- Részletek
- Találatok: 1992
Börtönmisszió (Kozma u.) 2009.VI.18.
A megbocsátás fehér kendője
Ma ismét a Kozma utcai börtön meglátogatása volt missziónk célja.
Kis csapatunk, 6 fő és Jézus, átléptük a zárt világ rácsos és őrzött kapuját.Számunkra már rutinná vált beléptető ellenőrzések után berendezkedtünk a börtön könyvtárában és kultúrtermében.
A fegyház lelkésze mintegy 50 személyt választott ki az alkalomra jó magaviseletük elismeréseként. A százfős terem foghíjasan, de betöltésre került.
Szürke ing és nadrág az egyenruházatuk, csak a lábbelik különböznek és persze a bennük lévő emberek. Fiatalok, közép és meglett korúak, fegyelmezetten ülnek a helyükön annak ellenére, hogy női nevelőtisztek a kísérőik.
Bugovics Tibi, missziónk vezetője köszöntötte őket, elmondva, hogy pünkösdkor szerettünk volna találkozni velük. Ennek akadályai voltak, de az a fontos, hogy most itt vagyunk.
Bevezetőként elmondott egy igaz történetet arról az emberről, aki apját-anyját meglopva otthagyta őket, megjárta a börtönt, megélte az élet nehézségeit, hírt sem adva magáról. Valamilyen erős vágy azonban mégis hajtotta, hogy megkeresse szüleit, bocsánatot kérjen tőlük. Félt a találkozástól és az elutasítástól. Egy nagyon nehezen megírt levélben kérte őket, ha hajlandók neki megbocsájtani és újra elfogadják őt, akkor beleegyezésük jeléül tegyenek egy fehér zsebkendőt az ablakba.
A ház elé érve meglepetten tapasztalta, hogy szülei az egész házat fehérbe öltöztették.
Tibi elmondta, hogy Jézus is így várja őket, mert az Ő megbocsájtó szeretete kiolthatatlan.
A történet hallgatása közben a falakon lévő képeket nézegettem, melyek némelyike a valamikor köztük élt rabok festményeiből lett kiválogatva és tárlatként kihelyezve. A meggyötört és rab lélek sikolyát láttam, a félelem és magárahagyatottság tükröződött bennük. A reménytelenség, céltalanság, a bosszúvágy azok iránt, akik miatt itt vert horgonyt, feneklett meg életük.
Jézus ezt szeretné feloldani bennük az általa felajánlott kegyelem elfogadásával.
De itt a kérdés, hogyan lehet ezt elérni?
A választ a Vészbejárat két tagja próbálta reppelős dicsőítésükkel továbbítani.
Akinek nyitott volt a szívük azok meghallották és megértették a dalokból kicsendülő üzenetet, ígéretet és utat.
A zenei előadók után Biliczki Zsuzsi a megbocsájtásról beszélt. Elmondta, hogy ennek fontossága a mindeni által ismert Miatyánkban is benne van. Saját bizonyságán keresztül mutatta be, miként bocsátott meg édesapjának, aki már gyermekkorában otthagyta őket és évtizedekig nem is találkoztak egymással. Hosszas keresés után találta meg őt, újította fel a halottnak hitt kapcsolatot és rátalált az új családjára.
Biztatta őket, ha megteszik, hogy jogosnak vélt sérelmeiket megbocsátják okozóiknak, akkor egy hatalmas lépéssel közelebb kerülhetnek Isten országához.
Ezután következett a foglyok szempontjából a találkozó fénypontja. Kiosztásra kerültek a sütemények.
Dicsőség az Úrnak, amiért gyülekezetünkbe a legkiválóbb cukrász mestereket válogatta össze. Ellenállhatatlan sütemény remekművek kerültek a tálcákra. Kerestük a sérült, esztétikailag hibásnak látszó süteményeket, hogy azokat önfeláldozóan elfogyasztva csak a szépek kerülhessenek rá, de nem találtunk. Nem tudtunk ellenállni a csábító falatoknak, ezért megkóstoltuk azokat, hogy hitelesen tudjuk igazolni azok fenséges ízét.
Tudjuk, hogy alkotásotok legfontosabb alapanyaga, a szeretet túlcsordulóan került az alapanyagba, és bízunk abban, hogy ők is feltöltődnek ezek által.
Ilyenkor sajnáljuk, hogy képeket nem készíthetünk, mert örömmel mutatnánk meg nektek a sok boldogságot sugárzó arcot, amelyek az otthon édes melegét varázsolja az arcokra falatozás közben.
Rövidre szabott időnknek a lejáratával, a foglyok távozásakor kaptunk visszajelzést arról, hogy mennyire teljesítette missziónk küldetését.
