja is felkelt és most már ott ragyogott az ő élete felett is. A felhők eltűntek. Valóban beteljesedett, hogy "eltöröltem álnokságaidat, mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22). Jákób életében is nappal lett.

Amikor Jézus Krisztus szívünkben feltámad, elkezdődik a nappal, és mi Isten és a világosság gyermekei lettünk. Előzőleg sötét, elégedetlen emberek vagyunk. Csak az a megelégedett, akinek Jézusa van. Az ilyen ember a napos oldalon lakik. Nemcsak a kellemetlen dolgokat látja meg, hanem mindent a felülről jövő világosságban Iát és még a nem örvendetes dolgokban is valami jót fedez fel. Ahol Jézus van, ott a hála uralkodik. Az ember mindenben Isten jóságos kezét ismeri fel: Egyre kevesebb a panasz és egyre több a dicséret. "Ő pedig sántított a csípőjére", azaz külső embere nem került ki meggazdagodva ebből a harcból. Éppen ellenkezőleg, természeti ereje megtört. Kereszthordozó emberré vált, aki újra meg újra felismeri tehetetlenségét. Isten gyermekeinek az élete állandóan a szakadatlan meghalás jegyében folyik le. "Naponként halál révén állok" - mondja Pál apostol.

Ez a megfékezettség áldás lett Jákób számára; állandó emlékeztető jel és eszköz annak megakadályozására, hogy valamikor Istentől ismét elfusson. Így tekintsük mi is, ha Isten valamiféle hiányosságot enged meg életünkben. Sokkal jobb bénán és csonkán bemenni az örökéletre, mint teljes egészünkben kárhozatba kerülnünk. Ne nehezményezd tehát, ha egyik-másik csapás következményeit egy életen keresztül hordoznod kell, vagy félig-meddig belerokkantál. Isten nem akar túl tág teret adni arra, hogy ismét elkerüld őt. Ugyanakkor az ő kegyelmi erői sokkal jobban ki tudnak bontakozni gyengeségedben. Pál is így tapasztalta ezt. Arra gondolt, hogy mennyivel jobban tudna működni, ha az őt terhelő "tövistől" megszabadulhatna. De tévedett. Az Úr maga azt mondta neki: "az én erőm erőtlenség által végeztetik el". Ti. így kerül Isten ereje teljes kibontakozásra. Oda lesz önteltségünk és megtanuljuk azt, hogy minden lépésben ráhagyatkozzunk, mert ő erőt ad a legtehetetlenebbnek is. Erőtlenségünkben dicsőíti meg önmagát.

 

Április 4. Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"És megkérdé Jákób és monda: Mondd meg kérlek a te nevedet. Az pedig monda: ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. "
(1 Móz 32, 29)

Jákób most végre áldást nyert, amit valamikor csalárd módon próbált magának biztosítani. Ugyan miből állt ez az áldás? Nem szavakból. Isten mindig valósággal és tettekben áld meg minket. Ebben az órában Jákób előtt felragyogott Isten kegyelmes arca. Megkapta bűneinek teljes bocsánatát. Isten önmagát ajándékozta neki. Szívét és szeretetét nyitotta meg előtte.

Jákób ugyancsak sok áldást tapasztalt meg már. Ő maga tesz vallomást arról: "kisebb vagyok minden te jótéteményednél". Most végre igazán elnyeri az áldást. Nem gondol többet még arra a veszélyre sem, mely Ézsaú részéről fenyegette. Csak egy dolog töltötte be szívét, hogy kegyelmet találjon Istennél. És ezt meg is találta. - Istennek sok földi ajándéka tulajdonképpen áldásának a jele. Jákób most végre beletekinthetett Isten irgalmasságtól sugárzó tekintetébe. Mikor elnyerte az áldást, egész lénye áradt a világosságtól és a szeretettől. S midőn Jákób később összetalálkozott Ézsaúval, igazán elmondhatta: "mindenem van nekem" (1 Móz 33, 11), míg Ézsaú csak annyit mondhatott: "van nekem elég". Miért volt meg Jákóbnak mindene? Mivel rátalált az Úrra.

Jákób azt kérdezi, "mi a te neved?" Ez a kérdés felesleges volt. Annak, aki Isten kegyelmét és békéjét elnyerte, Istenről személyes megtapasztalása lett. Sok mindent el lehet mondani vagy tanítani Istennel kapcsolatban. De igazán a személyes megtapasztalás útján ismerhetjük meg Őt. Úgy van ez a bűnnel is. Sokféle magyarázatot lehet adni arról, hogy mi a bűn, de csak az tudja igazán, akinek lelkiismerete felébredt s megtapasztalta, mit jelent Isten ítélete alatt állni. És hogy kicsoda Isten, azt csak az tudja igazán, aki elnyerte, amit senki emberfia nem adhat nekünk: a bűnbocsánat bizonyosságát és a szív békességét. Most már Isten nem a megismerhetetlen és kikutathatatlan nagyság előtted, hanem könyörülő Istened, aki szeret téged.

Jákób ezt a helyet Penielnek nevezte, ami magyarul azt jelenti: Isten orcája. Ott lett előtte ugyanis nyilvánvalóvá Isten orcája, azaz legbensőbb lénye, az ő kegyelme. Isten keze a hatalmát fejezi ki, Isten orcája azonban az ő szeretetét sugározza.

Április 3. Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél. "
(1 Móz 32, 27. 28)

Mielőtt Jákób az áldást elnyerte volna, meg kellett neveznie önmagát. Az Úr már régen ismerte őt ezen a Jákób néven, de most magának Jákóbnak kellett kimondania azt, hogy milyen is az ő természeti lénye: ravasz, cselszövő - ezt jelenti szószerint Jákób neve. Aki azt akarja, hogy felülről áldást nyerjen, annak fenntartás nélkül be kell vallania, hogy kicsoda. Az az éjszakai óra a Jákóbban levő óembernek az órája volt. Jákób ezt az óembert most a maga teljes undokságában elismerte és be is vallotta. - Jákób életének nagy fordulata ebben az új névben fejeződik ki: Izrael, azaz Isten harcosa, vagy Istennel harcoló. Harcolt Istennel és győzött. Tulajdonképpen Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. De ugyanakkor valami csodálatos módon lehajolva hozzá, őt nyilvánítja győztesnek. A hit harcol Istennel és legyőzi őt.

"Küzdöttél emberekkel." Jákób már eddig is küzdelmes életet élt. Most azonban az Istennel való harcban felülmarad. Olyan ez, mint amikor a Megváltó azt mondja: "a te hited megtartott téged." A hit tehát az a győzelem, amely nem csupán az egész világot, hanem még magát Istent is legyőzi. Mert a hit még a sötétben is Isten ragyogó ígéreteihez ragaszkodik. Miközben Isten ítélete alatt áll, kegyelmének ígéretei felé nyúl. A hitben van valami szent makacsság és ellenállás. Nem hagyja magát könnyen elutasítani.

Minden hitből fakadó imádság Isten meggyőzése. Isten gyermekei tehát Istennel harcoló emberek. Ha valami nehéz dolog jön elő életedben, ne harcolj a nehézségekkel szemben, az kilátástalan dolog, hanem engedd, hogy az Úr harcoljon, azaz harcolj az Úrral! Amikor Jákób erőt vett az Úr felett, Ézsaút is legyőzte. Mihelyt Istennel rendeződött a dolga, a többi problémája is megoldódott. Szabad út nyílt előtte. Ne akarjunk mi a gonosz és kellemetlen emberekkel hadakozni, hanem menjünk az Úrhoz, hogy ő beszéljen a szívükkel. Ugyanez a helyzet, ha gondok vesznek minket körül. Igazán felesleges dolog a gondokkal hadakozni. Mihelyt keresztülimádkozzuk magunkat a nehézségeken, egészen az Úrral való közösségig, a gondjaink is eltűnnek, mert föléjük kerültünk.

Április 2. Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. "
(1 Móz 32, 26)

Jákób először még szívesen szabadult volna attól a férfitől, aki éjszakának idején megtámadta. Utána azonban már nem tudott elszakadni tőle, sőt ellenkezőleg, amikor az azt mondotta: "bocsáss el engem" - Jákób erősen belekapaszkodott. Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette őt. Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. Jézus el akart tőle fordulni, de az nem engedte őt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta őt.

"Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bűn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtőzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez.

Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. Lehet, hogy te szívesen kitérnél. Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levő kegyelmet.

Jákóbnak Isten húsz évvel ezelőtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. - Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetéről. Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bűnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bűnös halálát. Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az ő gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bűneink miatti haragját érezteti velünk. A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. És igazán akkor kezdődik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hűtlenné ígéreteivel kapcsolatban. A hit tehát még magát Istent is legyőzi.

 

 

Március 31.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra

(II.)

Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig. (1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsõszülöttségi áldást. Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját elõnyére igyekezett fordítani. - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének õsatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akirõl az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelmûen lemondott örökségérõl. De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó.

Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetõszerepet vinni. Ravaszsággal és álnok hazugságokkal elõnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. Istennek kell itt belenyúlnia, midõn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bûn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést.

Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. Amidõn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bûnét, de másrészt Isten jelenlétét is. Hirtelen minden világossá lett elõtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplõ is azonnal meglátszik és nem rejthetõ el. Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta õt, a bûn miatt való szorongás volt. Hóseás azt mondja róla, hogy „sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát. Megalázta magát. Már elõzõleg is volt egy ilyen érzése: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bûne ellene tett bizonyságot. Könyörögni és fohászkodni kezdett.

Március 30.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra

(I.)

 

Jákób pedig egyedül maradt... (1 Mózes 32, 24)

Izrael népe történelmének elején olvasunk a késõbbi névadó õsatyának éjszakai tusakodásáról. Örök idõkre szóló tanítást rejt ez magában. Lelki harc volt, de ugyanakkor testi tusakodásban is kifejezésre jutott. A külsõ harc a belsõnek tükörképe volt. Jákób rögtön gyanította, hogy emberfeletti lénnyel van dolga, aki a késõ éjszakai órákban elé állott. De hogy maga Jahve volt az, ez csak késõbb lett elõtte világossá. Hóseás próféta pedig azt mondja nekünk, hogy egy angyal volt, akinek képében maga Isten jelent meg. A Biblia gyakran beszél arról, hogy angyal képében jelenik és szólal meg az Isten. A csodálatos ebben a harcban az, hogy voltaképpen mindkét fél gyõzött, Isten csakúgy, mint Jákób.

Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. Rátalált; Jákób pedig Istenre. Végre igazán megtört és elnyerte a teljes áldást. Itt-ott Isten már jelét adta annak, hogy Jákóbot szereti, de még sok mindent el kellett hordoznia vele kapcsolatban, ami nem volt rendjén. Isten azonban tud várni. Húsz éven keresztül végtelen nagy türelemmel mennyi testi és vétkes dolgot viselt el Jákóbbal kapcsolatban. Most azonban ütött az óra, hogy törésre vigye vele a dolgot és célba juttassa. És ez pontosan a legmegfelelõbb idõpontban történt. Jákób ugyanis szorult helyzetbe jutott. Maga mögött felégette a hidakat Lábán felé, elõtte pedig Ézsaú állt négyszáz fegyveres emberrel. Úgyszólván sem elõre, sem hátra nem tudott mozdulni. Mindentõl el volt vágva. Valósággal odakényszerült tehát Istenhez. Úgy érezte, hogy egyedül kell maradnia. Éjszaka volt. Lelkében már derengett, hogy mi is következik s õ készen állt már az Istennel való nagy találkozásra.

Nappalaink zajában olyan nehezen halljuk meg Isten hangját. Aki fél a magánosságtól, soha nem tapasztalja majd meg a hívõ élet mélyebb igazságait. Hiszen még a szemünk is tisztábban és élesebben lát sokszor éjszaka, mint nappal. Az elcsendesedés percei vagy órái nélkül ellaposodik életünk. Amilyen áldásos lehet a másokkal való közösség, annyira nélkülözhetetlen a csendesség belsõ életünk számára. Ott, a Jabbók révénél a késõ éjszakai órákban Istennek komoly beszéde volt Jákóbbal. Szószerint és mélyebb értelemben is éjszaka volt. A lélek tusakodásának éjszakájából egy egész életre szóló áldás születhet meg a te számodra is.

Március 29.

A titok a hitben van

 

Uram, a te szemeid a hitre néznek... (Jeremiás 5, 3)

A hit pontosan ellentéte az ember saját cselekedeteinek és törekvéseinek. Az, aki az Úrban hisz, nem önmagára támaszkodik többé. Õvele számol és õtõle vár mindent. Természettõl fogva nekünk nagy az önbizalmunk. Hiszünk önmagunkban, erõinkben, képességeinkben, "jobbik énünkben". A világ fiai nem tudnak semmit az Isten hatalmába vagy irgalmasságába és kegyelmébe vetett bizalomról. Gõgös és dacos értelmük elõtt ez valámi lenézendõ, megvetendõ dolog. Lehet, hogy gyermekek, gyönge asszonyok vagy öreg emberek tehetetlenségük tudatában felfelé néznek és összekulcsolják kezeiket, erõs férfiak azonban maguk törnek utat az életen keresztül. Nincs szükségük Istenre s még kevésbé Megváltóra. Isten azonban, ahogy a zsoltáríró mondja (147, 10): "nem gyönyörködik a férfiú lábszáraiban", azaz az ember önhitt magatartásában. Szemei a hitre néznek és mindazokra, akik "az õ kegyelmében bíznak" (Zsolt 33, 18). A Biblia nagy alakjai, ahogy a Zsidókhoz írt levél is elmondja (11. fej.) - mind a hit emberei. Már az emberiség történetének hajnalán két testvért látunk, Kaint és Ábelt, akik közül az egyik a hit embre, a másik a hitetlenség képviselõje, minden kegyes látszat és külsõséges istentisztelet ellenére is. Kain teljesen önmagára támaszkodik. Tele van becsvággyal, irigységgel, gyûlölettel és féltékenységgel Ábel iránt. Ezért van az, hogy képtelen a hitre (Jn 5, 44). Tipikusan földhöztapadt ember, aki felfelé teljesen érzéketlen. Az igaz ember azonban hitbõl él (Hab 2, 4) és nem saját cselekedeteibõl. Ebben az Igében Habakuk világosan és tömören azt fejezi ki, hogy Isten kizárólag azt nézi, él-e hit az ember szívében vagy sem. Így a megtérésnél is a hit a döntõ. Az Isten kegyelmébe vetett hit nélkül a megtérés az embernek csupán valami önerejébõl tett lépése. Csak arra néz, amit az emberek látnak. Csak a bûn látható és durva kinövéseit akarja eltávolítani. Egyedül a hit által megragadott kegyelem hozhat létre olyan helyzetet, amikor az önzés bilincsei lehullanak rólunk. Isten emberei már az Ótestamentumban is nemcsak megtérésre hívták az embereket, hanem a kegyelem Istenéhez, a megváltó Istenhez való odafordulásra (2 Móz 34,6-7; 5 Móz 4, 30; Jóel 2, 12). Az Újtestamentum szerint pedig minden a Jézus Krisztusba vetett hiten fordul meg, akiben Isten felkínálja nekünk kegyelmét, irgalmát.

Március 28.

A hit elõretekintése

És monda Elizeus (Jóás királynak): végy kézívet és nyilakat, nyisd ki az ablakot és lõjj. És lõtt. Ekkor monda: az Úrnak gyõzedelmes nyila ez a szíriabeliek ellen. (2 Királyok 13, 15-17)

Elizeus próféta halálos ágyán volt. Jóás király lement hozzá és arcra borulva sírva fakadt: atyánkat veszítjük el, olyan férfi távozik tõlünk, aki Izrael számára harciszekerekkel és lovagokkal ért fel. - Egy hûséges imádkozó sokszor egy egész hadsereggel ér fel. Persze Jóás sokkal jobban ragaszkodott a próféta személyéhez, mint az Úrhoz magához. Isten emberét azonban a királynak ez a fájdalma nem befolyásolta. Nem hatódott meg tõle. Szívében szikrája sem volt az önszeretetnek és sajnálkozásnak. Izrael népének a sorsa foglalkoztatta õt, akiket akkoriban a szíriaiak erõsen szorongattak. A haldokló Elizeus még egyszer lehetõvé tette népe számára az ellenség felett való gyõzelmet. Megparancsolta a királynak, hogy vegyen kézívet és nyilakat s miközben az Úrhoz fohászkodott, kezét a király kezére téve megparancsolta, hogy a kelet felé kinyitott ablakon keresztül lõjjön ki. Az a nyílvesszõ, mely áthasított a levegõn, az Úr gyõzelmének és üdvösségének a nyila volt. A haldokló prófétának ebben a csendes órájában, ott, abban a kis szobában eldõlt a szír háború és gyõzelem kérdése.

Ugyanez történt a kereszten is, abban a pillanatban, mikor Jézus így kiáltott: „Elvégeztetett!" Ott akkor véglegesen eldõlt a gyõzelem kérdése, de senkinek még csak sejtelme sem volt róla. A szíriaiak is, mielõtt még Izrael egyáltalán táborba szállt volna, már levert ellenség számba mentek. Ugyenez történt Kánaán népeivel is, akik felett kimondatott a megsemmisítésükrõl szóló ítélet, mielõtt még Izrael népe Kánaánba benyomult volna. Gedeonnak ismételten azt mondja az Úr: „kezeidbe adom Midiánt".

Hinni annyit jelent, mint a Jézusban tökéletesen elvégzett üdvösséget, gyõzelmet gondolkodás nélkül elfogadni. Némelyik ember így panaszkodik: rajtam úgy sem lehet segíteni, elveszett ember vagyok! Honnan jön az ilyen panasz? Hitetlenségbál. A gyõzelem számodra is már régen eldöntött kérdés. Készen áll a segítség. Ha valóban szabadulni vágyol a bûn hatalmából, akkor tudd meg, hogy üdvösséged elvégezett tény! Tombolhat még az ellenség ellened, ahogy csak akar, már elveszítette a csatát. A Megváltó önmagára vállalta azt a bûnt, amivel még téged vádolni próbál, bûneid láncait már széttépte. Higgy és a gyõzelem a tied!

Március 27.

Teljes gyõzelem Jézusban

Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. (Róma 8, 1)

Nem állnak többé kényszer alatt, akik Jézus Krisztusban vannak. Sem a bûn, sem pedig a Sátán, aki a bûn mögött áll, nem tarthat igényt többé rájuk. E két szövetséges, a bûn és a gonosz, nem tarthat minket többé leigázva és fogságban. Aki hittel az Úrra tekint és hitben van, megoldást kapott erre a kínzó talányra: ki szabadít meg engem, nyomorult embert? Jézus Krisztusban eldõlt a csata sorsa. És mégis, mindezzel még a belsõ hasadtság nem nyert végleges elintézést. Nem kerülünk egy csapásra a Római levél 8. fejezetének áldott talajára. Visszaesések és hanyatlások jönnek még. A hitbeli látás elhomályosulhat. Régi életünk sötét hatalmai ismét uralomra juthatnak és máris elbukunk. Ilyenkor új bûnbánatra, az üdvösség újból való megragadására van szükség.

Az Isten törvénye, a lelki törvény még nem tudott egyszeriben mindent teljesen bevilágítani. A lélek életében még vannak fel nem derített részletek. Az ember azt hiszi, hogy már mindenen túljutott, öröméneket zeng, mert még nem ismeri fel a maga mindent átható romlottságát. Idõ kell hozzá, míg lassan mindenre fény derül. Rájövünk, itt-ott még nincsenek rendben a dolgok, ettõl vagy attól a bûntõl még nem vagyok szabad. Új harc keletkezik s lehet, hogy csak hosszas ingadozás után tapasztalunk újabb gyõzelmeket Krisztusban. Bizonyos kedvenc bûnök még mindig gonosz játékot ûznek velünk s a harag, türelmetlenség, meggondolatlan beszéd újra elõfognak minket. Ezzel ismét visszakerülünk a Róma 7-ben leírt állapotba.

