- Részletek
- Találatok: 3240
Prófétálások beteljesedése
Amit nekem prófétáltak azt én egy füzetbe dátum szerint mindig lejegyzem. Most, hogy felfedeztem, Popovics Krisztián prófétai beszédét a 2007. évi CD-n, elővettem a füzetemet.
2008, Dévényi Erika-prófétai szoba.
Én azt látom, hogy állsz egy körben és 7-8 emberrel fogjátok egymás kezét, és hol elmegy egy ember, hol pedig jön egy másik. És még azt, hogy nem rak rád több terhet az Atya, mint amit elbírsz, és engedd el azokat akik téged lenyomnak és bízd Istenre őket.
2008 Jóföldi Szabi,
Látok egy fiatal lányt vagy asszonyt akinek hosszú barna haja van és néz ki a vonat ablakon és rá csodálkozik a világra milyen csodálatos. Isten azt üzeni néked, most is csodálkozzál rá és örvendezzél, Isten csodálatos munkáiban. Isten azt üzeni nem fogsz megöregedni, fiatallá tesz az Úr téged ha dicséred őt, és örvendezel műveiben, cselekedeteiben. ( hosszú barna hajam volt)
Bugovics Ildikó:
Egy baromfi udvart láttam, ahogy eteted a szárnyasokat, és a kacsákat, és főleg a kacsák kitárták a szárnyaikat és támadtak téged. Te ezt nem értetted.
2010. Jóföldi Szabolcs egy dicsőítő imádó esten, azt mondta,

Sok nő testvért látok körülötted, akik körbe vesznek.
Mikes Attila, pedig azt,
Mikes Attila, pedig azt,
Isten azt üzeni, hogy neked már többet, mást kellene csinálnod.
Tavaly amikor betegen néztem az internet közvetítést Isten egy gondolatot adott; jó lenne táncolni az Úrnak, körtáncot tanulni. Isten tudja a szívünk vágyát és azt is tudja, hogy én nagyon szeretek táncolni. De hol és mikor? Megjutalmazott azzal, hogy az egyik lány unokám és a férje hipp-hopp táncosok. A másik lány unokám vízi balettozik, szinkron úszó. Az egyik fiú unokám menyasszonya tánc tanár, járja a világot. a másik fiú unokám barátnője modern táncos. Nagyon élvezem amikor látom őket.
Hát el is kezdtük a tánc tanulást, de hol hárman, hol ketten, hol négyen vagyunk. Amikor a dicsőítőink próbálnak bent vagyunk velük a nagy teremben. Aztán Bugovics Ildikó tartott a zászlózásról egy oktatást, amelyen sajnos nem tudtam ott lenni, de a Testvérem Krizsán Tímea, mindent el mondott. Gyorsan vettem anyagot és körül néztem, hogy és milyen módszerrel tudnánk megcsinálni a zászlókat. A következő alkalmon már két zászlónk volt és zászlóztunk. Bugovics Tibi felkent minket erre a szolgálatra, és kaptam pénzt a több zászló készítésére is. Nagy lendülettel meg is varrtam ezeket, és nagyon élvezem, hogy Istent tudom dicsőíteni ezzel. Timike a fél tizenegyes alkalmakra jár, de eljött hozzánk délután, hogy bátorítson engem.
Nem igen szeretek beszélni, de mozogni igen.
Remélem Istent, Királyságában többen fogjuk dicsőíteni tánccal, zászlóval, szeretném átadni másoknak is ezt az örömet. Higgyétek el Isten gyönyörködik bennünk amikor látja, hogy előtte és érette örvendezünk. Nem a világ előtt és a világért.
Sajnos érzem is a támadásokat, de nem érdekel hisz tudom, hogy hatalmasságokkal van dolgunk. Isten az aki felkent igazán erre a szolgálatra. A gonosz mindent kitalált, hogy ez ne kezdődjön el de én kitartó vagyok.
Ami a fiatalságot illeti, a mozgáshiány az idősek ellensége, a csontritkulás okozója. Emlékszem, hogyan gyógyított meg az Úr amikor a lábaim, a comb forgóim nagyon fájtak. Alig bírtam felállni ha ültem és éjszaka a fájdalomtól sokszor felébredtem. A jobb kezemet meg szintén alig bírtam felemelni, még a fésülködés is nehéz volt. Amikor itt járt nálunk az a fekete testvérünk aki gyógyító szolgálatot végzett, Isten teljesen meggyógyított. Most képes vagyok 40 percet is zászlózni, akár két zászlóval is. Dicsőség a mi Urunknak és Királyunknak, a mennyei Atyánknak.
Meg tud minket fiatalítani, és helyre tud minket állítani, mert ez az ő akarata, hogy egészségesen dicsérjük, imádjuk, és hirdessük az ő nagy tetteit. Csak keressük az akaratát. Ha nem megyek be a prófétai szobába, vagy nem jártam volna a prófétai alkalmakra, nem lenne bizonyságom.
Bizonyság, hogy a prófétai szolgálat helyén való és igaz.

Amikor varrtam az első zászlót imádkoztam és be tettem egy CD-t (*) a lejátszóba. Képzeljétek el, hogy a 8. számnál Popovics Krisztián, így prófétál;
Azt mondja az Úr; Gyülekezet én népem, itt a megtérés ideje. Isten a megtérő szívre adja a kenetét. Láttam, hogy némelyek fölállnak és zászlókat kezdtek lengetni, az Úr dicsőségének zászlaját. Némelyek így fogják hirdetni az én dicsőségemet. Ha adjátok magatokat, nagy dolgokat fogok művelni veletek.
Hát Ilyen nagy a mi Urunk, még arra is volt gondja, hogy a sok CD közül azt tegyem be amelyen ez az üzenet volt hallható.
Figyeljünk a próféták üzeneteire, és jegyezzük fel, mert ezek a bizonyságok igen fontosak számunkra.
Isten áldásai legyenek mindannyiunkkal, és engedjük, hogy vezessen minket az Úr Szelleme.
Pusztainé Edit.
2011.november
* Agapé Gyülekezet 7. CD 2006-2007,