- Részletek
- Találatok: 2839
Harvey Boyd gyógyító evangélista szolgálata
Harvey Boyd gyógyító evangélista A Pestszentlőrinci Agapé gyülekezetben szolgált május 16-17.-i napokon. A gyülekezet tagjai örömmel fogadták, és hosszú sorok álltak előtte bírva az Úr gyógyító kegyelmében.
Az Úr gyógyít. Megadhatja a gyógyítás ajándékát az általa kiválasztottaknak akiken keresztül megnyilvánul a gyógyítás.
Sokáig kételkedtem ebben, és felnagyításnak éreztem azokat a történeteket amiket olvastam vagy hallottam ezzel kapcsolatban, mígnem egyszer saját magamon tapasztaltam meg ennek a hatását.
Egy tanfolyamon voltam ahol az Úr gyógyításáról tanultunk. Akkor elhangzott, hogy Isten különbözőképpen jelezheti gyógyító szándékát. Például a gyógyításra kiválasztott enyhe fájdalmat érezhet testének azon a tájékán amit Isten gyógyítani akar. Ez a terület valamelyik beteg problémájára mutathat.
Testvérünk megkérdezte, hogy kinek fáj a válla, mert az Úr a mai napon gyógyítani akarja ezt a problémát.
Hónapok óta ébredtem úgy reggelente, hogy egyik vállam majd mozgásképtelenné vált reggelente mindaddig míg "be nem járódott". Biztosan többen is éltetek át hasonló fájdalmakat.
Jelentkeztem és elmondtam, hogy nekem fájdalmaim vannak hosszú idő óta a vállamban.
Testvérem kézrátétellel imádkozott értem. És a fájdalom elmúlt már imádkozása közben é s a mozgásban korlátozott karom akadály nélkül mozgathatóvá vált. Ez a gyógyulás megmaradt, ennek pedig már több éve telt.
bacsipista
Harvey Boyd gyógyító alkalmára egyik testvérünk azzal a szándékkal indult el, hogy kínzó fejfájására kérjen imát, hogy gyógyulást kaphasson. Nagy közlekedési nehézségek árán jutott el a gyülekezetbe, már arra is gondolt, hogy feladja és visszafordul. A gyülekezetbe érve az egyik elöljáró megkérte, hogy álljon szolgálatba a gyógyító alkalom ideje alatt és imádkozzon azokért akik sorban állnak, ezzel is segítve a gyógyító szolgálatát. Testvérünk engedelmes volt, több órán át imádkozott, és csak az alkalom végén, útban hazafelé eszmélt fel arra, hogy elfelejtett saját gyógyulásáért imát kérni. Bár kérte a gyógyulását szavakkal a szolgáló testvértől, de a szolgálatán keresztül, miközben másokért imádkozott, észrevétlen megszabadult kínzó fejfájásától. Az Úr kegyelme őrá is kiáradt.
Budapest, 2012.05.17. bacsipista