Egyéb súlyos próbák is elõjöhetnek, például a szenvedés. Igaz, hogy belsõ emberünk szerint elfogadjuk megnyugvással Isten akaratát, de mégsem tudunk könnyen beleilleszkedni abba. Itt is csak Jézusban arathatunk gyõzelmet. Ez azonban nem megy rögtön. Gonosz szellemi erõk vesznek körül és legyõznek minket. Kedvetlenség, ellenszenv vagy gyûlölet lesz úrrá felettünk. Ilyenkor elítéljük önmagunkat és legszívesebben kifutnánk Isten iskolájából. - Az legyen a célunk, hogy a Róma 8-ban leírt állapotban maradiunk állandóan és teljesen s ne csak a bûnbocsánatnak örüljünk, hanem mindenekben gyõztesek is legyünk. A cél az, hogy Jézusban járjunk és mindenben az õ Lelke vezessen minket a gyõzelmes életben.

 

Március 26. Jézusban megszentelődve

"Akik megszenteltettek a bennem való hit által. "
(Cselekedetek 26,18)

A "szent" jelző Isten gyermeke számára megtiszteltetés, jóllehet a világ csúfondároskodásra használja. A hitetlenek úgy gondolják, hogy a hívők csak szenteskednek s az egész csupán látszat náluk. Persze nincs betekintésük a kegyelem csodájába, mely a bűnöst szentté teszi. A világ gyermekei nem nyugszanak, amíg valami hibát és gyengeséget fel nem fedeznek s azután úgy tekintik a hívőket, mint képmutatókat és szenteskedőket. Nem tudják, hogy minden őszinte megtért lélek alapjában véve megtisztult a bűntől és Istennek van szentelve. - Az, hogy valaki megigazult és megszentelődött, ugyanazt fejezi ki. A megigazulás felől nézve a bűn vétek, hiba, adósság; a megszentelődés szempontjából pedig tisztátalanság és lényünk romlottsága. A megszentelődés tehát azt jelenti, hogy az ember megtisztulást nyer ennek a világnak a szennyétől és el van különítve Isten számára. Igazában csak Isten számára létezik, neki áll rendelkezésére és szolgálatára.

Isten végzi el megszenteltetésünket is, és éppen olyan egyszeriben, mint megigazulásunkat. Nem apránként igazulunk és szentelődünk meg, hanem egyszeriben, midőn hitben megragadjuk az Úr Jézus Krisztust. Isten ajándéka, hogy megigazultunk, viszont az már a mi feladatunk, hogy igazán éljük, amit hiszünk és az elnyert megigazulást belső és külső életünkben kifejezésre juttassuk. Ha megszentelődtünk, akkor már tudunk "szentül" élni. Persze ez sok ingadozás és törés közepette megy végbe. De azért mégis szentek vagyunk, akiket Jézus vére megtisztított és megszentelt minden tisztátalanságtól. Lényünk legmélyén már tiszták vagyunk Isten előtt. Ezért mondta Jézus tanítványainak utolsó együttlétük alkalmából: "Ti már tiszták vagytok." Pedig még utána milyen sok hibát követtek el, sőt akkor hagyták őt cserben.

A megszentelődés, mint Isten cselekedete, egy pillanat alatt megy végbe, másrészt azonban egy egész életen át tart a megvalósulása. Mennyi csetlés-botláson, elsötétedésen át vezet az út. A Jézus Krisztusban ajándékozott szentséget nem őrizzük eléggé gondosan, néha helyet adunk a bűnnek, ahelyett, hogy ellene állapánk. - Tehát nem bűntelenül, de mégis megigazulva, nem szeplő nélkül, de mégis Jézusban megszentelődve, a felszínen gyakran meghomályosodva, de a szív mélyén mégis tisztán - ez az Isten gyermekeinek a titka.

Március 25. A megigazulás másik oldala

"(Isten) azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. "
(2 Kor 5, 21)

A megigazulásnál nem csupán az történik, hogy Isten nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát és engedelmességét, hanem bűnösökből valójában igazzá válunk - "hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". Tehát az Istentől eredő, s ezért őelőtte mindenképpen érvényes igazság lényünk részévé válik. Úgy is mondhatnánk, hogy hit által mély, bensőséges, személyes viszonyba kerülünk az Úrral. Őbelé oltatunk és vele eggyé leszünk (Róm 6, 5). Ezért mondja az Ige, hogy nemcsak általa, hanem őbenne válunk igazzá. Ő maga lesz a mi igazságunk (Jer 23, 6). Ábrahám is magát az Urat ragadta meg hitben és ez számíttatott be neki igazságul. Jézus Krisztusban, mint megfeszítettben és feltámadottban Isten olyan igazságot számít be nekünk, melyet csak az ő személyében nyerhetünk el. Mindenki, aki igazán hisz őbenne, az valósággal mint valami új ruhát öltheti magára Jézus Krisztust (Róma 13, 14).

Mikor Jézus Krisztussal hit által ilyen életszövetségre lépünk, nem csupán felmentést kapunk a bűn büntetése alól, hanem tényleges szabadulást is a bűntől. Nincs teljesebb szabadulás annál, mint amit a halál idéz elő. Mindnyájan, akik Jézus Krisztusban hisznek, meghaltak a bűn számára. Az óember Krisztussal együtt keresztre került, meg van feszítve, tehát egy teljes szakítás, elidegenülés következik be a bűnhöz és a világhoz való eddigi kapcsolatainkban. Lehet ugyan, hogy a megkísértés óráiban a gonosz még ki tudja fejteni vonzóerejét, de utána rögtön jön a bűnbánat és a fájdalom. A megigazult ember szíve mélyén már elszakadt a bűntől. Nem fut már utána, mint addig. A bűn ugyan még követi őt, de ő menekül előle. És ha elő is fogja valami bűn, védekezik, harcol ellene és minden vágya az, hogy úrrá legyen teljesen felette. A megigazult ember nem tud többé zavartalanul vétkezni. A megigazulás nem tehet senkit könnyelművé. Pál apostol idejében voltak emberek, akik a kegyelemről való tanítását durván félremagyarázták. Úgy gondolták, ha ilyen könnyen - "ingyen" - jutunk kegyelemhez, könnyen és nyugodtan vétkezhetünk tovább; annál több alkalmat adunk a kegyelem kibontakozására. Pál ezt a feltételezést megdöbbenve utasítja vissza: "Hogyan? Tovább éljünk a bűnben, miután meghaltunk a számára?" - Jézusban már holtak vagyunk a bűnnek és Istennek élünk.

Március 24. A bűnös megigazulása

"Megigazulnak ingyen az ő kegyelméből. "
(Róma 3, 24)

Isten ingyen, azaz érdem nélkül igazítja meg a bűnöst és istentelent, mintegy ajándékképpen, a Jézus Krisztusban való hit révén. Ez az evangéliumnak egyik legdrágább titka. Mi mindent rejt magában a megigazulás? Mindenekelőtt az adósság, vétek elengedését és a bűnök bocsánatát. Isten a Jézus Krisztushoz ragaszkodó bűnös oldalára áll. Kegyelmébe és szeretetébe fogadja őt. Eltépi az adósságlevelet és megkegyelmez a halálra méltó bűnösnek. De még ennél is több rejlik a megigazulásban. Isten nem csak igaznak nyilvánítja a bűnöst, hanem valójában azzá is teszi. Isten szavai mindig tettekké formálódnak át. Amikor így szól: "Legyen világosság!" - akkor máris ott a világosság. Így teszi a bűnöst is igazzá.

A megigazulás fogalma tehát két tényt rejt magában: igaznak nyilvánítanak valakit és igazzá is teszik. Amikor az Írás a hit által való megigazulásról beszél, azt mindig mind a két értelemben érti. De miképpen teszi Isten a bűnöst valóban igazzá? Belsőleg megújítja őt. Új érzületet ajándékoz neki. Nemcsak Isten kerül vele teljesen más viszonyba,tudniillik a kegyelem viszonyába,hanem maga a bűnös is másként viszonyul; teljesen más lelki helyzetbe kerül. Isten ugyanis a maga Lelkét ajándékozza neki s ezen keresztül újjászületését és megváltozását munkálja. Ha a bűnös előzőleg Isten ellensége volt, most Isten barátjává lett. Isten szerelme kitöltetik a szívébe. Magatartása alapvetően más lesz. Aki Krisztusban van, új teremtmény az. Régi lénye eltűnik, a megigazulás révén itt van az új ember. Mindez megelevenedést, életre jutást is hoz magával. A bűnös Krisztussal együtt él és életének súlypontja most már el van rejtve a mennyben. Ezért beszél az apostol "az élet megigazulásáról" (Róma 5, 18). Azok, akik eddig a halál rabszolgái voltak, a megigazító kegyelem révén "uralkodnak az életben" (Róm 5, 17). "Ha olyan törvény adatott volna - mondja az apostol -, amely képes megeleveníteni, valóban törvény által volna az igazság." Tehát a megigazulás és az életre jutás egy és ugyanazon dolog. Egy másik helyen azt mondja az apostol: "mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége hiányában" (Róm 3, 23). A dicsőség itt az élet teljességét jelenti és ellentéte a halál sötétségének. A bűnös tehát mindkettőt elnyeri: a bűnből való szabadulást s az új életet, ami azután egyre inkább kialakul és valósággá válik nála.

Március 23. Isten gyermekei jog szerint

"Mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek. "
(János 1, 12)

Hinni annyit jelent, mint Jézust befogadni. Először is szabaddá kell tennünk a szívet mindattól, ami ővele nem egyeztethető össze. Azután az embernek le kell mondania a maga dicsőségéről. Jézus nem elégszik meg valami kis sarkocskával az életünkben. Ő a dicsőség Ura; az ő igénye: mindent vagy semmit! A központi helyet akarja elfoglalni és maga mellett nem tűrhet meg ott senki mást. Hinni annyit jelent: Jézust egyedüli és kizárólagos Úrnak ismerem el, aki előtt minden másnak meg kell hajolnia.

Vannak, akik Jézust még nem akarják befogadni. Mások viszont szívesen hajlandók lennének erre, de kételkednek abban, hogy ilyen nagy dologra képesek. Ezek a félénk és csüggedt szívek csak a maguk nagy méltatlanságát látják, nem értik meg, hogy Jézus hozzájuk is betérhet. Az ilyeneknek mondjuk bátorítólag: ne féljetek, az a fontos, hogy igazán akarjátok őt! S mivel a legtöbben nem akarják őt befogadni, annál inkább örül azoknak, akiknek szíve vágyakozik utána. "Biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik" (Zsolt 12, 6).

Igénkben az áll, hogy "akik hisznek az ő nevében". A hit ragaszkodik az Úr nevéhez, mert az azt jelenti: Jézus, a bűnökből szabadító. Neked is kész bebizonyítani ezt, csak bátran szegezd neki a Jézus-nevet. Az ő nevének dicsőségéért neked is szabadító Istened lesz (Zsolt 79, 9). - Azoknak, akik befogadták, hatalmat, szó szerint teljhatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, tehát jogosan nevezik magukat így. Mások viszont -igen sokan - csak bitorolják ezt a nevet és Istent atyjuknak nevezik, holott Isten nem tudja őket gyermekeinek elismerni, mivel Jézust mint Szabadítót nem fogadták be. Csak az sorolhatja magát Isten gyermekei közé, aki Jézusban találta meg az üdvösség egyetlen lehetséges alapját. Milyen sokan csak szájukkal nevezik Istent atyjuknak, mondogatva például a Miatyánkot, de valójában nem fűzi őket semmi szívbeli kapcsolat Istenhez. Nem újjászületés vagy az Istentől nyert új élet alapján lettek Isten gyermekeivé. Csak betolakodók és egyszer majd hallaniok kell a rettenetes szót: "Nem ismerlek titeket!" Ha atyátok vagyok, hol az én dicsőségem? Hiszen ti önmagatokat dicsőítettétek! - Csak a bűnösként Jézushoz közeledő lélek nyerhet befogadást Isten családjába.

 

Március 22. Isten gyermekeinek méltósága

"Lássátok, milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk. "
(1János 3, 1)

Az öreg János apostolt lelke mélyéig megragadja ez a felemelő tény. Már esztendők hosszú során át boldog birtokosa és élvezője istengyermeki mivoltának, de még mindig nem vált számára megszokottá; lelke újra meg újra imádással és csodálattal telik meg, amikor Isten aláhajló atyai szeretetére gondol. Szeretné, ha minden ember szeme kinyílna erre a végtelen szeretetre. De mindenekelőtt a hívő embereknek kell ezt az ajándékot újra meg újra szívükhöz szorítaniok s ezért mondja: "Lássátok", azaz nyissátok ki szemeteket! Nem azt mondja, hogy az ő gyermekei, hanem Isten gyermekei, a Mindenhatóé, az egész teremtett világ korlátlan Uráé, akihez olyan közel állhatunk, mint gyermekek atyjukhoz. Könyörül rajtunk, gondoskodik rólunk, táplál, őriz és megvéd minket, mint atya a gyermekeit.

Nincs nagyobb méltóság ezen a földön, mint ha valaki Isten gyermeke lehet s aki valóban az, annak kimondhatatlan kiváltságai vannak. Bármikor Isten elé járulhat, elmondhat neki mindent, ami szorongatja és az Atya meghallgatja gyermekét. Nem veti meg a Jézus nevében hozzá felszálló könyörgéseket. Isten gyermeke az Atya különleges gondoskodásában részesül, mely a legkisebb részletekre is kiterjed. Sokszor az a látszat, mintha Isten gyermeke idegen, sőt sötét hatalmak játékszere lenne. Valójában azonban egyedül és kizárólag a mennyei Atya gondozása, felügyelete és fegyelme alatt áll. Szenvedései is a szeretetteljes isteni bölcsesség nevelőeszközei. Még a Sátán támadásai is csak arra jók, hogy őt a mennyei Atya karjaiba kergessék. A viharok pedig szinte még jobban felszítják Isten iránti szeretetének tüzét. A nehézségek is csak arra jók, hogy annál szilárdabban és mélyebben belegyökerezzék az örökkévaló szeretet talajába. Minden javukat szolgálja és közreműködik abban, hogy az eléjük kitűzött célokat elérjék.

Örökségük maga a gazdag Isten. Tulajdonképpen Jézus, Isten Fia az örökös. Neki adott át mindent az Atya; Isten gyermekei pedig örököstársai az egyszülött Fiúnak. Isten gyermekének lenni tehát a legnagyobbat jelenti, amit csak elképzelhetünk. - Micsoda szánalmas vakság, amely ilyen nagy áldás mellett elhalad! De boldog az, akinek szeme megnyílt mindennek meglátására, birtokába veszi eme drágagyöngyöt és hűségesen őrzi azt.

 

Március 21. Isten gyermekeinek boldogsága

"Én magamhoz fogadlak titeket és leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr. "
(2 Korintus 6, 17-18,)

Micsoda nagyszerű Ige ez. A mindenható Isten kitárt karokkal közeledik felénk: magamhoz fogadlak és szeretetem körébe vonlak titeket. Atyátok akarok lenni, aki gondoskodik rólatok, megtart, vezet és oltalmaz titeket. Ennél nagyszerűbb és boldogítóbb dolog nem történhetik emberrel. Van azonban egy előfeltétele ennek: menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük! Ezt az előfeltételt nem mellőzhetjük. Ha nem tudjuk elhatározni magunkat arra, hogy szakítsunk a világgal és a bűnnel, Isten a fent említett boldogságot megtagadja tőlünk.

Sokan mindkettőt szeretnék megtartani; Isten barátságát is, a föld és a menny javait, az érzéki és lelki örömöket is. Ez azonban nem megy; vagy-vagy. Ez az oka annak, hogy olyan sokan nem ismerik meg az igazi öröm ízét. Valami nyomás nehezedik rájuk, nem szabadultak még ki a világ vonzásából. Nem akar az ember bizonyos kapcsolatokat felbontani, titokban olyan viszonyt ápol, mely Isten akaratával összeütközésbe hozza. Lehet, hogy néhány gyökeret feltépett, mely odaköt e bűnös világ talajához, azonban az óember szívének gyökere nem lett átvágva. Ezért Isten az ilyen lelket nem tudja felüdíteni. Krisztus nem tud benne kibontakozni. Legfeljebb valami gyatra kezdetig jut el, valami kicsírázik, de az azután lassanként el is szárad megint. Milyen jó, hogy Isten segít minket gyengeségeinkben. Gyakran irgalmas irgalmatlansággal szakít el minket dolgoktól és a világ is segít ebben. Ő maga csapja be az ajtót előttünk, ha túlságosan nehezünkre esik a tőle való elválás. Valósággal kiközösít minket, hogy az elszakadást megkönnyítse.

Milyen bolondok is vagyunk mi, ha oly sokáig tépelődünk, a világ kegyeire pályázunk, pedig Isten kegyelme mindennél nagyobb. Ha az emberek el is vetnek minket, Isten felemel. Figyeljük csak meg, hogy is mondja: "a mindenható" Isten. Ehhez a mindenható Istenhez olyan bensőséges kapcsolat fűzhet minket, mint a gyermeket az atyjához. Hatalmában áll a testet és a lelket a kárhozatba vetni, de az is hatalmában áll, hogy örökre boldoggá tegye. Valóban semmit nem veszítünk, ha hátat fordítunk a világnak; Isten bőven kárpótol minket mindenért.

Március 20. A jó lelkiismeret áldása

"Mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől. "
(Zsidók 10, 22)

Igazán nagy boldogság a jó lelkiismeret. Sokan bizonygatják: "nekem nincs rossz lelkiismeretem, senki sem hányhat semmit a szememre!" Az alvó lelkiismeret azonban még nem jó lelkiismeret. Igaz ugyan, hogy nyugton hagyja az embert, mint ahogy egy elviselhetetlen embertől is nyugtunk van, amikor alszik. De amint felébred a lelkiismeret, oda a nyugalom. Egymásután jönnek a vádak és önvádak. Vannak, akik megpróbálják lelkiismeretük szemrehányásait saját maguk elfojtani. Igyekeznek, hogy elhallgattassák vagy elkábítsák lelkiismeretüket. Azonban egy kábítószer még nem gyógyszer. A morfium például átmenetileg megszüntetheti a testi fájdalmakat, de még soha morfium nem tett senkit egészségessé. És ha sikerül is valakinek a szíve mélyéből előtörő kellemetlen intő hangot elhallgattatnia, ugyan mit nyert vele? Jaj annak az embernek, aki lelkiismeretén erőszakot követ el.

Ha az ember bezárja fülét Isten szava felé, megtörténhet, hogy Isten egyáltalán nem szól hozzá többé. Ha lelkiismereted szorult helyzetbe hoz, akkor az egyetlen kivezető út, amely valóban célhoz vezet: menekülj Jézus keresztjéhez! Csak egy orvosság van a megsérült lelkiismeret számára s ez Jézusnak, Isten Fiának a vére. Egyedül ez tisztíthatja és gyógyíthatja meg a lelkiismeretet. Őbenne találsz nyugalmat és bizonyosságot, hogy bűnöd egyszer s mindenkorra elvétetett. - Egy asszony, miután súlyos betegségből felgyógyult, ezt mondta: "Mikor magam előtt láttam a halál lehetőségét, a szívemben csodálatos békességet éreztem, mintha soha életemben semmiféle bűnt nem követtem volna el. Miután előzőleg súlyos lelkiismereti válságokon mentem keresztül, teljes békességre jutottam." Ez Jézus vérének az ereje. Megszabadulva a gonosz lelkiismerettől és minden szorongástól, ez a megkegyelmezett bűnös boldog állapota.

Az a lelkiismeret, melyet Jézus vére tisztított meg, finom és érzékeny mindarra, ami Isten előtt nem helyes. Olyan mint a szem, melyet a legkisebb homokszem is könnyen megsért. Ez a megsérült szervünk a kegyelem révén gyógyul meg. Ismét zavartalanul működik. - Törekedj arra, hogy csak az Isten Lelke által megtisztított lelkiismeret szavára figyelj és vigyázz, hogy jó lelkiismeretednek benső, finom érzéke és derűje soha többé el ne vesszen.