A többség hálásan, kézfogással elköszönve adta jelét annak, hogy egy folyamat elindult szívükben és érintést kaptak Jézus Krisztus által.
Többen elmondták, hogy jól érezték magukat és várnak vissza minket.
Jeleztük feléjük a Börtön Alfa lehetőségét, ahol többet tudhatnak meg Jézus Krisztusról. Bízunk abban, hogy az Úr eljövetelünk után is tovább munkálkodik életükben, kinyitja, formálja és szabadítja szívüket.
Bácsi István
2009.06.18.
Az ÚR meghallgat
Még bent a börtön udvarán várakozva, hogy visszapakoljunk a buszba megkérdeztem Papp Dávid testvéremet hogyan élte meg első ilyen szolgálatát. Azt válaszolta, jön legközelebb is. És tovább gondolkoztam hangosan, de ezt már az Úrnak imában elmondtam. Pünkösdre az uszkai testvérekkel nagy áldás lenne bejönni. Dávid tartja velük a kapcsolatot. Aznap este már meg is kérdezte, és másnapra a válasz igen volt. Dicsőség az Úrnak!
Az időpontot egyeztettem a börtön lelkésszel. Az idő rövidsége miatt most nem készülünk színdarabbal, hanem teljesen átadtuk volna az uszkai testvéreknek a szolgálatot, amit az Úrtól kapnak. Mikor minden jól el volt készítve a börtönből kérték, hogy később menjünk, mert a fiúk bent iskolába járnak. Menjünk egy héttel később. Ez már a testvéreknek nem volt jó időpont.
Újabb ima: Uram most segíts! Megkértük az ózdi testvéreket, akik igent mondtak, de az időpont egyeztetésnél lemondták.
Uram, imádkozunk! Kivel menjünk szolgálni?
Megkérdeztem Lakatos Béla testvérünket, akivel két éve Abodon karácsonykor együtt szolgáltunk és már akkor igent mondott, ha összejön, bejönnek a börtönbe dicsőíteni az Urat.
Az időpont most nem megfelelő, de a lehetőség most is nyitott ajtót hagyott. Megkaptam tőle egy békéscsabai testvér telefonszámát, akivel mindent leegyeztetve meg lett volna a dicsőítésben szolgáló testvér, de sajnos másnap ő is lemondta.
Uram! Köszönöm ezt a testvért is, mert ha egy időpont ismét összejön, van egy testvérünk, aki vállalja a szolgálatot. Imádkozunk Uram még mindig. Segíts!
Novák Péter közbenjárásával a VÉSZBEJÁRAT elvállalta a fellépést, az időpontot is egyeztetve.
HALLELUJA!
Újabb telefon, ne szerdán, hanem csütörtökön menjünk. Gyors egyeztetés a tesókkal, az nem jó, végül mégis sikerült.
Ismét telefon, minden lefújva, várjunk, legyünk készenlétben. Végül megjött a várva várt jó hír: június 11-én mehetünk, egy órával később, mint eddig. Délután 2-től 5 óra helyett fél 6-ig. Most 11 testvérrel kell egyeztetni minden alkalommal. Mindnyájan rugalmas és megértő szolgáló szívvel vannak megáldva, és ezt az áldást tovább is akarják adni.
A nagy napon kisebb késéssel indultunk el. Kissé izgultunk, mert az eddigiektől eltérően előbb bizonyságtétellel kezdünk, majd egy kis igei bátorítás után következik a dicsőítés és a sütizés. A Vészbejárat tagjai 4-től 5-ig tudtak szolgálni, és hozzájuk kellett igazodni.
Rugalmasak vagyunk. ¾ 4-kor még nem tudtunk kezdeni, mert a fiúkat is később hozták le. Közben megjöttek a mi testvéreink is.
Uram! Mi szolgálni jöttünk!
Tibor kezdte, felolvasva egy történetet, ami a megbocsátásról szól. Utána következett a dicsőítés. Ami mindig különleges számomra, hogy sok esetben nem ismerem a tesókat, de egy szolgálatban senki sem ismeretlen, mert az Úrban testvérek vagyunk. Maradt még arra is idő, hogy megosszam gondolataimat az igéből.
Máté 6:21-14
Szívemre helyeződött, hogy az én részem megbocsátani azoknak is, akik nem mondják: bocsáss meg!
Amikor azt mondom, megbocsátok és kilépek, akkor sem látja be, hogy megbántott. De ha megteszem a kezdő lépést az Úr nekem is megbocsát és van mit.
Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak, azoknak, akikét megtartjátok, megtartattnak. (János 20,23)
Saját életemből látom, azok, akik bent vannak, nem mindig látják meg, hogy akiket kint hagytak ugyanolyan áldozatok.
A kapcsolat rendeződéséhez többnyire az első lépést nekünk kell megtenni. Amikor az Úr bátorít Ő már elkészítette az utat, ami járható. Minden alkalommal személyes életemből tudok bizonyságot tenni.
9 éves voltam, amikor édesapám elhagyott bennünket. 31 évesen tértem meg, és 38 éves voltam mikor a pásztorom azt mondta: Zsuzsi, nem tudsz fejlődni. Tele van az életed sebekkel, imádkozz és írd össze, majd jelentkezz.
Mikor kész voltam 3 óra időtartam alatt olvastam fel. Ebből édesapám volt az egyik seb okozója. Mikor részeg volt sokszor kiabálta: Összedarabollak benneteket és megfőzlek!
Nagyon sokszor láttam magam előtt a nagy fazekat, ami tele volt és a tetején sötét, hatalmas szemgolyók úszkáltak. Gyermekfejjel mindig az volt bennem, engem biztosan nagyon szeretett volna, mert kék szemgolyó nem volt benne, és az én szemem kék.
A pásztorom azt mondta: Bocsáss meg, és ezt mondd el neki is!
Kibuktam teljesen, hogyan kérhet tőlem ilyesmit, hiszen 29 éve nem hallottam felőle semmit és a családban sem beszélünk róla. (a család: anyukám és édes öcsém)
Egy családi zörrenés alkalmával kértem az anyut, írja le apu adatait. Magam is meglepődtem, amiért ilyet kértem. Viszont nem mertem megkérdezni leírta-e.
Egy újabb vita alkalmából kérésem-megismételtem, amire anyu azt mondta, már leírta. Még mindig a megdöbbenés hatásaként értékelem, hogy nem mertem elkérni. De imádkoztam és leírtam a naptáramba, hogy apukámat meg kell keresnem.
Pár nap múlva az igében ezt olvastam: Bízzad az Úrra a te dolgaidat, és a te gondjaid véghezmennek.(Példabeszédek 16:3)
Tele voltam szorongással, de elkértem az adatokat.
Egy év múlva Kecskeméten egy 10 emeletes ház előtt álltam B. Tiborral, a gyülekezet lelkipásztorával, és vártuk, hogy az ajtó megnyíljon.
Kinyílt és a 10.-en Tibor megnyomta a csengőt. Én azt éreztem, hogy rögtön elájulok. Kijött egy szép szőke hajú lány egy gyönyörű karján ülő babával.
Megkérdeztem: Itt lakik B.S. akinek édesanyja M.I. .
Igen, - válaszolta- B.J. vagyok, ő az édesapám.
Bementünk. Igen, a konyhában egy idősebb nő állt. Bemutatkoztam. Ő is. Furcsa volt hallani, hogy az a neve, ami anyué is.
Majd bejött egy lesoványodott, megtört idős ember és bemutatkozott. Én az mondtam B. Zsuzsanna vagyok, az elsőszülött lányod. Erre Tibor emlékezett, mert én annyira izgultam, hogy nem is tudom mit mondtam. De arra emlékszem, hogy azt mondtam, talán egy puszi és ölelés.
33 év után átöleltem az édesapám. Elmondtam, hogy mit bocsátottam meg neki, és az, hogy milyen fájdalmat okozott.
Nem mondta, hogy bocsáss meg, nem ismerte be, hogy fájdalmat okozott nekem, anyunak és az öcsémnek.
Azon a napon Isten csodáját éltük át, 4 testvéremből hárommal találkoztam, családjukkal egyetemben egyszerre, egy helyen.
Mikor 70 éves lett, azon a napon saját készítésű tortámmal elindultam és hála az Úrnak, hogy odataláltam. Beállítottam 70 szál égő gyertyával.
Két évig tartottuk a kapcsolatot. Édesapám rákban halt meg. De az Úr adott két közös évet nekünk.
Ott voltam, amikor műtötték, végig imádkoztam az egész időt, és ott voltam a felesége mellett is.
Amikor magához tért az ágya mellett voltam, felesége és lánya fogták kezét, puszilgatták.
Mikor kimentek dohányozni ő fogta az én kezem és nem engedte el. Simogatta. Külön kegyelem, hogy mielőtt bekerült a kórházba bibliát olvastam neki, a vérfolyásos asszony történetét és bizonyságot tettem arról, hogy az Úr engem miként gyógyított meg. Elmondtam ahova én járok ott is imádkoztunk érte és azért a zsebkendőért, amelyet megáldottak és most elvittem neki.
