- Részletek
- Találatok: 3200
Isteni időzítés, gondviselés
Ez a történet éppen, hogy a megtérésem idején történt, alig egy éve voltam megtért (1999). Húsz évig voltam vállalkozó, és olyan kicsiny ipart űztem, mint divat és gyermekruha készítő. Először butikokba szállítottuk az árut, a férjemmel dolgoztunk. Aztán ahogy kezdtek a nagy áruházláncok és a kínaiak terjeszkedni, már csak én tettem, és piacoztam. Sokszor elgondoltam: miből lesz nekem nyugdíjam, hisz a bejelentett keresetem az az átlag alatt volt. Sógornőmet valamikor én vittem a gyárba, akkor még Vörös Október Ruhagyárnak hívták, majd az angolok megvették, és Elit Ruhagyár lett a neve. Ő az irodában volt, mint titkárnő. Gyakran látogatott meg a lőrinci piacon. Ő ismerte, hogy gyengécskén megy már ez a dolog, és felvetette, nem jönnél vissza, most van felvétel. Abban az időben már nem volt kiírva, hogy felveszünk szakembereket, mint régen, csak beajánlásra vettek fel embereket. Mondtam neki, át gondolom.
Otthon már el is vetettem ezt a kérdést, hogy húsz év szabadság után nem igazán akaródzik, hogy robotoljak, merthogy nagyon kemény munka volt, akár varrodában, akár szabászaton dolgozott valaki. Jött a szombat, piac, aznap kemény három ezer forintot árultam, abból a hasznom 500Ft, mert levonom az árú értékét, a benzint, az időmet, a helypénzt, a reggelimet, talán még annyi sem maradt. Nagyon elkeseredtem, ilyen talán még soha nem is történt velem. Rögtön döntöttem, megyek vissza dolgozni. Megbeszéltük, melyik nap, és én imádkoztam, vittem a Bibliámat, és mentem.
A legnagyobb meglepetésemre a szabászaton a fő művezetőnő, nevezzük Évikének, az akkori laborvezető (mintákat készítettek és modelleztek) volt, aki ismert engem még arról az időből, amikor a szalagon dolgoztam. Nagy örömmel üdvözölt, és rögtön felvett. Megbecsült dolgozó voltam, brigádvezető, szakszervezeti bizalmi, és mint KISZ-en kívüli ifjúsági aktivista is mindig foglalkoztatva voltam. Rögtön megkérdezte, annyira kevesen vagyunk (mert szabadságolás volt akkor), nem maradnék mindjárt bent arra a napra is. Mondom, hát dehogynem, igaz nem hoztam munkaruhát, de lapos cipőben voltam, legyen. Megadta a 300 forint órabért.
Én rögtön nyilvánosságra hoztam mindenki előtt, hogy hívő vagyok. Hálásan gondolok arra, hogy volt még egy inárcsi asszony, akiben hamar felfedeztem, hogy ő is az. Az emberek nem igazán örvendeztek nekem, árgus szemekkel figyeltek. Nem tudtam, vajon azért, mert hívő vagyok? Aztán kiderült, az órabér volt a hibás, mert aki ott volt már 25 éve, mint megbecsült univerzális ember, annak volt 310 forintja, az új embereket pedig 260 forinttal vették fel. Hát én csak annyit mondtam, én nem kértem, hanem kaptam ezt az órabért, annyi a kérésem, hogy tegyenek olyan reszortra, ahol bizonyítani tudok.
Következő héten nem látom az Évikét, kérdezem, hol van. Válasz: elment a szabadságát tölteni, és megy nyugdíjba. Akkor esett le a tantusz, hogy Istentől volt az egész. Mert ha aznap nem árulok olyan keveset, akkor nem döntök, és akkor nem Évi vesz fel, hanem az új művezető, aki nem ismert. Isten ilyen csodálatosan tud beavatkozni az életünkbe, hogy a pénz dolgában is tudjon nekünk segíteni. Így onnan mentem nyugdíjba, és így egy normális nyugdíjam van, bár nem sok, de meg lehet élni belőle.
Vasárnap délután a vendégszolgáló testvérünk azt mondta, legyen egy Igénk, ami a miénk, hát nekem azóta a vezér Igém a Róma 8:28. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Ebből megtudtam, hogy Ő engem elhívott, bár ez csak később esett le a buksimban. Igyekszem, hogy a megigazítást is elvégezze rajtam, mert nem csak elhívott szeretnék lenni, hanem, választott, amit engedelmességben érhetünk el. „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” (Máté 22:14)
Ilyen Csodálatos Tanácsos, Erős Isten a mi Urunk. Féltőn szerető és gondoskodó Atya, szüntelen hálát adok érte, hogy elhívott arra, hogy őt szolgáljam, dicsőítsem, amíg csak élek.
Pusztainé Edit