Március 19. Megigazulás vagy megkegyelmezés

Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bûnt nem tulajdonít. (Zsoltár 32,1-2)

A bûn a legnagyobb méretû szerencsétlenség és baj, ezért a bûnbocsánat a legnagyobb boldogságot jelenti. Ha valaki Istennél kegyelmet talált, akkor még a szenvedések, bajok és nyomorúságok is csak javára szolgálnak. Egy hívõ ember, aki hosszú ideig szenvedett, így fejezte ezt ki: "Lelkem egét nem homályosítják el felhõk többé."

Jó annak és boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, mert egyébként csak nyomasztó teher az, ha a lelkiismeret valóban felébredt. Dávid súlyos bukása után szinte megroskadva járt. Mindaddig, amíg a lelkiismeret alszik, a vétkek pehelykönnyûek, utána lesznek csak mázsás súlyúak. Isten azonban valamennyiünk bûnét Jézusra, a bûnök nagy eltörlõjére helyezte. Azóta mi is átháríthatjuk bûneinket õreá. Milyen könnyûvé is válik az elõzõleg megroskadt lélek!

A bûn azonban nem csupán teher, hanem tisztátalanság is, mely elrútít minket Isten elõtt. Az õ tiszta tekintete elõtt vétkeink gyûlöletes és szennyes foltként hatnak. Az ember csupán a másik ember elõtt szégyenkezik vétkei miatt, különben, ha senki sem tud róluk, még a leggyalázatosabb dolgai sem okoznak neki gondot. Az már haladás, amikor az ember önmaga elõtt kezd szégyenkezni. De az igazi bûnbánathoz tartozik az, hogy az ember a szent Isten elõtt szégyenkezik.

Õelõtte az ember még olyan dolgokat is gyalázatosnak érez, amik talán különben nem is számítanának annak, mint például az irigység, öntetszelgés, akaratosság és emberfélelem. Csak amikor már nem tetszünk önmagunknak, sõt iszonyodunk önmagunktól, akkor tudja Isten bûneinket elfedni. Jézus vére takarja el azokat úgy, hogy Isten tekintete elõtt tisztán és feddhetetlenül állunk. Milyen boldog is az ilyen megigazult bûnös.

A bûn ugyanakkor az adósság jellegét is magán viseli s egyszer majd leszámolásra kerül a sor Isten elõtt. Mivel õ szent, így minden bûnt kénytelen felszámítani. A bûnös az ítélet napjáig szakadatlanul halmozza magára Isten haragját, akkor pedig majd ott áll némán és ezer kérdés közül egyre sem tud válaszolni. Boldog az az ember, akivel Isten már ebben az életben "leszámolt". Az ember fizetésképtelen, de a Megváltó teljes összegében teljesítette a fizetést és az egész adósságot eltörölte a számlánkon.

Március 18. Összeszedjem magam ehhez ?

"Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket" (2Kor 7,1).

 

"Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak..." Igényt tartok Isten ígéreteinek beteljesedésére és joggal, de ez csak az emberi oldal; az isteni oldal az, hogy az ígéretek által ismerem fel az Ő reám való igényét. Például világosan tudatában vagyok-e annak, hogy testem a Szent Szellem temploma, vagy van olyan testi szokásom is, amely nem bírja el Isten világosságát? A megszentelődés révén Isten Fia formálódik ki bennem és most nekem az iránta való engedelmesség által kell természeti életemet szellemivé alakítanom. Isten a legelrejtettebb részletekbe menően is nevel. Amikor Ő megállít, ne tanácskozz testtel és vérrel, hanem tisztítsd meg magad azonnal. Tartsd magad tisztán napi munkád közepette. Tisztogatnom kell magam testem és szellemem minden tisztátalanságától, hogy mindkettő teljes összhangba jusson Isten természetével.

Vajon szellemi beállítottságom teljes összhangban van-e Isten Fiának bennem levő életével, vagy értelmem még nincs neki alárendelve? Az Úr Jézus Krisztus gondolkozásmódját alakítom-e ki magamban, aki sohasem beszélt az önmagához való jogairól, hanem belső éberségben maradva szellemét szakadatlanul alárendelte az Atyának? Felelős vagyok azért, hogy szellememet egyetértésben tartsam az Ő szellemével. Ekkor Jézus Krisztus lassanként felemel az Atya akaratának való teljes odaszentelésbe, oda ahol Ő él, ahol már ügyet sem vetek semmi másra. Isten félelmében így viszem véghez megszentelődésemet. Vezethet Isten az Ő útján és meglátják Őt mások is egyre jobban az életemben? Vedd komolyan a dolgodat Istennel szemben és akkor minden mást figyelmen kívül hagyhatsz! Legyen Isten a szó legszorosabb értelmében az első helyen az életedben!

Március 17. A hit könyörgése szabadulásért

"Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. "
(Róma 10,13)

Semmi mást nem kíván Isten, minthogy segítségül hívjuk őt. Nem kell semmit hoznunk, csak kopogtatnunk kell a kegyelem kapuján. "Én a te egész tartozásodat elengedtem neked, mivel könyörögtél nekem" (Máté 18, 32) - mondja a király a gonosz szolgának. Hány embernek szolgált ez már vigasztalásul, hogy a szívbeli könyörgésen túl semmi mást nem kíván tőle az Isten. - Az isteni irgalomért való könyörgés soha nem hiábavaló, utat talál az Úr szívéhez, hiszen ő könyörületes és így a könyörületességére való hivatkozás mindig szíven találja őt. "Az én belső részeim megindultak őrajta, bizony könyörülök rajta, azt mondja az Úr." (Jer 31, 20). Van úgy, hogy a bűnös nem alázkodik meg teljesen s még mindig igényekkel lép fel. Ilyenkor még késlekedik az Úr. Ha azonban az az eset, mint a tékozló fiúnál: "Nem vagyok méltó, hogy fiadnak hívjanak" - akkor az Úr sem tud mást tenni, mint lehajol a bűnöshöz.

Csak hittel kérd és hívd segítségül az Úr nevét. Úgy kell őt megragadnod, amint kijelentette magát az ő Igéjében. Az ő neve "Megtartó". Mondd neki, hogy feléd is bizonyuljon Megtartónak és ezt a nevét tegye előtted is nyilvánvalóvá! Hiszen ő sohasem lehet hűtlen önmagához és nem mondhat ellene önmagának. "Nevedre várok" - azaz azt várom, hogy mindazt nyilvánvalóvá tedd előttem, ami nevedben rejtve van (Zsolt 52, 11). - De ne hagyd magad megtéveszteni! Amikor a jerikói vak az Úrhoz kiáltott: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!" - némelyek el akarták őt hallgattatni. De minél inkább csendre intették, annál jobban kiáltozott. "Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám" (Zsolt 77, 2). Mindig akadnak emberek, akik a belső nyomorúságba jutottat szeretnék távoltartani Jézustól. "Kapcsolódj ki, járj többet társaságba, légy vidám" - és más hasonló jótanácsok hangzanak el ilyenkor. De még veszélyesebbek szívünk belső hangjai, amelyek azt mondják: ugyan hagyd már, hiszen úgysincs számodra segítség, elveszett ember vagy te! E mögött mindig a gonosz húzódik meg. Menekülés helyett kétségbeesésbe akar taszítani. Állj meg a hitben saját, hitetlen szíved ellenvetéseivel szemben is! Mondd a zsoltárossal együtt: "Könyörülj rajtam a te kegyelmességed szerint: irgalmasságod sokasága szerint töröld el az én bűneimet!" Aki ilyen alázatosan és sürgető módon könyörög kegyelemért, meghallgatásra talál.

Március 16. A hit mint kéz

"Az ő teljességéből vettünk mindnyájan, mégpedig kegyelmet kegyelemre. "
(János 1, 16)

A hit a szem, mely megpillantja Isten Fiának dicsőségét, de egyszersmind kéz is, mely az ő kegyelmének teljességéből vesz. A hit tehát nem csupán a kegyelem szemlélése, hanem megragadása is. Kézként megragadja és magáévá teszi azt, amit Isten Jézus Krisztusban nekünk szánt. Miért habozol tehát? Azt gondolod, hogy túlságos elbizakodottság lenne azt a kegyelmet, hogy Isten gyermeke vagy, a magadévá tenned? Az Úr Jézus egyszer hangosan így kiáltott: "Aki szomjúhozik, jöjjön!" Miért kiáltotta bele ezt egy ünnepi tömegbe? Mert azt akarja, hogy a szegény, eltikkadt lelkek kegyelmet nyerjenek. Ezért nyugodtan elveheted azt, amire nézve ő parancsolja, hogy vedd el.

Mi mindnyájan vettünk - ezzel János önmagát is a többi hivők közé sorolja. Pedig nagy különbségek voltak. Egy János, Jakab, Péter, András, Fülöp soha nem tévedtek gonosz utakra. Kora ifjúságuktól fogva az isteni törvény oltalma alatt álltak s szívükben vágy volt Isten után. Így jutottak el Keresztelő Jánoshoz, majd rajta keresztül Jézushoz. De ha a gonosz nem is tört fel szemmellátható módon életükbe, mégis szívük ugyanolyan romlott és önző szív volt, mint bárki másé. Éppen annyira szükségük volt kegyelemre, mint a cégéres bűnösöknek. De ott volt mellettük egy Máté. Ő viszont igen messze került Istentől. A pénzvágy megragadta és indította őt, hogy császári adószedő legyen. Lelkiismeretét sokszorosan beszennyezték a becstelenségek és mégsem volt túl rossz a Megváltónak. Az Úr őt is felvette tanítványainak legszorosabb körébe. Isten előtt nincsenek különbségek, "mert mindnyájan vétkeztek", így mindnyáluknak szükségük van a kegyelemre. Ez mindenki számára elegendő. Minél inkább kinyújtja az ember a kezét a kegyelem után, annál több kegyelemre talál. Kimeríthetetlenül tör elő a kegyelem forrása. Soha nem dugul el. "Istennek folyója tele van vizekkel" (Zsolt 65, 10).

Mindnyájan vettük a kegyelmet, ez azt jelenti, hogy Isten könyörült rajtunk és békességünk van. Nevünk beíratott az élet könyvébe. János szíve tele van örömmel a vett kegyelemért. Vajon mi eljutottunk-e már a kegyelemnek erre a birtokbavételére? Nyújtsd ki a kezedet, hogy megragadhasd a valóban nekünk nyújtott kegyelmet és együtt kiálthassuk: Isten gyermekei vagyunk!

Március 15. Jézus dicsőségét látni

"És láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. "
(János 1, 14)

Jézusé az Isten dicsősége. Csak általa részesülhet az ember kegyelemben, amit kizárólag Isten ajándékozhat. Már az is nagy dolog, hogy Isten létrehívta a világmindenséget, de még sokkal nagyobb dolog az, hogy az oly mélyre süllyedt teremtményeit ismét felemeli, megigazítja és megkegyelmez nekik. Az is isteni kiváltság, hogy csodákat cselekszik: De a legnagyobb csoda a kegyelem és a bűnbocsánat. Mindnyájan kegyelemre szorulunk, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok. Ezt a kegyelmet az Atyától az Egyszülött Fiú révén nyerjük el.

A kegyelem mellett az igazság is isteni tulajdonság. A Biblia igazság szava, más szóval hűséget, feltétlen megbízhatóságot is jelent. Isten olyan, mint egy kőszikla. Az ember feltétlenül rátámaszkodhat, csakúgy mint Jézusra, az Egyszülött Fiúra. Ő a maga személyében "kegyelem és igazság". Ő az "Ámen". Soha nem csap be. Az emberek hazudhatnak, nem bízhatunk mindig bennük. De az Úr Jézusban nem ér minket csalódás. Megtartja azt, amit megígért. Mindazok, akik ismerik őt, erről tesznek bizonyságot: "Amit tőle hallottam, mind igaz, beteljesült." Hányszor bízunk meg vezetőkben, akik csak félrevezetők, mocsárba visznek minket és otthagynak. Az Úr Jézus azonban kiemel minket azokból a mélységekből, ahol pusztulás várna ránk. "Teljes kegyelemmel és igazsággal."

Nagy dolog az, ha mi is elmondhatjuk, hogy "láttuk az ő dicsőségét". Természet szerint mindnyájan vakok vagyunk Isten dicsőségének a meglátására, de amikor szemünk előtt felragyog Isten Fiának a dicsősége, árnyék borul a világra és annak ragyogására. A talmi csillogás nem téveszt meg többé. Azonban ami igen sokszor megakadályozza az embert abban, hogy Jézus dicsőségét meglássa, az az öndicsőségünk. Saját magunkat olyan szépnek és elragadónak látjuk, hogy szinte beleszeretünk önmagunkba és az énünk tölt el minket. Csak amikor felismerjük saját lényünk utálatos voltát, ragyog fel előttünk Isten Fiának dicsősége. Ő világít rá azután a magunk gonosz lényének sötét hátterére. De mindaddig, amíg önmagunkban tetszelgünk, a Megváltó nem vonz minket. Valamikor egy hivő ember ezzel zárta le utolsó írását: "nem tetszem önmagamnak". Másoknak pedig nagyon tetszett, mert úqy látták, hogy Jézus Krisztus képe rajzolódik ki benne.

 

Március 14. A kegyelem kapuja

"Íme nyitott ajtót adtam eléd. "
(Jelenések 3, 8)

Az Úr Jézus azt mondja magáról, hogy nála van a Dávid kulcsa. Amit ő kinyit, senki be nem zárja és amit bezár, senki ki nem nyitja. Csak az Újtestamentum alapján érthetjük meg ezt a kifejezést. A király után legnagyobb méltósága a királyi ház miniszterének volt. Nála volt a "Dávid házának kulcsa", azaz felügyelt a királyi palotára és kézben tartotta az uralkodó háztartásának ügyeit. Hozzá fordultak mindazok, akik bebocsátást kértek a királyhoz. Ézsaiás próféta korában egy bizonyos Sebna töltötte be ezt a tisztet. Ő azonban a saját becsvágya kielégítésére használta fel méltóságát, ezért az ő helyébe másvalaki került, egy Eljákim nevezetű ember, aki viszont atyai érzülettel viseltetett a nép iránt.

Isten háza felett az Úr Jézus ügyel fel. Az lép be oda, akinek ő ajtót nyit. Nincsenek kegyeltjei és nem használja fel méltóságát saját érdekében. Igazságosan jár el s mindenkinek kinyitja Isten házának ajtaját, aki őszinte bűnbánattal közeledik és vágyakozik a kegyelem után. - A nyitott ajtó Isten házán valami minden mást felülmúló drága dolog. Annak, aki előtt feltárul, ki szabad jönnie végre vétkei börtönéből, hogy odajáruljon a kegyelem királyi trónjához. Minden gondját, terhét lerakhatja e királyi szék előtt és kérései meghallgatásra találnak. Ezen az ajtón keresztül mennyei levegő árad be életünkbe. Vele szemben a föld fojtogató levegője alig enged lélegzethez. Mit segít rajtunk, ha minden emberi ajtó nyitva is áll előttünk, de a menny ajtaja zárva! És mi árt nekünk, ha az emberi ajtók becsukódnak, de ezzel szemben a kegyelem kapuja kinyílik? Akinek az Úr kinyitja ezt a kaput, az előtt sok emberi ajtó bezárul. Ezt a veszteséget azonban könnyen elfelejti az ember, hiszen a kegyelem kapuja mellett egyéb olyan testvéri ajtók is megnyílnak, melyek többet érnek minden világi díszkapunál.

Ilyen nyitott ajtót adott Jézus a filadelfiai gyülekezet elé is. Vigasztalás volt ez nekik a tusakodások között, melyeket el kellett szenvedniök. Eléd is ad majd nyitott kaput, ha szíved odavisz és békesség után vágyódsz. De azután használjuk is ezt a nyitott kaput! Jézus azt mondja neked is: "eléd adtam". Csak azután lépjünk is be rajta és "járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk" (Zsid 4, 16). Ne álljunk meg töprengve és kételkedve az ajtó előtt. Nekünk magunknak kell belépni rajta.

Március 13.  A hitre vezetõ biztos út

Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti a tanítás felõl, vajon Istentõl van-e vagy én magamtól szólok. (János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülrõl jövõ és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: "Mielõtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy "megismerésrõl" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erõvel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!" Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.

"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentõl küldött Szabadító, vagy sem. Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra. Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelõ János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.

Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erõfeszítései révén hiába igyekeztél elérni. Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében! Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedbõl, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról. Rájössz, hogy a magad erejébõl soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csõdbe kerülsz önmagadra nézve. A bûntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erõsödik. Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bûnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind lobban foglyul eltett a bûn". - De így jutsz egyre közelebb a bûnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét. És Isten nyilvánvalóvá teszi eltted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak Õ és senki más!

Március 12. A hitre vezető biztos út

 

"Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti a tanítás felől, vajon Istentől van-e vagy én magamtól szólok."
(János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülről jövő és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: "Mielőtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy "megismerésről" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erővel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!" Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.

"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentől küldött Szabadító, vagy sem. Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra. Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelő János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.

Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erőfeszítései révén hiába igyekeztél elérni. Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében! Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedből, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról. Rájössz, hogy a magad erejéből soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csődbe kerülsz önmagadra nézve. A bűntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erősödik. Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bűnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind lobban foglyul eltett a bűn". - De így jutsz egyre közelebb a bűnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét. És Isten nyilvánvalóvá teszi előtted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak ő és senki más!

 

 

Március 11.

A hit kockázata

Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. Ő pedig szólt: jöjj! (Máté 14, 28-29)

Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. Azt akarta minden időkre leszögezni, hogy a hozzávezető vagy a vele járt út minden, csak nem könnyű. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. A hit útja viszont a természeti embernek mindig bolondság. Mindaz, ami ellentétes a megszokott emberi tapasztalatokkal, lehetetlen előtte. Az ilyen ember nem hisz és nem is meri az Urat arra kérni: "Parancsolj, hogy hozzád mehessek!" Csak azon a széles úton, melyen az emberek sokasága jár, lát magának szilárd talajt. Ott látszólag minden rendben van és nem lehet kétség a sikert illetően. Milyen gyakran jutottak már emberek ingoványra, jóllehet mindent olyan okosan kiterveltek! És milyen sokan majd csak odaát ébrednek annak a tudatára, hogy eltévesztették a helyes utat és a kárhozatba jutottak.

A Jézushoz vezető út s a vele járt út nem hat csábítótag. Nem ígér megbecsülést vagy előnyöket, sőt csak megvetést és gyalázatot. Pusztán és sötétségen vezet át, miközben mások napsütötte, széles utakon mennek tovább. "Úgysem szabadulok meg már soha régi énemtől, megrögzött utaimtól" - monda egy hang belül, mert csak a láthatókkal számol. Jézus azonban azt monda: "Jöjj!" - Ő az, aki vágyat ébresztett lelkedben s ezen keresztül hív magához. Építs bátran és bizalommal arra, amit ő mond! Ő erősebb, mint körülményeid és mindazok a nehézségek, melyek veled szemben tornyosulnak. Erősebb azoknál a sötét hatalmaknál is, melyek nem akarnak elengedni téged. Kérd az Urat hittel: "Parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen!" És ne nézz közben magadra és bűneidre! Ne nézd a nehézségek tengerét sem, vagy a sátáni ellenállás viharát. Csak az Úrra tekints és hittel figyeli a szavára: "Jöjj!" - Azután lépj a kegyelem vizére és járj a hullámokon, magad mögött hagyva a régi megszokások, üres előítéletek és kételyek hajóját!

 

Március 10.