Hetven éves volt, mikor azt mondtam hoztam ajándékba egy bibliát, 2x megkérdezte: Mit?
Visszakérdeztem: Nem volt még bibliád? Ő csak ennyit mondott, Nem volt szokás a családban.
Szerintem fogalma sem volt mit mondok. De én elmondhattam neki röviden miről szól ez a könyv, miért jó, ha olvassuk.
A két év alatt bátorítottam, hogy fiával a kapcsolatát rendezze. Csak egy telefon, egy szó. Sajnos az öcsém sem tudta ezt megtenni ezt az első lépést, de megértem.
Isten tud csodát tenni az életünkben, ha engedelmeskedünk.
Nagy nyomásként nehezedett rám, amiért nem értette meg, hogy az életét rendezni kell, a családdal, az Úrral. Mikor azt mondtam apuka, egyszer mindenkinek meg kell állni Isten előtt. Csak annyit mondott, jó, erről most nem beszélünk.
Az orvos kérésére a család nem mondta meg, hogy életéből 2-3 hónap van hátra. Mikor ismét kórházban volt egyedül maradtam vele és nem tudtam szóba hozni az Urat, és a vádló folyamatosan suttogott a fülembe,- milyen alkalmatlan vagyok. De isten kegyelmes.
Reggel kaptam egy sms-t a folyosón elolvastam és bátorított, hogy a támadások közt is nézzek Jézus szemébe.
Isten adta a szavakat a számba. Imádkoztam érte, és kimondta, boldog, hogy itt vagyok vele. Búcsúzásnál a mellette lévő ágyon a bácsi megkérdezte milyen vallású vagyok. És hogy az öcsém telefonszámát oda adtam-e?
Álltam és néztem. Különös érzés volt, bal oldalánál és fejénél úgy éreztem a halál áll. Ürességet éreztem. Nem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel. Vádolt!
Barátnőm és testvérem az Úrban azonban megvigasztalt: Isten felkészít és megőriz a fájdalmaktól.
Édesapám otthon halt meg. Másnap ott voltam a családjával. Láttam Isten nélkül a vigasztalás üres szó.
Aznap megismerkedtem a 4. testvéremmel.
A temetésre gyülekezetünkből 14 testvérem jött velem és fiammal. A Búcsúztatást is a gyülekezet vezetői és dicsőítő tagjai tartották meg.
Nagyon hálás vagyok az Úrnak, amiért ezt megadta és a család beleegyezésével tehettem meg. G. Tünde azt mondta ezt fel kellet volna venni, olyan evangéliumhirdetés volt, különleges kenete volt jelen az Úrnak.
A családdal, akik már az én családom, most is tartom a kapcsolatot.
Bent a börtönben nem beszéltem ilyen sokat. Isten különös kegyelme, hogy röviden megoszthatom mindazt, amit az Úr a szívemre helyez. Bent az egyik nevelőnő annyira figyelt a leghátsó sorból, hogy a tekintetemet el kellett vennem róla. A másik megjegyezte, az ő kapcsolata sem olyan az öccsével, de elgondolkodtató az, amit tettem.
Az Úrral meg lehet tenni.
A börtön lelkésze megjegyezte, helyénvalók voltak a gondolatok. Ez mindig bátorító, mert a Szent Szellem és ő marad bent a fiúkkal és viszi tovább a gondolatokat.
Zártuk az alkalmat a süteményekkel. Ez a kapcsolat építés legfőbb pillanata, mert amikor oda adod, lehet az emberekkel beszélgetni.
.Volt, aki megköszönte, hogy most is finom sütikkel készültünk. Az alkalom végén Jeligével és a keresztről szóló gondolatokkal, egymást megáldva, mert mi ránk is szoktak áldást kérni, búcsúztunk.
Nagyon köszönöm minden drága testvéremnek hűséges, áldozatkész szolgálatát
Köszönöm minden testvéremnek a közbenjárását. Tudd, hogy ennek a szolgálatnak te is fontos tagja vagy. Az Úr áldása legyen szolgálatotokon.
Minden dicsőség az Úr Jézusnak, aki bennünk végzi drága munkáját. Dicsőség az Atyának, aki mindig velünk van és velünk marad. Dicsőség a Szent Szellemnek, aki bennünk és rajtunk keresztül cselekszik.
Imádkoztam. Apukádról kaptam: szívében elfogadta Jézust, de szégyenérzete nem engedte megvallani előtted.
„Tartsd meg életemet, mentsd meg,
Ne szégyenüljek meg,
Mert hozzád menekültem”
(Zsolt 25:20)
Biliczki Zsuzsanna (2009.06.11)