Kegyelem a megtört bűnösnek

A vámszedő pedig távol állva, még a tekintetét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét és így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (Lukács 18, 13)

Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpen semmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre. Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott időzzék. Érezte Istentől való távolságát és az elválasztó falat. Szégyenében lesütött szemekkel állt Isten előtt. Lelki szemei előtt lebegett egész bemocskolt élete. A magában való bizakodásnak még csak a nyoma sem volt benne. Mellét verte, azaz nem tartotta magát jónak, csak ütésekre méltónak. Az önigazult ember valósággal szerelmes önmagába, gyengéden bánik önmagával és azt akarja, hogy mások is simogassák. A vámszedő mellét verte, melyben ott dobogott gonosz szíve, minden nyomorúság forrása. "Szíveteket szaggassátok meg!" - kiáltja nekünk Jóel próféta (2, 13). A farizeus imája könnyedén pereg ajkairól. A vámszedő csak hallgatagon áll ott, hosszú ideig, míg sóhaj szakad ki belőle. Nem tér könnyen napirendre a bűnei felett a megszokott módon: "hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk, mindenki követ el hibákat". Csak magát látja bűnösnek, akinek kegyelemre van szüksége, különben elvész.

Mindaddig, míg valaki töretlenül bízik önmagában, nincs szüksége semmiféle kegyelemre. Ha azután az önigazság épülete itt-ott megrepedezik vagy inogni kezd, akkor esetleg szükségünk van még a kegyelemre is. De amikor az ember teljesen összetört, akkor csak a kegyelem az, amire szüksége van. Mindaz, aki összetörve és megalázkodva jön a kegyelem királyi székéhez, nem kap visszautasítást. "Megigazulva ment alá az ő házához." A bűn terhe lekerült róla. Isten kegyelmet nyert gyermekeinek a méltóságára emelkedett. Mert mindaz, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

"Aláment az ő házához" -, de még az a ház is, amit előzőleg otthagyott, most egészen más lett. Isten békéjét vitte oda magával és háza népe is megtapasztalhatta, hogy egy Istentől megáldott és belsőleg boldog ember tért vissza. Tele lett napfénnyel a ház. A farizeus azonban úgy hagyta el a templomot, ahogy odament. Nála semmi sem változott meg. - Sokan maradnak minden imádságuk, igeolvasásuk vagy hallgatásuk ellenére is ugyanazok a régi, töretlen, alázat nélküli emberek, akikben Isten nem gyönyörködik. Aki porig alázza magát, azt Isten szeretettel a szívére vonja.

 

 

Március 9.

Bezárt ajtók

 

Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt. (János 1, 11)

 

Milyen fájdalmas lehet egy édesanya szívének, ha tulajdon gyermeke bezárja előtte az ajtót. Az ilyen tudja csak igazán megsejteni, hogy mit érezhetett a Megváltó, amikor Izrael, az ő saját népe, nem fogadta őt be. Könnyek peregtek szeméből, amikor szeretetének ismételt hívogatását is elutasították (Luk 19, 41). - Milyen jellemző, hogy az Úr Jézusnak már a születésekor sem volt hely a vendégfogadó háznál. Ma ugyanez történik.

Sok szív ajtaján kopogtat, de az emberek nem törődnek vele. Milyen sokáig kell sokszor várnia csak egy kicsike kis ajtónyílásra is! De mégis, miért nem fogadták őt be a zsidók? Ennek fő oka önigazságukban rejlett. Úgy jött, mint a bűnösök szabadítója. Ilyenre nem volt szükség. Olyan Messiás-királyra vártak, aki a nemzetek élére állítja a maga népét. Ma is még az önigazság az egyik ok, amiért Jézus olyan sok ember előtt nem szívesen látott vendég. Ezenkívül olyan sok más vendég fészkelte be magát az emberi szívekbe s ott végleg letelepedési jogot is nyert, akikkel az Úr Jézus soha nem tudna együtt lakozni: nyereségvágy, becsvágy, élvezetvágy. Ezeknek a vendégeknek, noha határozottan el kellene utasítanunk őket, az ember nem akar felmondani, így az Úrnak kívül kell maradnia. Az ember talán még hajlik is az Úr felé, sok minden nagyszerűt tud róla mondani, nem tagadja meg tőle elismerését, csak éppen nem engedi őt be. Pedig Isten hatalmat adott Jézusnak minden test felett. Jogos igénye van mindenkire, mivel ő mindnyájunkért odaáldozta magát. Téged is megváltott, tulajdonává tett s most az lenne a kötelességed, hogy Jézusnak ezt a tulajdonjogát elismerd és szívedben helyet adj neki. Természetesen ennek érdekében sok mindent el kellene előbb távolítanod; az évek hosszú során át sok szenny halmozódott fel. De fogj már egyszer hozzá és az Úr melletted lesz. Csak olyan lélekben tud lakozást venni, melyben végigjárt már a seprő.

Szakíts már végre azokkal az idegen vendégekkel, akik évek óta lakják szívedet és úgy viselkednek ott, mint jogos tulajdonosok, pedig egyedül Jézusnak van joga rád. Légy bátor és szakíts azokkal a dolgokkal, melyek lelkedet nyomorúságos szolgaságban tartják és károkat okoznak benned. Eltünnek majd, mihelyt Jézust hitben jogos Uradnak ismered el.

 

 

Március 8.

Jézusban megítélődnek a lelkek

Íme, ez arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek Izraelben és jel legyen, melynek sokan ellene mondanak, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. (Lukács 2, 34-35)

Amikor az öreg Simeon a gyermek Jézust karjára vette, lelki szemei előtt a gyermek - jelül - hatalmas alakká növekedett, azaz olyan jelentős személyiséggé, aki mellett senki sem haladhat el anélkül, hogy fel ne figyelne rá. De Simeon azt is hozzáteszi, hogy ez a jel ellentmondásokat vált majd ki. Nem is lehet ez másként, hiszen Jézus nem emberi személy csupán, hanem Isten. - Ha csak ember lenne, akkor pontosan megfelelne az emberi elgondolásoknak és kívánságoknak. - Minthogy azonban Isten Fiaként jött el az emberek közé, így minden emberi elgondolásnak pontosan az ellentéte. Még legközelebbi barátaiban, az apostolokban is csak ellentmondást vált ki, amikor elindul a szenvedés útján. Az általa hozott megváltás nem felelt meg sem népe elgondolásainak, sem pedig az önigazult emberi szív mindenkori kívánságainak. Az embernek nincs szüksége a bűnösök Megváltójára, mert nem tudja és nem akarja belátni, hogy elveszett és kárhozatra méltó bűnös. Azokból a büszke lelkekből, akik az önmegváltás lobogója alatt hajóznak, a Megváltó csak ellentmondást vált ki. De ugyanígy azokból is, akik szeretik önmagukat magasztalni, nagyra tartani s akik alapjában véve önmagukat imádják. A Megváltó előtt sem adják meg magukat, aki ezáltal szikla lesz számukra, melynek neki verődnek s szétzúzódnak rajta. De sokan éppen őáltala kelnek fel. Kik ezek? Mindazok, akik tehetetlenül a földön feküsznek s bevallják, hogy nem tudják önmagukat megszabadítani. Az ilyen összetört szívekhez odalép a Megváltó és felemeli őket.

 

Áldott az az ember, aki önmagában csalódott, önmagába vetett hitét elveszítette, mert az ilyennek odanyújtja kezét az Úr és kihúzza a mélyből. - Isten arra rendelte Jézus Krisztust, hogy vele kapcsolatban sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. Õelőtte megítélődnek lelkek s nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki legbenső lényege szerint jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot. De az is nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki tisztaság után vágyódik, a békességet szomjúhozza, aki mindenképpen el akar jutni Istenhez és meg akar szabadulni a bűn megkötözöttségétől. Vajon mi is azokhoz tartozunk, akik feltétel nélkül átadták magukat Jézusnak?

Március 7.

Jézus minden időben!

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók 13, 8)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna. De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság. Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. Valamikor megtapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9). Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Március 6.

Hitünk szilárd alapja

Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemünkkel láttuk az ő isteni fenségét. (2 Péter 1, 16)

Hitbizonyosságunk az üdvösségnek azokra a nagy tényeire alapozódik, melyekről az Ige tesz nekünk bizonyságot. A hit a megváltás elvégzett tényén nyugszik, amely itt és most azért érvényes számunkra, mivel Jézus Krisztus él és az Igén keresztül közel jön hozzánk. A hit nem támaszkodik valami másra; valamire, ami bennünk megy végbe, mint például az érzéseinkre. Ebben az esetben igen ingatag talajon állna. Érzelmeink hőmérője állandóan mozgásban van. Gyakran mélypontokat ér el. A hitbizonyosság azon az átváltozáson vagy megújuláson sem alapulhat, ami az emberben megy végbe. Ez inkább csak erősíti a hitbizonyosságot, mely kizárólag az Igén alapul.

De vajon van-e magának a Jézus szabadító hatalmáról szóló Igének, mely újjáteremt minket, valami szilárd alapja? Végső fokon mindez nem csupán valami légből kapott kitalálás? Vajon nemcsak okos és remekül kitalált mesék azok, amik az apostoli igehirdetésnek is alapul szolgáltak? A hitetlenség az üdvtények közül szívesen minősítene több mindent mesének, így Jézus csodálatos születésének vagy feltámadásának tényét. Persze akkor Jézus halálának sem lenne engesztelő ereje és vérének sem volna szabadító hatalma. De vajon nincs-e a hitetleneknek mégis igazuk? Nem áll-e az evangélium szellemes emberi kitalálásokból csupán? Rettenetes lenne, ha ezen a ponton kétségek között kellene élnünk és egész hitéletünk csak kegyes kitalálás és elképzelés lenne csupán. Istennek legyen hála, egészen szilárd talajon állunk. Az apostolok saját maguk látták Jézus dicsőségét a megdicsőülés hegyén. Feltámadásának is tanúi voltak. Valóban feltámadott. A csodák ezen csodája az a szilárd pillér, melyen a Jézusról szóló evangélium nyugszik. A Fiú feltámasztásával Isten nyomta rá a hitelesség pecsétjét az evangéliumra. Jézus valóban a bűnök bocsánatára ontotta ki a vérét. És mivel feltámadott, így látható módon vissza is tér majd. Mivel pedig él, hitünk nem egy elképzelt Megváltóhoz kapcsolódik, hanem valóságos, mindig jelenlevő Szabadítóhoz. Hitünk nem "hiábavaló". Nem ábrándképhez kapcsolódik, hanem élő személyiséghez. Ezentúl pedig a hívő maga is meglátja, megtapasztalja Isten dicsőségét.

Március 5.

Az örömüzenet bizonyossága

Igaz beszéd ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket. (1 Tim 1, 15)

Isten Fia otthagyta az atyai ház dicsőségét és eljött a bűnnek és a halálnak ebbe a világába, hogy megmentse a bűnösöket. Jézusban van az ember üdvössége. Sokan persze nem osztják ezt a véleményt. Kételkednek benne, sőt tagadják azt. Vajon tényleg valami bizonytalan dologról van itt szó? Igaz beszéd ez - mondja az apostol. Az ember feltétlenül ráhagyhatja magát. A hitnek is szüksége van valami kétségtelen bizonyosságra, mint alapra. A hit nem valami vélekedés vagy feltevés csupán. Istennek legyen hála, mi biztos tényre támaszkodunk. Már az Ótestamentum prófétái bizonyságot tettek arról, hogy Jézus nevében mindazok, akik hisznek őbenne, bűnbocsánatot nyernek. Ézsaiás úgy rajzolta meg Jézusnak a bűn miatt való szenvedését, mintha lélekben ott állt volna Krisztus keresztje alatt. Könyvének 53. fejezete nem egy zsidó embernek felnyitotta szemét a világ Megváltójának felismerésére.

Jézus maga tesz bizonyságot arról, hogy ő az elveszett bűnösök Megváltója. Csodái is ezt bizonyítják. Amint a betegségeket megszüntette, ugyanúgy magától a bűntől, bajaink e végzetes forrásától is megszabadít. Gondoljunk csak a gutaütött meggyógyítására. "Megbocsáttattak a te bűneid" - mondja neki. Ellenfelei rossz néven veszik ezt a beszédet, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket! Jézus belelát gondolataikba és ezt kérdezi: "Mi könnyebb; azt mondanom, megbocsáttatok a te bűneid, vagy ezt mondanom: kelj fel és járj?" Kétségtelen, hogy valaki sokkal könnyebben mondhatja azt, hogy bűneid meg vannak bocsátva, mint a másikat. Ugyanis az utóbbi esetben pillanatok alatt kiderül, hogy az illető elbizakodottságból mondta ezt. Ha azonban valaki hatékonyon kimondja ezt a bátor felszólítást: "kelj fel és járj!" - akkor nyilvánvalóan a másik szava sem lehet istenkáromló beszéd. A beteg, amint tudjuk, felállt és felvette az ágyát. De ugyanekkor mint megújult ember, bűneiből is kilépett.

Jézus tehát a bűnösök Szabadítója. Halálának kiengesztelő jelentősége van s ezt Isten is megerősítette azáltal, hogy feltámasztotta őt. Tehát minden bizonnyal igaz beszéd ez: Jézus a bűnösök Szabadítója. - Miért nem hiszed ezt? Nekünk a világ legbizonyosabb tényével van dolgunk. Nincs senkiben másban üdvösség Jézuson kívül.

Március 4.

Drága örömüzenet

Teljes elfogadásra méltó (beszéd) ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bûnösöket. (1 Tim 1, 15)

Teljes elfogadásra méltó, azaz drága ez a beszéd. A hitetlenség persze elutasítja, de a hit boldogan fogadja el. Aki ezt elutasítja, az saját kárhoztató ítéletét írja alá és kizárja magát az üdvösségből. Aki azonban elfogadja, nagyobb kincset nyer, mint bármi ezen a világon. Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az életét (lelkét) elveszíti? A lélek mindennél drágább. Nincs semmi a világon, amit az ember odaadhatna, hogy lelkét, mely veszendőbe indult, megváltsa. Jézus drága vére az egyetlen váltságdíja lelkünknek.

Amint valaki, akit élve eltemetnek, nem tudja magát többé kiásni, éppoly kevéssé tudja magát a bűneiben halott ember megeleveníteni. "Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és a párduc az õ foltosságát?" (Jer 13, 23). Éppoly kevéssé képes a bűnös vétkeinek sötét foltjait eltávolítani. Elhiteti önmagával, hogy ártatlan, de egy hang a szíve mélyén mást mond. Ezt a hangot egy ideig el lehet hallgattatni, el lehet nyomni, de egyszer csak robbanásszerűen tör majd elő. Kicsoda tudja magát megszabadítani, ha egy sziklához láncolják? A bűnös éppen így képtelen szenvedélyeinek a láncát széttépni. És ha minden bilincstől meg is tudna szabadulni, egytől soha: önzésének és önszeretetének kötelékeitől. Hitvány önszeretetünket csak Jézus szeretete tudja legyőzni. Ezt a szabadulást a Jézusról szóló evangélium kínálja fel nekünk, amely evangélium szabadulást kínál leggonoszabb ellenségünktől, a bűntől is. És mivel e mögött mindig a Sátán áll, Jézus ettől a sötét hatalomtól is megment, aki elől egyébként senki nem tud elmenekülni.

Jézus szabadítása az örök haláltól és az örök életre való szabadítást is magában foglalja. Ő visszaviszi a megmentett lelket Istenhez, hogy részesévé lehessen az Atya szeretetének és az atyai hajléknak. Megszabadít a kárhozattól és megnyitja felettünk a mennyet. És hány ember utasítja vissza ezt a nagy üdvösséget! Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy ajándékkal? Figyelj tehát a Szabadítóról szóló beszédre, különben menthetetlenül örök romlásba jutsz. Sokba kerülhet az, ha ezt a drága beszédet megveted. Aki hittel megragadja, az megmenekül. Ez menekülésünk biztos és erős horgonya.

Március 3.

A belső ellentét feloldása

Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak ebből a testéből? Hálát adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róma 7, 24-25)

A halálnak ez a teste velünk született természetünk, melybe belefészkelte magát a bűn és a halál. Ki hoz most már szabadulást? Nyilvánvaló, hogy ez a belső ellentét és hasadás nem maradhat mindig így, különben a keresztyén élet merő nyomorúság lenne. Sok magyarázó a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében a keresztyén ember természetes állapotát látja megrajzolva. Van is ebben valami igazság. A törvény nélküli állapotunk egyszer s mindenkorra megszűnt. Pál így mondja ezt: "Én pedig egykor törvény nélkül éltem". Akit egyszer igazán felébresztettek már a bűn álmából, nem maradhat meg abban továbbra is és nem követhet el többé bűnt büntetés nélkül. Az Isten törvénye újra meg újra fenyegetőleg mered az emberre még akkor is, ha csak olykor esik vissza. A belső hasadtság állapota tehát még azoknál sem szűnik meg azonnal, akik hitre jutottak.

Erre a fontos kérdésre: "kicsoda szabadít meg engem?" Istennek legyen hála, csak egy válasz van: Krisztus Jézus, a mi Urunk. Ő szabadít meg minket a bűn szolgaságától és átkától. De csak az él ilyen szabadsággal, aki hittel Krisztusra tekint. Amint tekintete hit dolgában meghomályosul, az ember ismét visszaesik a törvény alatti állapotába. Ezért van az, hogy még Isten gyermekei is gyakran így sóhajtoznak: "Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok." Az ember a maga erejéből nem is jut tovább, mint egy szívszaggató jajkiáltásig. A győzelem nincs bennünk, hanem úgy adatik nekünk Jézusban és hit által.

A Római levél 7, 25 pontosan ezt mondja: "Ezért bár én, azaz a magam személyében Krisztus nélkül, az Isten törvényének szolgálok az elmémmel, de testemmel a bűn törvényének." Ennyire viszi az ember önmagában. De Istennek legyen hála, nincs többé kárhoztató ítélet azok felett, akik a Krisztus Jézusban vannak, azaz őrá támaszkodnak. A cél: győzelmes élet a Krisztusban. De ez nem megy ingadozások és visszaesések nélkül. Addig nem is kaphatunk bepillantást ebbe az örömüzenetbe, amíg nem kerültünk először a törvény alá, nem vettük fel a harcot a bűnnel és nem ismertük fel megrendülten vétkeink és tehetetlenségünk halálos voltát.

Március 2.

A belső összeütközés

 

Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok! (Róma 7, 19)

 

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése előtt ilyen belsőleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldöző Saul nem volt belsőleg megbénult, tehetetlen ember. Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át. Csak amikor a felülről adatott tövis a szívébe fúródott, került a belső forrongás állapotába. Most vált világossá előtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani. Így válik az ember önmaga előtt is talánnyá: "Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyűlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam. Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez? Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsőkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bűntől megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bűn. Ezért az "óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bűnösnek lássa. Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belső embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja. A felülről jövő ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar. Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejéből eleget tegyen. De minél inkább harcol a bűn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítő hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerűséget fedez fel, a bűn törvényét, amiből nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti. Kívánná a jót, de a testében jelentkező bűn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Ő maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes. Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!

Március 1.

Bűnismeret a törvény által

Én pedig egykor törvény nélkül éltem. De a parancsolat eljöttével életre kelt a bűn, én pedig meghaltam. (Róma 7, 9-10)

Az apostol három állapotot különböztet meg: törvény nélkül, törvény alatt, törvényben. "Én pedig egykor törvény nélkül éltem." Ezzel az apostol nem gyermekkorának idejére gondol, hanem életének arra a korszakára, amikor az isteni akarat, a szent Isten követelményei a maguk mélységében még nem értek el a tudatáig. Így van ez a legtöbb emberrel. Ismerik ugyan Isten parancsait, még hiszik is, hogy eleget tudnak azoknak tenni, mivel kifejezetten nem vétenek annak betűi ellen.
A törvény betűi szempontjából Pál feddhetetlen volt (Fil 3, 6). Így vannak sokan a keresztyén tanítással is. Értelmükkel felfogják azt, de belső tartalma elől szívük zárva marad. Csak akkor vált a bűn élővé és égetővé Pál számára, amikor belsőleg felfogta a törvény értelmét. Előzőleg teljesen érintetlen maradt a szíve ebben a tekintetben. De később különösen egy parancs nehezedett súlyosan a szívére: még csak ne is kívánd! Addig nem is gondolt a törvénynek erre az oldalára. Úgy gondolta, hogy "mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". A bűnről mint cselekedetről gondolkodott. A szívből származó gonosz gondolatokat és vágyakat a maguk szörnyűségében nem látta meg. Milyen sokan vigasztalják magukat azzal: "hiszen én semmi rosszat nem cselekszem! Ez azt jelenti, hogy nem ismerik a bűnt a maga mélységében, nem értik meg, hogy "belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Márk 7, 21-22). A lelkiismeret akkor ébred fel, amikor így ismeri fel a törvény lényegét. Most lesz az ember igazán bűnössé. Előzőleg a bűn halott volt. Jelen van ugyan a lélekben, de úgy, mint a test belsejében meghúzódó betegség-csíra, melyet csak egy bizonyos gyógyszer hoz elő. Amint az ember szívében megértette az isteni törvényt - a rejtett gonosz napvilágra kerül. Az önigazult ember, akinél hiányzik a voltaképpeni bűnismeret, még élvezi az életet és jól is érzi magát. De élete csak látszatélet. Mihelyt a bűn életre kel, egy haldoklási folyamat indul meg. A gondatlan életnek és az önigazultságból származó biztonságérzetnek vége. A bűn szörnyű hatalma most lesz igazán világossá az ember előtt. Ha be tudná tartani a törvényt, ez életet jelentene a számára, de mivel nem tudja, az kiszolgáltatja őt a halálnak.

          

 

---

 Az alábbi linken a teljes könyv olvasható

 

---

Február 3. Az Istennel való élet alaptörvénye

"Ha az Urat keresitek, megtaláljátok, de ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket. "
(2 Krónika 15, 2)

Isten engedi, hogy megtaláljuk őt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvő módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. De aki keresi Istent, az megtalálja őt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. Vannak ugyanis istenkeresők, akik soha nem jutnak előre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételyből a másikba esnek. Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bűnükkel nem akarnak szakítani.

Istent mindenekelőtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentől való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja őt az Isten. Izrael népéről olvassuk, hogy Isten "átadta őket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja őt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia őket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakiről, annak lelkén az ellenség vesz erőt és feltartózhatatlanul levonja őt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevőket és helyükbe a hazugságot hirdetők, vak őrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy "ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerűen jár el, hanem szent törvényszerűséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az ő népét is csak egy időre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét őt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.

---

Február 2.  Az Istennel való élet alaptörvénye

"Közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok. "
(Jakab 4, 8)

Isten Igéje és Lelke arra int bennünket, hogy közeledjünk hozzá. "Fordulj már végre Isten felé!" - ezt az igazság Lelke mondja neked. Ha azonban ezt hallod: "Nincs szükséged megtérésre, jó szíved van, nem vagy rosszabb, mint mások" - ezt a hazugság lelke sugalmazza neked. A Lélek arra int, hogy ne halogasd a megtérést, a gonoszság lelke pedig azt suttogja: van még idő, élvezd az életet, még később is lesz alkalmad Istenhez fordulni. - Persze Istenhez ne csak szájjal, hanem szívvel is közeledj. Panaszkodsz, hogy csalódtál, mert Isten nem hallgatta meg imáidat. De kérdezd csak meg őszintén önmagadat, kit ért alapjában véve több csalódás. Nem sokkal inkább Isten a megcsalt és csalódott? (Malakiás 3, 8). Mag nélküli, üres héjat adunk neki. A lényeg, a szív valódi és őszinte átadása mindig elmarad. Az ember látszólag közelebb lép Istenhez, valójában azonban maga akar rendelkezni életével, idejével és javaival, s még arról mer panaszkodni, hogy csalódott Istenben.

Istenhez csak egy úton lehet közeledni: a bűntől való teljes és őszinte elfordulás és az Úr Jézusnak való átadás útfán. Ő az az élő híd, amely Istenhez vezet. Ha fájdalmasnak találod Istentől való eltávolodásodat, akkor szabad az Úr Jézusra hagyatkoznod. Ő Istenhez visz téged, Jézusban pedig Isten közeledik hozzánk. Hogyan vesszük ezt észre? Úgy, hogy Isten naggyá és dicsőségessé lesz előttünk. Mindaddig, míg távol vagyunk valamitől, csak homályosan látjuk azt; így vagyunk Istennel is. Mindaddig, míg távol vagyunk tőle, nincs világos szemléletünk lényével kapcsolatban. Csak akkor pillantjuk meg dicsőségét, amikor közeledik hozzánk. Ha pedig ismét túlságosan elveszünk a földi és hiábavaló dolgokban, az éppen olyan, mintha Isten képe halványulna el. A bűn mindig zavarossá teszi és homályba borítja Isten arcát előtted. - Továbbá abban mutatkozik meg az ő közelsége, hogy belekerülünk áldásának az áramlásába. Isten soha nem jön üres kézzel, amikor hozzánk közeledik. Ez rendíthetetlen törvény: közeledsz Istenhez és ő is közeledik hozzád. Vannak, akik panaszkodnak, hogy nem éreznek semmit ebből a közellétből. Csak őszinte komolysággal közeledj. Ő már akkor közel van hozzád, amikor te még semmit sem érzel ebből. - Minden egyes ember vagy közeledik Istenhez, vagy menekül előle. Te melyik úton vagy?

---

Február 1.  Csak a világos bizonyságtétel célravezető

"Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül?"
(Róma 10, 14)

A tudást nem lehet túlértékelni, de lebecsülnünk sem szabad. Hogyan hihet valaki, ha nem hall Krisztusról, sem pedig Istennek az ember megmentésére irányuló erőfeszítéseiről? A hit nem csupán tudás, hanem bizonyosság is. De ismeret nélkül nem jutunk bizonyosságra. Fontos, hogy világos módon mutassanak rá előttünk a lelki élet tényeire, különben nem tudjuk hitben magunkévá tenni azokat.

Vannak emberek, akiknél a hitélet érzésekben és hangulatokban merül ki. Azt állítják, hogy elég lelki hatást kapnak a természeten vagy a művészeten keresztül. Mikor egy nagyszerű hegyi tájat szemlélnek, a végtelenség érzése hatja át őket. Egy zenedarab élvezete közben emelkedett hangulatba kerülnek. Ez a vallásuk. Véleményük szerint a szavak csak zavarfák az érzések közvetlenségét és erejét. Azt vallják, hogy a "legfőbb lény" úgyis kikutathatatlan és megismerhetetlen. - Hála legyen azért, hogy Isten mentő munkája révén igyekszik megnyerni az elveszett embert; hogy elküldte, halálba adta, majd feltámasztotta Fiát és egyszer ismét elküldi nagy tervének befejezésére. Most is ő küld bizonyságtévőket dicsőséges dolgai hirdetésére, felruházza őket lelki erőkkel és hatalommal. Önmagától senki sem képes bizonyságot tenni az üdvösség dolgairól, ez felülről adatik s csak így segíthet a bizonyságtevés hitre. Az Isten titkaiba való bepillantás, a világos, határozott és a hallgatók szükségleteihez igazodó bizonyságtétel, a Léleknek a szívekben és lelkiismeretekben megnyilvánuló munkája - mindez imádságban elkért ajándék.

A hallgatót megragadja a hallott Ige, úgy érzi, hogy az egyenesen neki szól, az ő szükségeire válaszol. Kinyújtja a kezét utána, elfogadja és vele együtt Jézus Krisztust is, akiről az Ige bizonyságot tesz. Tehát nem csak meghall és megtud valamit, hanem megragadja, birtokába veszi azt. Csak így lesz nyilvánvalóvá az Ige csodálatos hatása és így tapasztalja meg a bűnös az Isten gyermekévé való átalakulás nagy élményét. Mindez a hit megtapasztalása. De a hitnek is szüksége van valamire, amire támaszkodik, amire épül. Ködre nem építhetünk. Az egyetlen és biztos alap: Jézus Krisztus és az Ő Igéje: "az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Lk 21, 33).

---

---

Január 31.  Az üdvös elégedetlenkedés

"Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék. "
(Jeremiás siralmai 3, 39)

Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak. Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik. A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet. Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban. Volt tehát elég ok a panaszra és zúgolódásra. Sokan kételkedtek, hogy van-e egyáltalán Isten az égben, aki az emberek sorsát irányítja. Nem tudták ezeket az eseményeket és állapotokat Isten igazságával összeegyeztetni.

Elégedetlenségre mindig és nálunk is van ok bőven. Hányszor hallunk keserű kifakadásokat. De kritizálásunkkal vagy szitkozódásunkkal a legkisebb mértékben sem változtatunk a tényeken és helyzeteken. Nem is jutunk előbbre. Az élet haszontalan és értelmetlen panaszkodásban és szemrehányásban merül ki, ha az ember nem ismeri fel végül is nyomorúságának legmélyebb okát: a bűnt. De "ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék!" Ha megszólal ez a hang: "Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" (Zsolt 118, 18), akkor ez már félnyereség. Mert ha minden nehézséget és rámjövő bajt úgy veszek, mint az Úr fenyítését és belátom, hogy az én engedetlenségem miatt van ilyen büntetésben részem, akkor már a helyes nyomon vagyok. Nem perlekedem sorsommal, hanem önmagamat vonom elsősorban számadásra. Attól pedig nem kell félnünk, hogy nagyon keményen járunk majd el, mert természettől fogva túlságosan is tekintettel vagyunk önmagunkra. Soha nem ítéljük el magunkat túlzott szigorral.

Mihelyt elismerjük saját vétkeinket, a zúgolódás könnyen változik át imádsággá és kegyelemért való fohászkodássá. Sokszor rábírnak minket a külső bajok is az imádkozásra, de ez könnyen megtéveszthet, különösen ha a kért segítség elmarad. Egészen más az, amikor az ember saját bűne és lelkiismerete dolgában kerül szorítóba. Ilyenkor imádságunk már nem felületes többé, hanem így szólunk: "A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra" (Zsolt 130, 1-2). Az ilyen könyörgés feltétlenül meghallgatásra talál és zúgolódásunk, panaszkodásunk dicséretté és magasztalássá változik át.

---

Január 30. A felülről való megszomorodás

"Az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. "
(2 Kor 7, 10)

Mint minden, ami felülről jön, az Isten által munkált szomorúság is áldott dolog. Van meddő szomorúság is. A világ szerint való megszomorodás halált szerez, ahogy Igénk mondja. Az ilyenfajta szomorúságnál az ember nem szabadul meg nyomorúságától. Csak tépelődik s közben egyre mélyebbre fúrja magát a szomorúságba. Állandóan csak önmaga körül forog. "Bárcsak ezt vagy azt tettem volna..." - mondogatja folyton. Az ilyesfajta szomorúság tébolyba vagy kétségbeesésbe vezet. Valami bekerült a lélekbe, ami ott bomlasztólag hat; valamiféle kedvetlenség vagy keserűség, ami egész bensőnket emészti s az embert használhatatlanná teszi.

Mennyivel más az a fajta szomorúság, melyet Isten Lelke kelt fel a lélekben. Először is az ember nem a bűn káros és kellemetlen következményei miatt szomorkodik, hanem a bűn miatt, amely azokat előidézte. Nem is emberek előtt szégyeljük magunkat, hanem Isten előtt. Nem annyira az ideig való javak elvesztését sajnáljuk, mint a belső javaknak - békesség, tisztaság - eljátszását. És ha az embernek meg is van mindene, amit csak szíve kíván, mégis mélységesen kielégületlennek érzi magát akkor, mikor ez a felülről való megszomorodás lelkében elkezdődik. Igen, az ilyen ember szívesen vesz magára még bajokat és szenvedéseket is, csakhogy a lelkiismeretét nyomó tehertől és a szívére nehezedő búskomorságtól megszabadujon. - Előttem van például valaki, aki a háború folyamán házasságtörés bűnébe került. Hazatért és egy idő múlva felébredt lelkiismerete. Kínozta, gyötörte őt. Nem talált nyugalmat, amíg feleségének be nem vallotta hűtlenségét. Az szörnyű szemrehányásokat tett neki. A férfi nyugodtan tűrt mindent. Most, hogy szíve megkönnyebült, végre meg tudja ragadni a bűnbocsánat nagy kegyelmi ajándékát. Meg is mondja, hogy most már azzal sem törődne, ha a városban mindenki megtudná a dolgot és gúnyolódnának rajta. Egy asszony többéves szolgálat után kénytelen bevallani főnökének kisebb hűtlen kezeléseit. Közben világi fogalmak szerint mindig igen hűséges tisztviselő volt. Miután megtért, hajlandó volt mégis jóhírét is odadobni, csakhogy könnyítsen lelkiismeretén. Valóban csodálatos erő van az Isten szerint való megszomorodásban.

---

 

 

 

---

Január 28. Ébresztő kiáltás

"Serkenj fel, aki aluszol! "
(Ef 5, 14)

A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülről el nem éri őt az ébresztő szó. Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. Fogalma sincs a veszélyekről, melyek fenyegetik. Ha tűz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, vagy már lángok veszik őt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de ő nyugodtan alszik tovább. Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentől. Közömbösen, nemtörődöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. Nem gondol az előtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késő.

Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll ő olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívű és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve. Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. Nyugtatgatják a bűnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék. Hamis reményekkel áltatják, megerősítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelműségében. Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredező lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erősítgetik a rosszban.

"Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztő kiáltása. Az élőhitű keresztyén, az igazság élő tanúja, aki nevén meri nevezni a bűnt s annak szörnyű következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat. A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. De nyugtalan is. Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát. Amikor egy lelket felébresztünk a bűn álmából, először talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki őt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztő kiáltás lelkiismeretükig hatolt. Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.

---

 

Január 27.  A szív sáncai és bástyái

"A mi hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten szolgálatában, erősségek lerontására. "  (2 Kor 10, 4)

Az ember szíve olyan, mint egy erődítmény, melyet végső fokon csak Isten tud meghódítani. A hozzávaló fegyverzet is az ő adománya, a Lélek által élővé tett Ige. Egy szívet sem lehet megnyerni testi fegyverekkel, sürgető vagy támadó módon. Nekünk Isten fegyvertárából kell ellátnunk magunkat fegyverekkel. Lelke átütő erejű Igéjének ajándékára van szükségünk és az elsáncolt szíveket imádságainkkal kell körülzárnunk. - Ilyen hódító módszerrel dolgozott a lelki élet területén Keresztelő János. Nagyon jól ismerte azokat a sáncokat és bástyákat, amik mögött korának emberei fedezéket kerestek. "Ábrahám gyermekei vagyunk" - azaz Isten népéhez tartozunk, mondogatták egykor. Ma meg így szólnak: Mi meg vagyunk keresztelve, konfirmálva, hallgatjuk Isten Igéjét. Minek kell annyit a megtérést emlegetni?

Pál apostol nem úgy fogta fel a keresztséget, mint valami nyugtatószert, inkább annak elkötelező voltára mutat rá: "Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?" (Rm 6, 3). Tehát aki megkeresztelkedett, úgy éljen, mint aki meghalt a bűn és a világ számára. Különben semmit sem ér a keresztsége. Izrael népe is akkor nyerte el a keresztséget, amikor odahagyva Egyiptomot, átvonult a Veres-tengeren. Az úrvacsorát pedig akkor, amikor a pusztában csodálatos módon jutottak ételhez és italhoz (1 Kor 10, 2-5). Minden megkeresztelt voltuk és úrvacsorázásuk ellenére is elvesznek azok, akik lépteiket a nagy megfordulás után nem a mennyei "ígéret földje" felé irányítják. Az Isten Lelkétől áthatott bizonyságtétel szolgálata a félszívűek felé ez: "Lerontunk okoskodásokat (azaz minden kifogást, mellébeszélést, hamis vigasztalódást és elképzelést) és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak" (2 Kor 10, 5).

Vajon a mi okoskodásaink és "szellemi magaslataink" lerontattak-e már vagy még mindig tart az ellenállásunk? Meddig nem akarjuk megadni magunkat? Vagy arra akarjuk Istent kényszeríteni, hogy Igéjén kívül más, súlyosabb fegyvereket is alkalmazzon? Mert ilyenek is vannak az ő fegyvertárában!

---

Január 26. Kemény, de jóakaratú dorgálás

"Mérges kígyók fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? " (Lukács 3, 7)

Túlságosan kemények, szinte taszítók Keresztelő János fenti szavai. De nem szidalom volt az, amikor Keresztelő János még népének kegyeseit is viperafajzatoknak nevezi. Ez felelt meg a valóságos tényeknek. A mérges vipera kis, jelentéktelen és ártalmatlannak tűnő lény. De méregfoga van, amin keresztül a halálos méreg egy cseppje belejut a sebbe. Ez igazolódott be nagy mértékben a farizeusoknál, törvénytudóknál, papoknál és főpapoknál. Ezeket a lelki vezetőket, a kegyesség e vélt példaképeit valóságos sátáni gyűlölet töltötte el az Úr iránt. Addig nem nyugodtak, míg halálra nem adták őt. A külsőképpen kegyes ember, aki valójában azonban nem akar megtérni, rosszabb a világ gyermekeinél. Lelke mélyéig gonosz. Ezt látjuk az áruló Júdás esetében is.

Keresztelő János idejében ezek a kegyesek igen magabiztosak voltak. Sokan azt gondolták róluk, hogy nekik sikerült megtalálniok azt az utat, melyen védve vannak az eljövendő ítélet elől. "Ki mutatta meg nektek ezt az utat?" - kérdezte a Keresztelő. Senki! És mégis, a legkisebb aggodalmat sem érezték a jövő miatt. Ilyen az elvakult ember mindaddig, míg meg nem tér. Azok a kegyesek, akik valóban megtértek és életük gyökeresen megújult, soha nem olyan biztosak dolgukban, mint a meg nem tért ember. Néha még aggodalom is elfogja őket, vajon megállhatnak-e majd az elkövetkező ítéletben. A bűneit meg nem bánt ember viszont olyan nyugodtan halad a maga útján, mintha számára a menny már teljesen biztosítva lenne. János komor, súlyos szavakkal tárta e magabiztos emberek elé a rájuk váró szörnyű jövőt, azaz az elkövetkező isteni ítélet és harag tüzét. Ugyanekkor elvett tőlük minden olyan hamis vigasztalást, amivel a meg nem tért ember olyan szívesen nyugtatgatja magát: "Hiszen mi nem vagyunk pogányok! A választott néphez tartozunk!" Tény, hogy Ábrahámtól származtak, de nem voltak az ő lelki gyermekei, hitének örökösei. Azt hitték pedig, hogy úgyszólván nélkülözhetetlenek Isten számára. Isten azonban a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

Nem azok az igazi jó barátok, akik kellemesen és finoman közelednek hozzánk. Sokkal inkább azok, akik pillanatnyilag talán még fájdalmat is okoznak, de ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök halál legyen a részünk.

---

Január 25. A lélek gyógyulást keres

"Akarsz-e meggyógyulni? "
(János 5, 6)

A bethesdai beteg már 38 éve ágyhoz volt kötve. Nem is gondolt már komolyan arra, hogy egyszer még másként is lehetne. Megszokta nyomorúságos állapotát. De az Úr felrázta őt eltompultságából. Életének sötét, sivár magánosságába reménysugár hull: számodra is van még segítség, van még remény. Akarod? Sajnos a legtöbben egyáltalán nem vágynak arra, hogy a bűn sokkal végzetesebb nyomorúságából megszabaduljanak. Megszokták istentelen állapotukat. Mást már el sem tudnak képzelni. A lélek egyáltalán nem érzi, hogy beteg. Sőt, szenvedélyesen hódol olyan dolgoknak, amikről tudja, hogy romlására vannak s talán még testileg is csak tönkreteszik. - A testi betegségek sok esetben a lélek sérüléseit, fogyatkozásait és sebeit tükrözik. A kapzsiság például belső megkeményedést hoz magával, kéregként veszi körül a lelket és megkövesíti azt. A testi gyönyöröknek és szenvedélyeknek belső ziláltság, felbomlás, szétesés a következménye. Minden bűn megbénítja, gúzsba köti a lelket, akárcsak valami bénító betegség, úgy, hogy nem tud többé szabadon mozogni, Isten felé lendülni. Elszakad Istentől, akinél egyedül találhatna gyógyulást. Sorvadásnak, halálnak van kiszolgáltatva.

A bűn egyik legsúlyosabb következménye a lelkiismeret szörnyű megsebesülése. Minden vétek elsősorban a lelkiismeret sérülését vonja maga után, amely éppen olyan érzékeny, mint a szemünk. Amíg fájdalmas érzékenység van benne, amit Isten Igéje is kiválthat, a lelkiismeret még nem egészen halott.

Akarsz-e meggyógyulni? Jézus ezzel a kérdéssál olyan emberhez közelít, akiben még van érzékenység a maga belső baja, nyavalyája iránt. Akarsz-e meggyógyulni? Lehet, hogy időközben vannak olyan pillanataid, amikor akarsz, de azután ismét régi lényed kerekedik felül. Mentegeted, kisebbítgeted vétkeidet. Az olyan betegen, aki nem vállalja azt, hogy beteg, nem lehet segíteni. Ha egyszer átérzed a magad szomorú belső helyzetét és minden áron meg akarsz gyógyulni, a lelkek nagy orvosa téged is kezelésébe vehet. És mégha kétségbeejtően nagy is már a kár, gyógyíthatatlannak látszanak a sebek, ő meg tud és meg akar gyógyítani. Sebei hozzák gyógyulásunkat. Vére az az orvosság, mely helyreállítja a halálra sebesült és beteg lelket. Csak bizalommal fordulj hozzá. Nála nincs reménytelen eset.

---

Január 24. Elegendõ a hallgatás csupán?

És mindenki, aki hallja ezeket az én beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló lesz ahhoz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát.
(Máté 7, 26)

Sokan vannak, akik nem hajlandók megtenni a döntõ lépést. Eljutnak ugyan a megtérésig,de nem akarnak bemenni a szoros kapun; magatartásukat, életüket nem akarják Isten Igéjéhez igazítani. Ez pedig éppen olyan nagy bolondság, mint amikor valaki házát futóhomokra építi. Nincs alapja, vihar és fergeteg hamarosan összedöntik. Persze, hogy könnyebb és kényelmesebb alapos fundamentum nélkül építeni. Mélyre ásni és szilárd alapot vetni, ez komoly munkát igényel. Még földi vonatkozásban is megbosszulja magáta lompos munka és a gondatlanság, a keresztyén életben pedig egyenesen rettenetes következményei vannak a nemtörõdömségnek. Sokan azt hiszik egy életen át, hogy õk jókeresztyének, hiszen istentiszteleteken vagy összejöveteleken Isten Igéjét hallgatják, de az ítélet napja mindazt, ami nem mély és nem szilárdan megalapozott, elsepri, mint a pelyvát.

Egy háznak az a rendeltetése, hogy hajlék és menedék legyen. Ezt a védelmet és elrejtettséget Istenben keresi a hivõ ember. Így lesz õ „erõs várunk". De az Istennel való közösség csak azoknak nyújt ilyen hajlékot, akik teljes szívvel hozzá térnek  Ha valaki olcsón ki akarja fizetni Istent azzal, hogy meghallgatja ugyan Igéjét, de nem engedelmeskedik annak, csak játékot ûz belõle. Az ilyen ember a bajok idején, amikor viharok és csapások jönnek, magára marad, nincs vigasztalása, elveszti a fejét, tele lesz aggodalommal és kétellyel, minden összezavarodik elõtte. A ház fövényre épült. Az a fajta gyatra keresztyénség mond teljes csõdöt, mely nélkülözi az alapvetõ megtérést. De az is kegyelem, ha ez a látszatépület a súlyos próbák terhe alatt összeroppan. Az ember legalább fölébred az önáltatásból és igazi bûnbánatot gyakorolva új és megbízhatóbb alapokat rakhat le. Mert jaj nekünk, ha csak ama napon derül majd ki, hogy nem volt semmiféle fundamentum! Akkor már nem lehet a kárt helyrehozni. Az ember örökre hajléktalan marad.

Ezért: „Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus."
Legyen bátorságod a benned levõ sötétség és elbizakodottság feltárására, hogyvilágosságra juss és hogy Krisztusra, mint szilárd fundamentumra építhess.

---

Január 23.  A keresztyénség nem elmélet, hanem élet

"Az evangélium Isten hatalma, minden hivőnek üdvösségére. "
(Róma 1, 16)

Iskolai hittanórákon vagy teológiai főiskolákon sajnos többnyire nem sokat vesz az ember észre abból, hogy az evangélium Istennek hatalma, ereje. Évről-évre gyűlik ugyan az ismeret az elmékben, de a szívek üresen maradnak. Sok fiatal lélek fordult el már a keresztyénségtől ilyen értelmi síkon történt megközelítési kísérletek után. Az így szerzett ismeretanyag sem marad meg emlékezetükben. Ugyanakkor, ha valaki személyes hitre jut s így indul el a lelki élet útján, micsoda örömmel jegyez meg igehelyeket, lelki énekeket, mert a szív és értelem egybecsendülnek. Valakit, aki éveken keresztül távol állt Istentől, templomba nem járt, Bibliát nem vett a kezébe, egyszer csak megragadott a kegyelem. Az Igével foglalkozva nemcsak egyes versek maradtak meg emlékezetében, de egész bibliai könyveket tanult meg kívülről. Mikor élete végén betegágyon feküdt, nem tudott többé olvasni, de egész apostoli leveleket el tudott mondani önmagának és másoknak.

Nem csoda, ha az értelmi síkon megragadott hit pelyvaként repül el az élet viharaiban, vagy az Igébe vetett hit elhamvad a kételyeK tüzében. Hiányzik a tulajdonképpeni hittapasztalat. Igazán csak azoknak lenne szabad Isten Igéjét szájukra venni és tanítani, akik annak hatalmát személyes módon megtapasztalták. Ekkor nem lenne többé tátongó szakadék hit és tanítás között. Egy igehallgatónak vagy diáknak bámulatos érzéke van annak felmérésére, hogy valaki valóban hiszi-e, éli-e azt, amit tanít. Ha a keresztyénség a hirdető személyében testet ölt s nemcsak szavakban, hanem lélekben és életben lesz nyilvánvalóvá, akkor az az élet új életeket támaszt.

"Az ismeret felfuvalkodottá tesz" - mondja az apostol. - Nemcsak az ismeret lényeges, de a lelkiismeret is, melyet átjár az evangélium, hogy megújítsa egész lényünket. "Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1 Kor 4, 20). A keresztyén hit életformáló erő. Nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem az egész ember újjászületését munkálja, beleértve értelmét, akaratát, érzéseit. Az evangélium új embereket létrehozó hatalom. Követőinek más a gondolkodásuk, akaratuk, érzéseik, mint annakelőtte. Az tehát, aki megelégszik csupán az evangélium hallgatásával, olvasásával vagy ismeretével, önmagát csapja be.

---

Január 22. Csak látszólagos éhség az élet

"Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve őt, ezt mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? "
(Lukács 10, 25)

Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz. De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt ő igazán üdvösség után vágyakozó, kereső lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához? Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszerűen foglalkoznak. Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak.

Jézus nem utasította csak úgy egyszerűen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével. Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a "törvényben mi van megírva?" Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad. S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megőrizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni: "De ki az én felebarátom?" Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a "felebarát" fogalmát. Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak? Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták. A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. A zsidók sohasem ismerték el őket testvérnépnek. És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben.

Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul. De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szűk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben. Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivő élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább. Talán felderengett előtte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját.

---

Január 21.  Őszinte vágyakozás az élet után

"Aki szomjúhozik, jöjjön el és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. "
(Jelenések 22, 17)

"Aki szomjúhozik." A szomjúság csillapíthatatlan vágy, mely parancsoló módon kielégítést követel. Alig van elviselhetetlenebb az égető szomjúságnál. Lelkünkben is ilyen leküzdhetetlen vágyakozásnak kell lennie az Istenből eredő élet után. De csak a bűntudat alatt kezd a lélek enyhülésért kiáltani Krisztusban.

"Aki szomjúhozik, jöjjön el." Ez az utolsó hívó szó Jézus szájából Bibliánkban. A királyok Királyának hívását ember nem utasíthatja vissza. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák Isten igazságát. Nincs rettenetesebb, mint a telítettség, a csömör. A belső sorvadás biztos jele ez és a lelki halál útján az első állomás.

"És aki akarja, vegye az élet vizét." Teljes akarásra van szükség. Jóllehet sokan szeretnének az életük végén az üdvösség birtokában kimenni e világból, de nem akarják azt most és ma. Inkább csak kegyes vágy, mint akarás van bennük. Gyakran találkozhatunk olyan kereső lelkekkel, akik akarják Jézust, de a világot is, a földi dolgokat is. Ilyenkor nem is olyan egyszerű világosan felismernünk, mit is akarunk lényünk legmélyén. Egészen őszinte emberek gyakran elismerik, hogy akarásuk alapjában véve nem teljes. Mert ha valaki egészen akarja Jézust és semmi mást, akkor már nyert az ügye. - Törekedj arra, hogy akarásod szilárd és teljes legyen. Isten "munkálja az akarást", de csak azokban, akik őszintén bevallják nem-akarásukat. Bizonyos mértékig az üdvösség az ember akaratának függvénye: "aki akarja, vegye..." Az Úr ismeri az ember szívét. Tudja, milyen nehezen szánja rá magát arra, hogy gyermekként vegyen, elfogadjon. Ezért teszi hozzá ezt is: "ingyen".

A saját érdem rögeszméje mélyen benne gyökerezik a szívekben. Mindenből, még az imádságból is érdemet farag magának az ember s úgy gondolja, hogy ezáltal Istent majd mozgásba hozza. Pedig helyesen nézve az imádság csupán kinyújtott kéz, mely hittel megragadja azt, amit az isteni irgalom nekünk szánt. - Az "ingyen" szócska drága vigasztalást rejt magában. Isten ajándékát mindenki megkaphatja, aki őszintén akarja. De ez súlyos felelősséget is helyez ránk. Senki sem mondhatja, hogy túl magas, számomra elérhetetlen volt az ár. Az isteni élet ingyen a tied, csak valóban akard azt.

---

Január 20. A szívbe fúródó tövis

           "Az pedig elszomorodott e beszéden és búsan eltávozott. "
             (Márk 10, 22)

Jézus megkedvelte ezt az ifjút és szeretetből bánt vele keményen. És mivel szíve az anyagi javakon csüggött, a csapás is a szívét érte. Lelkében élt ugyan egy felülről ható vonzás, de működésbe lépett egy alulról jövő vonzás is, és ez utóbbi bizonyult erősebbnek. Mi magunk sem sejtjük sokszor, hogy milyen erők és súlyok nehezednek ránk lelkileg, mennyi hatásnak, áramlatnak vagyunk kitéve. Milyen gyakran teremtünk magunk körül hamis látszatokat s élünk édes álmokban. Ezekből ébreszt fel bennünket Jézus nem éppen szelíden, de jótékonyan Igéjén keresztül vagy emberek révén, akikben a szeretet lelke van. Ez a lélek kérlelhetetlenül ragaszkodik az igazsághoz, halálosan tud sebezni, de gyógyítása is alapos.

Engedd, hogy a leplek lehulljanak s te magad visszakerülj álmaid felhőiből a valóság talajára. Persze lehet, hogy ez felszítja majd a harcot benned a test és a lélek között. Ez a kettő benned előzőleg alaktalan tömeggé olvadt össze. Hagyd, hogy az Isten beszéde, mely élesebb minden kétélű kardnál, beléd hatoljon, a szívnek és a léleknek megoszlásáig. Ki győz most már? a test vagy a lélek? Az dönti el sorsodat, amelyiknek engedelmeskedsz. - Az ifjú búsan és lehangoltan távozott. De belül állt a harc. Miért esik ez a döntés ilyen nehezedre? Bármennyire jó is az Isten, még mindig nem a legfőbb jó a számodra. Lehet, hogy egy időre a lelkiismeret szava kerekedett felül és meg volt benne a készség, hogy a pénz terhétől megszabadulva Krisztus keresztjének drága terhét vegye magára. De Jézus senkit sem kényszerít és senkit sem akar túl gyorsan magához vonni. Sőt, mintha először inkább taszítana. Jézus tudja, hogy csak úgy nyerheti meg ezt a fiatalembert, ha a lelkiismeretébe fúródó tövis győzi majd meg őt. Akkor igazán az övé lesz és nemcsak látszatra. Mindenesetre Jézus ez ifjú előtt nem mutatott fel más és jobb utat az örök életre, mint a földi javakról való lemondás útját. Ez persze nem törvény minden vagyonos emberre nézve.

Jézus mindenkinek sajátos utat kínál és ebben nincsenek sablonok, de mindenkinek, aki örök életre vágyik, el kell engednie mindazt, ami romlásba és kárhozatba visz. Nem üdvözülhet az, aki minden áron gazdag akar lenni.

---

Január 19. Jézus teljes átadást kíván

"Jézus azt mondta neki: Egy fogyatkozásod van! "
(Márk 10, 21)

A gazdag ifjú meg volt győződve arról, hogy Isten parancsainak kora ifjúságától tökéletesen eleget tett. Kétségtelen, hogy komoly erkölcsi törekvés élt benne. Nem ragadt le a bűn mocsarában, nem szennyezte be magát gyalázatos életmóddal. Ezért Jézus is "megkedvelte őt". Volt valami vonzó ebben a fiatalemberben, aki magasabbrendű életre vágyott.

Az Úr nem szállt vele vitába. Nem kezdte kijelentéseit cáfolgatni s meggyőzni őt arról, hogy nem tartotta meg az isteni törvényeket. De belelátott szívébe és tudta, hogy hol van az a pont, ahol belső ellentmondásban van Istennel. Maga az ifjú sem sejtette, hogy mennyire megkötözi őt a pénz s hogy azt valójában jobban szereti, mint az Istent. Érezte ugyan, hogy van valami fogyatkozása, különben nem kereste volna fel kérdésével Jézust.

"Add el minden vagyonodat!" - Ha Jézus azt mondta volna neki: "Nézd, te nem szereted Istent teljes szívedből" - könnyen ezt a választ kapta volna: "Ugyan miért ne szeretném én Istenemet?" Ehelyett azonban Jézus azt kívánta: tettekkel bizonyítsd be, hogy hajlandó vagy mindent odaadni Istenért s járd az én követésem önmegtagadó útját! A döntő kérdés az lett: Isten vagy a pénz?

"Egy fogyatkozásod van." De ezen az egyen fordul meg minden. Az Úr általános és teljes átadást kíván. "Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész ellen vétkezik." Ha Istennel szemben egy ponton engedetlen vagy, mindenben az vagy. Ha csak egy dolog bálvánnyá lett szívedben, elszakadtál Istentől. Ő azt kívánja: mindent vagy semmit! Ha pedig egy dologban nem tudsz, jobban mondva nem akarsz elszakadni, mert az az egy különösképpen a szívedhez nőtt, lényed minden szála ahhoz az egy ponthoz kötöz majd oda téged.

Ne csapjuk be magunkat! Lehetnek pontok, ahol engedünk az Úrnak és komolyan követni akarjuk őt. De van azután egyetlenegy pont, amit nem akarjuk érinteni, pedig pontosan ott fut óemberünk élet-idegszála. Ha azt nem vágjuk át, mindenben csak elakadás következik be és a már-már ébredező lelki élet ismét elhal bennünk. "Csak ezt az egyet hadd tartsam meg" - mondod. De éppen ezt kell odaadnod, ha "tökéletes", azaz egész ember akarsz lenni. Lelki vonatkozásban a félmegoldások rosszabbak, mint a semmi. "Bár hideg volnál vagy forró!" (Jel 3, 15).

---

Január 18. Bizonytalan Isten-keresés

"Odafutott hozzá egy ember, térdre borult előtte és megkérdezte tőle: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig így válaszolt neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten. "
(Márk 10, 17-18)

Ebben az ifjú emberben igazán nemes törekvés, felfelé vonzódás élt, amit Isten ébresztett benne. A legmagasabb cél lebegett szeme előtt: az igazi és örök élet elnyerése. De még nem ismerte igazán saját magát. Térdre borult az Úr előtt, hogy a békesség után való forró vágyakozását így is kifejezésre juttassa. Néhány perc múlva mégis kedveszegetten hagyja ott Jézust. A lelkesedés gyakran csap át az ellentétbe. Az igazság igen józan valami. S mivel Jézus maga az igazság, gyakran kijózanítólag hat. "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten." Jézus nem azt mondja önmagáról, hogy ő nem jó, mert hiszen ő igazán az volt. Tőlünk bűnös emberektől el is határolja magát, mikor ezt monda: "...ti gonosz létetekre..." (Lk 11, 13); vagy amikor ezt a kérdést teszi fel: "Közületek kicsoda bizonyíthat rám bűnt?" (Jn 8, 46). De ugyanakkor tudta, mint senki más, mi a bűn. - Az ifjú azonban nem ismerte fel Jézusnak, mint Isten Fiának ezt az egyedülálló vonását, hogy közvetlen részese az abszolút isteni jónak. Csak egy tanítómestert látott benne, s így ez a megszólítás "jó Mester" az ő esetében helytelen volt. Jézus meg is rója érte. Látva, hogy ez a fiatalember túlságosan bőkezűen osztogatja a "jó" jelzőt. Persze önmagát is annak tartja, mert nincs tudatában annak, hogy ő is bűnös Isten törvényének megszegésében. Túlértékeli önmagát. Jézust azonban nem lehet udvariaskodással megvesztegetni: "senki sem jó" - te sem!

Mennyire szüksége van nemcsak szívünknek, de beszédünknek, kifejezési módunknak is a megtisztulásra. Sokszor esünk túlzásokba, használunk hangsúlyozottabb kifejezéseket, hízelgő szavakat s közben belül egészen mást gondolunk. Vagy nagyon is lelki módon akarunk beszélni, sokszor vesszük a szánkra, hogy "az Úr" s közben lassanként csak üres "uram-uramozás" lesz belőle. Minden olyan beszéd, mely nem fedi a tényeket, a belső igazságot, csak üres frázis-halmaz, fedezet nélkül való hamis pénz. Legyünk beszédünkben is mértéktartók, egyszerűek, igazak, ragaszkodván mindig a teljes igazsághoz. Így jutunk ahhoz is közelebb, aki maga az Igazság.

 

---

Január 17.  Két kereső lélek

"Ekkor Jézus hátrafordult és látta, hogy két tanítvány követi és így szólt hozzájuk: Mit kerestek? "
(János 1, 38)

János és András, e két istenkereső ember előzőleg Keresztelő Jánoshoz csatlakoztak s most Jézus felé fordulnak. Keresztelő János bizonyságtétele: "Íme, az Isten Báránya!" adta ehhez az indíttatást. Az a prédikáció, mely a lelkeket nem indítja keresésre s a keresőket nem segíti abban, hogy találjanak, teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is. Átütő ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette s ezzel elvette a világ bűnét. Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annakidején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.

Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat. Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: "Mit kerestek?" - A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel "lerohanni". Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javak után.

Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bűn uralma alól.

De aki ezzel az égető kérdéssel jön: "ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: "jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: "elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. "Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában. S e hosszú időszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára. Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.

---

Január 16. Nagy áldás egy hivő édesanya

"Eszembe jutott a te képmutatás nélkül való hited, amely először nagyanyádban, Lóisban lakozott, majd anyádban, Eunikében. "  (2Timóteus 1, 5)

A Jézus Krisztus mellett való személyes döntést kinek-kinek magának kell megtennie. De mégis nagy dolog, amikor áldott előkészítésként komoly lelki nevelés előzi azt meg. A gyermeki lélek olyan, mint a jól felásott talaj, mely jó és rossz magot egyaránt készséggel fogad magába. Milyen fontos ezért, hogy a gyermeki szív jó kezekbe kerüljön. Megbotránkoztatni egyet is ezek közül - Jézus szerint - a legnagyobb bűnök egyike (Máté 18, 6). A gyermek- és ifjúkorban szerzett benyomások többnyire az egész életre kihatnak.

Timótheus atyja pogány ember volt. Anyja azonban zsidó, tehát olyan valaki, aki előtt az isteni kijelentés nem volt idegen. Az édesanyáknak különösen nagy hatásuk van gyermekeikre. Nagy a feladatuk, de nagy a felelősségük is. A gyermekek gyakran követik anyjuk nyomdokait. Ebben a két asszonyban képmutatás nélkül való hit lakozott. Tehát nem hangulat volt számukra a hit, hanem valódi, tiszta, odaadó bizalom Isten iránt. A gyermekek érzékenyek az ilyen dolgok felismerésében. Valaki ezt mondta egyszer: "Édesanyám valósággal élő Biblia volt számunkra. Benne láttuk megtestesülve és életté válva, amit az Ige tanít." De sok esetben mennyire mást látnak és hallanak gyermekeink! Panaszt, megszólást, veszekedést, átkozódást, sikamlós beszédet. Vagy pedig nyugtalan légkört és sötét tekinteteket. Csoda, ha az ilyen gyermekek lelke korán homályossá és komorrá válik? A gonosz és rút kerül bele s az ott erjed és tovább hat. Ugyanakkor a nagymamák babusgatják, kényeztetik őket s a gyermeki lélekben összecsapnak, egymás ellen dolgoznak a különféle hatások. - Timótheus esetében az anyai és nagyanyai nevelésnek egy közös célja volt: úgy nevelni fel ezt a kisfiút, hogy Isten gyermekévé legyen. Pál első missziói útja során mindhárman a Jézus Krisztusban való élő hitre jutottak. S bár az anya tisztában volt a veszélyekkel is, fiát odaadta kísérőül az apostol mellé annak második missziói körútjára. Nem akarta fiát mindenáron önmagának megtartani. S éppen ezért nem veszítette el, hanem mint Jézus Krisztus áldott és eredményes bizonyságtevőjét kapta vissza.

---

Január 15.  Jézus kereső szeretete

"Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. "
(Lukács 19, 10)

A Bibliát úgy is nevezhetnénk, hogy Isten kereső szeretetének könyve. Rögtön a bűneset után ezzel a kérdéssel megy az eltévelyedett ember után: "Ádám, hol vagy?" Mindig felülről indul ki a kezdeményezés. Nem az ember, hanem Isten veszi fel a kapcsolatot. A próféták beszédeiben is állandóan ez a hívás ismétlődik: "Térjetek vissza elpártoltak, mert kegyelmes vagyok én." Végül is maga Isten jelenik meg a Fiában, aki abban látja tulajdonképpeni feladatát, hogy megkeresse azt, ami elveszett.

Senki sem keres értéktelen dolgokat. Ki venne magának időt és fáradságot arra, hogy egy rozsdás szeget keressen. Az emberi lélek drága kincs. Értékben felér az egész világgal. Az ember nem restelli, hogy piszokba, porba nyúljon, ha egy darab arany hever ott. Így hagyta el Isten Fia a menny tisztaságát és jött le erre a sötét és tövises földre, hogy elveszett kincsek után kutasson. A pásztor, ha száz juha van is, mindet ott hagyja, csakhogy megtalálja az egyetlen elveszettet; mert a juhok az ő tulajdonai. A béresnek, akinek nem tulajdonai, nem szívügye az, ha egyikük elvész. Az asszony, akinek csak tíz ezüst pénze van, nagy veszteségnek tartja, ha egy azok közül elgurul és elvész. Az isteni szeretet is érzékeny veszteségnek tekinti azt, ha csak egy lélek is elkallódik. Amint a régi ezüstpénzek is sokszor egy-egy uralkodó képét hordták, úgy az emberen is Isten képe van, bármennyire is elmosódottan, sérülten, szennyel takartan.

Amint egy lélek elkezdi keresni az Urat, azonnal rájön, hogy Isten már régóta keresi őt. Igaz ugyan, hogy nem jár velünk dacosságunk és engedetlenségünk útjain, de utánunk jön, mikor utat vesztettünk. Igéje által keres minket és szüntelenül hallatja szavát. Nem egyszer súlyos csapásokat is felhasznál, hogy az elveszett bűnöst sarokba szorítsa, hogy ne tudjon többé kitérni és kénytelen legyen a Jó Pásztor kezébe adni magát.

Sok lélek, vágyva a teljes megfordulásra azt gondolja, hogy mindent fel kell adnia ahhoz, hogy az Urat megtalálja. Pedig közben ő kínált fel mindent, beleértve saját életét is, hogy a lelkeket megmentse. Könnyeket ontott azokért, akik elvakultan vesztükbe rohantak, mert nem ügyeltek hívására. Engedd, hogy rád találjon végre s te is magasztalhassad őt kereső szeretetéért.

---

Január 14. Az Atya a Fiúhoz von

"Senki sem jöhet énhozzám, csak ha az Atya vonja, aki elküldött engem. "
(János 6, 44)

Szeretnéd tudni, hogy mi az Atya e titokzatos vonzásának lényege? Olvasd el a szerecsen főember történetét (Csel 8, 26-39). Vajon mi hajtotta ezt az embert, hogy ilyen fárasztó, távoli és költséges útra induljon Jeruzsálem felé? Honnan eredt ez az elháríthatatlan vonzás? Felülről adatott a szívébe. Valami hiányzott életéből, minden sikere, nagyszerű előmenetele és befolyásos állása ellenére is. Egyszer azután hallott Jahvéről, az egyetlen igaz Istenről. Mindig világosabbá vált előtte: ez az, amire szükségem van. Így hát útnak indult. Azonban nem találta meg rögtön, amit keresett. De ami kínálkozott, azt megragadta. Megvette a szent Írásokat s elkezdte tanulmányozni az ószövetségi könyveket. Így került aztán össze Fülöppel, majd Fülöp révén az Úrral és a Jézus Krisztusban való hit által közösségre jutott a valóságos Istennel.

Valaki azt gondolhatná: tehetek én arról, hogy nem érzek ilyen vonzást a lelkemben? Engem úgy látszik, Isten nem vonz Jézushoz és így senki nem veheti tőlem zokon, ha távolmaradok a Megváltótól. De valóban igaz az, hogy Isten a te szívedet még sohasem vonta Jézus felé? Még soha nem hallottál belül egy egészen halk hangot, amely ezt mondta: neked mássá kellene lenned; valami hiányzik belőled? Látod, így akart az Atya a Fiúhoz vonzani.

Vajon nem fúródott-e már a te szívedbe is valami tövishez hasonló Isten Igéje hallgatásakor: hiszen itt most rólam van szó!? Hát így vonzott téged is az Atya a Fiú felé. - Persze emellett mindig van egy másikfajta vonzás is, amivel a világ csalogat. Sokszor semlegesíti is bennünk azt a jobbik vonzást. Ezért ha Isten kegyelmének vonzásába kerülsz, engedd azt érvényre jutni magadban. Könyörögj komolyan Istenhez és egyre erősödni fog e vonzás. És ha csüggesztő gondolataid támadnak arra nézve, vajon elfogad-e téged is az Úr, vajon nem váltál-e reménytelenül gonosszá, vajon van-e itt még helye a megtérésnek, akkor gondolj csak erre a drága Igére: "Aki énhozzám jön azt semmiképpen ki nem vetem." Csak maradj és tarts ki az Úr közelében! Még a Sátán sem torlaszolhatja el utadat, hiszen maga az Atya az, aki téged a Megváltó felé von.

---

 

Január 13.  Isten vesződik velünk

"Istennek vagytok szántóföldje. "
(1 Kor 3, 9)

Isten szántóföldje az emberi lélek. Milyen csodálatos ez! A lelki munka mindig Isten műve, mi csak napszámosok és segédmunkások vagyunk abban. Aki közülünk plántál vagy öntöz, senki és semmi, az Isten minden, aki a növekedést adja. Ő lazítja fel a talajt. Kezébe veszi a szenvedések és nyomorúságok, külső és belső bajok ekéjét, feltöri vele a szívek kérges felületét, hogy a mag mély gyökeret ereszthessen. Idővel learatja, kicsépeli, majd malmában megőrli a magot. Nem azért, hogy megsemmisítse, hanem hogy ízes kenyér legyen belőle (Ézs 28, 24-28). Micsoda türelem ez Isten részéről! "Csak bűneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem." Ebben a munkában Isten nem "legyen" szavával dolgozik, mint a teremtéskor. Akaratot adott az embernek. Ez az akarat gyakran akaratosságban és dacban jelentkezik, úgy, hogy Isten kénytelen így kiáltani: "Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után" (Ézs 65, 2). Szeretné megragadni teremtményét, az azonban elhúzódik előle. Istennek sok harcába kerül, míg a megkeményedett szívű ember hajlandó alárendelni neki a maga akaratát. De milyen vigasztaló viszont, amikor ezt mondhatjuk: az Úr munkája ez bennünk. Sokszor elcsüggedünk, mikor hiányosságainkat látjuk. Belső életünkben nem látunk haladást és csak kevés gyümölcsöt, vagy éppen semmit. Ilyenkor szinte elvész minden bátorságunk. De micsoda áldás, mikor ilyen körülmények között is elmondhatjuk: az Úr munkája ez s Ő majd véghez is viszi.

Hagyom, hogy még többet munkálkodjon bennem, hiszen annyiszor beleszóltam már munkájába és magam akartam dolgokat megvalósítani. Most már nem akarok más lenni, mint agyag az Úr kezében. Ő formál engem és amit ő elkezd, azt be is fejezi.

De arról a nagy felelősségről se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából ő Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket ő mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerűbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett? Hadd magasztalja a mi életünk is Isten kezének munkáját!

---

Január 12.  Isten nem mondott le a világról

"A szántóföld pedig a világ. "
(Máté 13, 38)

Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sőt fellázadt ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával. Amióta Megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bűnbocsánat, a megtisztulás lehetősége. Bűneink nem súlyos kövek többé, melyek szükségszerűen a mélybe húzzák az embert. Jézusban bűnbocsánatot kaphatunk.

S ami még ennél is több: Isten szeretete arról is gondoskodott, hogy a világ megismerhesse az isteni megváltás nagy tényét. Követeket bocsátott ki, szívükre helyezte a megbékéltetés üzenetét, amit azok most bizonyságtételeikben elmondanak a világnak. Szerte-szét szórják mindenütt a jó magot. "Menjetek e széles világra!" - hangzik a megbízás. Rajtuk keresztül könyörög, int és sürget Isten: adjátok fel az ellenállást Teremtőtökkel szemben, hagyjátok magatokat megbékéltetni! Kezét is felénk nyújtja békességgel: fogadd el e kezet és ne légy állhatatosan ellenszegülő!

A Szentlélek ezeken a követeken keresztül igyekszik meggyőzni a világot hitetlensége gonosz voltáról. Hiszen itt van a bűn gyökere: az ember nem akar hinni a Megváltóban, félreismeri, megveti őt. Az isteni Lélek arról a megigazulásról győzi meg a világot, melyet a legelesettebb, legistentelenebb ember is megkaphat a megdicsőült Úrban. S végül arról győzi meg a világot, hogy a sátán megítéltetett, kimondatott rá az ítélet a kereszten. Nincs joga többé egy lelket sem fogvatartani, ha az szabadulást keres. Senkinek az útját nem torlaszolhatja el, aki megtérésre vágyik.

Egy áldott evangéliumi munkás kis füzetet adott ki egyszer ezen a címen: "Evangélium az istentelenek számára." Egy könnyelmű és züllésnek indult ember meglátta azt egy kirakatban. Öntelten azt mondta: "Végre valami az én számomra is." Megvette, elolvasta s megrendülten hitt abban, aki az istentelent megigazítja. Engedjük, hogy ez az isteni szeretet a mi szívünkben is hasson. Ne feledjük el, hogy mielőtt még mi kezeinket kitárnánk Isten felé, ő már régen kinyújtotta kezét utánunk. Vár reánk és felkínál mindent, hogy Fiához s őáltala önmagához vonjon minket.

---

Január 11.  Az alapvető hiba

"Nincs istenfélelem szemük előtt. "
(Róma 3, 18)

Az apostol ezzel fejezi be a meg nem tért ember szomorú képének megrajzolását. Minden erkölcsi eltévelyedés gyökerét az istenfélelem hiányában látja. Az istenfélelem olyan, mint valami gát. Ha megroppan és enged, a zavaros vizek akadály nélkül átcsapnak rajta, elpusztítva mindent. - Ahol nincs istenfélelem, ott a lelkiismeretnek is vége. Ha az erkölcsi törvények többé nem Isten törvényei, megszűnik kötelező erejük is. Ha a házasságban az ember nem Isten szent rendjét látja, bátran megtöri a hűséget. Amikor az ember elszakad Istentől, minden egyéb tekintély is összeomlik. Nem hajlandó többé semmiféle felsőbbséget elismerni. Ahol Istent nem félik, ott a szülőket sem. Az ember fölébe helyezi magát a törvénynek s hidegen vesz mindent.

Ahol egy nép nem féli többé Istent, ott csak felbomlás jöhet. Az erkölcsi fogalmak elmosódnak s nem marad egyéb, mint a puszta önzés, mely kíméletlenül tör céljára. Az istenfélelemmel együtt elenyészik a jog és igazság is. Az ember úgy látja, nem az a helyes, amit Isten kíván, hanem amit saját érdekei követelnek meg és az a jogtalan, ami az önző kívánságoknak és vágyaknak "megállj"-t parancsol. Az ilyen emberek előtt a lelkiismeretesség korlátoltság. A becsületességet ostobaságnak tartják.

Ahol az istenfélelemnek nincs többé helye, ott az emberek csak a büntetéstől és a szégyentől félnek. Nem azt kérdezik cselekedeteik előtt: mit szól hozzá majd Isten, hanem azt, hogy mit mondanak majd az emberek? Félelem nélkül cselekszik a gonoszt, csak ki ne derüljön. Valóban igaza van az Igének, mikor az Istentől való elszakadást tartja a bajok gyökerének, amiből minden más gonosz is ered. "Elvész az én népem, mivelhogy tudomány (ismeret) nélkül való" - kiáltja Hóseás. Ésaiás pedig Istennek ezzel a szívbemarkoló panaszával kezdi könyvét: "Fiakat neveltem... és ők elpártoltak tőlem... Elhagyták az Urat, megutálták Izrael Szentjét és elfordultak tőle..." - S végül, ahol nincs istenfélelem, ott a hit alapvető feltétele is hiányzik. Teljes hitetlenség lesz úrrá az emberen. Ahogyan a hit a lélek helyes viszonyulása Istenhez, úgy a hitetlenség ennek pontosan az ellenkezője. - Így mutat rá a Biblia e két dologra: az ember dicsőségének és méltóságának, valamint elfajulásának és nyomorúságának titkára.

---

Január 10.  A bűn lényege

"Mindenki, aki a bűnt cselekszi, az Isten törvényét is megszegi; a bűn pedig a törvény megszegése. "  (1 János 3, 4)

 

Az apostol bepillantást nyújt itt a bűn lényegébe. A bűn Isten törvényének semmibevevése, sőt nyílt lázadás személye ellen. Milyen sekélyes és felületes az emberi elképzelés a bűnt illetően! Csak gyengeségnek látja azt. Bűn helyett inkább hibákat emlegetünk, melyek megbocsáthatók s amiket az ember maga is könnyen el tud intézni. Szívesen hárítjuk a bűnt a szülőkre is és megnyugtatjuk magunkat, hogy "öröklött terheltség". Sokan mentegetik vétkeiket természetes hajlamaikkal: én már ilyen vagyok, tehetek én róla? Mások egyáltalán még csak hallani sem akarnak a bűnről. Mi volt az oka annak, hogy egész nemzetek buktak el a történelem folyamán? Az, hogy sokan nem tudták többé, mi a bűn. Elveszítették az Istennel való kapcsolatot és lelkiismeretük elnémult.

A bűn nemcsak félrelépés, eltévelyedés, vagy egymással szemben elkövetett jogtalanság; hanem végső fokon Isten szent igazságának megsértése, felségsértés. Isten nem olyan, mint aféle "jószívű" ember, aki szemet húny a bűn fölött. Ő szent, igaz s ezért a bűn összeegyeztethetetlen a személyével. A bűn elviselhetetlen ellentmondás Isten lénye ellen. Nem nyugodhat bele minden további nélkül, különben hűtlen lenne önmagához.

Aki egyszer valóban megtapasztalta a bűn hatalmát, az nemcsak szégyenli önmaga előtt is, hogy ennyire megfeledkezett magáról és engedte magát sodortatni, hanem azt mondja a zsoltáríróval: "Egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemed előtt" (Zsolt 51, 6). Ha valaki bűnösnek ismeri fel magát, az nem emberi ítélőszék előtt áll, hanem Isten előtt, akit megbántott és akinek büntető ítéletét magára vonta. Ha valaki gonoszt cselekszik, úgy érzi, hogy útjában áll Isten és ez nyugtalanítja őt. Annak örülne legjobban, ha Isten egyáltalán nem lenne. Ezért lesz a bűnösből végül is istentagadó. Az Isten ellen való gyűlölet, mely ott rejtőzik minden bűn mélyén, egyre inkább előtérbe kerül, végül is Istennel szemben való lázadássá válik és a szent dolgok felett való arcátlan gúnyolódásban lesz nyilvánvalóvá. Csak ha felismerjük a bűn szörnyű voltát, értjük meg a Fiú kereszthalálát és magasztaljuk Istent, hogy Jézus a kereszten az igazságnak is teljesen eleget tett, de bűneinket is teljesen eltörölte.

---

Január 9.  Bolond módon eltékozolt élet

"Az Isten azonban így szólt neki: Bolond, még az éjjel visszakérik tőled a te lelkedet! "

Bolond mindaz, aki Isten nélkül él és nem hallgat lelkiismerete szavára. A földi vagyonában bizakodó gazdag ember képében ezt a bolondságot rajzolja meg Jézus. Az az ember jól tudott számolni, mégis elszámította magát, mert a legfőbb tényezőt, a mindent elrendelő Istent kihagyta számításából s így a végeredmény hibás lett. Számolt készleteivel, az előtte álló esztendőkkel, csak azzal az eggyel nem, aki az egész számítást egyetlen vonással keresztülhúzhatja. - "Még az éjjel visszakérik lelkedet!" Azt a lelket, melyről olyan rosszul gondoskodott, oda kellett adnia. - "Én lelkem... pihenj, egyél-igyál, örvendezzél!" De az emberi léleknek másra is szüksége van, nemcsak földi pihenésre és kényelemre. Igazán csak Istenben tud megnyugodni. Földi örömök, élvezetek nem elégítik ki. Az Úrban való örömre vágyik. A földi javak sohasem elegendők. Az ember vagy Istenben gazdag, vagy becsapja önmagát. A világi megbecsülés, tisztségek sem elégítik ki a lélek mély vágyakozását. Mindaz, amit a világ adhat, üres, nem kielégítő, mert mulandó. A lélek pedig örökkévalóra vágyik, azaz magára Istenre. Teljes elszegényedés elé néz, amikor utolsó útjára indul; semmit sem vihet magával, csak azt, ami benne el van rejtve. Ekkor lesz bolond volta egészen nyilvánvalóvá.

A gazdag ember úgy nézte földi javait, mint kizárólagos tulajdonát. Igen jellemző, amikor így beszél: az én termésem, az én csűreim, az én gabonám, az én javaim... Ő a tulajdonos, magának akar mindent s maga akarja élvezni is azokat. Micsoda ostoba rövidlátás! Jézus tanítványai csak a földi javak sáfárainak, megbízottainak tekintik önmagukat és az Úr útmutatása szerint akarnak gazdálkodni azokkal. A pénz nem magántulajdonuk, hanem rájuk bízott idegen érték, amivel hűségesen kell sáfárkodniok, hogy azután részük lehessen az igazi jóban, az örök életben, melyre Isten teremtette őket. A földi javak mindig csak látszólagosak és lényegtelenek. Jó annak, aki azt látja lényegesnek és valóságosnak, amit a halálba is magával vihet! Ez az igazi bölcsesség. Így bátran és nyugodtan mehet a lélek az örökkévalóságba.

---

Január 8.  Tévelyegve, elveszve

"Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk. "
(Ézs 53, 6)

Úgy hangzik ez az Ige, mint valami gyónás. Mindnyájan elmondhatjuk, hiszen mindnyájan, kívétel nélkül utat tévesztettünk. S nem kell valamiféle súlyos eltévelyedésekre gondolnunk. Elég vétek már a valamennyiünkben megbúvó önzés is. Ki-ki a maga útját nézi.

Benne van ez már a természetünkben. Az ember elsősorban mindig önmagára gondol, a maga szívének gondolatait és terveit dédelgeti s mindenekelőtt a maga előnyét keresi. Még a legrendesebb, legderekabb embereknek is be kell vallaniok, ha lelki látásra jutnak, hogy az önzés legsötétebb útjait járták. Természettől fogva önmagunknak és legszűkebb családi körünknek élünk. "Ti pedig siettetek, ki-ki a maga házához" (Agg 1, 9). Kedveseink felé mégcsak van szeretet bennünk, de másokat már nem igen veszünk észre, vagy csak önzésünk szemüvegén keresztül látjuk őket. Nem azt kérdezzük, mit tehetnénk másokért, hanem hogy mit várhatunk mi tőlük. Ha valaki természet szerint rokonszenves előttünk, szívesen közeledünk feléje. De ha nem kellemes egyéniség, távol tartjuk magunkat tőle. Mivel saját énünk ennyire hatalmában tart minket, önszeretetünk valóságos betegségként nehezedik reánk. Azonnal ingerlékenyek és kedvetlenek leszünk, amint valaki énünket érinti. Önzésünk annyira megfertőzte lényünket, hogy szinte lehetetlen tőle megszabadulnunk.

Az önszeretettől csakis az Úr iránt való szeretet tehet szabaddá. Saját énünktől csak úgy szabadulunk meg, ha átadjuk magunkat Neki. Így is mondhatnánk, hogy énünktől csak a halál révén van szabadulás. Önmagunkat kellene állandóan öldökölnünk, ami elég fájdalmas és kilátástalan dolog! De mikor kiszolgáltatjuk magunkat az Úrnak, ő a maga életébe és halálába von bele minket. Elfoglalja énünk helyét és mi ismét önmagunkra találunk őbenne. Nem tévelygünk többé, mert az ő útját járjuk. Neki élünk, aki értünk meghalt és feltámadott. Most már az ő szeretete szorongat és hajt minket. Minden emberben azt a lelket látjuk, akiért Megváltónk a vérét adta. Bárcsak valamennyiünknél valósággá válna ez az Ige: "olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez" (1 Pét 2, 25).

---

Január 7.  Elmerülve a világba

"Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek... adtak, vettek, ültettek, építettek... "
(Lukács 17, 27-28)

Ezekben a földi foglalatosságokban merült ki az emberek élete az özönvíz előtt csakúgy, mint később, Sodomában és Gomorrában. Istent nem keresték. Eközben olyan biztonságban érezték magukat, mintha másképp nem is folyhatna az élet, míg azután jött a katasztrófa és valamennyiüket elsodorta. Az Istent nem ismerő ember e világba kapaszkodik. Ha a láthatatlanokkal és örökkévalókkal nincs kapcsolata, a láthatókba és ideigvalókba merül el. Így volt ez, így van most is és így lesz, különösen az idők végén. Az ideigvalók uralják az ember gondolkodását. Jézus visszajövetelére senki sem gondol, sőt mosolyog e gondolaton. Az Úrnak az a napja teljesen váratlanul éri majd a legtöbb embert.

Isten gyermekei is esznek és isznak. De náluk nem a gyomruk a döntő s nem a körül forog minden: mit együnk, mit igyunk? Őket az foglalkoztatja: elérem-e majd én is a nagy célt és megmenekül-e a lelkem? Engedik, hogy testi jólétükről a mennyei Atya gondoskodjon, aki nem hagyja gyermekeit elveszni. Ők is "házasodnak és férjhez mennek", de nem úgy, mint e világ gyermekei, akiket ebben kizárólag a test ösztönei vezetnek. Nem akarnak mindenáron házastársra szert tenni, mintha a házasélet lenne a legfőbb jó. Isten gyermekei mindent Jézus nevében tesznek; házasságra vonatkozó döntésük is így születik. Nem lépnek olyan kapcsolatra, melynél a legfőbb dolog, a Megváltóba vetett hit és szeretet egysége hiányzik. - Ők is "adnak és vesznek", de nem a pénzkérdés áll a középpontban. Nem törekszenek tisztességtelen haszonra s nem ragaszkodnak kétségbeesetten földi javaikhoz. Ők is "ültetnek és építenek", azaz szorgalommal és hűséggel dolgoznak, de a napi munkát is istentiszteletnek tekintik. Itt a földön nem otthonra, csak hajlékra akarnak szert tenni. Tudják, hogy otthonuk odafent van és itt csak sáfárok, nem tulajdonosok: zarándokok, de nem polgárok.

Nagy dolog, ha valóban szabadok vagyunk a földiektől. Isten is segít ebben, amikor lemetsz életünkről darabokat, úgy hogy belevérzünk. Különösen ott vág nagyon mélyre, ahol meg vagyunk kötözve. Ne jajgassunk és ne berzenkedjünk soha ez ellen! Mindenben és mindentől szabadon előre tekinteni, nem pedig hátrafelé; ez Isten gyermekeinek drága kiváltsága.

---

Január 6.  Halott a bűnben

"Ez az én fiam halott volt. "
(Lukács 15, 24)

Lelkében halott a bűnben és a vétkekben: ez a meg nem tért ember állapota. A lelkileg halott embernek nincs érzéke Isten iránt. Teljesen hidegen viselkedik Teremtőjével és Megváltójával szemben. Nem fáj neki, hogy Istent megszomorítja és megbántja. Nem örül annak, ha Istenről hallhat, sőt Igéjét kellemetlennek és elviselhetetlennek találja. Viszont a lelki élet egyik jele, hogy az ember érzékennyé válik fölfelé. Minél tisztább és egészségesebb az élet, annál érzékenyebb a lélek a legcsekélyebb homályra is, mely Isten arcának ragyogását eltakarhatja előle. A bűn tompává és érzéketlenné tesz a felülről jövő érintésekre.

Ahol élet van, ott mozgás van. A lelkileg holtak meg sem moccannak Isten felé. Számukra Isten nem valóság. Ha imádkoznak is, csupán az ajkak mozognak, de nem a szívek. Az ilyenek semmit sem tesznek Istenért vagy az ő ügyéért. Csak a saját maguk érdekében tevékenykednek.

A halállal megáll a testben az anyagcsere. Ahol élet van, ott állandó a körforgás. Az ember igényli a táplálékot s abból energiák lesznek. Betegség esetén elmúlik az étvágy. Így van ez akkor is, ha a lelki élet sorvadásnak indul. Nem éhezzük többé az Igét, sem a testvéri közösséget. A lélek nem igényel többé mennyei eledelt és ha olykor fel is vesz valamennyit, az megemésztetlen marad, nem kerül be a belső élet anyagcsere-forgásába és nem alakul át energiává. A lelki élet egyik legmegbízhatóbb mértéke az Isten Igéje után való éhség. "Emlékezzél meg azért - mondja Jézus a lelkileg halott szárdisi gyülekezetnek - hogyan vetted", milyen buzgósággal fogadtad az Igét és "hogyan hallottad", milyen nagy vágyakozással. S most ez a teljes igénytelenség, közöny!

Ha az ember nem ébred fel ebből a lelki halálból, örökre elvész. Csak az tudja, mit nyert Jézusban, aki belekóstolt valamikor az elveszettség állapotába; a halálból egyedül Ő hívhat minket életre. Amilyen bizonyos, hogy Megváltónk az Atya hatalma révén kijött a sírból, éppoly bizonyos, hogy mindazok életre jutnak, akik hit által egyek lettek Jézus Krisztussal. Persze akaratunknak sem lényegtelen a szerepe. Sokan nem is hagyiák magukat ébreszteni. Ezért az intés, hogy "támadj fel a halálból", mihelyt szívedig ér az ébresztő szó (Ef 5, 14).

---

 

JANUÁR 5.  Szomorú, tönkrement kép

Régente mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygõk voltunk, kivánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai, gonoszságban és irigységben élõk, gyûlöltek és egymást gyûlölõk.
(Titus 3, 3)

 

Milyen mélyre süllyedt az ember, a legnemesebb teremtmény! Nem szép az a kép, amit az apostol megrajzol itt, de pontosan megfelel a valóságnak. Esztelen az ember, míg távol van Istentõl. Nincs világossága az õ akarata felõl. Földi dolgokban lehet okos, éleselméjû, erkölcsi értékelése és felfogása mégis eltompult abban a tekintetben, hogy mi a helyes Isten elõtt. A bölcsesség kezdete az istenfélelem és ahol ez hiányzik, ott az ember a magam értéke és elgondolásai alapján cselekszik. Nem azt kérdezi, mit kíván Isten, hanem hogy pillanatnyilag mi hasznos és elõnyös. Isten irányítását sem érti. Mindenben csak véletlent lát és megkeseredik, elégedetlenkedik, ha valami nem úgy történik, amint elgondolta vagy ahogy szeretné. Mivel nincs önismerete, nem érti meg a szenvedés és a bûn között levõ rejtett összefüggést. Az erkölcsi tudatlanság teljes elsötétedéshez vezethet. Az ember gondolkodása kificamodik, a gonoszt jónak tartja, a jót pedig rossznak. Mindaddig, míg az ember nem engedi magát Isten Igéje és akarata által irányítani, tévelyeg. Ha nem rendeli magát Jézus Krisztus, az egyetlen igazi vezetõ alá, félrevezetõk kezébe kerül, akik hamisan irányítják.

„Kívánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai voltunk."
Aki a saját maga ura akar lenni, végül is a tisztátalan kívánságoknak és szenvedélyeknek a rabszolgája lesz. Akár akarja, akár nem, kénytelen az élvezeteknek, a kapzsiságnak és becsvágynak hódolni és mindig mélyebbre süllyed. - „Gonoszságban és irigységben élõk." Mindenkit irigyel, akinek jobban megy a dolga, vagy akinek több van. - „Gyûlöltek voltunk"- mondja az apostol. Az önzõ és irigy ember nem éppen szeretetre méltó. Panaszkodik, hogy õt nem szereti senki, pedig ezen nincs mit csodálkoznia. Maga vágja el a szeretet szálait, bár késõbb vágyakozik utána.

Ilyenek vagyunk mindnyájan, míg egy felülrõl jövõ fordulat be nem következik. Míg Isten szeretetének napsugara át nem járja sötét és hideg lényünket. Ebben a sötétségben vagyunk még? Vagy elmondhatjuk az apostollal, hogy „régente" ilyen sötét és szomorú emberek voltunk?

---

Január 4. Az ember csodálatos volta

"Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. "
(Zsoltár 139, 14)

A zsoltáríró magasztalja Istent, hogy olyan csodálatos teremtményt alkotott, mint az ember. Így azután az sem vak véletlen, ha egy ember születik a világra. Isten könyveibe még a nap is bele van írva, amikor formáltattunk (Zsolt 139, 16). Isten szeme minden egyes embert már jóelőre lát és felmér. Milyen vigasztalás ez például házasságon kívül vagy más szomorú körülmények között született embereknek. Hitre jutva hányan nyugtalankodnak közülük, vajon egyáltalán Isten akarata szerint való-e a létük. Lehetnek születési körülmények, melyek Isten akaratával ellentétesek, de az, hogy valaki egyáltalán a világra jött, nem Isten akaratán kívül történt. Hiszen ő nem csak a csillagokat ismeri nevükről, hanem minden egyes ember létét is megszabja. Ő ad lelket neki, így különböztetve meg őt az állatoktól.

Az embert nem csak sajátos belső élete teszi istenképűvé, hanem már tisztán testileg is csodálatos, Istentől kapott vonásokat hordoz. Egyenes testtartása arra utal, hogy nem csupán lefelé, hanem felfelé is tud tekinteni. Szabad homloka mögött gondolkodási készsége rejlik. Az Ige szerint a homlok gyakran az ember jellemét fejezi ki. Így beszél például parázna homlokról (Jel 3, 3), de olyanról is, amelyre Isten pecsétje kerül. Egyszer majd az ő neve ragyog a homlokokon (Jel 7, 3; 22, 4). Csodálatos isteni ajándék a két kezünk. Tudunk velük működni, alkotni, dolgozni, Isten hasonlatosságában: Az ember az egész teremtett világ záróköve. Mint valami gyújtópontba, futnak össze benne Isten hatalmának és teremtői bölcsességének sugarai.

Az embernek viszont Istentől kapott tagjait eszközként kell az ő szolgálatára és dicsőségére használnia, egész testét mint áldozatot neki ajánlva. Az ótestamentumi főpapok homlokán aranytábla volt, ezzel a felirattal: "Az Úrnak szenteltetett!" Ez a mi rendeltetésünk is. De mennyire visszaélünk tagjainkkal, a bűn szolgálatába állítva azokat! Mennyit vétkezünk kezeinkkel, testünkkel, mások testével! Ha Isten mindezért lesújtana ránk, megérdemelnénk.

Micsoda nagy dolog, hogy Jézus nemcsak lelkünket, hanem testünket is megváltotta vére árán. Tehát nemcsak szívünknek és lelkiismeretünknek, hanem testünknek is meg kell szenteltetnie. Istennek az az akarata, hogy testünk is őt dicsérje és magasztalja.

---

Január 3. Az ember - mint Isten képe

"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt. "
(1 Mózes 1, 27)

Ebben a lendületesen megfogalmazott mondatban van valami felemelő: az a hallatlanul nagy tény, hogy az ember Isten képmása. Micsoda magasztos pillanat volt az, mikor Isten az ember megalkotásával feltette a koronát teremtői művére. Kevéssel tette őt kisebbé önmagánál, ahogy a 8. zsoltárban olvassuk. Dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg őt. Igaz ugyan, hogy a teremtés minden egyéb művén is ott van Isten pecsétje, de az ember Isten fenségéből kapott valamit. Úrrá tette őt Isten a földön és mindent lábai alá vetett. Ilyen értelemben lett Isten képmása. Isten értelemmel és akarattal ajándékozta meg. Nemcsak lelke, hanem szelleme is van. Isten szabadságot adott neki.

De az ember istenképűsége, mely lehetővé teszi, hogy uralma alatt tartsa a világot, kell hogy az Isten iránt való engedelmességben gyökerezzék, mert az ember nem Isten, hanem csak teremtmény és ezért Istentől függ. Szabadsága annyiból áll, hogy önként, tehát nem kényszerből rendeli alá magát Istennek.

Az embernek - mint Isten képének - közösségben kell lennie ősképével. Közösség azonban csak hasonló lények között lehetséges. Ember és állat között nincs teljes közösség. De az ember személyiség és ezért képes arra, hogy valóságos kapcsolatban legyen Istennel. Teremtésének pillanatától kezdve Isten iránt való vonzalom élt lelkében; nem akart és nem tudott őnélküle meglenni.

Sajnos, az ember eldobta magától koronáját. A bűneset következtében istenképűségét eljátszotta. Isten iránt való engedetlensége következtében a teremtett dolgok rabszolgája lett és saját vágyai fogságban tartják. Igaz ugyan, hogy értelme és akarata révén még mindig uralkodik a természet felett, de már nem isteni értelemben, hanem zsarnoki és kizsákmányoló módon. Nem tekinti magát többé Isten szolgájának és sáfárának, nem gondozza szerető módon az ő műveit, hanem mindazt, amit Isten kezébe adott, önző módon kizsákmányolja.

A bűnbeesett ember önmagát keresi és önmagát veszíti el. Önmagát ülteti a trónra és önmagát alacsonyítja le. Csak akkor lesz ismét ember, ha egészen Istennek veti alá magát és csak amíg Istennek szolgál, uralkodik teljes és isteni értelemben.

---

Január 2.  Az ember - mint Isten gondolata

"Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája! "
(Zsoltár 139, 17)

A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja. Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezője. Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme előtt. A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. Csak a hivő ember előtt nyer mélyebb értelmet minden.

A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különböző arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremtő külön pecsétjét viseli magán. Persze a bűn ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashatatlanná vált. A legtöbb ember már csak azért sem őrzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké.

Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestől eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bűn romhalmaza alól. Minden egyhangúság és egyformaság a bűn következménye.

A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüljön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belőle az isteni tervet. Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az ő dicsősége ragyogását sugározzuk. Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendő munkáját!

---

Január 1.  Újesztendőre

"Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót! Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram! "
(Zsoltár 4, 7)

Komor időkben hangzottak el ezek a szavak. Dávidnak már az is nehéz volt, mikor Saul üldözte őt. De még fájdalmasabbak voltak azok a napok, mikor saját fia lázadt fel ellene. Népe is hűtlenül elfordult tőle. Jeruzsálemben érték a legkeserűbb tapasztalatok a hűtlenség terén. Barátja és tanácsadója, Akhitófel is áruló lett. Csupán egy maroknyi hűséges ember veszi körül, mikor elhagyja palotáját és a pusztába menekül. De még ott is minden pillanatban rajtuk üthetnek Absolon seregei.

"Kicsoda láttat velünk jót?" - tették fel a kérdést Dávid kísérői. Úgy érezték, minden elveszett. Csak Dávid nem csüggedt el. Külső helyzete nem volt még soha ilyen nyomorúságos és mégis teljes volt a békessége, mert az Úr vigasztalta. "Örömet adsz szívembe" - mondta boldogan. Igaz, hogy ellenségeinek "búzájuk és boruk" van, ő pedig kénytelen volt mindent ott hagyni, de még így is sokkal gazdagabbnak érezte magát, mint azok. Még e súlyos helyzete sem hozott álmatlan órákat. Békességben feküdt le és mindjárt elaludt, mert az Úr védelme vette körül. - A mi utunk is sokszor vezet sötét szakaszokon át. Ugyan mit hoz ez az új esztendő is? Aki csak a körülményekre tekint, az bizony csüggedten vághat neki az útnak. De mi kérhetjük, hogy "hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram!" Mikor ez a világosság hatol szívünkbe, napfényként ragyogja be azt, még ha egyéb földi örömsugarak ki is aludtak már. - Nem sokkal e súlyos helyzet előtt Dávid lelkében is csak sötétség volt. Házasságtörésének, sőt vérontásának bűne. Isten arca elhomályosult előtte. Külsőleg ugyan hatalma tetőpontján állott, de belül boldogtalan ember volt. Csak akkor változott meg minden, mikor bűne napfényre került. "Elvetted rólam bűneimnek terhét." Szívét ismét béke és öröm töltötte el.

Ne nyugodjunk bele mi sem helyzetünk vigasztalanságába. Szabad ezzel a kéréssel átlépnünk az új esztendőbe: "Hozd fel reánk arcod világosságát, Urunk!" Mikor Isten kegyelmes arca felragyog előttünk s nem homályosítják azt el bűneink, mi is diadalmasan kiálthatjuk: "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."

---

 

• < Előző
• Következő >